37.

1352.

Magyar-nápolyi békekötés

A magyar külpolitikában egyedülálló vonulatot jelent az a tizenegy-néhány év, amikor Nagy Lajos királyunk a nápolyi trón körül bonyolódó ügyekbe avatkozott be, hiszen a kalandozások kora óta sohasem léptek magyar csapatok huzamosabb ideig ilyen távoli területekre.

A hadjáratok nem is katonapolitikai, hanem dinasztikus okokra vezethetők vissza. I. Károly (Károly Róbert) királyunk, Nagy Lajos apja ugyanis az Anjouk nápolyi ágából származik. Károly nagyapja, II. (Sánta) károly nápolyi király magyar asszonyt, V. István Mária nevű leányát vette feleségül. II. Károly legidősebb fia, Martell Károly 1295-ben halt meg, ekkor fia, a mi későbbi I. Károly királyunk lett a nápolyi trón várományosa. Mégsem ő lett a király, mert II. Károly végrendeletében kizárta őt az örökösödésből, helyette másik fiát, Róbertet ruházta fel az elsőszülöttség jogával. A végrendelet 1309-es kiegészítése szerint, amennyiben Róbert is fiúörökös nélkül halna meg, öccse, Fülöp leszármazottai kövessék a trónon. Ezzel Károly Róbert nápolyi öröklése teljesen lehetetlenné vált, és kettévált az Anjou-ház nápolyi és magyar ága.

A sors fintora, hogy Róbertnek nem maradt élő fiúörököse, így, hogy a királyság halála után ne öccseire szálljon, unokájára, Johannára akarta hagyni a trónt. Hogy pedig eme tervéhez megfelelő támogatóra leljen, felvette a kapcsolatokat kisemmizett rokonával, Károly Róberttel, aki 1333-ban Endre fiával együtt Nápolyba utazott, és megállapodott Róberttel abban, hogy Endre herceg feleségül fogja venni Johannát. Az eljegyzés azonnal meg is történt. Károly hazatért, Endre pedig a nápolyi udvarban maradt.

1342-ben Endre és Johanna meg is kötötte a házasságot. II. Róbert király azonban 1343 januárjában bekövetkezett halála előtt úgy végrendelkezett, hogy csak Johannát koronázzák meg Nápoly királyává. Endre ezáltal kiszorult a királyságból. A nápolyi királyság hűbérura, a pápa sem ellenezte ezt a lépést, és tényleg csak Johannát koronázta meg.

Nagy Lajos nagyszabású diplomáciai akciót indított a pápa döntésének megváltoztatására. 1343-ban anyja, Erzsébet személyesen utazott Nápolyba, hogy kieszközölje fia megkoronázását, de csak annyit ért el, hogy ígéretet kapott: Endrét, mint a királynő férjét fogják megkoronázni.

Mikor már ezt a lépést sem lehetett tovább halasztgatni, Johanna végletes lépésre szánta el magát: 1345 szeptemberében embereivel orvul meggyilkoltatta Endrét. A felháborodott Lajos király kénytelen volt belátni, hogy a pápa nem fog semmit tenni Johanna felelősségre vonása érdekében, ezért a katonai megoldás útját választotta.

Seregei gondos diplomáciai előkészítés után 1347 nyarán léptek olasz földre, egy részüket pedig zsoldosként ott toborozták. A csapatok bevették Aquila várát, Capua alatt megverték a nápolyi sereget. Johanna és új férje, az Anjou-ház tarantói ágából való Lajos Marseille-be menekült, a többi tarantói és durazzói herceg hódolt Lajos király előtt, aki a főbűnösök egyikének tartott Durazzói Károlyt kivégeztette, a többieket fogolyként Magyarországra küldte. Ezután bevonult Nápolyba, felvette a „Jeruzsálem és Szicília királya” címet, végül, mivel a pestisjárvány terjedése miatt a hadjáratot amúgy sem tudta volna folytatni, megfelelő helyőrséget hátrahagyva 1348 májusában hazatért Magyarországra.

Johanna és a közben királyi címmel felruházott férj, Tarantói Lajos azonban nekiláttak a magyar helyőrségek visszafoglalásához. 1349 elején a magyarok néhány támadást sikeresen visszavertek, de a zsold elmaradása növelte az elégedetlenséget. 1350 tavaszán Lajos újra sereggel jelent meg Nápolyban, és hadjárata folytatására készült. Ugyanakkor azonban hosszas diplomáciai tárgyalásokba kezdett a pápával annak érdekében, hogy Johannát fossza meg királyságától, és nyerje is el méltó büntetését. Ebben az esetben Lajos felajánlotta csapatai kivonását. Szóba került Lajos öccsének, Istvánnak esetleges házassága is Máriával, a kivégzett Durazzói Károly özvegyével, sőt később Nagy Lajos és Mária házassága is, de a pápai udvar csak az időt húzta. Ezért a hadjárat tovább folytatódott. A magyar csapatok bevették Canosa várát, újból elfoglalták Aversát, és Lajos másodszor is bevonult Nápolyba. Johanna és Tarantói Lajos ismét egérutat nyert. A magyar király ekkor azonban már látta, hogy végső célját, a nápolyi királyság megszerzését semmilyen módon nem tudja elérni, ezért terveit feladva a pápa közvetítésével lépéseket tett a békekötés felé. Fegyverszünetet kötött, majd 1350 őszén visszatért Magyarországra.

Ezután majd kétéves alkudozás indult meg. Lajos továbbra is csak a pápa közvetítésével volt hajlandó tárgyalni Johannával. A tárgyalások részleteiről sok apró tudósítás fennmaradt, a végül 1352 végén megkötött béke szövege azonban sajnos nem maradt ránk. A különféle levélváltások és krónikás tudósítások fényében azért a béke lényeges vonásai rekonstruálhatók. Eszerint Lajos kivonta csapatait a nápolyi királyság területéről, Johanna megmaradt királyságában, de bántatlanságot ígért Lajos ottani híveinek, és jelentős összegű hadikárpótlás fizetését is vállalta. Ezt végül a pápa fizette ki oly módon, hogy a magyarországi főpapi jövedelmek őt illető tizedét négy éven át Lajosnak engedte át. A magyar király továbbra sem ismerte el törvényesnek Johanna uralmát, ennek jelzéséül megtartotta a nápolyi királyság részét képező salernói hercegség és a Szent Angyal-hegyi hűbérbirtok uraságának címét, végül szabadon engedte a magyar királyi udvarban fogva tartott tarantói és durazzói hercegeket. Ez a béke végül is pontot tett a nápolyi trón megszerzésére irányuló törekvések végére.

Mivel a béke szövege nem maradt ránk, alább néhány levélrészletet és egy krónikaszöveget közlünk, melyek jól rávilágítanak a tárgyalások menetére és a későbbi béke elemeire.