Ötvös Dániel (Ebesfalvi Ötvös Dániel)

1925-ben a budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet. 1935-ben a szegedi egyetemen jogi doktorrá avatták. A Hungária Műtrágya- és Kénsavgyár budapesti, Kén utcai telepén üzemmérnökként kezdett dolgozni, 1928-tól üzemvezető. 1938-ban cégvezető főmérnökként az újonnan induló pápai gyárrészleg vezetésével bízták meg. A kénsav és a műtrágya mellett kidolgozták a trisó technológiáját. 1944-ben a Budapest Kén utcai üzem vezetésére kapott megbízást. A háború után először a Műtrágya- és Erdő-takarmánygyár műszaki vezetője, majd Peremartonba, az Ipari Robbanóanyaggyárba került. 1956 és 1961 között a Szolnoki Tiszamenti Vegyiművek igazgatója. 1963 és 1972 között a Várpalotai Magyar Vegyészeti Múzeum első igazgatója. Korszerű kénsav- és műtrágyagyártással kapcsolatos előadásokat tartott a Veszprémi Vegyipari Egyetemen is. 1970-ben megkapta a Pfeiffer Ignác Emlékérmet, 1981-ben Várpalota városának Pro Urbe kitüntetését.

Művek: Savak. Bp., 1953.

Irodalom: Ötvös Dánielre emlékeztek. Európa egyetlen vegyészeti múzeumát szervezte meg Palotán. = Napló, 1998. máj. 6.

Forrás: Főszerkesztő Varga Béla: Veszprém megyei életrajzi lexikon. Veszprém, 1998.

Születési dátum
Születési hely
Kolozsvár
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Budapest
Foglalkozás
vegyészmérnök, jogász