László Géza

Az elemi iskolát Hanván, a gimnáziumot Rimaszombatban végezte 1908-16 között. A budapesti tudományegyetemen 1922-ben közép­iskolai tanári, 1944-ben Szegeden tanítóképző-intézeti tanári oklevelet szerzett.

Pályáját a hajdúböszörményi református főgimnázium helyettes tanáraként kezdte (1921-23), majd 1923-tól 16 éven át a pápai Kollégium pedagógusa volt. 1939-42 között a debreceni Kollégium fiúgimnáziumának, 1942-44-ben pedig a református leánynevelő-intézet gimnáziumának tanára. 1944-ben a debreceni református tanítóképző igazgatójává nevezték ki, mely tisztséget 1949-ig töltötte be. Ezután ismét a leánynevelő-intézet oktatója, 1951-52-ben igazgatója. 1954-65 szeptemberéig, nyugalomba-vonulásáig igazgatóhelyettes a debreceni református Kollégium gimnáziumában. Sírja Debrecen van.

Forrás: Pápai Pedagógus Lexikon. Főszerkesztő: Tungli Gyula. Pápa, 1997.

Részleges születési dátum
1897.
Születési hely
Hanva
Részleges halálozási dátum
1978.
Halálozás helye
Debrecen
Foglalkozás
középiskolai-, tanítóképző intézeti tanár,