Kállay Kálmán

A pozsonyi ev. és a Pápai Református Teológiai Akadémián, később az utrechti és a budapesti egyetemen tanult. Segédlelkész, a háború alatt rövid ideig tábori pap, majd Bukarestben hitoktató, 1919-től ugyanott az Óromániai Egyházmegye esperese. 1921-től Pápán, két év múlva már Debrecenben tanít, ahol 1941–1942-ben az egyetem rektora. Pápán teológiai magántanári, 1922-ben, Debrecenben bölcsészdoktori képesítést szerzett. Tevékenyen részt vett a Károly-féle bibliafordítás átdolgozásában.

Művei: Az Ótestamentum felfogása a halál utáni életről. Debrecen, 1926. – Izráel első három királya a Koránban. Debrecen, 1934. – A tudományos és hívő teológia védelme. Debrecen, 1938.

Forrás: Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerkesztő Varga Béla. Veszprém, 1998.

Születési dátum
Születési hely
Pozsony
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Debrecen
Foglalkozás
lelkész, tanár, filológus