Barcza Leánder Jenő

1915-ben került Pápára és még ebben az évben szentelték pappá. A katolikus főgimnáziumban hittant, történelmet és szociológiát tanított. Igazgatóhelyettessé 1923-ban nevezték ki. 1924-ben Sopronba helyezték át, majd Győrben és Kőszegen tanított. Szabad idejében szívesen festett és szervezte a helyi művészeti életet. Egy társaság létrehozását tervezték.

1922. május végén Műtárlaton mutatkoztak be a város festői és iparművészei, köztük Barcza is. Festményeiről így írt a sajtó ; „akvareljei igen szépek, művészi lélek hangulatos alkotásai.”

Végül 1922. június 18-án a bencés főgimnázium dísztermében hivatalosan megalakult a Pápai Képző és Iparművészeti Társulat. Elnöknek dr. Tenzlinger József polgármestert választották meg, alelnöknek Boksay Endre, Losonczi Jenő és Lauer Gizella rajztanárokat. Az ügyvezető elnök Barcza Leánder lett, a főtitkári teendőket Losonczi látta el. Tiszteletbeli tagok voltak a katolikus, a református és az evangélikus egyház képviselői.

A Társulat második kiállítását december 17-én a Kaszinóban nyitották meg, a harmadikat egy év múlva 1923. decemberében, ezen Barcza hangulatos tájképeket állított ki.

Bár Barczát 1924-ben elhelyezték Pápáról, de 1926-ig Ő maradt az ügyvezető elnök és az 1926-os tárlaton győri árvízi képeit mutatta be.

Adatközlő: Ürmös Lóránt.

Részleges születési dátum
?1890
Részleges halálozási dátum
?1963
Foglalkozás
bencés tanár