Szülei: Vályi János rektor, Vass Katalin.
Született Hodoson (Pozsony megye); tanulmányait atyja vezetése alatt kezdte meg és folytatta a III. latin osztályig; 1837-ben Pápára ment a további osztályokra; a gimnáziumi VI. osztályt bevégezvén, a VII. és VIII. osztályokat a német nyelv elsajátítása végett Pozsonyban hallgatta. Két év múlva ismét visszament Pápára teológusnak; a teológiát végezve, 1846-ban megbízatott a II. gimnáziumi osztály vezetésével; majd egy év múlva 1847-ben Aranyosra (Komárom megye) ment ki akadémiai rektornak. Három és fél évig tartott tanítóskodás után a révkomáromi gimnáziumba hivatott meg tanárnak s egyszersmind segédlelkészi teendőket is végezve, itt töltött másfél évet. Egy évig 1853-ban még Nagy Mihály püspök mellett káplánkodva, Perbetére (Komárom megye) hivatott meg rendes lelkésznek. 1857-ben al-, 1860-ban főjegyzővé, majd 1866-ban esperessé választatott a komáromi egyházmegyébe; egyházkerülete is elhívta 1875-ben al-, 1877-ben főjegyzőjének. Egyházkerülete a debreceni zsinatra is felküldte (1881. okt.— nov.), hol mint szónok figyelmet keltett. Meghalt 1896. május 17.-én Perbetén. —Költeménye Kinizsi c. van a Tavasz (Pápa, 1845) c. zsebkönyvben ; polemikus cikkei a Prot. Egyh. és Isk. Lapban (1884— 85., 1889.); gyászbeszéde Haray Ernő felett (Kalászok az életnek kenyeréhez II. évf. Budapest, 1894). — Munkái: 1. Jubileumi Emlékkönyv . . . Beöthy Zsigmond a dunántúli ev. ref. egyházkerület világi főjegyzője félszázados hivataloskodása alkalmából Fehérvárott 1890. aug. 17. ünnepély részleteiből. Pápa, 1890. — 2. Emlékkönyv. Azon örömünnepély alkalmából, melyet a dunántúli ev. ref. egyházkerület rendezett . . . Tisza Kálmán . . . negyedszázados főgondnoki áldásos működésének évfordulóján. Szerk. U. ott, 1893. — Mint togátus deák az akkori iskolai életben élénk részt vett, Petőfinek, Jókainak iskolatársa volt és két évig szerkesztette a Házaló cz. iskolai lapot Pápán. Kiadta a dunántúli helvét hitvallású egyházkerület 1880—1885. jegyzőkönyveit. Pápa, 1880—85.
Dömény József, Zsinati Emlékkönyv. Székesfehérvár, 1882. 24l. 1. — Kiszlingstein Könyvészete. — Protestáns Almanach. Budapest, 1892. Fénynyom. arck. — Dunántúli Protestáns Lap 1896. 323. 1. (Nekr.) és gyászjelentés.
Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIV. Telgárti-Zsutai. Budapest, 1914.