Tóth József

Szülei: Tóth Mihály András, Schubert (Subert) Erzsébet földművelők.

Nős, felesége Marosa (Marcsa) Krisztina és Szabó Ilona.

Gyermekei:Emma, Zoltán 1883, Ilona, Endre.

Felsőbb tanulmányait a pápai református főiskolában 1859-ben kezdte, később a lévai állami tanítóképzőben folytatta és mint kiskálnai tanító magánúton végezte. Utána Nagykeszin (Komárom megye), Győrpázmándon, majd Garamveuekényen tanító volt. A 60-as évek elején Hunyady gróféknál Somogy megyében nevelő volt. A sudár növésű, igen jó kinézésű akkor még ifjú embert grófja az 1867-i koronázásra díszruhás csatlósaként vitte magával, s igen jól festhetett így a nevelő úr, mert Obrenovics Mihály, akkori szerb fejedelemnek, Hunyadyék rokonának, nemcsak feltűnt, hanem annyira megtetszett, hogy magával vitte testőrnek Belgrádba, ahol Tóth Józsefnek alkalma nyilt meghiúsítani egy gazdája ellen tervezett merényletet is. Egy másik alkalommal a merénylet mégis sikerült s az a fejedelem életébe került, mire a magyar testőr visszatért hazájába, itt tanítói oklevelet szerzett és évtizedeket töltött becsületben a tanítói pályán is. 1915-ben nyugalomba vonult és Pápára költözött.— Irodalmi működését 1875-ben kezdte, mikor a Független Polgár című napilapnak volt rendes levelezője r. t. jeggyel; levelezést folytatott még a Budapestben is. 1883 óta a Komárom és Vidéke című hetilapnak munkatársa, mely lapba több cikket, beszélyt és tárcát írt. — Álnevei: Állatvédő, Névtelen és Barsi.

Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIV. Telgárti-Zsutai. Budapest, 1914. - Szeghalmy Gyula: Magyar városok és vármegyék monográfiája 23. Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. p. 857. - A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. augusztus p. 17. - Dunántúli Protestáns Lap, 1912 23. évf., 13. sz. p. 111. - Dunántúli Protestáns Lap, 1917 28. évf., 13. sz. p. 103. - Pápa és Vidéke, 1917. 12. évf.,11. sz. p. 3. - https://kesziert.online/toth-zoltan/

Születési dátum
Születési hely
Garamlök
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Pápa
Foglalkozás
református néptanító