Barta János

Barta János (Jászberény, 1900. április 13. – Pápa, 1970. március 18.): filmoperatőr.

Interjú Barta Jánossal 1965-ben.

A film szerelmese: ötven esztendő a filmiparban.

Ma egy csendes kis sötétkamra a „la­borja” Barta Jánosnak, akit Pápán sokan köszöntenek, ha végigmegy az utcán. Ismerik sokan. Húsz éve már, hogy Pá­pára költözött.

S noha már nem a filmgyári labora­tóriumokban dolgozik, ma is úgy hívják, a „filmes Barta". Vagy ahogy erre­felé inkább járja: a mozis.

Igen, volt mozija is Lovászpatonán. Felajánlotta az államnak a felszabadulás után. Most meg a pápai járás valamennyi mozija az „övé”. Szakmai ellenőr. Ahogy a mozi­gépészek hívják: első számú segítőjük. Ha valami baj van a masinákkal, vár­ják a Barta bácsit. Majd ő segít. Igen érti.
Korda Sándor munkatársa 1915-ben - pelyhesállú legényke volt még - jelentkezett a filmgyárban: ope­ratőr szeretne lenni. Csak nézték a fia­talembert - míg beszélt is, folyton a gé­peket leste: hátha elküldik, s nem lesz alkalma megcsodálni őket. - De nem küldték el. Szerződést kötöttek apjával, miszerint két év alatt szakképzett opera­tőrt faragtak belőle, s egy év után „fel­szabadult”. Hanem akkor már a szak­képzett operatőr másfelé is kacsinga­tott: ott settenkedett a laboratóriumok körül. Mert jó, ha az ember azt is tud­ja... S mit csűrjük-csavarjuk a szót: végül is laboráns maradt. Kertész Mihály és Korda Sándor mellett...
- Az életemet tettem rá, hogy egy-egy új, a réginél megfelelőbb hívórecep­tet összeállítsak. Sikerült is magam be­ledolgozni a „hívás” titkaiba. A kisfilm volt különösen kedves számomra. Akko­riban egészen új dolog volt a ma már elavultnak tűnő keskenyfilm. Nem volt egyszerű a technikája. De szerettem én ott minden munkát, csak ott lehessek a filmgyárban ...
Sok mindenben hasznosítottam ma­gam.

Dolgoztam Korda Sándorral Bécs­ben is. Én hazajöttem, Ő onnét ment Amerikába. Csodálatos ember volt!
- Milyennek ismerte őt?
- Rendkívül precíz alkotó. És szigorú ember volt. A rendezők bizony néha idegesek ... hát mellette is akadtak „pat­tanó-percek.” Nála nem volt soha sztár­kultusz. Mint egy karmester: mindig együtt tartotta az alkotó gárdáját. Nagy művész volt!

Készül az album. Sárga lapok, régi fényképek között turkálunk.

Emlékek. Szerződés filmgyá­rakkal - magyar, román, német és a bécsi cég levelei. Életének egy-egy darab­ja.

Fénykép: a maga konstruálta filmszá­rító mellett. Egy jóképű fiatalember ké­pe akad a kézbe: - A fiam. Amerikában van, 56-ban ment ki. Ez az egy gyerme­künk volt... Látja, ilyen különbözők va­gyunk ... Engem hívott Korda Sándor, s jónéhányan vele is mentek. - Majd jön, ha mi már befutott emberek leszünk - mondta Korda.
- Ne is hívjanak - feleltem. - Igaz, sokáig nem is hallottunk róluk, de a si­ker később annál kirobbanóbb volt.

A Metro-Goldwyn-Mayer céget kezdték magyar filmgyárnak hívni. Jólesett hal­lani a sikert - de menni...? S a fiam meg csak szó nélkül ment abba az idegen világba... Na, ő tudja, mit kezd az éle­tével. Ne higgye, hogy haragszom rá, csak...Csak. Szóval: nem vagyunk egyfor­mák. Ő mondta. Aki nehéz időket is élt idehaza. Gyűjtögeti az album anyagát. Ragasztgatja a sárguló papírokat.
- Irigy lettem öreg koromra ... meg sokszor úgy vagyok vele: nem szaladt-e el az életem hiába? Szép volt a munkagép után fáj a szívem. Régen csináltam. Húsz éve.

Nemrég tv-filmet készítettek Pápáról. Elnéztem őket: fiatalok, kaptak rá elég pénzt, időt és micsoda gépeket!

Mi lenne, ha odamennék és azt monda­nám: „Csak egy picit adja ide nekem a gépet, fiatalember...!" Mit szólna valón - tanakodtam. Aztán megmutatnám ne­ki, milyen szép a toronyból a sok régi háztető... S elrestelltem: még talán va­lami furcsát gondolna rólam... meg persze a toronyba úgyis felmegy nélkü­lem is ... Mert tudnak sok mindent ezek a mai fiatalok, meg kapnak is sok min­dent. Jó lenne, ha egy kicsit én is dol­gozhatnék még. De igen drága egy jó felvevőgép. Nem tudom megvenni.

Járja a mozikat, beállítja a gépeket, ellenőrzi a könyveléseket. S igen harag­szik, mikor a művészi filmeknek kisebb a közönségsikere, mint egy-egy operett ­vagy revüfilmnek.
Filmes a szíve gyökeréig...

Forrás: Veszprémi Napló, 21. évf., 1965. 52. sz. 4. p. A film szerelmese.