Szülei: Laucsek János tanító, Gömbös Zsuzsánna.
Nős, felesége Rajcsányi Ida.
Gyermekei: Miklós 1880.
A gimnáziumot Felsőlövőn, Pápán és Pozsonyban végezte 1863 -ban ; itt lépett a teológiai pályára s hogy elszegényedett szüleit segélyezhesse s testvéreit taníttathassa, a Scherz családnál hat évre nevelői állást vállalt. 1871 őszén a jénai egyetemre ment és beutazta Németország nagy részét is. A lelkészi vizsgát 1872. szeptember 8.-án tette le Sopronban és segédlelkésznek avattatott fel Karsay Sándor püspök mellé ; de ezen állomását, miután még két évig nevelősködött Győrszemerén (1872-1874), csak 1874-ben foglalta el; fél év múlva rendes lelkész lett Lébényben (1874-től 1880-ig)(Moson megye) és 1880-1905-ben vadosfai (Sopron megye) lelkész. 1886-ban a soproni alsó evangélikus egyházmegye esperesévé választatott. 1905-ig töltötte be e tisztet. — Cikkei az Evang. Népiskolában jelentek meg. — Munkái: 1. Beszéd a büki gyülekezet százados jubileuma alkalmával. Sopron, 1885. — 2. Egyházi beszéd. Elmondta a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület közgyűlése alkalmával 1891. aug. 11-én Pápán tartott gyámintézeti isteni tiszteleten. U. ott. — 3. Radó Kálmán egyházkerületi felügyelő fölött a községi evang. templomban mondott oltári ima. U. ott, 1899. — Kéziratban : Luther Márton élete.
Horváth Ignácz Könyvészete 1891. és önéletrajzi adatok.
Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VII. Köberich-Loysch. Budapest, 1900. Kertész Botond: Evangélikus lelkészek Magyarországon (ELEM) :Proszopográfiai rész IV. Dunántúli Egyházkerület (1783-1920). Budapest, 2013. Evangélikus Őrálló. 1906. 2. évf. 46. sz. 446. p.