Szülei: Kiss Péter tanító, Tarnóczy Erzsébet.
Nős, felesége Dobner Sarolta.
Egy éves korában szülei Somba mentek lakni, hol atyját jegyzőnek választották. Kiss a pápai ev. ref. főiskolában kezdte tanulását; onnét Gyönkre vitték szülei német szóra; ismét Pápán folytatta s ott be is végezte középiskoláit. Azután a teológiára iratkozott be, melynek végezte után Csépre ment akadémiai rektornak három évre. Innen Halász Péter gyóni földbirtokos házához került nevelőnek. Ezen idő alatt 1845-ben letette a papi vizsgát és Gyónón segédlelkész is volt. Innét Felsőiregbe, majd Dunapatajra rendeltetett; utóbbi helyen helyettes lelkész volt, mikor az 1848-as szabadságharc kitört, és Pestre ment, magával vitt 45 dunapataji fiút és 9 kecskeméti fiút; beállottak honvédnek. Kisst a 17. zászlóaljba sorozták mint őrmestert, december 14.-én hadnagy és a tápióbicskei csata után 1849. március 24.-én főhadnagy lett; részt vett az ostromban Buda vár bevételénél és a debreceni csata után Nagy-Sándor József tábornok kinevezte századosnak. A világosi fegyverletétel után augusztus 27.-én haza ment szüleihez Somba. 1850. január 20.-tól március 12.-ig bujdosott az országban; ekkor tudta meg az okleveles lelkészeknek adott amnesztiát és elfoglalta a somi segédlelkészi állást; azon év május 13.-án kazsoki lelkésznek neveztetett ki s 1862-ben Somogyendrédre helyeztetett át. — Cikkei a Honvédben (1870. 12. sz. Hentzi halála), a Függetlenségben (1885. 70. sz. A debreceni honvédsír, 1886. 160. sz. Hentzi halála, 1887. 128. sz. Kik vették be Budavárát.) Közlöny 1848. 189., 1849. 67. sz. és önéletrajzi adatok.
Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VI. Kende-Kozocsa. Budapest, 1899.