Szülei: Nagy Kornél református lelkipásztor, Kovács Mária.
Nős, felesége Török Ilona.
Gyermekei: Ilona 1942, Géza 1944
Az elemi iskola első négy osztályát Dunaalmáson végezte, ahol édesapja református lelkész volt. A gimnáziumot Pápán járta 1921-1929-ben. A pápai nyolc év meghatározó élmény volt számára. A közösség, a Kollégium a maga sajátos internátusi rendszerével, az ottani nevelés mély nyomokat hagyott benne. Jó tanuló volt, felsőbb éves korában szobaparancsnok. Nagyobb gimnazista korában már legációba is járt, nyáron pedig Dunaalmáson az ő rendezői tervei alapján színi előadásokat szerveztek a testvéreivel, ismerőseiket is bevonva a szereplésbe. A pápai Önképző Körben („Képzőtársaság”) is sokat vállalt, ott vezetőségi taggá választották. Pápán ismerte meg későbbi feleségét, Török Ilonát, aki akkor tanítóképzőbe járt ott. A debreceni egyetem matematika-fizika szakán tanult 1929-1933 között és egy évig jogot is hallgatott. 1934 májusától a debreceni református gimnáziumban helyettes, 1935. szeptember 1-től rendes tanár. 1936-ban a teológia szakra is beiratkozott, tanulmánya katonai szolgálata és hadifogsága miatt megszakadt. 1948-1949-ben a debreceni egyetemen elvégezte az ábrázoló geometria szakot, 1951-től a fiú internátus igazgatója, 1970-től a tanintézet vezetője volt.
Irodalom: Gaál Botond: Istennek erős embere, Nagy Géza tanár 70 éves (Ref. Lapja, 1981. 9. sz.); Sz. B.: Nagy Géza emlékezete (Ref. Lapja, 1986. 18. sz.).
Forrás: Magyar életrajzi lexikon 1978-1991. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, 1994. Dr. Gaál Botond: Nagy Géza tanár úrról megemlékezés születésének 100. évében.