A Pápától nyolc kilométerre északkeletre elterülő község ősi település. A határai között az 1930-as és 1960-as években végzett régészeti kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy ez a táj az őskortól kezdve lakott volt. A bronzkor, a korai vaskor, az avarok, a kelták, a rómaiak időszakából, majd a honfoglalás idejéből előkerült tárgyi emlékek azt igazolják, hogy kedvelt és az emberi életfeltételek kialakítására alkalmas terület volt már ősidőktől fogva. Védelmet biztosító erdő és mocsaras tórendszer vette körül a dombvonulatot, melyen a község épült.

Vaszar nevének első írásos említését 1238-ból találjuk, amikor IV. Béla király parancsára Albeus mester esztergomi kanonok és nyitrai főesperes összeírta a pannonhalmi apátság javait, s az apátság birtokaként felvett Vanyola falu szomszédait is megörökítette: Kendy, Zeruhu és Wascur — ez utóbbi a későbbi Vaszar név első előfordulása. Egy másik oklevél 1290-ben a falu plébánosát említette, az Erdődy-család levéltárában talált okirat szerint pedig 1332-ben már „terra ecclesiae Jauriensis Vozor” („Vozor a győri egyház területe”). Ez az állapot hosszú évszázadokra így is maradt, mert a község a győri püspök Veszprém megyei birtokainak adószedő központja lett. A „Vaszarkés” elnevezésű tizedkerülethez 25 környező település tartozott.

A korai középkorban valószínűleg királyi szolgáltatónépek lakták, akik a pápai udvarnokispán felügyelete alá tartoztak. Talán erre utal a falu neve is, mely a vasművességgel („vas-szar”), vagy – ha szláv eredetűnek tekintjük (vozár = szekeres) – a fuvarozással hozható kapcsolatba. Vaszarhoz hasonlóan az „iparosfalvak” gyűrűjéhez tartozott Teszér (= ácsok), Takácsi (takácsok), Kovácsi (= kovácsok) Szücs (= Bakonyszűcs, szűcsök) is.

A középkori fejlődés a 16. század első harmadáig tartott, amikor az 1529. évi török hadjárat falvak sokaságát pusztította el a Bakony északi peremvidékén. Az 1531. évi adóösszeírás szerint Vaszart a törökök fölégették, lakói elmenekültek. 1567–1592 között török uralom alatt állt, 1593–1594-ben pedig, amikor a török Veszprém, majd Győr várát ostromolta, ismét pusztasággá változott. 1604-ben hetesi Pethe Márton kalocsai érsek, a győri püspökség adminisztrátora hat évi teljes adó- és robotmentességet ígért a Vaszaron letelepülő, ott házat építő telepeseknek. A katolikus lakosok néhány évtized alatt reformátusokká lettek: 1615-ben és 1625-ben prédikátorukat említik az okiratok. 1629-ben azonban a templomot és a paplakot elfoglalták az evangélikusok, mígnem 1646-ban Dallos Miklós győri püspök visszavette az egyház javait. Ezt az erőszakos visszafoglalást az 1647. évi IV. tc. 17.§-a érvénytelenítette, és a templomot, az iskolát, valamint a paplakot is az evangélikusoknak adatta vissza. Az evangélikus gyülekezet az 1680-as, 1690-es évek pusztító harcaiban fölmorzsolódott, s az 1702-ben újraalapított anyaegyház a 18. század első évtizedeiben egyvallásúvá, teljesen katolikussá tette a falut. Az 1697. január 1-jén kelt betelepítési szerződés nyomán lassanként visszatérő lakosok újjászervezték községük életét: első dolguk volt, hogy paplakot építsenek, noha még csak egy világi kisegítő, ún. licenciátus (Horváth Mihály) vezette a plébániát. 1700-ból fennmaradt a falu pecsétje, tehát a községi önkormányzat helyreállt, 1702-ben pedig Farkas János József személyében — hosszú kihagyás után — ismét plébánost kapott Vaszar. Iskolamesteréről már 1711-ből tudunk, tehát a népiskolai elemi oktatás is több mint háromszáz éves múltra tekinthet vissza. A harcokban rombadőlt templomát 1721 körül építették újjá, s 1780-ban — Zichy Ferenc püspök támogatásával — kibővítették a szűkösnek bizonyult szentegyházat. A falu földesura továbbra is a győri püspök volt, akivel 1744-ben szerződést kötöttek a jobbágyok, mely biztosította a szabad költözködést, meghatározta a robotot és más járandóságokat. A lakosok peres ügyeit a győri püspök úriszéke intézte. A tisztán magyar falu népessége a 18–20. században folyamatosan gyarapodott: 1698-ban 139 fő, 1785-ben 1277 fő, 1890-ben 1946 fő, 1910-ben 2126 fő, 1941-ben 2189 fő, 1960-ban 2267 fő. A lakosság számára nagy hatással volt a kivándorlási hullám, mely a 19–20. század fordulóján Vaszart is elérte: 1904-ig 418 személy járta meg Amerikát, hogy szerencsét próbáljon. Közülük 182-en tértek vissza, megtakarított pénzüket földvásárlásra fordították.

Vaszar ősi plébániája a Mária Terézia-féle egyházmegye-rendezés következtében — a pápai főesperességgel együtt — 1779-től a veszprémi egyházmegyéhez került. (Kegyura azonban 1945-ig a győri püspök maradt.) Az újjászervezett plébánia Vaszarra, Takácsira és a környező pusztákra terjedt ki. A plébániának az 1779-es vizitáció szerint 1 tanerős elemi iskolája volt, tanítója Balogh László, buzgó és jó nevelő, latinul is értett. 1915-ben a veszprémi püspök Vanyolától Vaszarhoz csatolta Gecse községet, s a megegyezés szerint Vaszaron megszervezte a második kápláni állást, hogy a hívek lelkipásztori ellátása semmiben se szenvedjen hiányt. 1951-ben Takácsiban — feltételesen — kihelyezett káplánságot alapítottak, amelyhez a főpásztor Ihászpusztát csatolta.

A falu lakossága a mezőgazdaságból élt: határa kétnyomásos, termékeny terület volt. „Gyula” elnevezésű szőlőhegye a 19. században nyert nagyobb jelentőséget, bár a szőlő telepítését már az 1720-as években megkezdték. A szőlőhegy bizonyos fokú önkormányzattal rendelkezett (vezetője a hegymester volt), pecsétje 1800-as évszámmal maradt ránk. A jobbágyság eljárt Pápára és másfelé munkát vállalni, vagy részcséplést végeztek a püspöknek, illetve jobb módú gazdáknak. A püspöki uradalom téglaégetője is munkát adott a vaszariaknak.

1848-ban Kolossváry Ferenc plébános vezetésével 93 fő állt a nemzetőrök közé s vett részt a Dráva-vonal védelmében, a lakosság pedig egy emberként adakozott „a hazának jelen aggasztó körülmények közti fölsegélésére.” Sokan honvédként harcoltak a szabadságharcban.

1886-tól Vaszar Gecsével együtt önálló körjegyzőséggé vált. A községet a képviselő-testület irányította, melynek felét a választópolgárok választották, másik fele pedig a legtöbb állami adót fizető ún. „virilisek” közül került ki.

1905-ben Horváth Antal plébános vezetésével az egyházközség új, korszerű, emeletes népiskolát épített, ma is ebben folyik a vaszari gyermekek oktatása. 1994-ben a község szülöttének, Ihász Gábor (1804–1880) nyelvész, egri egyházmegyés paptanárnak a nevét vette fel az intézmény.

A birtokosztódás miatt a kisparaszti gazdaságok száma megnövekedett a 20. század első felében (1910-ben 180 tíz hold alatti birtokost jegyeztek föl, 1941-ben már 310-et.) A község területe 1935-ben 5591 katasztrális hold volt, melyből a legnagyobb részt a püspök, az egyházközség, a község és hét középbirtokos birtokolta. A művelhető határ 59%-a kisbirtokosok kezén volt.

1945 áprilisában földet osztottak, a 332 igénylőt a győri püspökség, a plébánia, valamint Kolossváry Sándor birtokaiból elégítették ki. 1948–1950 között a kommunista rezsim államosította az egyházi és uradalmi földeket, a katolikus népiskolát. A plébánost, dr. Iker Istvánt folytonosan zaklatta az ÁVH, mivel nem volt hajlandó részt venni a papi békemozgalomban, mire ő színleg elmenekült, valójában titokban az egyik szőlőhegyi présházban húzta meg magát 1956 októberéig. Ekkor feldíszített hintón hozta vissza a plébániára a lakosság.

1959-ben Vaszart is megszállták az agitátorok, hogy a gazdákat „meggyőzzék” a kollektív, szovjet típusú termelőszövetkezeti gazdálkodás előnyeiről. Ennek eredményeként 3800 katasztrális holdon, 446 taggal megalakult a Vaszari „Hunyadi” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. A tsz vezetését hamarosan a fiatal, energikus Zimits Tibor vette át, aki korábban uradalomban, majd állami gazdaságban is dolgozott, így tisztában volt a nagyüzemi gazdálkodással. Az 1970-es évektől az 1990-es évekig a „Hunyadi” a Dunántúl legnagyobb termelőszövetkezetévé vált, s magába foglalta a környékbeli falvakat és azok művelhető földjeit, mintegy tizenhatezer hektárnyi termőterületet.

1990-ben a tanácsrendszer megszűnése nyomán az első önkormányzat Kiss Andrásné polgármester (1990–2002) vezetésével alakult meg. Őt Kiss Gábor (2002–2006), majd Varga Péter (2006–2019) követte a polgármesteri székben. A rendszerváltoztatás óta eltelt időszakban a választott képviselő-testületek igyekeztek kihasználni az adódó fejlesztési lehetőségeket, különböző beruházásokkal tovább gyarapítani a települést.

Vaszar ma 1500 lakosú, önálló önkormányzatú község, portalanított úthálózattal, vezetékes ivóvízzel, telefon- és földgázhálózattal, napköziotthonos óvodával, nyolcosztályos általános iskolával, kultúrházzal és könyvtárral, futball- és kézilabdapályával, számos kereskedelmi egységgel.

Az elmúlt évszázadok során a falu szorgalmas, törekvő lakói sikeresen alkalmazkodtak a külső feltételekhez, miközben megőrizték identitásukat, hagyományaikat, a szülőföldhöz való kötődésüket.

(Összeállította: Mezei Zsolt)