Veszprém megyében, Pápától 8 km-re délkeletre, a Prinz Gyula (1926) által Bakonyaljának nevezett területen található egy 520 lelkes német nemzetiségi falu: Nagytevel. A településre érve szembetűnik a széles főutca, két oldalán magas kőkerítésekkel egymáshoz tapadó házaival, a házak előtt katonás rendben sorakozó szilva-, dió- és hársfákkal. Hófehér temploma tekintélyt parancsolóan magasodik a porták fölé.  Sajnos, a zárt faluközösség a kitelepítésekkel felbomlott.

Területe 14,41 km2. Környező települések: Adásztevel, Homokbödöge, Bakonyjákó, Pápa. Határának északnyugati fele a Bakonyalja kistájcsoport Pápai-Bakonyalja kistájába tartozik, míg nagyobb délkeleti része már az Északi-Bakony kistájcsoport Öreg-Bakony kistájához sorolandó.

Tevel régi magyar személynév. Már 950 előtt így hívtak egy Árpád-házi herceget. A név előtagjának származása bizonytalan, de valószínűleg összefügg a nyugati nyelvjárások bősz, dühös, haragos, mérges jelentésű adáz, ádász szavával. Tevel jobbágyi, parasztok által lakott részét a 15. századtól kezdve különböztették meg a „Nagy” jelzővel a nemesi Kis- vagy Adászteveltől.

Először Tuel formában jelenik meg a Szent Lászlónak tulajdonított bakonybéli össze­írásban kb. 900 évvel ezelőtt. Későbbi alakjai 1240-ben Villa Tevel, 1287­ben Magnum Tevel, 1436-ban Nagytevel, 1666-ban Pusztatevel, 1673-ban Nagy- alias Pusztatevel, 1750-ben Teutsch Töbel.

Az 1300-as években új birtokosként tűnik fel a zirci apátság, melynek nagyteveli jobbágyairól már 1392-ben tudunk. A Miksa király által 1575-ben Turi Benedek és Farkas számára kiállított záloglevélben a község a zirci apátság birtokaként szerepel.

A törökök a 16. század 30-as éveiben felégették és a hódoltság ideje alatt többé nem is épült fel, neve is Pusztatevel lett. A zirci apát 1614-ben Tevelt árendába átengedte a bakonybéli prédialitáknak és másoknak, a tulajdonjogot azonban fenntartotta magának.

A község tulajdonviszonyai rendezetlenek voltak egészen 1700-ig. Ekkor Heinrichau apátja visszavásárolta a területet, melyről megbízottja, Wabrzig Ábrahám így számolt be: „Tevel elhagyott község Pápától félmérföldnyire. Itt állnak még a plébánia­templom romjai, nagy erdeje van, rétjei, termékeny szántóföldjei, patakja ma­lom számára. Teljes joggal Zirchez tartozik.” A faluba csak 11 évvel később érkeznek meg az első telepesek - sziléziai iparosok és földművesek. A kis csapat a Krajnából csatlakozókkal együtt Nagytevelen szállt meg (1711). A 18. század első felében Pápa mellett a birtokait újraszervezkedő ciszterciek kiindulópontja lesz.

A középkor óta a Német- Birodalomban jól ismert kép élt Magyarországról: gazdag ország, amely bort, marhát és fémeket exportált. Érthető, hogy Magyarország, mint természeti- ­és ásványkincsekben gazdag ország, nagyon kedvelt volt. A török időkben ez a kép megválto­zott. A magyarokat, mint szenvedő, hősiesen küzdő népet nagyra becsülték. A török dúlás után az ország nagy része kihalt pusztasággá lett, ezért külföldről kellett munkaerőt toborozni. A nagyteveli telepesek többnyire Sziléziából, Krajnából (Szlovénia), a Német-Római Bi­rodalom déli tartományaiból: Baden- Württembergből, Bajorországból és Ausztriából ér­keztek. Az első plébános, Schneider Henrik 1717. október 18-án kezdte meg a teveli anyakönyvek vezetését.

Még egy fontos dolgot kell megemlíteni a betelepítés kapcsán. A Nagytevelt telepítő ciszterciek a megye többi telepítőjénél tudatosabb és igényesebb hordozói voltak egy haladó mezőgazdasági műveltségnek. Közmondásos volt mezőgazdasági szakértelmük. Franz Seppelt, Szilézia nagy törté­netírója szerint Heinrichau érdeme Szilézia számára abban állt, hogy gazdaságai mintagazda­ságok voltak, amelyből a sziléziai nép a talajművelés ésszerű módszerét, szőlő és gyümölcs­termesztést és a halgazdaság tudnivalóit sajátíthatta el.

Kitelepítés

Nagytevelről 13 család önként ment el és 89 családot telepítettek ki 1946 nyarától 1948 decemberéig. Akik mégis maradhattak, azokra megfélemlítés, börtön illetve az uradalmi házban ájulásig történő verések vártak.

Nagytevelen a Kitelepítési Bizottság végezte a kitelepítést. A többség próbálta elke­rülni a kitelepítést. Sokan kórházi beutalót hamisíttattak maguknak. A lakosság jelentős része elmenekült, a határban, az erdőkben bujkált. Ennek ellenére a kitelepítést végrehajtották. Sokan agyvérzésben meghaltak, többen öngyilkosságot követtek el. 1946-ban 85, 1948-ban 4 családot telepítettek ki Németországba. Helyükre 56 magyar család érkezett a szomszédos településekről, a Felvidékről, illetve Vas megyéből.

Kitelepítéstől napjainkig

A háború és a kitelepítések után a falura sokáig a passzivitás volt jellemző. Ennek okai abban keresendők, hogy a háborúban vesztes német nép identitását igyekeztek elfojtani. Tilos volt a német szó a közterületeken, sőt, a megtorlásoktól tartva, a szülők nem tanították meg gyer­mekeiket a német nyelvre, hanem inkább az asszimilációt választották.

A kitelepítés után itt maradtak, vagy visszatértek szétszórva éltek a faluban, hiszen házaikba új lakókat költöztettek. Természetes igényük volt, hogy egymás mellé költözhessenek. Ez azonban nem valósult meg. Bár az idők folyamán mindenki megpróbálta a saját, vagy családja régi lakóházát visszavásárolni, leginkább az volt a jellemző, hogy igyekeztek megszabadulni mindentől, ami németségükre utalt.

Az 1950-es évek vége felé kezdtek, ha kis számban is, új házakat építeni és a régieket is gyökeresen átalakították a kor igényeinek megfelelően. Sok esetben ez is arra vezethető vissza, hogy a németes külsőn változtatni akartak. Az újonnan betelepített lakosok és a régiek között, a fent említett okokból kifolyólag éles ellentétek voltak. Az idetelepített új lakók azonban hamar felismerték, hogy a tele­pülés adottságai nem kedvezőek; a határ nem túl termékeny, munkalehetőség alig van és az ős­lakosok sem fogadták be őket. Ezért a többség néhány év múlva elköltözött a faluból. A szomszédos Pápán vagy Budapesten kerestek jobb lehetőségeket, elsősorban az iparban. Az őslakosság és az ittmaradt betelepülők közötti ellentétek folyamatosan enyhültek, bár az idősebbek körében még ma is fel­lelhetők. A második-harmadik generációra azonban már nem jellemzőek. Egyre szaporodtak a vegyes házasságok.

1990-ben megalakult az önálló települési önkormányzat, majd ezt követően 1994-ben a Német Kisebbségi Önkormányzat is. A megalakuló települési önkormányzat polgármestere két cikluson át Kecskeméti Benő volt, majd őt követte Babits Emil, aki a német kisebbségi önkormányzat elnöki tisztét is ellátja a megalakulás óta.

Az önkormányzat fenntartásában működik a Német Nemzetiségi Óvoda. 2008-ban átadták az akadálymentesített orvosi rendelőt a védőnői tanácsadóval.

1993-ban átadásra került az új tornacsarnok az akkor még működő általános iskola szerves folytatásaként.