A község történetét torzítás nélkül nehéz pár sorban összefoglalni. Bár erre már több kísérlet is történt, valami mindig más-más hangsúlyt kapott. Gyakran előfordult, hogy a történetírók ellenőrizetlen forrásból merítve, azokat kiragadva idézve féligazságokat állítottak. Ezek közé tartozik Gencs egyházi birtokkénti emlegetése is, amit hitelesen nem lehetett igazolni. Ezen gondolatokat előre bocsájtva mintegy nyolc évszázadot átölelő periódust kísérlünk meg az összefüggések feltárásával, a rendszerszemlélet érvényesítésével érzékletesen leírni.A falut a Kisalföld és a nyugat-magyarországi peremvidék nagytájainak találkozásánál, a Pápai síkságtól nyugatra, a Kemeneshát – Kemenesalja – Marcal-mellék határán, Veszprém megye észak-nyugati sarkában találjuk. Pápától észak-nyugatra, országúton mintegy 20 kilométernyire található a község. http://magyargencs.iranyitoszam.org/terkep/   GPS koordináták : 47.37417, 17.29300Valamikor erdők és mocsarak közt megbúvó kis települések, amelyekből kialakult a mai Magyargencs, a világ és a térség nagyobb történéseitől kellő távolságban helyezkedtek el, de azok káros hatásait sajnos viselniük kellett.Magyargencs és környéke régi idők óta lakott hely, ezt a természetföldrajzi feltételek vizsgálata és a régészeti emlékek is alátámasztják. Az újkőkortól kezdve biztosan lakott ember a településen vagy annak környékén. A folyamatosságot alátámasztja, hogy egy-egy helyszínről több történeti korból származó leletek is előkerültek. A falu katolikus templomát véve középpontnak a régészeti emlékek az északi részt kivéve sűrűn veszik körbe a jelenlegi települést. Azonosítható a neolit-, a rézkor, a bronzkor, a vaskor, a rómaiak időszaka és a középkor emberi jelenléte. A honfoglalást követően a kialakult gyepüvédelmi rendszerben mint hátsó határvédelmi területen lévő település azonosítható a község.  Közvetlenül a faluról szóló írott emlékek, hiteles történelmi adatok azonban csak a XIII. század második felétől vannak.  Nevét először egy 1268-as oklevélben említik meg Guench néven.

A XIII. század községi eseményeit illetően szűkszavúak a források. A faluban fennmaradt elbeszélések szerint, ahogy azt Mógor Imre is mesélte, az Ördöngős-dombon (Siló-gödrök) a jelenlegi falu Kemenesszentpéter felöli végén, ettől nyugatra 200-300 méterre a tatárjárás idején volt egy ”kastély”, amelynek lakóit, a mesélő azt is tudni vélte, hogy vénkisasszonyok voltak, a tatárok megölték. (Akkor az erdő a mai Hertelendy Miklós utcáig ért.) Egy biztos, 1268-ban már létezett egy Guench nevű település. Az akkori közigazgatási rendszerben Karakó várispánsághoz tartozhatott. Az itt lévő birtokokat a vasvári várjobbágyok közt a határok megjelölésével osztották fel, ami feltételezi, hogy akkor több helyen is lakhattak. 1273-ban már királyi szerviensek laktak Gencsen. A várjobbágyok közt már ekkor felbukkan Mathey és Gergely neve, s hasonló nevű településekkel (Máté-földe, Gergely-földe) a következő században találkozhatunk. A villa Gench már településre utal. A templom is a század vége felé épülhetett.

 A XIV. században számos gencsi nemes nevével (de Gench) találkozhatunk a forrásokban. Már akkor aktívan részt vettek a közéletben, ami birtokadományozást, öröklést, zálogba adást, kiváltást és „elbírást”, katonáskodást, pereskedést jelentett. A birtokok tulajdonosai meglehetősen sűrűn változtak. Többször felbukkan ebben az időszakban Köcsky Sándor országbíró neve, egyes történetírók Gencs birtokosaként is feltüntetik, de az adománylevelekből ez nem egyértelmű. Mindez a zálogjog alapján azonban nem zárható ki. Hozzá kapcsolódik a Nádasd nembeli gersei Pethő Margit (nemes Magyar Pálné) neve is, mert a fenti hivatkozások szerint Gencset a pápóci prépostságnak ő adományozta. Ez az adománylevélből egyértelműen nem derül ki. Viszont mind a prépostságnak voltak Gencs határában birtokai, mind a gencsieknek, jelesül a Bodáknak volt birtokuk Pápocon. A zálogba adott és nem nevesített birtokrészek között lehetett gencsi rész is. A gencsi nemesek sűrűn pereskedtek, amibe nemegyszer a király is beavatkozott. Már ebben a században Gencs vonatkozásában találkozunk a Kanizsaiak nevével, a Boda-fiak és János nevével (Nemesjánosgencs). Ekkorra már a község Vas vármegyéhez tartozik, igaz, annak a keleti csücskében.

 A XV. században számos település található Gench vagy más néven a mai falu környékén. Valószínűleg a korábbi várjobbágyi birtokszerzésre utalnak a nevek: Máté, Kozma, Boncho, de már létezik Felgencs, Berhend is. Kozmagencs és Felgencs (Gench superior) egyértelműen elkülönül egymástól. A Király, Kachor nevek mellett 1421-től megjelennek a Ládonyiak, akiktől majd másfél évszázad múlva Kisfaludyak veszik át a birtokokat.  Folytatódnak a határviták. Úgy tűnik, hogy még egy darabig Kozmagencsi Márton a legjelentősebb helyi birtokos. A Kanizsaiak birtokszerzése 1436-ban egyértelmű. A Bodák elzálogosították bodaházi kúriájukat, és a Ládonyiak a század második felétől zálogjogon és birtokszerzéssel szinte a teljes Gencset bírják. Sőt 1489-ben a pápóci pálosoktól megvásárolták azok bodaházi birtokát is. A jelenlegi község helyén volt Egyházasgencs, de találkozhatunk ekkor még egyéb, így a  Nemesjánosgencs, Bodaházagencs, Felsőgencs, Kozmagencs, Mátéfölde, Czőkháza stb. nevekkel is. Ezek a „települések” a következő században elnéptelenedtek. Hajdanában a falu határában lévő „feneketlen ingovány és mocsárvilág” természetes védelmül szolgált a tatár-török dúlástól az 1848-49. évi szabadságharcig.

 A XVI. század első harmadában a Ládonyiak még stabilan tartják pozíciójukat, de 1527-ben , már ők is zálogba adnak birtokrészeket. A mohácsi csata után a törökök is megjelentek a környéken és ettől kezdve rendszeresen feldúlták a falvakat. 1549-ben Ládonyi Demeter a falu igazi földesura. A keszői várnak a győri püspökségi birtokba kerülésével újabb határviták keletkeztek. 1565-ben Ládonyi Demeter kapta meg a keszői vár ingóságait. Országos pozícióját illetően akkoriban Ládonyi Demeter jelentős személynek tekinthető, mert 1569-ben  országos vásár tartásának jogát kapta évi három alkalommal. A vásártartás jól jövedelmezett, a vásári jövedelem alapja a vásári helypénz és a vásárvám volt. Fontos dolog, ha egy település ilyen joggal rendelkezett, ez gyakorlatilag mezővárosi jogosultság volt. A vásártartás további helyzetéről nincs adat. Ebben az időszakban Gencs a Győri püspökségnek fizetett tizedet (dézsma), azonban birtokjogilag nem volt a keszői vár tartozéka és nem volt egyházi birtok sem. A reformáció térhódításával a helyi földesurak jelentős része, így jobbágyaik is áttértek az evangélikus hitre. A keszői vár szomszédsága, a pápai vár közelsége közvetlen veszélyforrást jelentett a településre, mert környéken portyázó törökök, a várakból fosztogató körúton lévő idegen zsoldosok sokszor zaklatták a lakosságot és felégették a falut, vagy a várak ellen vonulók fosztogattak a környéken. Ilyenkor hasznát vették a környékbeli mocsaraknak és erdőknek, ahol elrejtőzhettek. 1598-tól örökség útján a Kisfaludyak lettek a legjelentősebb földesurak Gencsen. A rendszeres zaklatások mellett a községnek súlyos vármegyei terheket is viselnie kellett. A jobbágyterhek mellett a Rába-vonal védelme, a várak erődítési munkálatai, a katonaállítás, a kvartélyozások szinte elviselhetetlen szintet ütöttek meg. A korabeli községek fennmaradását elősegítette, hogy a birtokosok több helyen is rendelkeztek birtokrészekkel és a kiterjedt rokoni kapcsolatok révén mindig volt esély az újrakezdésre.

A XVII. század elején tovább folytatódott a térség nehéz helyzete. A törökök portyái továbbra is veszélyt jelentettek. A pápai zsoldosok rendszeresen zaklatták továbbra is a lakosságot. A Kisfaludyak jelentős birtokszerzést valósítottak meg a térségben. Az 1620-as évekből ismert a győri püspökség tizedjegyzéke és a Kisfaludy család levéltárában fennmaradt jobbágy-névsor Gencsről, ahonnan ismerős vezetéknevek köszönnek vissza. A Kisfaludyak elhúzódó perekbe kezdenek a keszői és gencsi határ ügyében a Győri püspökséggel. A hőgyészi és szergényi határban is gyakoriak voltak a határpontosítások. 1666-ban I. Lipót király Kisfaludy Gáspár, Ferenc, László, Pál, Balázs, István, Mózes és Káldy Péter, néhai Kisfaludy Anna fia részére pallosjogot adományozott, melyet kiterjesztett többek közt a gencsi birtokra is. Ez halálos ítélet kiszabására és végrehajtására kiterjedő joghatóságot jelentett. A pallosjog jelzésére a földesúr akasztófát állítatott fel birtoka határán. Megszüntetésére 1848-ban került sor. A század vége felé a falu lakói többször is elmenekülhettek otthonaikból, mert a szomszédos hőgyésziek panasszal éltek emiatt, attól félvén, ha pusztán találják Gencset, akkor őket fosztják ki. 1698-ban egyházi látogatás jegyzőkönyve szerint a templom a falu közepén feküdt, Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték és körülötte bekerített temető állt faharanglábon két haranggal, akkor még nem volt tornya.

 A XVIII. század jelentős változásokat hozott a falu életében. 1706-ban már evangélikus iskolája volt. 1704 és 1707 között a pápai vár stratégiai helyzete miatt Bottyán János portyázásai közvetlenül is befolyásolták a falu életét. Valószínűleg többször is megsarcolták.  Az első évtized végén dúló pestisjárvány falusi vonatkozásban nincs adat, de a megyei szintű pusztításra utaló adatok alapján a falut sem kímélhette. Az 1720-as összeírás a bíróval együtt 24 „colonus”-t jelöl meg, akik telkes jobbágyok voltak. A határ kétnyomásos volt és az áradásokat gyakorinak értékelték. Erdő és legelő bőséges volt. Az akkor összeírt családnevek között Mógor, Szabó, Süle, Vida, Molnár, Szakács, Kovács ma is gyakori a faluban. Az ellenreformáció ellenére a községben akkor az evangélikusok voltak többségben és ők rendelkeztek a jelenlegi katolikus templom felett is 1732-ig, amikor a templom visszakerült a katolikus gyülekezethez. Az első anyakönyvezés is erre az időre datálható. A községnek sem önálló katolikus, sem evangélikus gyülekezete nem volt ettől kezdve, az anyagyülekezet Kemeneshőgyészre került. A Mária Terézia és II. József nevével fémjelzett időszakban számos felmérés készült. 1768-ban készült el a falu Urbáriuma. Az első katonai felmérés az 1770-es évek végének állapotát rögzítette. A falu akkor a mai alsó kút és a Herteledy utca között volt. A földesurak és birtokosok között a Kisfaludy, Armpruster, Chernel, Doctorics, Gömbös, Niczky, Sándor, Szegedy, Nagy, Radó, Vidos, Barcza, Domonkos, Csiba nevekkel találkozhatunk. 1777-ig a Győri, majd a Szombathelyi római katolikus egyházmegyéhez tartozott. Van adat arra vonatkozóan is, hogy gencsi származású család (Mód) 1780-ban Arad megyébe vándorolt, és 1792-ben Fazekasvarsándon telepedett le. Az első magyarországi népszámlálás 1784-87. között 191 családot, 95 házat, és 893 „jogi népességet” jegyzett fel. Érdekesség, hogy a század végén Magyarországon négy Gencset különböztettek meg: Magyargencset, a jelenlegi falut, Németgencset, a jelenlegi Gencsapátit Szombathelyhez közel, egy Gencset Gömör megyében és egyet Szatmárban, Nagykároly közelében. A Magyargencs (Magyar-Gencs) nevet a község az 1700-as évektől kezdve viseli megkülönböztetésül a (Német)Gencstől (ma Gencsapáti). A század végén az úgynevezett vármegyei utak kiépítésével a község egyre inkább bekapcsolódott a vármegye és a térség gazdasági, politikai és kulturális életébe.

 A XIX. század elejéről kevés konkrét adat áll rendelkezésre a faluról. Nem volt nemesi község közigazgatási értelemben, legalábbis nem utalnak erre adatok. A Kisfaludyak, Radók, Vidosok voltak a legjelentősebb birtokosok a század fordulóján. Az iparosodás beindult, mert a gencsi takácsok céhalapítást kezdeményeztek már 1808-ban. 1809. az utolsó nemesi felkelés éve volt, amikor Napolen katonái a Magyargencs-Kemenesszentpéteri határban táboroztak és állítólag többen belefulladtak a Marcal mocsaraiba. Az 1835. évi nemesi összeírás népes földbirtokos közösséget jelez: többek között Radó, Vésey, Jankó, Takács, Káldy, Fiáth, Hertelendy, Háczky, Cséby, Nunkovits, Barcza, Bersenyi, Jármy, Tasy, Károlyi, Döbrönte, Domonkos, Mesterházy, Barthodeiszky neveket rögzítették. A Kisfaludyak ekkor már nem gencsi nemesként voltak feltüntetve, de birtokokkal még rendelkeztek a faluban. Az 1840-es évek elején mocsarat is csapoltak le a falu határában. A birtokosi viszonyokról gazdag forrásanyag áll rendelkezésre. Jól működő közbirtokossági tevékenység került leírásra.

Az 1848-as év tavasza a faluban is éreztette hatását. Az eseményeket a társadalom, így a község szinte minden rétege üdvözölte. A társadalmi ranglétra alapján történt a szerepvállalás is. A Megyei Bizottmányba a módosabb nemesek, így Radó Ignácz és Barcza Kristóf lett beválasztva. A nemesek tisztek lettek a honvédseregben, a jobbágyok és zsellérek közkatonák. Még 1848. májusában a Kis-Czelli járás főszolgabírója, Békássy Lajos felügyeletével minden járási községben hitelesítették a forradalom legodaadóbb híveit. Sajnos Magyargencs vonatkozásban egyelőre ilyen lista nem került elő. Vas megyében 1848. május 16-án kezdődött a nemzetőrség szervezése. A vármegyétől tíz zászlóaljat kellett toborozni önkéntesekből június 11-ig. Ezt a feladatot a hőgyészi Békássy Imre kormánybiztos irányította. Júniusban országgyűlési képviselőválasztás is kezdődött. A június 23-án Kis-Czellen tartott képviselőválasztásra Magyar-Gencs szavazóinak listája ismert. Magyargencs községet 17 fő kiállítására kötelezték, mely szerint az október 31-én, a faluban történt sorshúzásnak megfelelően Szombathelyen volt a gyülekezés. A szabadságharcban résztvevő gencsi tisztek és honvédek névsorát is feljegyezték. A község neves hősöket adott a szabadságharcnak. A XIX. század második felében a község lakossága elérte az 1200 főt, jól szervezett volt a közigazgatás. Elhúzódó úrbéri perek indultak. A közélet is aktív volt: önsegélyző egylet, különböző egyesületek alakultak, gyógyszertárat alapítottak, a sok gyereknek köszönhetően katolikus és evangélikus iskola is működött a faluban. Volt egy kisebb izraelita közösség is. Erre az időszakra esik a majorok kialakulása is. A folyószabályozásban a gencsi nobilitások aktívan részt vettek. A lakosság száma jelentősen megnőtt, a majorokba számos cseléd, zsellér, napszámos érkezett hosszabb rövid időre, többen le is telepedtek, a lakosság összetétele változott, de jellemző volt a magyar nemzetiségű személyek előfordulása. 1898-ban csendőrőrs települt a faluba, ami közigazgatási státuszát erősítette. A századfordulóra a kisközség komoly térségi szerepet töltött be.

 A XX. század elején a község térségi szerepe tovább erősödött. A birtokok jelentős része bérlők kezébe került. Sokan szerencsét próbáltak Amerikában. Az első világháborúban számos gencsi vett részt és halt hősi halált. Az őszirózsás forradalom és Tanácsköztársaság néven ismert események, történések Magyargencs-vonatkozású feldolgozása önálló anyagban még várat magára. A faluban is megalakult a Tanács, Gencsen elosztó bizottságról maradt fenn adat. A jegyzők jelentős része még 1918. őszén távozott, vagy elkergették. A gencsi körjegyző is „távozott”. Szerencsére fegyveres küzdelem nem volt a községben és környékén, a szereplők továbbra is a faluban maradtak, kivéve a körjegyzőt. Elkezdték kidolgozni a földreformot, de nem maradt idő a végrehajtásra. A Tanácsköztársaság leverése után a faluban megjelentek a fehérgárdisták és összeszedték a hangadókat. Elvitték őket a járáshoz, de a helyi földesurak közbenjárására hazaengedték őket. A két háború között a korabeli társadalmi jellemzők írhatók le a falu vonatkozásában is. A birtokokon alapvetően a bérlők gazdálkodtak, egy-kettő helyi földbirtokostól eltekintve. A leventemozgalom, a községi egészségügyi ellátás fejlesztése emelhető ki. A villamosítás, buszjárat indítása, a kultúrház-építés, a majorok, ezen belül Hertelendyújhely népességének növekedése, állami iskolával való ellátása is az 1930-as éveket fémjelzik. A második világháború alatt a falu határában szükségrepülőtér üzemelt. 1944. augusztusában a falu határában komoly légiharc volt, a lelőtt szövetséges gépek pilótáit és személyzetét a faluban állították elő, illetve a halottakat ideiglenesen itt temették el. 1944-ben az izraelita közösség deportálásra került.  A községbe 1945. március 26-án vonultak be szovjetek. Komoly harcok a térségben nem voltak. Az 1945 utáni időszakot a birtok –és tulajdonviszonyok, a társadalmi élet gyökeres változása jellemezte: földosztás, államosítások, iskolarendszer megváltozása, tanácsrendszer, beszolgáltatás. A kisbirtokosi gazdálkodást 1950-ben az állami gazdaság megjelenése, majd 1959-től a termelőszövetkezet megalakulása váltotta fel. Az 1956-os események lényegi változást nem hoztak a falu életében. A következmények rendezése a korábban „jól bevált gyakorlat” szerint történt. A majorok elnéptelenedése, a falu lakosságmegtartó erejének csökkenése a falu folyamatos elöregedéséhez vezetett. 1949 után a körzeti iskola, az integrált intézmények működtetése, a költségvetés elégtelensége a falu szerepének háttérbe szorulásával járt. A rendszerváltozással a falun belüli tulajdonviszonyok változása a megtartó erőt tovább csökkentette, a munkahelyteremtés problémája nem oldódott meg.A község 1950-ig Vas megye celldömölki járáshoz tartozott, ezt követően került Veszprém megyébe, a pápai járásba. Lakossága sajnos csökkenőben van, 1873-ban1534, 1898-ban 1564, 1930-ban 1460, 1942-ben 1399, 1969-ben 1147 fő élt itt, jelenleg a lakossági lélekszám napjainkban nem éri el az 500-at.

Mit hoz a XXI. század?  Magyargencs hajdan jelentős közigazgatási és kulturális térségi központ volt, körjegyzőség, körorvosi központ, körállatorvosi központ, a XIX. század vége óta állandó gyógyszertár, választó körzet központja, kéményseprő kerületi központ, iskolaközpont, községi közös tanács központja, körzeti fogorvos, de most is számos oktatási, művelődési és egészségügyi közintézmény működik, hozzájárulva a településen – és vonzáskörzetében – élők színvonalas ellátásához, kiszolgálásához.