Csót Veszprém megye 1100 lakosú települése. A Kisalföld és a Bakony találkozásánál fekszik, kellemes táji környezetben, Pápától 12 km-re. A Pápáról Nagygyimóton át Kisbérre vezető főútvonal, a régi "Budai út" szeli ketté. Nevét 1488-ban Cholt-ként jegyezték fel, a település elnevezése ismeretlen eredetű. A falu területe már a rómaiak idején lakott volt. Első említése a XIII. századból való. A tatárjárás idején a község és egyháza is elpusztult, lakossága elmenekült. A XV-XVI. században az egyháziak birtokolták, előbb a váradi püspöké volt, 1531-ben a veszprémi püspökség birtoka, de 1536-ban az esztergomi érsek is birtokosa volt. A falut a törökök felégették, újbóli benépesítése -mely Eszterházy Ferenc nevéhez kapcsolható - csak lassan haladt. A XVII. században Czot néven Ugod várának tartozéka, később pedig a pápai várhoz csatolták. Az 1836. évi statisztikai felméréskor Eszterházy-birtokként jegyezték fel. Csót fejlődése a XIX. század első felében a legjelentősebb, népessége nagymértékben növekedett, a házak száma megkétszereződött ez idő tájt. A falu neve összekapcsolódott az I. világháborúval. A Hadügyminisztérium a községet jelölte ki a hadifogolytábor helyszínéül. A tábor eredetileg a frontokon fogságba esett, volt ellenséges katonák elhelyezésére épült. Működése alatt azonban hármas célt szolgált: 1918 novemberéig hadifogolytábor, 1919-ben menekülttábor volt, 1919 és1923 között a hazatérő magyar hadifoglyok leszerelését és politikai szűrését végezték itt. A hadifoglyok nagy része 1923 első felére hazaérkezett, így a tábor feleslegessé vált, július 1-jével felszámolták. Ma már nincs belőle más, mint a Kakukk-hegy tetején lévő temető, ahol 796-an alusszák örök álmukat. Csót lakói a két világháború között, majd a II. világháború után is főleg mezőgazdaságból éltek. A mezőgazdasági gépek javítása céljából Csótnak ipara is lett.