A Kmety-hadosztály elszakadása
A Győrt védő Poeltenberg egyelőre nem érzékelte a támadás tényleges méreteit. Járosy Ádám alezredes, Poeltenberg vezérkari főnöke június 28-án arról értesítette Kmetyt, hogy mindaddig tartani akarják Győrt, amíg a II. hadtest meg nem érkezik, s kérte Kmetyt, hogy egy erőteljes oldaltámadással foglalkoztassa az ellenséget. (78. irat).
Mint láttuk, a KHI június 27-én – a korábbi diszpozícióknak megfelelően – Pápát jelölte meg a Kmety-hadosztály visszavonulási útjaként. (69. irat) Görgei június 28-án arra utasította Kmetyt, hogy „kísérelje meg, ha lehetséges, Székesfehérvárt elérni. A további utasításokat Székesfehérváron át fogja kapni.” (79. irat). Kmety a későbbiekben többször is hivatkozott a parancsra, de a hadosztály viszonylag jól megmaradt iratanyagában nincs meg az eredeti. (98., 107. irat.) Elképzelhető, hogy az utasítás azzal a sajátkezű cédulával volt azonos, amelyben Görgei Liptay Ferenc alezredest utasította három futár kiküldésére, s amelyből a harmadik futár által átadandó üzenet szövegét idéztük.
Ugyanezen a napon este 11 órakor Bayer József ezredes, a KHI vezetője arra utasította Kmetyt, hogy az utasítás vétele után „azonnal, anélkül, hogy további ütközetbe elegyedne, Romándra vonuljon, – ott előcsapa- tokkal biztosítsa magát a győri úton, s a második menetét holnapután, e hó 30-án, vagy ha a körülmények ezt tanácsolnák, még holnap éjjel Kisbérre hajtsa végre.” Tudatta, hogy a Görgei vezette VII. hadtest kénytelen volt Győrből Ácsra visszavonulni, s Kmety ennek állásáról Kisbéren kap tájékoztatást. (85. irat). Június 29-én a KHI azzal is számolt, hogy a hadosztály Romándon van. (91. irat). Ugyanezen a napon este fél 8 órakor Bayer arra utasította Kmetyt, hogy „Kisbéren csupán a szükséges pihenést biztosítsa a csapatoknak, s azután Csépen, át Igmándra vonuljon.” Közölte, hogy a hadosztály felvételének biztosítására az Komáromnál összpontosított hadtestek előnyomulnak az ellenség ellen. (92. irat).
Kmety június 28-án pihentette csapatait, s este Tapolcafőn kapta meg Poeltenberg aznap délután fél 1-kor felszólítását, hogy ti. tüntessen a bal oldalán, mert ő még Ménfőn tartja magát. Ezért még aznap este Lovászpatonára nyomult előre, azzal a szándékkal, hogy ott a Tétnél táborozó ellenséget megtámadja. (A július 2-i jelentés szerint csak Gyimótig jutott, s ott éjjel 11 órakor egy téti nemes híradásából értesült arról, hogy Győrt a magyarok feladták, s az ellenség előőrsei már Lovászpatonán vannak. Miután a kiküldött járőrök ez utóbbi hírt valótlannak találták, Kmety Románd felé folytatta menetét.) Menet közben, Gicen kapta a KHI június 28-án este 11 órakor írott diszpozícióját, hogy Romándra, s aztán Kisbérre vonuljon. (107. irat). Üchtritz szerint a hadosztály éjféltől reggel 6 óráig időzött Gyimóton, s Kmety valóban teljes bizonytalanságban volt az ellenség mozdulataival kapcsolatban. (2. visszaemlékezés)
Kmety első jelentése szerint ezért megváltoztatta menetirányát, a július 2-i jelentés szerint erre nem volt szükség, mert már eleve Románd felé tartott. Tény, hogy 29-én dél körül Romándra érkezett, ahol azonban Görgei parancsát kapta, hogy a legrövidebb időn belül érje el Székesfehérvárt, s ott várja be a további diszpozíciókat. Ezért még aznap este hat órakor néhány órányi pihenés után Zircre folytatta menetét, ahová 30-án reggel 5 (a július 2-i jelentés szerint 3) órakor érkezett, s újabb néhány órai pihenés után, délelőtt 11 órakor Várpalotára vonult, ahová éjjel 11 órakor érkezett.
Itt kapta a KHI újabb diszpozícióját, hogy Nagyigmándon egyesüljön a hadsereggel. Kmety ezért úgy döntött, hogy Mór felé indul tovább (a július 2-i jelentés szerint Mór–Kömlőd–Kocs–Nagyigmánd lett volna az útirány), az újonczászlóaljával azonban megszállatja Székesfehérvárt. Várpalotáról küldött jelentésében panaszkodott, hogy a hadosztály legénysége és lovai a június 26. óta naponta végrehajtott, csaknem kettőzött menetek által rendkívüli módon ki vannak fáradva. A legénység csaknem mezítláb jár, egyenruhája rongyos. Jelentése végén közölte, hogy az újabb hírek szerint az ellenséges előőrsök Mezőőrsnél állnak. (98. irat). Mindenesetre Komáromban számoltak a hadosztály csatlakozásával. Erre mutat az is, hogy július 1-jén a KHI utasította a VII. hadtest parancsnokságát, hogy a Kmety-hadosztályhoz szánt újoncokat adják át az attól elszakadt két század honvédnek, hogy azokkal együtt csatlakozzanak a hadosztályhoz. (103. irat).
A császári – királyi I. hadtest ezen a napon Lovadot és Ácsot, a tartalék hadtest Nagyigmándot és Csanakot, a III. hadtest Csépet és Kisbért, a Bechtold-hadosztály Bábolnát, a Panyutyin-hadosztály Banát szállta meg.[79] A Gerstner-dandár délután június 30-án délután 3 órakor érte el Kisbért, s a községhez közel, Csép felé ütött tábort. (96. irat) A III. hadtest ezen a napon Csépet foglalta el, s érintkezésbe lépett a Gerstner-dandárral. (97. irat). Angyal móri jegyző július 1-jén éjjel 3 órakor jelentette Kisbér megszállását Csapó József Fejér megyei első alispánnak, s közölte, hogy a hírek szerint a császári – királyi csapatok „csak 2 órát fognak ottan késni, és Ette felé Komáromba húzódni: – azt is beszélték Kisbéren, hogy Fehérvárra húzódna az ellenség – és Kmety ezredes úrnak útját elállták.” (101. irat).
Kmety július 1-én Várpalotáról „a legkedvetlenebb idő dacára” Bodajkra vonult, s itt értesült arról, hogy az ellenség előőrsei Kisbéren vannak, a császári – királyi csapatok megszállták Kocsot, s hogy a kisbéri erdő előtt 4 ellenséges zászlóalj táborozik. Kmety azt is tudta, hogy a magyar tábor Nagyigmánd és Ács között áll. (104. irat) Ezek után úgy vélte, hogy egyesülése „a főtáborral igen kétségessé vált,” s ezért július 2-án Székesfehérvárra vonult hadosztályával. (107. irat) A fentiekből nyilvánvaló, hogy Kmety már július 1-jén feladta a fősereggel való egyesülés gondolatát. A hadügyminisztérium által kiküldött futárral is azt közölte, hogy „hadosztálya egy ellenséges s nálánál erősebb hadcsapat által – mely utóbbi Kisbér táján előhaladt – elvágatott a magyar főseregtől.” (114. irat) Kmety Székesfehérvárról küldött jelentést Kossuthnak, amelyben úgy vélte, hogy serege az erőltetett menet miatt annyira legyengült, „hogy e pillanatban hason erő ellen csatát elfogadni képes nem volnék.” Tudatta, hogy a veszprémi és lovasberényi vonalon az ellenségnek nincs nyoma, s egyben további utasításokat kért. (107. irat)
Ezt rövidesen meg is kapta. Közben ugyanis alapvető fordulat állott be. Kossuth Lajos kormányzóelnök június 29-én a győri vereségről kapott túlzó hírek, valamint az orosz fősereg előnyomulásáról érkezett aggasztó jelentések miatt haditanácsot hívott össze a fővárosban, amelyen a minisztereken kívül ott voltak az összes szolgálaton kívüli tábornokok; Görgei hadügyminiszter és fővezér viszont nem. Ezen a haditanácson Henryk Dembiński altábornagy előterjesztésére úgy döntöttek, hogy feladják a Görgei által korábban előterjesztett komáromi és tiszántúli kettős összpontosítás tervét, s ehelyett Szegednél összpontosítják a teljes fősereget. A döntés alkotmányosan aggályos volt, hiszen Görgei, mint fővezér és hadügyminiszter a hadügyek irányításának legfőbb felelőse volt.
A határozat születése azért is furcsa volt, mert a tanácskozáson csak szolgálaton kívüli vagy békebeosztásban lévő tábornokok vettek részt. Kossuth is érezte ezt, s fontosnak tartotta, hogy Görgei esetleges ellenkezését leszerelje. Ezért a minisztertanács úgy döntött, hogy a határozatot Kiss Ernő, Aulich Lajos és a Görgei által apjaként tisztelt Csány László miniszter vigye meg Görgeinek. Sőt, Kiss Ernő nyílt rendeletet kapott, amely felhatalmazta arra, hogy ha Görgei megtagadná a határozatok teljesítését, vegye át a fővezérséget, s vezesse le a hadsereget. Görgei megígérte a határozat teljesítését, de közölte, hogy július 3-a előtt nem tud elindulni, mert előbb fel akarja venni Kmety-hadosztályát és Görgey Ármin különítményét.[80] Ekkor egy sajnálatos félreértés következett be. Görgei június 30-án, még a küldöttség érkezése előtt írott levele, amelyben arról írt, hogy a győri vereség ellenére szándéka Komáromnál összpontosítani csapatait, később került Kossuth kezébe, mint a levonulásra vonatkozó ígéretet tartalmazó, szintén június 30-i levél. Kossuth nem vizsgálta a levelek iktatószámát, s július 1-én éjjel leváltotta Görgeit a fővezérségről.[81] Ezt körrendeletben közölte a hadtest- és önálló hadosztályparancsnokokkal.[82] Kmetyt külön utasította, hogy a parancs vétele után „nem keresendi a fősereggeli egyesülést, hanem a legegyenesebb vonalon Paksnak fog tartani a Duna mellé, hol egy hidat veretve fog találni, amelyen átkelvén seregével a Dunán, a további hadjárati irányát ott találandja” (105. irat). Kmety a rendeletet július 2-án délután háromnegyed 4-kor Székesfehérvárott kapta meg. [83]
Üchtritz naplója szerint Kmety megkérdezte a jelen lévő három lovassági törzstisztet, Üchtritzet, Zsurmay alezredest és Károly Pál őrnagyot, mi a teendő, s mindhárman úgy vélték, hogy Kossuth parancsát nem kell követni, hanem a KHI parancsa szerint azonnal Ács, illetve Tata felé vonulni. Üchtritz, aki császári – királyi tiszt korában a környéken szolgált, továbbra is ajánlotta, hogy kíséreljék meg elérni a komáromi erődített tábort. Kmety azonban tudni sem akart a Komárom felé történő menetről, sőt, a három törzstiszt becsületszavát vette, hogy 8 napig a seregnek s tiszteknek Görgei tábornok leváltásáról nem szólnak. (2. visszaemlékezés).
Július 2-án Kmety egy újabb hírszerzői jelentésből arról értesült, hogy Ászár és Kisbér mellett 4000 császári – királyi katona állomásozik, kevés lovassággal, a főerők Igmánd, Csép és Bana felé állnak. (108. irat) A Seréden állomásozó magyar különítmény parancsnoka, Üchtritz Emil alezredes, miután beszámolt az ellenségről kapott hírekről, tudatta, hogy „a mai komáromi ágyúzás éjszaknak húzódott, tehát gyanítható, hogy elleneink visszahúzódnak” (19. irat). A hadosztály július 3-án Székesfehérvárról a Sárkeresztúr–Aba–Felsőszentiván útvonalon indult Paksra. (2. visszaemlékezés)
Tény, hogy Komáromban számoltak Kmety visszacsatlakozásával, s jellemző, hogy maga Ludvigh János kormánybiztos is úgy tudta, hogy a július 2-i csatában Kmety Nagyigmánd felől hátbatámadta a császári – királyi fősereget.[84] Görgei a szabadságharc végén írott összefoglalójában keserűen jegyezte meg, hogy a hadosztály Győrnél hagyta magát elvágatni a főseregtől.[85]
A Kmety-hadosztály elszakadásának aztán egész kis historiográfiája támadt. Görgei emlékirataiban ugyanis azt állította, hogy Kmetynek még Győrből rendeletet küldött, miszerint Romándon és Kisbéren át vonuljon be Komáromba.[86] Kmety Görgei emlékiratairól írott bírálatában ezt cáfolta, mondván, hogy ezt a parancsot nem Görgei, hanem a KHI küldte meg neki június 27-én, s noha ezt szándéka volt követni, Görgei június 28-i parancsa, amely Székesfehérvárra utasította őt, ebben megakadályozta. (4. visszaemlékezés). Kmety azonban csúsztatott egy jókorát, mert Görgei rendelete június 28-án délután, a KHI-é viszont éjjel 11 órakor kelt; arról pedig, hogy június 29-én a KHI újabb rendeletet küldött neki a Komáromba vonulásról, egyszerűen megfeledkezik. (79., 85. és 92. irat). Görgey István, Artúr testvéröccse igen alapos bírálatban részesítette Kmety munkáját, s Üchtritz naplója alapján úgy vélte, hogy Kmety először túlzó aggodalomból, majd pedig Kossuth július 1-jei utasítása miatt adta fel a csatlakozás gondolatát. Görgei parancsát „soha nem létezettnek, koholmánynak” nevezte, s úgy vélte, hogy Kmety végső döntésébe belejátszott az a tényező, hogy Székesfehérvárott kapta meg tábornoki kinevezését.[87] A későbbi feldolgozások aztán hősük tanúbizonysága és ízlésük szerint igyekeztek dönteni a vitában.[88]
Mint a fentiekből kiderült, mind Görgei, mind Kmety rosszul emlékezett a történtekre. Görgei a KHI utasítását a magáénak tartotta, s elfeledkezett Győrből küldött eredeti utasításáról; Kmety pedig a dátumbeli csúsztatással siklott át azon tény fölött, hogy Görgei győri utasítása korábbi volt, mint a KHI-é, s hogy ő választott közöttük rosszul. Tény, hogy amint Romándról Zirc felé fordult, voltaképpen lehetetlenné vált csatlakozása a fősereghez, s a KHI újabb utasításának kézhezvétele után már nem sok esélye volt arra, hogy harc nélkül bevonuljon Komáromba. A július 2-i komáromi csatának jó esetben is csak a végére érkezhetett volna oda, ha egyáltalán megérkezik még azon a napon, s ha az áttörés nem sikerül, Kmety-hadosztálya alighanem vagy megsemmisül a császári – királyi csapatok gyűrűjében, vagy kénytelen letenni a fegyvert.
Július 2-án a Kmety-hadosztály utóvédje Seréden volt, a járőrök egészen Sárkányig jártak. (109. irat). A visszavonuló csapatokat a Gerstner-dandár tartotta szemmel. (111. irat) Schütte altábornagy július 4-én egy sertéskereskedő vallomása alapján jelentette Haynaunak, hogy a négy század huszárból, 16 lövegből és ismertetlen számú gyalogságból álló magyar csapatok július 3-án reggel Székesfehérvárról Dunaföldvár felé elvonultak, délután pedig a kb. 200 huszárból álló előőrsök követték őket. (115. irat.) A császári – királyi fővezér azonban továbbra is tartott attól, hogy Kmety esetleg megpróbálja felvenni a kapcsolatot a főerőkkel. (116. irat). Annál is inkább, mert Schütte még július 8-án is azt jelentette, hogy a Kmety-hadosztály Balatonföldvárról Bicske felé vonulna. (121-122. irat)
Pedig ekkor erről már szó sem volt. A Kmety-hadosztály július 5-én délután érkezett meg Paksra, ahol a Dunán már kész híd várta. Kmety egyelőre nem akarta folytatni útját a Duna-Tisza-közén, hanem előbb a pécsi császári – királyi helyőrség elfogására akart indulni. (117. irat). Mészáros Lázár altábornagy, fővezér, július 6-án írott válaszában megtiltotta a Pécs elleni expedíciót, mondván, hogy Jellačić megsemmisítése a fő cél, s ezért Kmety-hadosztálya a Kalocsa – Hajós – Jankovác útvonalon induljon el; a további utasításokat. Vetter Antal altábornagytól, a délvidéki hadsereg fővezérétől fogja kapni. Ugyanezen a napon hasonló utasítást küldött Vetter is Szegedről. [89] Így aztán a 6603 főnyi hadosztály július 7-én átkelt a Dunán, s megindult a Délvidékre. (118-119. irat). Ezzel véget ért Kmety dunántúli hadjárata.
[79] Rüstow II: 161. o.
[80] Steier Lajos I. 145-147. o.
[81] Hermann Róbert: Mészáros Lázár altábornagy fővezérsége (1849. július 1. - 1849. július 30.). (In:) Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa: Mészáros Lázár emlékezete. Baja, 1993. 53-55. o. Görgei leváltásának indokolatlanságát és Görgei június 30-i leveleinek sorrendjét Katona Tamás bevezető tanulmánya tisztázta. Görgey Artúr I. 77-82. o. Görgei első levelét közli Steier Lajos I. 151-154. o.
[82] KLÖM XV. 634-635. o.
[83] A Kmetynek adott rendeletről júl. 2-án Mészáros Lázár altábornagy értesítette Görgeit. Steier Lajos I. 155-156. o., Bőhm – Farkas – Csikány 178. o. V. ö. Klapka György: Emlékeimből. Sajtóalá rendezte Katona Tamás. Bp., 1986. 162. o.
[84] Steier Lajos I. 157. o.
[85] Spira György, 1993. 180-181. o. Spira fordításában az áll, hogy Kmety „elvágatta magát tőlem”, de a német eredeti. „sich von mir trennen ließ” inkább a fenti fordításnak felel meg.
[86] Görgey Artúr II. 198. o.
[87] Görgey István II. 648-656. o.; Görgey István: Görgey Arthur a számüzetésben 1849-1867. Bp., 1918. 191-201. o.
[88] A kérdésre lásd még Hermann Róbert: Görgei emlékiratai és a Kossuth-emigráció AETAS, 1996/2-3. 58-60. o.
[89] HL 1848-49. 36/355., 36/356., Az előbbit közli Bőhm – Farkas – Csikány 183. o.