A szembenálló felek

Mielőtt magát az ütközetet ismertetnénk, érdemes néhány mondatban bemutatni a hadosztály tisztikarát és alakulatait. Lássuk először a parancsnokot, Kmety Györgyöt!

Kmety 1813. május 24-én született a Gömör megyei Felsőpokorágyon. Apja evangélikus lelkész volt, 1818-ban meghalt, az édesanya ezután a fiúkkal, Pállal és Györggyel áttelepült Nyíregyházára. György neveltetését előbb az anya, majd a jóval idősebb báty, Kmety Pál irányította. Késmárki tanulmányai során György nem annyira az iskola látogatásában, mint inkább kerülésében jeleskedett. Ezért aztán bátyja 1833-ban katonának adta a 19. (Schwarzenberg) gyalogezredbe.

György katonának már jobban bevált. 1847 végén már főhadnagy volt az ezred egyik, Itáliában állomásozó zászlóaljánál. 1848. október 1-jén át­he­lyezték az ezred Magyarországon lévő 3. zászlóaljához, de végül is nem ide, hanem a 15., Pozsonyban szervezett honvédzászlóaljhoz került. Október 19-én ide nevezték ki századossá. Úgy tűnik azonban, hogy ide sem vonult be; október 22-én már a Győrben szervezett 23. honvédzászlóalj négy felfegyverzett századának élén csatlakozott a Győrött áthaladó Kossuth Lajos táborához, s e négy század élén vett részt az október 30-i schwechati csatában. Helytállásáért Kossuth november 1-jén a zászlóalj parancsnokává nevezte ki.

December 16-án alakulata élén kiválóan helytállt a parndorfi vesztes ütközetben, s ezért Kossuth – Görgei ajánlatára – alezredessé léptette elő. Egyben a szabadságra utazó Zichy Lipót alezredestől átvette a dandár parancsnokságát. A feldunai hadtest 1849 január eleji átszervezése során immáron véglegesen egy dandár parancsnoka lett, s ennek élén harcolta végig a téli hadjáratot. Pontosabban, harcba nem igen került, hiszen az ő csapatai csak 1849 február első napjaiban Kassahámornál ütköztek össze az ellenséggel. Kassa február 11-i bevétele után Görgei hadosztállyá egye­sítette Kmety és Szabó Zsigmond dandárait, illetve Beniczky Lajos különítményét, s a hadosztály parancsnokává Kmetyt nevezte ki.

A VII. sorszámot kapott feldunai hadtest Kmety-hadosztálya kimaradt a február 26-27-i kápolnai csatából is, azonban február 28-án Mezőkövesd és Szihalom között szép győzelmet aratott Franz Deym vezérőrnagy előremerészkedő lovasdandára felett. Március folyamán a hadosztály megint nem került tűzbe, s kimaradt az április 2-i hatvani ütközetből is. Április 6-án, az isaszegi csata során Kmety hosszan győzködte Gáspár András vezérőrnagyot, a VII. hadtest parancsnokát, hogy ne elégedjen meg Aszód és Bag megszállásával, hanem siessen az Isaszegnél csatázó magyar fősereg segítségére. Kmety egészen a besenyői kolostorig nyomult előre, de miután Gáspár visszarendelte, sóhajtva engedelmeskedett. Április 14-én Kmetyt ezredessé léptették elő. Ekkor már a fővárostól északra, Vácott és környékén állomásozott a hadosztály, amely afféle összekötőként szerepelt a magyar fősereg főváros előtt hagyott, illetve a Garam felé tartó csoportosításai között. A hadosztály ezt követően már nem tért vissza a VII. hadtesthez. Részt vett Buda ostromában, s a vízvédmű ellen indított május 4-i rohamban maga Kmety is megsebesült. Kitüntette magát a vár elfoglalása során is, s Görgei vele küldte a vár bevételéről szóló jelentését Kossuthnak.

Május 25-én Görgei hadosztályával együtt Székesfehérvárra küldte, majd június elején hadosztályával Veszprémen át Pápára nyomult előre. A dunántúli hadjárat után a kormány a Bácskába vezényelte, ahhoz azonban már így is későn érkezett, hogy a Jellačić ellen vívott július 14-i kishegyesi csatában érdemi szerepet játszhasson. Augusztus elejéig a Bácskában állomásozott, majd augusztus 9-én, a temesvári csata napján vette fel a kapcsolatot a délvidéki magyar fősereggel. Az immáron gyengébb hadtestnek megfelelő hadosztály alaposan kitett magáért, s a balszárnyon indított támadásával megakadályozta azt, hogy a császári – királyi fősereg döntő csapást mérjen a magyarra.

A magyar hadsereg bomlását azonban már ez sem akadályozhatta meg. Kmety-hadosztálya augusztus 15-én Lugosnál még utóvédi ütközetet vívott Haynau egyik dandárával, a másnapi facséti haditanács után azonban ezek a csapatok is bomlani kezdtek. Kmety maga is emigrációba indult. Török földön mohamedán hitre tért, s Iszmail pasa néven belépett a török hadseregbe. 1853-tól dandártábornok volt, 1855-ben Guyon mellett ő véd­te a karszi erődöt Muravjev orosz tábornok ellen. Amikor az erőd újabb parancsnoka, Williams tábornok az átadás mellett döntött, Kmety és Guyon átvágták magukat az ostromlókon, s így kerültek ki a kelepcéből. 1856-ban Kmety-hadosztály­pa­rancs­nok lett, 1862-ben nyugalmazták, s Londonban telepedett le. Itt halt meg 1865. április 25-én, 52 éves korában.^[35]

A Kmety-hadosztály két dandára közül az egyiket Pongrácz László alezredes vezényelte. Pongrácz 1824. december 15-én a Hont megyei Felsőtúron szü­letett. Tanulmányait a győri bölcsészeti akadémián végezte. 1840-től had­ap­ródként szolgált a galíciai kiegészítésű 58. (István) gyalogezrednél, 1847-től hadnagyként a bécsi magyar nemesi testőrségben szolgált. 1848. szeptember 20-án leköszönt és hazatért. Október 3-tól a Győrben szerveződő 23. honvédzászlóalj főhadnagya, október 19-től századosa volt. Kmety dandárparancsnoki megbízatása után ő vette át az alakulat parancsnokságát. 1849. március 5-én léptették elő őrnaggyá. Remekül szerepelt Buda bevételénél, ezért május 22-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát, egyben alezredessé és dandárparancsnokká nevezték ki. Június 13-án Csornánál ő ve­zette a magyar bekerítő oszlop gyalogságát. Kmety 1849 augusztusi távo­zá­sa után ő vezette a hadosztályt, az augusztus 20-i borosjenői fegyverletétel után azonban megszökött a fogságból és emigrált. Csak 1867-ben tért haza, 1869-ben alezredes, 1871-ben ezredes, 1878-ban vezérőrnagy lett az újjáalakuló Magyar Királyi Honvédségnél. 1882-ben altábornagyi rangban nyugalmazták, 1890. január 17-én halt meg Budapesten.^[36]

A Kmety-hadosztály másik dandárparancsnoka, Emil Üchtritz báró, 1808. szeptember 22-én született a poroszországi Stuttgartban. Apja a hesseni fejedelemség bécsi nagykövete volt. 1831-ben lépett be a császári – királyi hadseregbe, 1848 tavaszán a 24. (Parma) gyalogezred szabadságolt állományú főszázadosaként felesége, Amadé Dominika marcaltői birtokán élt.

Október elején csatlakozott a Jellačić mellékoszlopát üldöző magyar csapatokhoz, s előbb az egyik huszáralakulatnál, majd Ivánka Imre őrnagy mellett szolgált. Itt a Csehországból hazaszökött 12. (Nádor) huszárezredi századokhoz osztották be, ezek soraiban vett részt az október 30-i schwechati csatában. November 11-én ehhez az ezredhez nevezték ki főszázadossá. 1849. januárjában Görgei őrnaggyá és osztályparancsnokká nevezte ki. Üchtritz jelen volt a branyiszkói hágó bevételénél február 5-én. Miután belátta, hogy a lovasság a meredek hágón felfelé semmire sem használható, huszárait hátrahagyva, s maga mellé véve az osztálytrombitást, egy szűk mellékösvényen megindult a hegyen fölfelé. Közben tízpercenként egy rohamjelet trombitáltatott a kornétással. A védők csak azt hallották, hogy valahonnan az oldalukból is csapatok közelednek. Ez is arra indította Deym vezérőrnagyot, hogy ne erőltesse tovább a hágó védelmét. Február 5-én kinevezték alezredessé és dandárparancsnokká, május 28-án kapta meg a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Június 13-án a bekerítő oszlop lovasságát vezette. Június 26-án ezredessé nevezték ki, s egyben megkapta a hadtestté szervezendő hadosztály újonnan ala­­kí­tott lovashadosztályának parancsnokságát is. Augusztus elején Kmety csapataitól Görgei feldunai hadseregéhez került, s a világosi fegyverletételig a III. hadtest lovashadosztályának parancsnoka volt. Aradon sorozóbizot­t­ság elé állították, de aztán mint porosz alattvalót, Poroszország közbe­lépésére kiutasították az országból. Az emigrációban egy kis kötetet írt Gör­gei védelmében, 1866-ban a poroszországi magyar légió ezredese volt. 1886-ban Gebhardsdorfban, Poroszországban halt meg.^[37]

A hadosztály vezérkari főnöke, Albert Ignác 1819-ben született Pesten. A grazi katonaiskolán végzett, 1836-1845 között a császári – királyi hadseregben szolgált, s hadnagyi rangban lépett ki. Ezt követően előbb Londonban, majd Párizsban mérnökösködött. 1848 októberétől Perczel Mura-menti hadosztályában szolgált vezérkari hadnagyként, 1849. február 1-jén főhadnaggyá, április 17-én századossá léptették elő a II. hadtest vezérkarában. Júniustól a Kmety-hadosztály vezérkari főnöke volt, július 25-én lép­tették elő őrnaggyá. A szabadságharc után emigrált, török földön áttért az iszlámra. 1851-ben Amerikába ment. 1861-től a polgárháborúban az északi had­seregben alezredes, később ezredes lett. 1864-ben kilépett a hadseregből. Előbb bankárként, majd újságíróként kereste kenyerét. 1893. november 20-án St. Louisban halt meg.^[38]

A hadosztály összetétele tükrözte a honvédsereg összetételét. A 10. honvédzászlóaljat 1848 május–júliusában Debrecenben szervezték meg, többnyire Szabolcs, Szatmár és Bihar megyei, kisebb részt Bereg, Ugocsa és Máramaros megyei önkéntesekből. A zászlóalj augusztus elején érkezett meg a bánsági Écskára. Szeptember 2-án kivette a részét a perlaszi szerb tábor bevételéből, s ezt követően december végéig a bánsági hadszíntéren szolgált, s valamennyi jelentősebb összecsapásban harcolt. Az immáron tapasztalt alakulatot december 28-án a fővárosba irányították, itt csatlakozott Görgei feldunai hadtestéhez, s ennek soraiban vett részt a téli, majd a tavaszi hadjáratba, de úgy tűnik, Buda ostromáig nem került tűzbe. Itt május 4-én súlyos veszteségeket szenvedett, de kivette a részét a vár bevételére indított rohamból is. A zászlóalj parancsnoka május elejétől Kiss Antal százados volt, aki korábban hadapródként szolgált a 2. (Hannover) huszárezredben, majd ki­l­é­pett nemesi testőrként került a honvédséghez. Június 13-án Csornánál nyugat felől roha­moz­ták meg a települést.^[39]

A 23. honvédzászlóaljat az 1848 őszi hadseregszervezés során Győrben szervezték, nagyobbrészt Győr, kisebb részt Moson megyei újoncokból. A zászlóalj négy százada – mint már Kmety életrajzánál említettük – október végétől a feldunai hadtestben szolgált, az alakulat teljes kiállítására november második felében került sor. A december 16-i parndorfi ütközet után a zászlóalj először Buda ostrománál került tűzbe. Június 13-án Csornánál a 10. honvédzászlóalj oldalán rohamozott. Kmety, majd Pongrácz László után a zászlóalj parancsnoka Jámborffy (Fromm) Károly volt, aki 1848 előtt harmincadhivatalnok, szeptembertől egy Moson megyei önkéntes nem­zetőrszázad századosa volt.^[40]

A 33. honvédzászlóalj 1848 október elején alakították meg Szegeden szegedi, valamint Bács, Krassó, Torontál és Temes megyei újoncokból. Október 13-án Óbecsére, majd rövidesen a Bánságba vezényelték az alakulatot. Itt december második feléig nagyobb részt helyőrségi és rendőri feladatokat látott el, a december közepén Tomasevác bevételére indított támadás során sem került tűzbe. December végén – hasonlóan a 10. honvédzászlóaljhoz – a fővárosba irányították, s itt szintén a feldunai hadtestbe osztották be. Ez a zászlóalj már kevésbé volt szerencsés, mint a 10. és a 23. Január 21-én Szélaknánál súlyos veszteségeket szenvedett. Február 2-án az iglói éjjeli ütközetben, majd 5-én a Branyiszkó bevételénél azonban kitüntette magát. Ez a zászlóalj foglalta el szemből a hágót, amiért Görgei külön napiparancsban dicsérte meg, s felesége által hímzett zászlószalagot adományozott az alakulatnak. A zászlóalj ezt követően szintén csak Buda bevételénél harcolt. Június 13-án Csornánál a nyugat felől támadó oszlop második hullámában rohamozott. Parancsnoka Földváry Albert őrnagy volt, aki 1837-1844 között a császári – királyi 12. (Vilmos) gyalogezredben szolgált, s 1848 októbere óta volt a zászlóalj tisztje.^[41]

A 45. honvédzászlóaljat szintén 1848 őszén és telén szervezték Sárváron Vas megyei újoncokból. Az alakulatot – miután felfegyverezni nem sikerült – a hónap második felében a fővárosba irányították, itt először a tartalék, majd a feldunai hadtestbe került. Hasonlóan a 10. és 23. honvédzászlóaljakhoz, február elejéig nem volt tűzben, s ekkor is csupán Kassahámornál vett részt egy kisebb összeütközésben. A zászlóalj igazi tűzkeresztsége Buda ostroma volt. Csornánál dél felől rohanták meg a települést. Parancsnoka, Ányos János százados a megalakulás óta e zászlóaljban szolgált, s március közepe óta többször is betöltötte e tisztet.^[42]

A 2. besztercebányai zászlóaljat Görgei 1849 január közepén a Besztercebányán alakíttatta, felvidéki (Gömör, Bars, Trencsén, Liptó, Zólyom, Tu­róc, Nyitra, Hont, Árva megyei), nagyobbrészt szlovák újoncokból. A két besztercebányai zászlóalj közül az 1. később a (második) 51., a 2. pedig a 124. honvédzászlóalj elnevezést kapta. (Utóbbi alakulat tévedésből megkapta a 125. sorszámot is). Az alakulat részt vett a február 2-i iglói és 5-i branyiszkói ütközetben, ezt követően azonban szintén csak Budánál került tűzbe. A katonák némi gúnnyal csirikompániának hívták, mert az iglói éji riadó során egy tizedes szlovákul riadóztatta zászlóalj negyedik századát (stiri kompanie), amit az alföldi magyar bakák csirikompániának értettek. (Egy másik verzió szerint egy félig megfagyott szlovák baka csak ennyit tudott kimondani, amikor némi pálinka belétöltése után az alakulatát kérdezték tőle). A zászlóalj június 13-án dél felől rohanta meg Csornát, s az első rohamban parancsnoka, Mikovényi Károly őrnagy térdlövést kapott, és szolgálatképtelené vált. Tőle Pazsiczky József százados vette át a zászlóalj parancsnokságát. Pazsiczky a 33. (Gyulay) gyalogezred főhadnagya volt, s miután 1849. januárjában a császári – királyi hatóságok kinevezték a trencséni főhadfogadó parancsnokává, szorgalmasan gyűjtögette az újoncokat a császári – királyi hadsereg számára. Csak 1849. május 4-én csatlakozott a honvédsereghez, s június 26-án nevezték ki, 1-jétől tartó ranggal és illetménnyel a 124. zászlóalj parancsnokává.^[43]

A hadosztály gyalogságához tartozott még az 1. honvéd vadászezred 1. osztálya, azaz két százada Divitsek György százados vezetésével. Az osztály december végén Pesten alakult, a feldunai hadtestben szolgálta végig a téli hadjáratot, s először február 13-án Kluknónál került tűzbe. Ezt követően csak az április 11-én Pest alatt végrehajtott felderítésnél, illetve Buda ostrománál harcoltak. Az osztály parancsnoka, Divitsek György százados 1839-1848 között az 5. (Radetzky) huszárezredben szolgált altisztként, 1848 november 11-től főhadnagy, 1849. februárjától százados volt a 45. honvédzászlóaljban. A június 13-i csornai ütközetben a falu elfoglalásakor az élen vitte a zászlót. Kmety külön megdicsérte hadijelentésében, s egyben a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályával tüntette ki.^[44]

A hadosztály műszaki szakcsapatát az 1. utászzászlóalj 1. százada alkot­ta. Ez 1848 november-decemberében a fővárosban alakult, s 1849 janu­ár­já­ban csatlakozott a feldunai, majd VII. hadtesthez. A század parancsnoka Mesterffy Márton hadnagy, 1848 előtt mérnök volt.^[45]

A hadosztály lovasságát két „régi”, tehát császári – királyi huszárezred századai alkották. A 10. (Vilmos) huszárezred századai 1848 tavaszán Galí­ciában állomásoztak. Az 1. és 2. őrnagyi osztályt 1848 nyarán vezényelték haza Magyarországra, s októberben csatlakoztak a feldunai hadsereghez. (A másik négy század az ősz folyamán fegyverrel küzdötte ki a hazajutást). A négy őrnagyi század kitüntette magát a december 16-i parn­dor­fi, 18-i mosoni és 1849. január 3-i tétényi és február 28-i mezőkövesdi ütkö­zetekben. 1849 telén és tavaszán a Bihar megyei Belényesen az ezred tartalék századánál Münster Ede százados vezetésével folyt az újoncok kiképzése. Innen érkezett újabb két század valamikor június 11. körül, még a csornai ütközet előtt a Kmety-hadosztályhoz. A hat századból négy vett részt a csornai ütközetben, ezek igen súlyos veszteséget szenvedtek, Münster Ede és Wla­dyslaw Dzwonkowski századosok elestek. A hat század parancsnoka a len­gyel Lipoty Surmacki, vagy ahogy ő maga nevezte magát, Zsurmay Lipót őrnagy volt. Zsurmay 1831-1848 között maga is ennél az ezrednél szolgált, s ősszel ő vezette haza az ezred 200 katonáját Bukovinából.^[46]

Hasonlóan kalandos pályát futott be a 12. (Nádor) huszárezred két százada is. Ezt az ezredet 1848 nyarán az uralkodó szintén Magyarországra rendelte, de a prágai, majd a bécsi forradalom miatt Windisch-Grätz táborszernagy, csehországi főhadparancsnok nem volt hajlandó elengedni. Így aztán október elején a Dessewffy Dénes és Sréter Lajos, illetve Vi­rágh Gedeon és Hollán Hugó vezette 2. őrnagyi osztálya komoly harcok árán áttört Magyarországra. Itt a feldunai hadtestbe osztották be őket, s a kiegészített századok Sopronnál állomásoztak Sréter Lajos őrnagy parancsnoksága alatt. Kitüntették magukat a határmenti harcokban, a december 16-i soproni ütközetben, de harcoltak a téli hadjáratban a január 11-i ipolysági, 21-i szélaknai, február 2-i iglói ütközetekben is. Csornánál ők döntötték el a lovassági összecsapást a magyar huszárok javára, egyik parancsnokuk, Dessewffy Dénes százados több sebből vérezve is rohamra vezette katonáit. A két század parancsnoka, Virágh Gedeon százados, egyi­­ke volt az huszárokat 1848 októberében hazavezető tiszteknek.^[47]

A hadosztály tüzérségét egy-egy hatfontos lovas- és gyalogüteg, illetve egy röppentyű (rakéta) üteg alkotta. A honvéd 9. (eredetileg 3.) hatfontos gyalogüteget 1848 szeptemberében alakították, s szeptember 20-án érkezett meg a balatonkenesei magyar táborba. Részt vett a pákozdi és a schwechati csatában, majd december 16-án a parndorfi ütközetben. A téli hadjárat ezt követő összecsapásaiban nem került tűzbe, 1849 áprilisában Dunakeszinél lőtte a Dunán haladó osztrák gőzhajókat, majd május 4-én részt vett a vízvédmű bevételére indított támadásban. Június 13-án dél felől támadta Csornát. Parancsnoka, Traub Kálmán főhadnagy volt.^[48]

A 9. (eredetileg 5.) hatfontos lovasüteget 1848 októberében alakították, novemberben került a feldunai hadtesthez, s Szegedy Imre alezredes dandárában szolgált. December 18-án Mosonnál esett át a tűzkeresztségen, részt vett az 1849. január 3-i tétényi, a 21-22-i szélaknai és selmecbányai ütközetekben; ez utóbbiak során egy löveget veszített. Február 2-án ott volt Iglónál, majd 5-én a Branyiszkó bevételéért vívott ütközetben. Ezt követően Buda ostromáig nem vettek részt ütközetben vagy csatában. Budánál május 4-én szintén ott voltak a vízvédmű elleni támadásban. Június 13-én nyugat felől lőtték a Csornát védő császári – királyi csapatokat. Az alakulat parancsnoka a csornai ütközetig König Endre százados volt, ezt követően Kmety beosztotta őt a táborkarba, s a parancsnokságot Trskó János főhadnagy vette át. Trskó mérnök volt, 1848 októberében állt be a honvéd tüzérségbe, s mindvégig ennél az ütegnél szolgált.^[49]

A három állványból álló 1. honvéd röppentyűüteg 1849 március elejétől sze­­repelt a VII. hadtest harcrendjeiben, parancsnoka Köhlbaum Henrik főhadnagy volt. Nagy valószínűséggel Buda ostroma során eshetett át a tűz­­keresztségen.

Lássuk most az ellenfelet! Adolf Schütte Edler von Warensberg altábornagy, a császári – királyi III. hadtest hadosztályparancsnoka 1780-ban született Münchenben, s 1799-ben lépett be a császári – királyi hadseregbe. Részt vett a napóleoni háborúkban. 1837-ben lett őrnagy, 1840-ben ezredes, 1848-ban gyors egymásutánban vezérőrnagy, majd altábornagy. 1848 júniusában részt vett a prágai forradalom leverésében, s dandárparancsnokként ott volt a bécsi forradalmat leverő császári – királyi hadsereg tartalékában is. A magyarországi hadjáratban a császári – királyi II. hadtestben szolgált, s részt vett a február 26-27-i kápolnai csatában. Ezt követően az ihászi ütközetben jutott csak komolyabb szerephez. Georg Rukavina altábornagy halála után 1849. augusztusában Haynau őt nevezte ki Temesvár ideiglenes erődparancsnokává. 1856-ban nyugalmazták, 1859-ben Bécsben halt meg.^[50]

Az ütközetben részt vevő dandár parancsnoka, Joseph Gerstner Edler von Gerstenkorn ezredes, majd vezérőrnagy 1791-ben született a badeni Freiburgban. 1848 nyarán a Venetóban állomásozó II. tartalék hadtest dandárparancsnoka volt. 1849 telén a bécsi helyőrség dandárparancsnoka volt, májustól a császári – királyi III. hadtestben volt dandárparancsnok. 1849 július végétől ő volt a budapesti császári – királyi helyőrség parancsnoka. 1869-ben Linzben halt meg lovassági altábornagyként.^[51]

A galíciai kiegészítésű 20. gyalogezred ezredtulajdonosa a korábbi császári – királyi fővezér, Ludwig Welden táborszernagy volt. A 3. és a Landwehr-zászlóalj 1848 elején Stary- és Nowy-Sandeczben állomásozott, századonként mindössze 100-100 főnyi békeállománnyal.^[52] A 3. zászlóaljat 1848 áprilisában emelték hadilétszámra. Októberben Balthasar Simunich altábornagy hadosztályának soraiban vett részt annak első magyarországi betörésében, s kitüntette magát az október 28-i kosztolnai ütközetben. November 4-én részt vett a nádasi ütközetben, s december közepéig fél tucatnyi előőrsi összeütközésben. December 16-án Nagyszombatnál harcolt, majd részt vett a Karl Frisch­e­isen alezredes vezette hadoszlop Vág-völgyi hadműveleteiben, azután Li­pótvár, annak megadása után pedig Komárom zárolásában. Kitüntette ma­gát az április 26-i komáromi csatában, majd a császári – királyi hadsere vissza­vonulását követően, május közepén a Vág mentére vezényelték.^[53]

A császári – királyi hadügyminisztérium 1848. május 28-án rendelte el a Welden-gyalogezred 4. zászlóaljának felállítását. Augusztus végén a zászlóalj már viszonylag jó állapotban volt. Október elejétől különböző helyőrségi és rendészeti feladatokat látott el Galíciában. 1849 áprilisában a Vogel-hadtest soraiban vonult be Magyarországra, s hosszadalmas menetek után, különösebb harcok nélkül, május végén csatlakozott a császári – királyi fősereg északi szárnyához.^[54] A 3. és 4. zászlóaljat június elején osztották be az Edmund Schwarzenberg altábornagy vezette császári – királyi III. hadtest Schütte-hadosztályának Gerstner-dandárába, s Haynau ekkor rendelte az egész hadtestet a Duna jobb partjára, Sopronba és környékére.^[55]

A szintén galíciai kiegészítésű 30. gyalogezred ezredtulajdonosa Laval Nugent gróf, táborszernagy volt. Az ezred 3. zászlóalja 1843 óta állomásozott helyőrségként Lembergben, s 1848 májusában emelték hadi létszámra. A zászlóaljat 1848. november 17-én osztották be a Magyarországra bevonulandó, Franz Schlik altábornagy vezette császári – királyi hadtestbe. A zászlóalj a hadtest soraiban december 6-án lépte át a magyar határt, s Eperjesen teljesített helyőrségi szolgálatot. 1849. január 1-jén visszaverte a magyar csapatok Eperjes elleni támadását. Február 2-án részt vett az iglói rajtaütésben, február 5-én pedig a branyiszkói hágó védelmében., s 60 főt veszített. Ezt követően csupán az április 26-i komáromi csatában került tűzbe.^[56]

Az ezred 1. Landwehr-zászlóalja 1846 óta Stryjben, Bolechowban és Sta­­nis­­lawban állomásozott. 1848 tavaszán ezt is hadilétszámra emelték, majd októ­ber­ben beosztották Simunich altábornagy hadosztályába. Ott volt, akárcsak a Welden-gyalogezred 3. zászlóalja, az október 28-i kosztolnai ütközetben. December 6-án a zászlóalj egy része harcolt a lieszkói ütközetben, majd az alakulat decemberben részt vett Simunich újabb betörésében. Lipótvár bevétele után két százada az erődben maradt, kettőt Körmöcbányára külö­ní­tettek ki, kettő a komáromi ostromsereghez csatlakozott, s ide érkezett meg március végén a Lipótvárott volt két század is. A Körmöcbányára kikülönített két század április és május folyamán több vesztes ütközetben vett részt, s június elején csatlakozott a másik négy századhoz. Június elején a 3. és az 1. Landwehr-zászlólj is a császári – királyi III. hadtestbe került.^[57]

A 19. vadászzászlóaljat a 7. vadászzászlóalj 3. és 4. osztályaiból (azaz négy századából) 1849 február végén kezdték alakítani. A császári – királyi hadügyminisztérium 1849 áprilisában beosztotta a Johann Nobili altábornagy parancsnoksága alatt a Morvamezőn szerveződő I. tartalék hadtestbe. Június 9-én Haynau javasolta az uralkodónak, hogy a zászlóaljat osszák be a császári – királyi III. hadtestbe. I. Ferenc József június 12-én jóváhagyta a kívánságot, s 13-án a zászlóalj megérkezett Sopronba.^[58]

A morvaországi kiegészítésű 6., Karl Ludwig Ficquelmont gróf nevét viselő dragonyosezred 1848 elején Klattauban állomásozott. Az alezredesi osztályt májusban Felső-Ausztriába rendelték. 1848 december végén az ezred ezen osztályát is Magyarországra vezényelték, 1849. januárjában Győr­ben látott el helyőrségi szolgálatot. 1849 márciusában már a komáro­mi ostromló hadtest soraiban szolgált. Az alezredesi első század az április 26-i komáromi csatában harcolt, a második század a Veigl-dan­dár­ban, a Csallóközben állomásozott. Június elején az ezredet beosztották a III. hadtestbe, az alezredesi osztály június közepén csatlakozott a hadtesthez.^[59]

A 9. hatfontos gyalogüteg 1848 októberében a Bécset ostromló császári – királyi fősereg tüzértartalékában szolgált. 1848 novemberében beosztották a II. hadtest Lederer-dandárába. 1849 januárjától e dandárral együtt a komáromi ostromseregnél találjuk. 1849 májusában már a III. hadtestben szolgált.^[60]

A magyar sereg teljes létszáma kb. 5000 fő lehetett, s 15 löveggel és két röppentyűvel rendelkezett. (23. és 59. irat) A császári – királyi dandár létszámát nehezebb megállapítani, mert létszámkimutatást ebből az időből nem ismerünk. Egy július 11. utáni kimutatás^[61] szerint az ihászi ütközetben részt vevő alakulatok létszáma a következő volt:

Ha ehhez hozzáadjuk az ütközetben elveszített 272 főt, 4802 főt kapunk. A Gerstner-dandár július 11-ig más akcióban nem vett részt, tehát még ha a menet közben lemorzsolódó legénységet 100 főre számoljuk, a létszám akkor sem éri el az 5000 főt.

^[35] Bona, Gábor, 1987. 203. o.; Thurzó Miklós 112-129. o.; Gelich Rikhárd III. 234-235. o.; Andrássy Antal, 1981. 217-223. o.

^[36] Bona Gábor, 1987. 270. o.

^[37] Bona Gábor, 1987. 327. o.; Andrássy Antal, 1981. 223-224. o. Görgei védelmében írott munkáját lásd [Üchtritz Emil:] Görgey und die Capitulation bei Világos. Von einem Officier des Generalstabes der ungarischen Armee. Leipzig, 1850.

^[38] Bona Gábor, 1987. 88-89. o.; Ács Tivadar: Magyarok az észak-amerikai polgárháborúban 1861-1865. Bp., 1964. 64-66. o.

^[39] A zászlóaljra lásd Urbán Aladár nyarán: Honvédtoborzás a Tiszántúlon 1848. HK., 1955./3-4. 134-166. o.; uő.: Dokumentumok a tiszántúli honvédtoborzás történetéhez. 1848. május 21. – június 14. HK., 1955./3-4. 452-471. o.; Kerekes Zoltán, 1972. 299-300. o. Hermann Róbert: A 10. honvédzászlóalj története. (In:) Bene János szerk.: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). Nyíregyháza, 1998. 31-72. o. Kiss életrajzát lásd Bona Gábor, 1987.198. o.

^[40] A zászlóaljra lásd Hermann: Győr 23-34. o.; Jámborffy életrajzát lásd Bona Gábor, 1987. 185. o.

^[41] A zászlóaljra lásd Platthy István 76-108. o.; Egressy Ákos: Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből. Bp., é. n. [1893.] 72-84. o. Móricz Pál 1848-49-diki szabadságharczi csata történetek. Szeged, 1900. 7-65. o.; Győrffy Endre honvéd főhadnagy naplója. (In:) H. Szabó Lajos: Naplók, versek, levelek a szabadságharc korából. Pápa, 1998. 7-24. o. „...18 éves fiatal koromból egyszerre gondolkodó emberré lettem...” Almai Gyula: Elbeszélése az 1848/9-ik évi honvéd szolgálataim történetének – maradandó emlékül családom és leszármazóim részére – , töredékes jegyzeteim s emlékeim alapján. S. a. r. Nyéki Tamás. AETAS, 1998/2-3. 189-198. o.; Kerekes Zoltán, 1972. 308. o.; Kiss Gábor Ferenc: A 33. honvédzászlóalj szervezése és felállítása. (In:) Döbör András – Jancsák Csaba – Kiss Gábor Ferenc – Nagy Tamás – Zakar Péter szerk.: Katonák, papok, polgárok 1848/49-ben. Szeged, 1999. 33-48. o. Földváry életrajzát lásd Bona Gábor, 1987. 148. o.

^[42] Az alakulatra lásd Hermann Róbert: A 44. és 45. zászlóaljak története. (In:) A Vas Megyei Levéltár Évkönyve. Szombathely, 1999. (S. a.) Ányos életrajzát lásd Bona Gábor, 1987. 97. o. és Bona Gábor: Vas megyei 48-as honvéd törzstisztek nyomában. Vasi Szemle, 1984/3. 395. o.

^[43] A zászlóalj alakítására lásd Hadtörténeti Múzeum, Kéziratos Emlékanyaggyűjtemény. 9107/Em. A besztercei 1. (51. honvéd) zászlóalj parancskönyve. A csirikompániára lásd Platthy István 100-101. o. Pazsiczky életrajzát lásd Bona Gábor, 1987. 260. o. és Bona Gábor: Az 1848/49-es honvédhadsereg Zala megyei születésű tisztjei. (In:) Molnár András szerk.: A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849. Zalaegerszeg, 1992. 19-20. o.

^[44] Az alakulatra lásd Ruster György naplóját. HL 1848-49. 52b-7/6. Divitsekre lásd Bona, 1988. 174. o. és Bőhm–Farkas–Csikány 158. o.

^[45] Az utászokra általában lásd Vidos Géza: A honvédsereg műszaki szolgálata 1848-49-ben. Magyar Katonai Szemle, 1939. X. kötet. 212-229. o. Mesterffy életrajzát közli Bona Gábor, 1998. II. 475. o.

^[46] Rédvay István 60-64. o.; Kerekes Zoltán, 1972. 651. o.; Kedves Gyula, 1992. 58. o.; Kedves Gyula, 1994. 917. o.; Hermann Róbert, 1994. 950-953. o. Zsurmay életrajzát lásd Bona Gábor, 1987. 344. o.

^[47] Rédvay István 74-94. o.; Kedves Gyula, 1992. 59. o.; Kedves Gyula, 1994. 918-919. o.; Hermann Róbert, 1994. 949-951. o.; Hermann Róbert: A Sréter-különítmény, a honvédsereg soproni különítménye. Soproni Szemle, 1998/4. 329-342. o. Virágh életrajzát lásd Bona Gábor, 1987. 332. o.

^[48] Az ütegre lásd Hatala Péter: Ötven év előtt. 1848-iki márczius 15-től Világosig. Bp., 1898. passim.

^[49] Az ütegre lásd Szlauka Károly: Naplótöredékek és följegyzések az 1848-49-iki szabadságharczról. (Trskó János emlékirata). Nagy-Tapolcsány, 1901. passim; Csikány Tamás: Az V. (később IX.) honvéd lovasüteg története 1848/49-ben. HK 1999/2. Trskó életrajzát lásd Bona Gábor, 1999. 377. o.

^[50] Rudolf Kiszling I. 153., 267. II. 50., 360. o.

^[51] Rudolf Kiszling I. 186., II. 239., 342. o.

^[52] Amon von Treuenfest 482. o.

^[53] Amon von Treuenfest 515-526., 532-545. o.

^[54] Amon von Treuenfest 526-528., 545-552. o.

^[55] Amon von Treuenfest 553. o.

^[56] Anton Dylewski 253-262. o.

^[57] Anton Dylewski 243-253., 263. o.; Ludwig Carl Oberbauer: Das erste Landwehr-Bataillon des 30. Linien-Infanterie Regiments Graf Nugent, vom Jahre 1848 bis zu dessen Auflösung im Jahre 1852. Fragment der Regiments-Geschichte. Lemberg, 1860. 1-55. o.

^[58] Karl Blaha 9-33. o.

^[59] Johann Strack 149-150., 159. o.

^[60]KA AFA Karton 1813. Cernirung Wiens. 1848-10-ad 3.; 1848-11-1., 62b.; Karton 1897. Kroatisch-slovenische [!] Armee, resp. I. Armeekorps unter Jellachich, dessen Operation gegen Wien, 1848-12-74.; Karton 1940. Südarmee unter Jellacic 1849-13-36.; .HL 1848-49. 8/150., 50/146., 13/266.

^[61] KA AFA HA DA 1848/9-13-20c.

^[62] A szluini határőrezred 4. zászlóaljának létszáma 754 fő volt.