Ilon Gábor

Hozzászólásom két részből áll. Az első gondolatsorral Kristó Gyula professzor úr észrevételeire reagálnék. A második részben pedig a város középkor-kutatásának néhány elemére térek ki röviden.

Kristó professzor úr megjegyzései közül először a formai jellegűeket veszem sorra. Nem az én hibám miatt maradt ki a főszövegből a 28. jegyzet^* száma, s ugyanígy nem vagyok vétkes abban sem, hogy kiszerkesztődtek az 1-2. ábra és az 1-2. tábla szövegszakaszok a megfelelő mellékletek kísérő szövegéből. Ennek hiánya zavarta meg a bírálót, bár egy lelőhely topográfiai helyzete és egy lelet rajza nyilván nem téveszthető össze! A mellékletekre történő hivatkozásokról röviden ennyit. Bizonyosan nem kis fejtörést okoz ez a technikai baklövés az egyszerű érdeklődőknek is. Ez a megjegyzés tehát teljesen helytálló. Az Úrdombot én is hiányolom a mutatóból, hiszen ott volt az avar kor legfontosabb pápai lelőhelye. E vonatkozásban sem én, hanem a mutatót készítő Prosper Szoftverház kérhető számon!

Lényegesebb kérdés, hogy miért nem hivatkoztam az említett honfog-lalás- és kora Árpád-kori corpusban és a Régészeti Topográfiában is idézett úrdombi adatot. Ennek oka nagyon egyszerű, Jankó László nem közölte az alap adatokat. Az eltűnt tárgyakkal a Topográfia sem kezdhetett semmit, de az utóbbi helyről módszertani okokból természetesen nem lehetett kihagyni. Egy ilyen kötetben és tanulmányomban viszont nem szerettem volna az itt és a környéken is alig megfogható honfoglaláskort túldimenzionálni, másként: az adatot ilyen megfontolásból hagytam el. Zárójelben megjegyzem: a kérdéses temetőt a szűkszavú és igazából semmire sem alkalmas leírás alapján inkább kora Árpád-korinak tartom. A függőben hagyott kérdés eldöntéséhez azonban újra meg kellene találni a temetőt! Ehhez azonban nem sok reményt fűzök. Ástam már - igaz az avar kérdések tisztázása miatt - az Úrdombon, de eredménytelenül. Ottani terepbejárásaim halovány reménysugara (III. Béla érem) azonban inkább egy kora Árpád-kori települést és/vagy temetőt sejtetnek. Ez a honfoglaláskori leletszegénység, ami talán kutatottsági hiánnyal is magyarázható - ahogy arra írásomban utaltam -, késztetett arra, hogy e korszak megírásánál szakítottam a tanulmányom egészére jellemző koncepcióval, s nem írtam regionális honfoglalástörténetet. Ugyanakkor a kihívás kísértésének engedve, bevettem a közismert Mika-gyári és a szórványanyagot, ami csak erős megszorításokkal keltezhető a honfoglaláskorra, tudom. Az mégsem lehet, hogy azt gondolják az Olvasók: itt nem jártak honfoglalók! - mondtam magamnak tanulmányom írása közben. Mellesleg megjegyzem, az utóbbi évtizedben a régészeti kutatók egy része előtt teljesen világossá vált, hogy igencsak csínján kell bánni a tárgy = etnikum megfogalmazásokkal. Vonatkozik ez az S-végű karikákra is. Mindezek után úgy vélem, ilyen bizonytalan adatokból igen nagy bátorság lett volna „történeti szempontú értékelést” adnom. Megjegyzem, több tanulmányban - nagyon helyesen - pontosan a professzor úr volt az, aki óvta az ilyen megoldásoktól archeológus kollégáimat. Vagyis, ha alaposan górcső alá vesszük a kérdést, azt jelenthetem ki: ma ez az időszak, évek, évtizedek - fehér foltot jelentenek a város és környéke történetében, akkor is, ha ezt nem a legkellemesebb kimondani!

Hozzászólásom második részének mottója Kubinyi András professzor úr egyik itt, hozzászólásában elhangzott mondata; „Ne keressünk olyat, ami nincs!” Utalok a középkoros kollégák - a hosszú középkort értem ezen - itt elhangzott vitájára néhány épület azonosítása kapcsán. Azt viszont tudomásul kell vennünk, amit a régészeti vagy a műemlékkutatás feltárt, megtalált. Sajnálatos, hogy az utóbbi évtizedben fellendült műemléki kutatások néhány éve, több okból is szünetelnek. Azonban nekem a megfordított mottó is tetszik: keressük azt, ami volt, s jelenleg a föld alatt van! Ez pedig a régészeti kutatás feladata. Most látszik csak igazán, s ez az én hibám is, hiszen a szerkesztőbizottság tagja voltam (legalábbis az első időben, amikor működött ez a grémium), hogy a város középkorának régészeti szempontú leírása elmaradt. A kéziratok hosszú nyomdai átfutási iőszaka elégséges lett volna a pótlásra. Igaz, elég elnagyolt lett volna, sőt, az egyszerű Olvasók számára tán még zavarosabbá tett volna néhány máig lezáratlan problémát (pl. korai települések lokalizálása), amelyeket legerőteljesebben Kubinyi András és Haris Andrea tanulmánya vetett fel. Le kell szögeznem: a középkori település(ek) kutatása a városban még embrionális stádiumban van! Az adatok száma csekély. Ennek azonban nem csak a pápai múzeum ifjonti kora (alig múlt három évtizedes), elégtelen személyi feltételrendszere (velem együtt ezideig csak két őskoros régész volt és van a múzeumban), de a városi építési hatósági munka - ilyen szempontból - elégtelen működése is az okozója. Nincs és alig volt egyeztetés a múzeum és a város között. Ezt néhány példával illusztrálnám. Ezért pusztult el és épült be a Halászkapu a '60-as évek első felében, a város délnyugati bástyájának (Tűzoltóság) belső része a '60-'80-as években, s szinte semmit nem tudunk az Árpád-korról, hiszen az építkezéseket nem előzhette meg szisztematikus kutatás. Az ilyetén együttműködés legjobb hazai példájaként a nem túl messze fekvő Esztergom idézhető. Pozitív példaként mindössze az alábbiakat idézhetem: a palánk kutatása a keleti oldalon, a Ruszek-köz végénél, valamint a délnyugati bástya külső falának, s ugyanott a vizesároknak (Cinca) a kutatását.

A kötetet és a konferenciát én a magam önös szempontjából tartalmilag nagyon hasznosnak tartom. Komoly kihívás, iránymutatás és az elvégzendő feladatsorok kijelölése számomra is, hiszen mellékszakom szerint középkoros régész vagyok. Mégpedig abból a szempontból, hogy megnézzem, mi fogható meg a felmerült problémák közül a föld alatt! Segítő hatósági szándék nélkül azonban ez nekem, de más régésznek sem sikerülhet!