Orbán Sándor

Pápa negyedszázada

(1945-1970)

Könnyen várhatná vagy legalábbis hihetné az olvasó, hogy azok a városfejlesztési, kommunális és infrastrukturális problémák s nem utolsósorban szociális feszültségek, amelyek – mint az előző fejezetből kitűnt – Pápa városát jellemezték, a felszabadulást követő évtizedekben egytől egyig számbavételt nyertek, majd megoldásuk is napirendre került, vagy jobb esetben, éppen azért, mert időközben meg is oldódtak, jelentőségüket vesztették a további tennivalók között. Ez az elvárás és hit azonban csak részben igazolódott, mert a város fejlődése – miként az egész országé is – újabb kényszerpályára jutott, amelyet kezdetben a háború kártevésének következményei, illetve – egy ellentmondásaival együtt is építő, demokratikus átalakulás keretében – azok felszámolása, a későbbi évtizedekben pedig a központilag vezérelt állami tervgazdaság szempontjai jelöltek ki, határoztak meg.

Elméletileg is történetietlen lenne a kérdésfeltevés, hogy egy öntörvényű, organikus városfejlődés útján meddig és hova juthatott volna Pápa. Gyakorlatilag pedig azért megalapozatlan, mert a megelőző időszakokban is bőven akadt példa arra, hogy a központi akarat vagy éppen a nem kis hatalommal bíró helyi világi és egyházi hiearchia keresztezte a város, a többség érdekeinek lehetséges érvényesítését. A vizsgálódó kérdésfeltevése tehát csakis a tényekre irányulhat – Ranke szavaival: arra, ami és ahogyan valójában történt a város e fejezetben áttekinteni tervezett mintegy negyedszázados változásaiban, fejlődésében. Méghozzá olyképpen, hogy ennek megfelelően, amennyire lehet, a kronológiai és nem a folyamatokat mesterségesen szétszakító tematikai elrendezés elvét kíséreli meg követni a fejezetben foglalt történések leírása.

Ismételni kell: negyedszázad, és nem közel ötven év vizsgálata, áttekintése a cél. S ha ez önkényes időelhatárolásnak tűnhet, arra nem a jelenkor történeti ábrázolhatóságának a kétségbe vonása, hanem inkább kutathatóságának korlátozása; mondhatni, tilalmazása szolgálhatna mentségül. És különben is – és ez nem afféle látszatérv – miért kellene 20a közvetlen tegnap dolgainak, személyeinek megjelenítésével háborítani egy olyan, alig harmincezres kisváros jelenét, ahol csaknem mindenki ismeri a másikat.

A demokratikus újrakezdés és az újjáépítés esztendei

Az 1944/45 fordulóján közigazgatásilag és katonailag, sőt a légi, a köz- és vasúti közlekedés szempontjából is fontossá vált s ugyanakkor a menekülők tízezreivel, a hadikórházzá alakított iskolákban és kastélyban ápolt mintegy két és fél ezer magyar és német sebesült katonával felduzzasztott Pápa 1945. március 26-a reggelére szabadult fel a német megszállás és a nyilas uralom alól. A Bécs  irányába törő 3. Ukrán Front gárdalövész-alakulatainak és gépesített, harckocsizó egységeinek bevonulását több napon át ismétlődő, főleg a repülőteret és a városon, valamint annak környékén húzódó visszavonulási útvonalakat célzó szovjet és angolszász repülőtámadások előzték meg. Éppen ezért az idegen megszállók és a nyilas vezetők már javában menekülőben voltak, a lakosság és az épületek azonban mindezt nem vészelhették át áldozatok és rombolások nélkül.1 –Mintha iszonyú erejű földrengés döntött volna itt mindent romba. A kicsi, régi házak tető nélkül, megroggyanva álltak, s amelyeknek nem olmlottak le a falai, azokon iszonyú repedések tátongtak – írja némi túlzással az egyik szerző az akkori krónikákra hagyatkozva.²

Ám valójában – mint egy pápai kárösszeíráson alapuló főispáni jelentésből olvasható – –Pápa városában nagyobb szabású rombolások nem történtek, csak lakóépületek pusztultak el vagy rongálódtak meg a bombázások folytán.3 Megemlíti még, hogy a –robbantások után elpusztult, illetve erősen megrongálódott a/ katonai repülőtéren egy kivételével az összes épület; b/ műtrágyagyárban az erőtelep és egy raktárépület; c/ lovassági laktanyában a lóistálló . Amellett, hogy természetesen a mintegy 81 ház romba dőlése, továbbá 91 súlyos és több száz könnyebb sérülése sem bagatellizálható el, és a sor még folytatható lenne a közlekedésben, a víz- és villanyvezeték-hálózatban s nem utolsósorban a jószágállományban esett különböző mérvű károkkal, mégis az igazi tragédiát nem ezek, hanem a kioltott emberéletek jelezték.4

Egyes források szerint – a felduzzadt lakosságot számítva – nem a városban zajlott március 25-26-i jelentéktelen harcok, hanem inkább az előző napok bombázásai követeltek sok (közel 200) emberáldozatot.5 A bombatámadások, robbantások folytán meghalt és a harcokban elesett pápai és más magyar katonák nem jelentéktelen száma alig pontosítható. Hivatalos adatok alapján viszont hitelt érdemlően megállapítható, hogy a város állandó lakossága az 1941. évi 23.717-ről 1945 áprilisára 15.387-re esett vissza, mely visszaesésben aránylagosan a felnőtt férfiaké volt a nagyobb (mintegy 60 %-os).6 Mindez nem csupán az akkori tömeges nyugatra meneküléssel, hanem főként hadifogságba jutással magyarázható. A népszámlálási adatok szerint a város lakóinak száma még 1949-ben is közel kétezres lemaradást mutat az 1941. évihez képest, holott – és ezt Veszprém  megye demográfiai helyzetének alakulása is bizonyítja (1941.:352.303 - 1949.: 345.551)7 – törvényszerűen megugrik a születések mennyisége. Pápa demográfiai viszonyainak ily kedvezőtlen alakulásában azonban közrejátszott egy további tragikus tényező is, amely ugyancsak a háborús emberveszteségek számláján jelentkezik: a város viszonylag nagyarányú (11 %) zsidóságának elhurcolása és haláltáborokban való elpusztítása.8 Más kérdés, hogy a több, mint kétezer deportáltból visszatértek rendkívül alacsony számát nemcsak a város demográfiai helyzetének kedvezőtlen alakulása, de korábbi fejlettebb és színesebb társadalmi és szellemi struktúrája is megsínylette.

A háborús veszteségek, károk számbavétele, mely egyébként némelykor a legapróbb részletekre (pl. értékpapírok és kamataik) is kiterjedt, és azok helyrehozatalát, már ahol az az emberi életet kivéve lehetséges volt, alapjában a korábbi, de az elmenekült nyilasoktól megszabadult vagy a maradottaktól megtisztított apparátus emberei kezdték el. Mint az az igazolási iratokból kitűnt, a városi közigazgatási, üzemi és intézeti munkakörökben (a hadifogságból visszavártakat is számítva) jóval több, mint kétszáz tisztviselő maradt meg.9 Ilyképpen bizonyos folytonosság abban az értelemben is érvényesülhetett, hogy a város alig, legföljebb csak a helyi hadiesemények idején nélkülözte a vezetést. –1945. március végén és április első napjaiban valóságos városállam volt Pápa. Országos szervekkel kapcsolatot még nem tudott teremteni, a sebtében kialakított közigazgatási apparátus irányította életét – idézi az egykori krónikát a kései szerző.10

A folytonosság változások irányába való terelésének jelentős tényezői lettek az újonnan megalakult pártok és a különböző szakszervezetek, majd a május 13-án létrehozott szaktanács, melynek élére Nagy István  MKP-titkár került. A kiáltóan szükséges közbiztonságnak pedig a már március 28-án megszervezett új rendőrség lett a letéteményese, melynek májustól a szintén MKP-tag Závory Zoltán  vette át a vezetését.11 Az MKP városi alapszervezete ugyancsak március 28-án, az SZDP-é pedig április 6-án jött létre.12

Bár a megye más városaihoz képest mind a két párt jócskán rendelkezett mozgalmi előzményekkel (a munkások közül többen 1919 visszatértét, a kollégiumi vagy a zsidó entellektüelek pedig egy baloldali demokrácia megteremtését várták), mégis az üldöztetések és az elhurcoltatások folytán az SZDP mintegy 600, az MKP csupán 15 taggal kezdte meg működését.13 Ezeknél is kisebb pártként indult az NPP. S mint ahogyan a legkisebb pártnál, a PDP-nél nem a helyi polgárság hiánya, az NPP-nél sem egyszerűen a város agrárnépeségének alacsony (17-18 %-os) aránya a gyengeség oka, hanem inkább az, hogy egyikük sem rendelkezett előzményekkel. A Kisgazdapárt viszont, amely nem volt ilyeneknek híjával, a város messze legerősebb pártja lett, természetesen annak árán, hogy befolyása nemcsak a parasztságra, hanem a polgárságra, az értelmiség jelentős részére is kiterjedt. Nem véletlen, hogy az 1945-ös őszi választásokon, tehát az első igazi politikai erőösszemérésen, ez a párt nyerte el Pápán is a szavazatok abszolút többségét. Az időközben több ezres tagságot meghódító két munkáspárt közül másodiknak az SZDP sorakozott föl a Kisgazdapárt mögé, míg az önnön vezetőinek alkalmatlanságától szenvedő MKP alig több mint másfél ezer szavazatra tett csak szert. Bár az NPP több kérdésben is (pl. beadási terhek, zugkereskedelem korlátozása, volt fasiszták megregulázása) határozottan kiállt a paraszti érdekek mellett, mégis csupán feleannyi szavazatot szerzett, mint az MKP. A választások végül ismét megerősítették a PDP utolsó helyét.14

A kezdeti változásokon tehát mindenképpen a Kisgazdapárt és főleg az hagyott nyomot, hogy annak egyik helyi vezetője, a nyilas internálásból visszatért Sulyok  Dezső  (a Perutz-gyár volt jogásza) lett. E markáns arcú politikus április elejétől mint Pápa első demokratikus polgármestere a rendőrség, a közellátás megszervezésétől a kommunális hálózat helyrehozásáig szinte valamennyi gondját vállalta a városnak. A részben megújuló, kezdetben alig 40, később pedig több, mint 60 tagú városi képviselőtestület (helyettese: az MKP-tag Kerekes János ) nemcsak a jelenre, hanem távolabbra is tekintve vezényelte Pápa újjáépítését.15 S hogy az idők szavát értve, mennyire a változások hívéül szegődött a polgármester, azt jelzi már első levele is, amelyet a polgármesteri szék április 9-i elfoglalásakor intézett a lakossághoz: –25 év bűneit a mostani napok szenvedései váltották fel, egy születésétől fogva hazug és becstelen jobboldali uralom így ért véget – írja, majd így folytatja –, de csak a bűnös vezetőség pusztult el, a nép él és a szenvedések jutalma a demokratikus országok baráti kötelékében elkövetkező jobb és igazibb élet lesz. 16 Bizonyára az ebben is kifejeződő felfogása szolgált alapul ahhoz, hogy a néhány héttel később, –a város politikai ügyeinek legfőbb intéző szerveként megalakult mintegy 15 tagú Nemzeti Bizottság elnökévé lett. A bizottság titkári tisztét helyettese, Kerekes János, a jegyzőit pedig Muray Frigyes  szerzetespap töltötte be.17

A városi igazgatás és a Nemzeti Bizottság vezetésének ilyen módon való egybeesése, legalábbis amíg (október 1.) Sulyok  töltötte be a polgármesteri tisztet, főleg az előbbi tekintélyét, erejét, a pártok vonatkozásában pedig a Kisgazdapárt, kisebb mértékben azonban – a kommunista Kerekes János on  keresztül – az MKP befolyását is növelte. Bár az utóbbi párt nem nézte jó szemmel Sulyok olyan intervencióit, amelyek egyes jobboldali figurák átmentésére irányultak, vagy éppen rosszallotta az olyan kijelentéseit, hogy az –MKP bolsevizálni akarja az országot , sőt, állítólag –hozzá akarja csatolni- a Szovjetunióhoz ,18 mégis állítható, hogy hasznára vált a városnak ez az összpontosított, ugyanakkor a politika széles színskáláját mutató és tűrő vezetés. A forrásokból kiolvashatóan több szempontból is. Azontúl, hogy más városokhoz hasonlóan vagy azokhoz képest rövid időn belül sikerült biztosítani az elemi kommunális (víz, villany stb.) szolgáltatásokat és az oktatás megindítását, többé-kevésbé megoldani a közellátást, valamint általában az újjáépítés kezdeti feladatait s nem utolsósorban a megyei városi rangú közigazgatás és igazságszolgáltatás, kommunális gazdálkodás kiépítését, olyan központi támogatásokat is igénybe vettek, amelyekhez más városok nemigen juthattak hozzá.19 Másrészt, ami talán még ennél is jelentősebbnek számított: sikerült rendezett mederben tartani azt a bonyolult viszonyt, amely a szovjet katonai hatóságoknak több objektumra kiterjedő ideiglenes tulajdonlásából és legfőképpen abból adódott, hogy a háború befejezte után is még mintegy 15.000 katonájuk állomásozott Pápán, nem is egészen ideiglenesen.20 S mindezeken túl vagy éppen ezekkel, mindenekelőtt az újjáépítéssel és a földreformmal eszközölt házhelyosztással kapcsolatban előhozakodni egy új városfejlesztési tervvel – nem lebecsülendő teljesítmény.

Amíg az infláció magasba nem szökkent, természetesen a város, bár nem költségvetésszerűen, a saját pénzkészleteiből, ismételten emelt bevételeiből (adó, piaci helypénz, víz-, áramszolgáltatási és hírközlési díj, kavics- és homokeladás, a városi mozi SZDP-nek való bérbeadása stb.) nemcsak tisztviselőinek tudott fizetést folyósítani, hanem még különböző helyi üzemeknek, így a Dohánygyárnak munkabérre, a Bacon Hús- és Konzervgyárnak a beinduláshoz, sőt a MÁV helyi főnöksége alkalmazottjainak a bérezésére vagy a Zsidóügyek Helyi Intézőbizottsága részére is kész volt bizonyos összegeket kölcsönözni.21 Közben azonban már maga is közel egymilliót vett igénybe a városi adóhivataltól, amelyet aztán később államsegéllyé alakítottak át.22 Ahogyan azonban elszabadult az infláció, úgy fordult a város egyre többször a legkülönbözőbb tárcákhoz és a megyéhez hol újjáépítési, hol népjóléti, hol alkalmazotti fizetési segélyért, hol pedig a szovjet igények (épület, kórház, élelmezés, világítás-fűtés, temető, közmunkafedezet stb.) kielégítése céljából.23 Nos e százmilliókra rúgó segélyeket (csak 1945 decemberében 80 millió pengőt kértek) rendjén meg is kapta, ami a tapasztalatok alapján aligha történhetett volna meg valamennyi, netán Pápánál nagyobb háborús kárt szenvedett város esetében.24

Nem kétséges, mindebben szerepe lehetett ama tény tudomásulvételének, hogy Pápa 1945 decemberére 18.000-re nőtt népessége nagy számú szovjet katonával lakott együtt, akik nem kis részben éltek is annak kommunális szolgáltatásaival. Mindazonáltal – legalábbis kezdetben – sikerült többé-kevésbé rendezett viszonyt teremteni a város, a la-kosság és a szovjet alakulatok között. Mindez nemcsak olyan külsőségekben mutatkozott meg, mint a –győzelem napjának (május 9.) együttes ünneplése, hanem abban is, hogy a szovjet katonai hatóságok jegyzőkönyvi rögzítés mellett foglalták le a város bizonyos anyagi eszközeit és az üzemképtelen Hungária Műtrágyagyár, valamint a később városi tulajdonba adott Esterházy-féle téglagyár kivételével a gyárak többségét.25 Úgy beindításukról, üzemeltetésükről, sőt részben nyersanyaggal való ellátásukról (pl. a textilüzemek esetében) is ők gondoskodtak, és ezzel egyszersmind a munkások többsége sem vált munkanélkülivé.25 Igaz viszont, hogy közvetlen katonai vezetés alá vontak közülük többet is, így a Perutz Textilüzemet  és a Bacon Hús- és Konzervgyárat is.26

Természetesen a városi vezetésnek is jelentős erőfeszítéseket kellett tenni (pl. külön, az egész járásra kiterjedő ún. Gabonagyűjtő Központot létesített), az önkényességeket csökkentendő, a szovjet katonaság ellátására.27 Viszont nyomát találni olyan akcióknak is, amelyek arról vallanak, hogy vásáron vagy más úton szerzett állatok levágásából, egy-egy cukor-akcióból, esetleg traktorokhoz üzemanyagból a lakosság javára is lehetett valamit fordítani e kapcsolatokból.28 Külön jelentősége volt azoknak a kísérleteknek, amelyek a város kicsinyeinek és öregeinek szűkös tejellátására irányultak.

A városi vezetés és a szovjet katonai hatóságok viszonyát jellemzi, hogy miután 1945 júliusában központilag elrendelték az ipari üzemek korábbi tulajdonosainak való visszaadását, a polgármester azt jelenthette, hogy mindez maradéktalanul megtörtént, pontosabban: közülük három (az Esterházy-féle téglagyáron kívül még a Balogh-féle szövőüzem és a Wittmann Téglagyár ) a város használatába került.29  Nehezebben haladt viszont előre az átadás a szálláshelyül szolgáló egyes tanintézetek és főleg az Esterházy kastély esetében. Nemkülönben gondként terhelődött a városi vezetésre a közegészségügy megromlása: a tetvesedés, a kiütéses tifusz és a hasi hagymáz, amelyeket nemcsak a leszerelt katonák és munkaszolgálatosok hurcoltak be a városba.30 Mindezek együtt különösen az MKP helyzetét nehezítették.

A város újjáépítési és egyéb gondjait, ha részben pozitív értelemben is, tetézte egy további: a föld- és a házhelyosztás végrehajtása. Pápa mintegy 10.000 kat. holdnyi határából – az 1935. évi Gazdacímtár szerint – összesen 4.171 kat. hold volt olyanok (5) kezén, akik egyenként több, mint 100 kat. holddal rendelkeztek.31 Közülük a legnagyobb birtokos gróf Esterházy Tamás volt 3.333 kat. holddal, amelyből közel 2.000 kat. hold nagybérletként, 844 kat. hold pedig kisbérletként nyert hasznosítást. Ezt az 536 kat. holdas, kisebb részben bérelt városi tulajdonú, majd a Katolikus Vallásalap és az Adorján-féle birtok, végül pedig ugyancsak a nagybirtokos Benedek-rend helyi 22 kat. holdja követte. A másik oldalon viszont ott gyülemlett a több, mint négyezres parasztság, amelynek még a fele sem rendelkezett gazdasággal. Pontosabban: az 1941. évi népszámláláskor nyilvántartott közel kétezres agrárkereső népességet véve alapul, közülük mindössze 532 volt önálló gazdálkodó, ám ebből is mintegy kétötödnyi rész csupán 5 kat. holdon aluli területet tudhatott magáénak.32

Nincs jel arra, hogy a város agrárnépességének nagy többségét képező nincstelen (cseléd, napszámos) és szegényparasztság nagybirtok-ellenessége valamiféle viharos formában fejeződött volna ki. Ebben egyként része lehetett mind a városban jelenlévő hierarchiának, mind a négyezernyi munkahelyet adó ipari üzemeknek. Ezért is feltűnő, hogy a földosztás napirendre kerültével a pápai agrárszegénység szemet vetett a szomszéd községek különböző nagybirtokainak egyes részeire is. A városi földigénylő bizottság meglehetősen vegyes (paraszt, munkás és kisiparos) összetétellel ugyan csak április 15-én alakult meg (Ihász József  elnökletével), mégis már a polgármester is tekintetbe vett olyan birtokokat, amelyek kívül estek Pápa közigazgatási területén.33 Még inkább világossá vált a város határában kiosztható birtokok elégtelensége az igénylők összeírása során, akiknek száma a házhelyigénylőkkel együtt májusra mintegy 1.300-ra rúgott. Úgy a földigénylő bizottság elnöke teljesen magától értetődőnek tartotta a Megyei Földrendező Tanáccsal közölni, hogy: –szükségesnek látszik, hogy más község határából kapjon a bizottság felosztás céljára ingatlanokat- Mi nem tudunk a nincstelenjeinknek ingatlant juttatni, ugyanakkor a szomszédos községekben a 6-8 holdas kisbirtokosoknak juttatnak ingatlanokat.34

Az iratokban nyomát találni annak, hogy Mezőlak  község több, mint 100 kat. holdat át is engedett a pápai földigénylőknek.35 Ennek ellenére Pápa város tulajdonából is (pl. a vásártérből) igénybe kellett venni mintegy 83 kat. holdat, és még 1946. elején is húsz esetben olyan elkobzást rendelt el a pápai földigénylő bizottság, amely volt volksbundisták és nyilasok kisebb területű birtokait érintette.36 Még így is jelentős maradt a különböző címeken visszautasított igénylők száma (közéjük tartozott két plébánia is), miért is 50 családot áttelepítésre jelöltek ki. A földhözjuttatottak száma (egyenként 1-15 kat. holddal) végül is 300 fölött, a házhelyjuttatottaké pedig (egyenként 250-500 négyszögöllel) 1.000 körül összegezhető.37 Több, mint 1 kat. holdat juttattak a Leipnik-telepen is iskola és kultúrház építési helynek is.38 Úgy tehát jelentősebb növekedés az alacsonyabb gazdaságkategóriákban, de leginkább (mintegy háromszorosra) az 1 kat. holdig terjedő területtel rendelkezőknél mutatkozott.

Nem kétséges, a földosztás mozgósító hatással volt a soron következő mezőgazdasági munkák elvégzésére. Volt olyan majorság (pl. a város külterületén: Pálháza ), ahol a korábbi cselédség az egykori intéző kezdeményezésére az uradalmi gépparkot és a vonóállatállományt egybetartva, átmenetileg közös művelés alá fogta a juttatott földeket.39 Mégis a város teljes mezőgazdasági területét figyelembe véve 1945. április végén 1944 hasonló időszakához képest 2.000 kat. holddal kevesebb tavaszi bevetett területről adtak jelentést.40 Ennek oka nem elsősorban a gépek, hanem az állatok és a parasztgazdaságokhoz szükséges felszerelések hiánya volt. Ilyenre utalnak az olyan jelentések, amelyek szerint pl. a mezőgazdasági szakiskola gazdaságában mindössze 3 igásló maradt, vagy azok a hivatali és sajtóközlések, amelyekben szüntelen visszatér a tehén-állomány megfogyatkozására való hivatkozás. A –károk- igen nagy mérvűek-, mezőgazdasági károsodások még most is állandóan érik a gazdákat – olvasható egy 1945. augusztusi polgármesteri hivatali jelentésben.41 Jellemző, hogy az 1946. évi gabonatermés gyengeségét sem elsősorban az aszállyal, hanem azzal magyarázták, hogy –a jóvátételi beadások súlyosan érintik a város állatállományát.42 E helyzeten igazán az sem változtathatott, hogy megyei közbejárására csekély számú lovat kaptak a város termelői.43  További probléma már, hogy távlatilag nem e körülmények, hanem az elaprózódó üzemeken alapuló agrárstruktúra korlátai befolyásolták a mezőgazdasági termelést. A városi Termelési Bizottság, majd a földművesszövetkezet kései megalakulása mindezen alig segíthetett.

Az újjáépítés, a föld s különösen a nagyszámú házhely kiosztása, továbbá a város központját uraló Esterházy-kastély sorsának megoldatlansága és megannyi más, új tényező akkor is óhatatlanul felvetett volna bizonyos városrendezési kérdéseket, ha az ambiciózus városvezetés nem megy ezek elé. Sőt, mondhatni nemcsak elébük ment, de meg is volt benne a készség, hogy határozottan kezdeményezzen akár olyan kérdésekben is, mint az utcanevek megváltoztatása (pl. Gömbös Gyula és más utcanevek helyett: Budai  Nagy Antal , Dózsa György , József Attila  stb.)44. De sorolni lehetne még olyan továbbiakat is, mint az Esterházy-kastély baloldali pártok részére való átadásának javaslata; a pedagógusok számára a Nemzeti Frontba tömörült pártok képviselői által tartandó 5 napos májusi tanfolyam kötelezővé tétele stb.45 Nos, az imént jelezett várorendezési problémák megoldását is úgy tekintették, mint amelyre a változások nyújtanak alkalmat. –Az első világháborút megelőző időkből származó városrendezési és városfejlesztési tervet , melyet még a fejlesztési kötelezettséget előíró 1937. évi VI. tc. ellenére sem teljesítettek, Sulyok  Dezső  polgármester szerint most, hogy megszabadultak –a várost kétoldalról körülölelő és megfojtással fenyegető hitbizományi területektől , –az újjáépülő Magyarország  életébe bekapcsolódva- kiegészítve és kijavítva feltétlen végre kell hajtani.46

A Sulyok  polgármester által előterjesztett, a város 1945. július 22-i közgyűlése által megvitatott és elfogadott (24 oldalas, mellékeletekkel ellátott) –Pápa megyei város rendezésére vonatkozó tervezet szemléltetésére érdemes talán annak féloldalnyi tartalomjegyzékéből idézni: –1. Utcanyitás az Anna  tér és a Jókai  utca között. 2. A Sárkány utca meghosszabbítása a Jókai utcáig. 3. A Fő utca és a Deák utca kiszélesítése Korein György  ingatlanának kisajátításával. 4. A Fő utca kiszélesítése és az Antal Géza  tér bővítése Régner Pálné Grosz Mária  ingatlanának kisajátításával. 5. Az Antal Géza tér bővítése, a Tókert utca és a Liget utca kiszélesítése Répási Géza  ingatlanának kisajátításával. 6. A Várkastélynak, a Várkertnek, továbbá a Kálvária-temető, a Vaszari  út és a Pápai-major közti területnek a 600/1945. M. E. sz. földreformrendelet értelmében házhelyigények kielégítésére való kiigénylése és megváltása. A Várkastély gyermekmenhelyként való felhasználása, a Várkertből új városrész kialakítása, a Várkerttől északra ipartelepek számára terület kijelölése. 7. Az állatvásártérnek a házhelyigénylők rendelkezésére bocsátása és új állatvásártér kijelölése a kisajátítandó Schweizer-réten. 8. A gabonapiac és kirakodóvásár kitelepítése a Fő térről és elhelyezése a kisajátítandó Tapolca -parti területen. A Fő-térnek sétatérré alakítása és a Szent István  út kiszélesítése a Várkertből terület kisajátításával-

Már ennyiből is kitűnik, hogy nemcsak a korábbi esetlegességeket és kisszerűségeket (pl. az 1920-at követő házhelyosztások nyomán történő átgondolatlan beépítéseket, utca- és kommunális problémákat) kívánták felszámolni, hanem egy modern, ugyanakkor továbbfejleszthető, középületekkel ellátott, tágas, kívülről is könnyen megközelíthető és átjárható várossá tervezték tenni Pápát. Bár tény, hogy a tervezet nem tartalmazott elképzeléseket sem az ipar, sem a kulturális intézmények fejlesztésére, illetve azokkal kapcsolatban pusztán a terület biztosítására szorítkozott, továbbá nem számolt a hagyományok és a jelen vagy a várható igények ellenére semmiféle (sem magyar, sem szovjet) katonai szempontokkal, az Esterházy-kastélyt pedig ezúttal gyermekmenhelynek szánta, mégis az indoklásból több is kitűnt, mint amit első benyomásként kelt. Amikor Sulyok  a háború azon kártevéséről szólt, amely az észak-dunántúli városok (Sopron , Szombathely , Győr , Székesfehérvár , Pápa) közti különbségeket megszüntette, –sőt – tette hozzá – Pápa még bizonyos mértékben szerencsésebb helyzetben volt társainál és kevesebbet szenvedett a bombázásoktól , a fejlődés esélyein túl azt is hangsúlyozta, hogy a kibontakozó versenyben az a város jut előbb célhoz, amelynek –vezetősége a helyzet helyes felismerésében előbb lát hozzá az újjáépítés gyökeres keresztülviteléhez. Részben a folyamatban lévő ezres nagyságrendű házhelyosztást követő beépítésekre utalva kimondja a végső szentenciát is, azt, hogy megvan a lehetőség arra, –hogy a mostani kicsinyes és elmaradott vidéki város majd egyszer, ha a magyarság élete önmagára talál és nagyobb vonalakban bontakozik ki minden eddiginél, egy új nagyvárosnak adjon helyet.

Ezek után aligha kell hangsúlyozni, hogy a mindvégig kisebb lakosságú megyeszékhely – Veszprém  – neve miért nem nyert említést nemcsak a versenytársként felsorolt városok között, de egyáltalán az egész tervezetben. A tervezet sorsa mégsem Veszprémen múlt és nem is elsősorban az említett hiányosságain vagy azon, hogy Sulyok  Dezső  októ-ber 1-jén Budapestre  távozott a pápai polgármesteri székből, hiszen, mint kiderült, voltak a tervezetnek, ha kevésbé markáns arculattal is, más helyi támogatói és továbbvivői. A terv egyszerűen azért maradt csupán terv, illetve később is azért csak töredékeiben valósult meg, mert illúzió volt azt a város vagyonának mobilizálására vagy a lakosság áldozatvállalására, különösen pedig kölcsönökre építeni, alapozni. Az sem tagadható persze, hogy Sulyok Dezső távozása, majd még inkább az őszi választásokat követően újjáéleződő pártpolitikai ellentétek és harcok éppen úgy nem kedveztek a város gyorsabb fejlesztésének, mint ahogyan akadályozta azt a nagyszámú katonaság jelenléte is.

Ám mégsem csak a város anyagi helyzetének, politikai és lakossági viszonyainak közvetlen függvényeként haladt előre, illetve lassult le Pápa újjáépítése és fejlesztése. 1946-ban is lehet arról olvasni az egyes jelentésekben, hogy –a romok úgyszólván alig vannak eltakarítva-, a sérült épületeket le kell bontani stb.47 –Mi legyen a Várkastélyból? – tette fel a kérdést a bizonytalan megoldási variánsokat soroló újságcikk címe, szintén 1946 elején.48 Eszerint, míg a polgármester gyermekmenhelynek szánta, felmerült az is, hogy jó lenne a különböző városi intézményeket, köztük a több bérelt épületben elhelyezett városházát odatelepíteni. Ugyanakkor a népjóléti miniszter –a kastélyt és a kastélyhoz tartozó parknak egy részét tüdőbeteg-gondoző intézetnek jelölte ki , amely ellen 1946 tavaszán azért is tiltakoznak a miniszternél a különböző intézmények, mindenekelőtt a Szabad Szakszervezetek elhelyezése mellett voksoló pápai Nemzeti Bizottság, mert –így a város lakosságának egészségét veszélyeztetné egy ilyen fertőző betegeket ápoló intézet. A parkot pedig – folytatódott a tiltakozó levél – ami évtizedek óta el volt zárva a város lakói elől, újra nem kereshetnék fel-, hogy ott üdülést találjanak-49

Az újjáépülés, a fejlesztés lelassulásának jelentősebb oka azonban a kiosztásra kijelölt házhelyek és azok, valamint részben a károsult belvárosi házak, üres telkek be-, illetve újjáépítése körüli huzavona volt. A városi Földigénylő Bizottság megbízására, éppen a bizonytalanságok eloszlatására a Megyei Földhivatal, az Építésügyi Kormánybizottság és Pápa város szakértői még 1945 szeptemberében alapos helyszíni szemle után úgy határoztak, –hogy az igénybevenni szándékolt területek házhelyek céljára alkalmasak és azonnali kiosztást engedélyeztek, a Várkert kivételével, mert erre a parkjelleg fenntartásával külön terv kidolgozását tartották szükségesnek.⁵⁰

Ennek a határozatnak a végrehajtását azonban a továbbiakban több körülmény is bonyolította, illetve akadályozta. Nemcsak az UFOSZ és a FÉKOSZ részéről szóltak abba – mint akkor állították – illetéktelenül bele, mely már magában is elég volt a telekkönyvi eljárás halogatására, de nem alakult ki egyetértés a beépítés formájáról sem. Az Országos Építésügyi Kormánybizottság a belső Várkertet –teljes egészében zöldterületként határozta meg felhasználni, és egyebek között óvott a győr-veszprémi főútvonalra lakóutcákat nyitni, s nem utolsósorban a –villa építési formát nem szabatos tervként ítélte meg. A Várkert külső részében pedig –a közműépítési költségek- a tényleges házépítési költségek csökkentésére –emeletes társasházak létesítését ajánlotta az akkori polgármester és a városi közgyűlés azon álláspontjával szemben, miszerint –a társasházban az egyéni szabadság és rendelkezési jog lényeges korlátozásnak van kitéve .51 Kerekes János  polgármester, aki ugyan elődjét minden áron meghaladó látványos gazdasági és kulturális programot (téglagyár, textilgyár városi tulajdonbavételét, új városháza, kultúrház és színház építését, továbbá tehetségmentést) vázolt fel az elkövetkezendő esztendőkre, sőt más módon is bővíteni kívánta a város anyagi alapjait, ebben a kérdésben hajthatatlan maradt. –Célom az – írta várospolitikai tervének 1946. júliusi ismertetésében –, hogy minden magyar munkásnak meglegyen a maga kis családi háza, éspedig nem kaszárnya-szerű, hanem kertesháza, ami eleme a szabad, független életnek, az emberi szabadságnak. Nemcsak pártállása, hanem mint az ismertetés mellékleteiből kitűnik, bizonyos utópizmusa ragadtatta el a polgármestert, amikor ilyen álmokat kergetett.

Tény azonban az is, hogy a város közvéleménye is meglehetősen megosztott volt ebben a kérdésben, amit jól jelzett, hogy 1946 nyarára még a sajtót is igénybevették az Országos Építésügyi Kormánybiztosság határozatának népszerűsítésére és elfogadtatására. A –Pápai Független Kisgazda c. lapban Máthé Géza  nevével jegyzett, öt részletben folytatólagosan megjelent írás –a pápai külső Várkert és a pápai major környékének beépítési kérdéseiről határozottan a társasházak, –társastelkek és amellett érvelt, hogy –több belvárosi bérház , természetesen a –pár műemlék-számba menő vagy értékesebb középület kivételével , lebontandó és –kevesebb lakosztállyal , valamint a főforgalmi utak biztosításával (kétemeletes házként) építendő újra.52

A huzavonát jelző nézeteltéréseknek, vitáknak (melyekben később tagadhatatlanul politikai elemek is keveredtek) az lett a következménye, hogy az újjáépítéshez kapcsolódó városfejlesztés elbizonytalanodott, illetve a napi kérdések éppen adott feltételek szerinti megoldásává fokozódott le. Még 1947/48-ban is telkek tömegének és több objektum (a földművesszövetkezet vagy a város részére) kiosztásának vagy telekkönyvez- hetőségének – részben Esterházy Tamás fellebbezése folytáni – hatálytalanításáról és arról lehet olvasni, hogy a kastély sorsa is változatlanul megoldásra vár.53 A továbbiakban csupán egy-egy ambiciózus helyi vezető állt elő bizonyos távlatos városfejlesztési elképzelésekkel vagy legalábbis olyan ötletekkel, amelyek a központi tervekhez képest vagy azokkal szemben Pápa város adott értékeit és lehetséges jövőjét védték, képviselték.

Bár a rohamos pénzromlást sikerült 1946 második felére megállítani és a város vezetőségének már 1946/47-re költségvetést készíteni, csakhogy a stabil forintból is éppen olyan kevésre futotta, mint az inflálódó pengő-milliókból. Amint korábban, a továbbiakban is államsegélyekért kellett folyamodni. Úgy az igazán nem nagy, 1,3 millió Ft-nyi városi költségvetési kiadás részbeni fedezésére is – amelynek legnagyobb tételét az általános igazgatás képezte, s ezt mindössze 12 %-kal követte a tanügy, aztán még ennél is kevesebbel a városfejlesztés és a szegényügy, végül az egészségügy – ilyen segélyt használtak fel.54 Az alapjában személyi kiadásokat jelentő általános igazgatás (170 tényleges tisztviselővel és alkalmazottal, 75 nyugdíjassal és kegydíjassal, s végül a város különböző intézményeiben és üzemeiben foglalkoztatott 39 tisztviselővel és alkalmazottal) részint az önkéntes távozások, részint az 1945. évi igazolásokat esztendőre követő 1946. évi B-listások miatti létszámcsökkentés miatt – mint az az egyidejű jelentésekből kiderül – nem tudta maradéktalanul ellátni a rendkívüli körülmények folytán megnövekedett feladatokat.55

A szegényügy mellett, amelyet a városi közkonyha és egyéb intézményi keretek mellett társadalmi úton (pl. gyűjtés és tömegszervezeti akciók, karácsonyi ajándékozás) igyekeztek felkarolni,56 ezekben az esztendőkben nem kis feladatot hárított a városi közigazgatásra a közellátás ügye. Hiszen olyan akciókkal kellett számolnia, mint egy-egy felvonulás (pl. 1945. november 1-jén a szakszervezet rendezett egy néma tüntetést az árdrágítók ellen).57 A polgármesteri időszaki jelentésekben szinte állandóan ismétlődnek az –élelmiszer elégtelenségéről – és még a stabilizáció után is –, az –árak emelkedéséről , az –áruk eltűnéséről , a fejadagok kényszerű csökkentéséről tett megállapítások.58 Olyan törekvéseknek is nyomát találni, hogy a közellátás súlyos problémáján az ellátottak számának önkényes felemelésével kívántak –enyhíteni .59 Szinte szenzációnak számított, ha pl. valamiféle külön só- (havi 15 dkg) vagy olajkiutalásról értesülhetett a lakosság.60 1946/47 hosszú, kemény telét külön is súlyosbította a –lakosság tüzelőanyag-hiánya.61 A sajtó nemcsak a stabilizáció előtt szorgalmazta a közellátás érdekeit is szolgáló terménybeadást és különösen a gyerekekre tekintettel a piaci tejfelhozatalt, de még később is feltette a kérdést, miért –a hiány az üzletekben, hova tűntek a közszükségleti cikkek? Ugyanott –akasztófát követelt (és állítottak is ilyent egy időre) a kereskedelem vámszedői számára, és ismételte a divatos jelszót: –el a bűnös kezekkel a Forinttól!62

Egyáltalán nem volt véletlen, hogy ilyen körülmények között, különösen a külterületeken –a mezei lopások szaporodnak , sőt télvíz idején még a várkerti fatolvajlások is oly gyakoriak lettek, hogy a rendőrséget kellett mozgósítani.63 A gondok sorát csak bővítette a –személy- és vagyonbiztonság elégtelensége, melyet a polgármester egyik jelentése –a rendőrség személyzeti létszámának kevés voltára vezetett64 vissza. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a feladatokhoz mérten elégtelen számú és tartósan kapitány nélküli rendőrség nem is állt mindig hivatása magaslatán, melynek egyként lehetett olyan – a kisgazdapárti lap által megszellőztetett – oka, mint hogy volt nyilas kerülhetett be annak kötelékébe, vagy még inkább, hogy a szakmai felkészültség figyelembevétele helyett a pártszempontok érvényesültek.65

Már egyáltalán nem igazgatási és nem is rendőri természetű az a további, ugyancsak súlyos probléma, amely a munkanélküliség növekedésével tárult a város elé. Egyszerűsítést jelentene ennek olyatén felfogása, illetve magyarázata, hogy az újjáépített munkahelyek kisebb mértékben szaporodtak, mint ahogyan Pápa 1945-re megcsappant lakosságának, aktív dolgozóinak száma nőtt.66 Ez a jobbára inkább 1946 tavaszától kezdődő, de a stabilizáció után tovább erősödő munkanélküliség ugyanis üzemenként is meglehetősen eltérő volt. Az újjáépítés ellenére is leginkább az építőiparban volt érezhető, bár ott is bizonyos ellentmondásokkal, mert pl. 1946 áprilisában a sajtó arról panaszkodott, hogy a Pápa-Csorna  közti vasút építéséhez –a munka elvégzésére nem kaphatnak dolgos kezet.67 Ugyanakkor az szerepelt a munkanélküliségre szüntelen utaló polgármesteri helyzetjelentésekben, hogy vannak olyan ipari üzemek a város területén, amelyekben többen dolgoznak, mint a háború előtt.68 Ilyen volt pl. a Perutz Textilgyár , ahol a dolgozók létszáma 1947/48-ra meghaladta az utolsó békeévekét. Magyarázatul azonban hozzá kell tenni, tulajdonosai azt tervezték, hogy ha a várostól 10 kat. hold házhelyet kapnak, azon 50 munkáslakást építenek.69 A munkanélküliség hátterében, részben az építőiparban is alapvetően az anyag- és nyersanyaghiány, valamint az árakhoz képest rendkívül alacsony munkabér-színvonal állott. Ez aztán egyként rosszul hatott mind a munkafegyelemre, mind a munkahely megbecsülésére. –Az üzemekben a fegyelem meglazult az alacsony bérek következtében, és két üzemben leálltak a munkák – olvasható az egyik jelentésből 1946 áprilisában – a lopás már egész nagyméretű-, szinte legalizálták-, újra összhangba kell hozni a béreket az árakkal. Hozzátette azonban azt is, hogy –viszont lehetetlen, ha megengedik azt, amit pl. a Perutz és a többi textilgyári munkás a fizetésen felül kap (6 m flanellt)⁷⁰

Aligha véletlen tehát, hogy Pápa 1946. március 7-én három és félezer munkás demonstrációjától volt hangos.71 Feltehetően ennek, valamint a tüntetésen előfordult jobboldali kilengéseknek is része volt a rendőrkapitány másnapi leváltásban. Természetesen voltak munkáselbocsátások is, többnyire anyaghiány miatt vagy annak címén, mint pl. a Dohánygyárból 1946 októberében.72 Nagyobb biztonsággal csak a fonó-szövő üzemek tudták magukat felszínen tartani és a dolgozóknak munkát adni, részben azért, mert ezeket szovjet nyersanyaggal látták el. Igaz viszont, hogy produktumaik sem a hazai piacokra, hanem a hadsereg részére vagy jóvátételre készültek.

A közmunka-kötelezettség kiterjesztése viszont, bár többségben pénzben váltották meg azt, ha jövedelmet alig, de elfoglaltságot mindenképpen hozott. A város területét elhagyó magyar katonák (1. hadosztály) által kiürített házak tatarozása, az Esterházy-féle téglagyár beindítása és az építőszövetkezet létrehozása, a Bakonyér rendezése, a vásártér kiépítése, a lakásépítés megkezdése, a szovjet egységek –eltávozásával megüresedett magán- és középületek helyreállítási munkálatai is enyhítettek valamelyest a munkahelyhiányon.73 A munkanélküliek száma, főleg az építőmunkásoké azonban még így is jelentős maradt.

Ilyen körülmények között a különböző pártok politizálását is (hacsak éppen a felülről elrendelt tisztogatások, veszélyelhárítások, rosszabb esetben a helyi pozíciókon való osztozkodás el nem térítette őket ettől), a földjuttatástól kezdve, a közellátáson át, egészen a munkanélküliség enyhítéséig alapvetően a helyi szociális és részben közbiztonsági problémákkal való foglalkozás határolta be. Ugyanígy a sorra megalakuló társadalmi szervek tevékenysége vagy szerepeltetése is elsősorban ezekre volt figyelemmel. Természetesen nem volt mindegy, hogy miként és milyen eredménnyel, mert hiszen közben az 1947. évi újabb választások is versenyre hívták őket. Bár a munkáspártok az 1945. őszi választásokon alapjában nem vitatták, legföljebb csak helytelenül magyarázták és természetesen akadályozni próbálták Sulyok  Dezső  esélyeit (egyrészről: helyi tekintély, másrészről: képzetlen szavazók ingyen mozijeggyel való elcsábítása a Kisgazdapárt választási gyűléséről), mégis a küzdelem valójában csak ideiglenesen dőlt el. Maga Sulyok is úgy nyilatkozott a helyi kisgazda lap választásokat követő számának –Üdvözlet az ellenfélnek c. vezércikkében, –hogy mi magunk az ún. munkáspártok segítsége nélkül nem oldhatjuk meg az utunkba torlódó nagy nehézségeket. Segítsenek nekünk, akik tegnap még szembeálltak velünk.74

Ám a polarizáció még inkább elkerülhetetlen lett, mint országosan, lévén hogy itt az MKP a szavazatoknak több mint 13 %-át, az SZDP pedig közel 25 %-át (összesen 38 %) kapta 1945-ben. Mindemellett a város polgármestere Sulyok  után nem kisgazda, hanem kommunista helyettese: Kerekes János  lett. Tehát abban a politikai küzdelemben, amelyben Sulyok távoztával, de országosan is csökkenésnek indult a Kisgazdapárt ereje és befolyása, Pápán az MKP esélyei nőttek meg. Ebben nagy szerepet játszottak a kezdeti gyengeségei egy részének (korrupt vezetés, a keményebb –proletárdiktatúrás vonalat követelő kalandorok) visszaszorítására tett lépések és tagságának, tömeg- és tömegszer-vezeti befolyásának minden áron való növelése.75 Míg az előbbiek már 1947 elejére eredménnyel jártak, a párttagság létszámát 1945 őszéhez képest 1946 végére is csupán másfélszeresére, és 1947 decemberére is csak majdnem kétszeresére sikerült növelni, holott mindegyik városi üzemben vagy intézményben szerveztek be új tagokat.76 Viszont tény, hogy a korábbi (Földigénylő Bizottság, NB, Termelési Bizottság, ÜB) és az azóta megalakult demokratikus politikai tömegszervezetek és érdekvédelmi szervek (MADISZ, SZIM, MSZMT, MNDSZ, Népi Kollégium, UFOSZ, KIOSZ stb.) között egy sem volt, amelynek vezetésében ne vett volna részt az MKP. Természetesen létrejött a Független Ifjúsági Szövetség is, amelynek tagjai ugyancsak nem késtek nyíltan is hitet tenni amellett, –hogy- a Kisgazdapárthoz tartoznak .77

Más kérdés aztán, hogy az előbbiekben éppen úgy, mint magában az MKP-ben is, csak egy szűk réteg politizált komolyabban, különben pedig – mint arra a jelentések utaltak – –gyenge munka folyt, amely a rendezvényeken megjelenők alacsony számában, tényleges érdeklődésük irányultságában éppen úgy kifejeződött, mint pl. a tagdíjfizetés elmaradásában .78 Ezért is a néha követhetetlen, esetleg –fekete (üzleti, bérleti, bizományi stb.) akciói és jó katonai kapcsolatai ellenére is deficitessé vált a párt pénzügyi helyzete is – mint egy 1947 eleji jelentésből olvasható –, s mindez –állandóan rosszabbodik. Ezen úgy kellene segíteni – áll ugyanott a javaslat –, –hogy minden olyan dolgot, ami a párt tulajdonát képezi és azokra szükség nincs, értékesítsünk. 79

Hogy a helyi vitákat tükröző iratokból vagy éppen sajtóból figyelemmel követhető politikai polarizáció során, ha viszonylagosan is, de nőtt az MKP tagsága és befolyása, az annak tudható be, hogy vezetői keresték és többnyire meg is találták azokat a kereteket, területeket, amelyek együttműködésre kínálkoztak a féltékenységtől sem mentes SZDP-vel és a kisebb NPP-vel, ugyanakkor bizonyos tömegek mozgásba hozására is alkalmasak voltak. Nem egy közülük a különböző koalíciós bizottságokban szinte magától adódott. Úgy pl. a Nemzeti Bizottság, amelynek egyik-másik ülésén egy meglehetősen személyeskedő sajtóvita (a Pápai Újság és a Belügyminisztérium által korábban két hétre betiltott Pápai Független Kisgazda szerkesztői között) miatt először csak nem jelent meg, 1946 nyarán pedig tartósan is kimaradt a Kisgazdapárt.80 Minderre láthatólag azért határozta el magát, mert bizonyos kérdésekben (pl. a B-listázásokban) a júniusban létrehozott Baloldali Blokk pártjai egységes álláspontot (listát) alakítottak ki az NB-ben. A helyi Kisgazdapártnak viszont már akkor, amikor a Baloldali Blokkhoz való csatlakozásra felszólították, az volt a véleménye, hogy a reakció elleni –tisztogató munkát elsősorban a Baloldali Blokkban tömörült pártokkal kell megkezdeni.81 Kevésbé kísérték nyilvános viták a német etnikumhoz tartozók kitelepítését. A folyamat megítélését azonban jól jelzi, hogy a Kisgazdapárt, amely maga is sokallotta a mentőakciókat, okkal hangoztathatta hogy –többen szerepelnek a listán, kiknek a németséghez semmi közük nem volt .82

A Nemzeti Bizottság és a Baloldali Blokk mellett az ÜB-k és a szakszervezetek jelentették azokat a kereteket, amelyekben és amelyek által az MKP és egyáltalán a két munkáspárt nagyobb befolyást teremthetett magának, mint az üzemek tényleges vezetésében. Mindezekből aztán bizonyos felszültségek keletkeztek, amelyekről a Kisgazdapárt helyi lapja már 1946 elejétől hírt adott, pl. éppen a Perutz-gyári ÜB-választásokkal kapcsolatban.83 Tény azonban, hogy a munkanélküliséggel, a közellátási gondok enyhítésével az üzemek nagyobb részében és általában a munkásságban többséget képviselő pártok, illetve a befolyásukkal működő ÜB-k és szakszervezetek (1946 őszére már 23-ban több, mint 6.000 taggal) foglalkoztak a legtöbbet.84 Egyébként az ilyen gondok megoldásának sürgetésére irányuló demonstrációknak is főleg ezek a pártok és szervezetek voltak a mozgatói, jól tudván a különböző összejövetelek és gyűlések alapján, hogy az üzemekben nem elsősorban a politika, hanem ezek a kérdések érdeklik a dolgozókat.85 Ebből a szempontból jó szolgálatot tehetett a kommunista Kerekes-vezette polgármesteri hivatal egy-egy élelmiszer-juttatási vagy más osztó-akciója, esetleg közkonyhája.86 Természetesen ilyenekkel személyesen is jó pontokat szerzett, amelyekre nemcsak italozó életmódja, de elkerülhetetlen intézkedései (pl. a kommunális díjak ismételt emelése) miatt is meglehetősen szüksége volt.87 Előfordult persze az is, hogy egy-egy bűnbakot kerestek és találtak is a közellátással elégedetlenek lecsillapítására.88 Az ilyen akciók azonban – mint az ún. –kisgazdapárti összeesküvéssel kapcsolatos 1947 eleji helyi letartóztatások is jelzik – könnyen átcsaphattak politikai területre is.89

S végül, de nem utolsósorban a munkáspártok és a befolyásukkal működő tömegszervezetek a többiekhez képest bizonyos eredményeket mutathattak fel a szórakoztatásnak tudatosan a –népi kultúrát ápoló hagyományos és új mozgalmi területein, s ez a tevékenységük a háborús apátia nyomán csakugyan vonzotta a tömegek egy részét. A csaknem rendszeres vasárnapi műsoros, táncos estéket a kultúrgárda nemcsak helyi, de más városok színpadain történt fellépéseit olyan események is tarkították, mint egy-egy évforduló vagy szavalóverseny, a városi munkásotthon, majd a különböző üzemi munkásotthonok felavatása vagy a pápai kultúrnapokra jelentős fővárosi előadók (pl. Kassák Lajos , Veres Péter  és mások) meghívása.90 De olyan rendezvényeket is a párt népszerűsítésére tudtak gyümölcsöztetni, mint pl. a városban állomásozó I. honvéd hadosztály Petőfi-délutánja (Czifra György  szakaszvezető közreműködésével) vagy a szovjet alakulatok kultúrcsoportjának egy-egy városi bemutatkozása.91 Ugyanakkor egyes üzemekben a szakszervezeti munkásiskolák létrehozásában is bábáskodtak.92 1947 elejétől a falujárás és tanácsadás kiterjesztésével, sőt a hadifogolyügy felkarolásával – ha csak átmeneti eredménnyel is – szintén próbálkoztak.93 Az anyagi problémákkal kevésbé küszködő SZDP a felsoroltak mellett főleg a sportban és a zenében jeleskedett.94 A másik oldalon álló kisgazdapárti újság által is többször jegyzett tevékenység eredményei azért is figyelmet érdemelnek, mert az értelmiség általában, sőt még a pedagógusok is (akik pedig ugyanakkor támogatták a népi kollégiumi mozgalmat) meglehetősen passzívan viseltettek a munkáspártokkal és rendezvényeikkel szemben. Jellemző, hogy 1947 nyarán is még mindössze 50-55 értelmiségi tartozott az MKP-hoz, és ebből is a többség városi alkalmazott, míg pedagógus csupán 6 volt.95 Nehéz eldönteni, hogy ennek a többször felemlegetett gyenge fizetés vagy a hely szelleme volt-e az oka.

Egyébként összesítőleg is igaz, hogy a munkáspártok tömegbefolyása jobban nőtt volna, ha a kezükben lévő városi közigazgatás önmegtartóztatóbb, s nem ad alkalmat (pl. vásárlásokkal, jutalmakkal, más pártokhoz tartozó alkalmazottjai meghurcoltatásával) bizonyos sajtópletykákra.96 Az újjáépítés elért eredményeit és az első (1947. évi) deficitmentes városi költségvetést így joggal tudhatta be a pápai kisgazdák lapja inkább –a névtelen pápai adófizetők lelkiismeretességének és pontosságának , mint a város igazgatásának.97  Nem szabad persze azt sem feledni, hogy azok a szociális és helyi kommunális követelések (köztük oly jelentéktelennek tűnők, mint a villanyár-csökkentés, szemétszállítás megoldása, a vízvezetékekre közcsapok felszerelése stb.), amelyeket az 1947. augusztusi választási kampány során az MKP hangoztatott, sokszor éppen annak egyes vezetőire –ütöttek vissza.98 És nem utolsósorban az MKP, mely éppen úgy örült a választási előkészületek során megszerzett jelentős választói körzeti elnökségi (21-ből 18) tisztségnek vagy 1800 pápai lakos választói jogtól való megfosztásának, annak, hogy a Kisgazdapárt városi választási gyűlésének reprezentánsai (Ortutay és Cseh-Szombati) nem támadták az MKP-t, sőt a Sulyok -párttal is –elhallgattak , nem érzékelte az egykori kisgazda választóknak a Demokrata (Barankovics ) Néppárt felé fordulását.99 A –sunyi pletykafészeknek nevezett helyi SZDP, MKP elleni mozgolódásnak, s hogy az csak –papíron kétszerese az MKP-nak , továbbá, hogy –lényegesen fogják a népet , a választások előestéjén legalább akkora, ha nem nagyobb figyelmet szentelt, mint Barankovics pártjának.100

Nem véletlen tehát, ha ezek után az 1945 óta zajló politikai polarizáció során kifejtett tevékenységével megszerzett és gyarapított helyét, befolyását csupán önnön tagságának szaporulatával volt képes prezentálni. Ám azt is az SZDP két évvel korábbi választóinak több mint egyharmaddal való csökkenése (2.831 helyett: 1.804) és – legalábbis a helyi kisgazda lap szerint – annak árán, hogy –kékcédulás vándorszavazók fordultak meg nemcsak a járás több községében, de Pápa város egyes választói körzeteiben is.101 Az 1947. évi választások legnagyobb pártja így Pápán a Demokrata Néppárt lett több, mint 6.000 szavazattal. Az MKP a második helyen végzett 1975 szavazattal, az SZDP pedig, mint kitűnt, a harmadik helyre került. Ezt követte Pfeiffer Magyar Függetlenségi Pártja 988 választóval, aztán a Kisgazdapárt 442-vel, míg az NPP az 1945. évihez képest némi csökkenéssel a hatodik helyre szorult. Mindez együtt azt jelentette, hogy a Függetlenségi Front, illetve annak négy pártja (MKP, SZDP, KGP, NPP) meglehetős kisebbségben maradt a Barankovics -párttal szemben.

–Barankovicsék  előretörése nagy meglepetést szerzett Pápán, míg a Kommunista Párt megerősödését nagyon közömbösen fogadták. Különösen a szociáldemokrata testvérpárt fanyar arccal vette tudomásul – olvasható a választási eredményeket meglehetősen igazul értékelő egyik jelentésből.102 A kérdés most már az lett, hogy az eredményeket jelző arányokból, illetve a helyes helyzetfelismerésből sikerül-e a jövőre nézve levonni a megfelelő következtetéseket, vagy pedig csupán a Függetlenségi Front országos választásokon elért többségi (60 %-os) eredményeivel kialakult politikai erőviszonyok szolgálnak alapul a további helyi átalakuláshoz.

A „fordulat éve” és ami utána következett

Az előzményekből láthatóan nem kis erőfeszítésekre volt szüksége Pápán a Függetlenségi Frontnak és első számú pártjának ahhoz, hogy helyzetét megszilárdítsa és a fordulatban, a változásokban igényelt és vállalt vezető szerepét legitimálja, elfogadtassa. Minthogy a városban a Kisgazdapárt néhány százaléknyira zsugorodott, sőt felfogását tekintve átalakult – mint egyik 1947 végi jelentésből olvasható103 –, úgymond –átszervezés alatt állt, a még kisebb NPP pedig eredendően szövetségesnek számított, az MKP-nak mindenekelőtt a másik munkáspárttal kellett volna szövetségesi viszonyát, együttműködését rendezni, megszilárdítani. Ámde nem ez történt. Lehet, hogy azért, mert helyileg sem tartották szükségesnek ezt, lévén hogy a választások után a Barankovics -párt jelentősége meglehetősen csökkent, és a vele való csatározások nemigen igényeltek egy szorosabb együttműködésen alapuló, nagyobb erőbevetést. –Barankovicsékat  nem látjuk, hogy szervezkednének – olvasható a választások utáni helyzetjelentésből, inkább csak a –járásban érezhető a mozgásuk – állapítja meg egy 1948 eleji beszámoló.104 Bár másutt arról is esett szó, hogy egyrészt a papsággal, másrészt a –Credo elnevezésű katolikus egyesülettel együtt olyan propaganda- és szervezőmunkát folytatnak, amely még az üzemi dolgozókra is kiterjed.105

Mindezeket figyelembe véve alapvetően azért nem rendeződött és erősödhetett a szövetségesi viszony és az együttműködés Pápán az SZDP-vel sem, mert miként országosan, itt is e párt –egyesülés , pontosabban beolvasztás útján való felszámolása lett 1947 végétől a cél. A kommunista pártok általában, így az MKP is, a legfelsőbb vezetőktől kezdve a helyiekig, úgy képzelték, hogy akkor lesznek képesek egy erős diktatórikus politikai rendszer megteremtésére és egyidejűleg a különböző területeken tervezett államosítások véghezvitelére, ha nemcsak a polgári és paraszti pártokat, de mindenekelőtt a lehetséges versenytárs munkáspártot is visszaszorítják, sőt az előbbiekhez képest azt korábban is szüntetik meg. Ilyképpen azok a helyi különbségek és ellentétek, amelyek már a választásokon érzékelhetők voltak, a továbbiakban a két párt közös –aktívagyűlései és az üzemi összekötő bizottságok alakítása ellenére is egyre több változatban jelentkeztek.106

Miután a választásokon láthatóvá vált, hogy az MKP ugyanazokból a társadalmi csoportokból, mindenekelőtt a néhány kisebb-nagyobb helyi üzem dolgozóiból, továbbá a MÁV és a város alkalmazottjaiból gyarapította szavazóinak számát, mint amelyeknél a szociáldemokratáké csökkent, az utóbbi hátat fordított az addig közös munkáspárti Pápai Néplapnak, amelyet aztán több üzemben (pl. a Perutz Textilgyárban ) nyilvános botrány is követett a két párt között.107 S bár számos jelentésben nyugtázták, hogy a –koalíciós pártok együttműködése jó , mégis szinte visszatérőek a különböző elmarasztalások az SZDP belső ellentéteiről; jobboldalának a kommunistaellenes Barankovicsékkal  való együtt- működéséről, és arról, hogy az, mert nem hisz az MKP-ba történő tömeges átlépések önkéntességében, ellene van ezeknek.108 Külön is érdemes felfigyelni arra az 1948. február 1-jei jelentésre, amely szerint az SZDP már –fáradt , s ezért fogadja el a kommunisták javaslatait az egységbizottságok ülésein, amelyeken egészen a május 16-án tartott egyesítő küldöttközgyűlésig jobboldaliság címén sorra zárták ki a szociáldemokrata párttagokat.109

Érthető tehát, hogy az ily módon elért egyesülést követően két hónappal az új városi titkár úgy adott számot a 2.785 MDP tagról, hogy abból 2.034 kommunista és 715 a szociáldemokrata. A titkár egyébként, miközben nem restellt az MDP alapszervezetei számára külön helyiségekről, a városi pártbizottságon pedig függetlenített funkcionáriusi állásokról gondoskodni, ugyanakkor más választmányi üléseken nem titkolta, hogy egység helyett valójában torzsalkodás van a városi vezetésben is, mert a jó vezetőket egyesüléskor félreállították: –nincs élcsapat szerepünk , nincs –aktivitás , –azóta sem tudtuk a tömegeket magunk mellé állítani .110 Az utóbbi megállapításokat nagyon is hihetővé teszik az egyes jelentések azon passzusai, amelyek részben az 1947. évi rossz termésre hivatkozva a közellátás gyengeségeiről, az alacsonyan tartott bérekhez képest óriási drágulásról, s nem utolsósorban a nehezen csökkenő munkanélküliségről szóltak.¹¹¹ Amiről még beszámolt az MDP városi titkára, az a tagjelöltek – szerinte: a karrieristák –megsokasodása, melyre nem a legszerencsésebb példaként a korábban gyér taglétszámú Perutz-gyár és a Dohánygyár 1948 őszére 500-500-ra gyarapodott párttagságát említette. Aligha hihető, hogy ezen a helyzeten és nem elsősorban a volt szociáldemokraták megmaradt arányán változtattak volna az 1948 végén újra bekövetkező tagsági felülvizsgálatok, amelyek Pápán több mint másfélszáz kizárással és visszaminősítéssel jártak.¹¹² Hasonlókraengednek következtetni a taggyűlés nélküli kizárások és párttitkár-kinevezések is.¹¹³

Egyébként e kizárólagosságra irányuló politikának képezte egyik állomását a polgármester-csere is, amelynek időpontja szinte napra egybe-esett az MDP megalakulását kimondó küldöttközgyűléssel. Az önmagát meglehetősen lejárató korábbi polgármester ugyan látszatra azzal kötötte össze lemondását, –hogy a város oroszmentes lett, ám valójában arról volt szó, hogy alkalmasabb személyre volt szüksége a helyi MDP vezetésnek.114 A Köztársasági Érdemrenddel néhány napja kitüntetett textilgyári munkásnő és szakszervezeti vezető, Németh Imréné  látszott erre a legmegfelelőbbnek. Minthogy a képviselőtestületet nem választották újjá, a helyi pártvezetés úgy tartotta jónak, hogy akciót indít azok (így a PDP-hez és a Kisgazdapárthoz tartozó képviselők) távoltartására, akik az új polgármester-jelölt egyhangú megválasztását netán zavarhatnák.115 Az új polgármester, aki augusztustól már bevonulhatott az újjáépített régi városháza épületébe, közben egyúttal a pápai tisztviselők és alkalmazottak szakszervezetének is elnöke lett.116

A –fordulat évének az új diktatórikus politikai-igazgatási rendszer megalapozása mellett, illetve azzal egyidőben egy másik vonulatát jelentették a különböző területekre kiterjedő államosítások. Minthogy a Pápai Takarékpénztár és a város további 3 kisebb pénzintézete nem esett az 1947 őszén államosított nagybankok sorába (ezek államosítására csak a következő év második felében került sor 117 ), az első hullám nem érintette Pápát. Annál inkább jelentős volt a következő: a 100 főnél többet foglalkoztató nagyüzemek 1948. márciusi államosítása.

Pápának 1948 tavaszán valójában 5 ilyen üzeme volt, mintegy 3.000 körüli dolgozóval; köztük a legnagyobb a Perutz Testvérek  Szövőgyára  (1.768 fővel), amely tulajdonképpen az államosításokat megelőzően egy bérlet által kiegészült egy kisebbel is: az Elhagyott Javak körében a város kezelésébe került Pápai Textilgyárral.118 Ezt követte a Pápai Állami Dohánygyár  (615 fővel), amely elnevezéséből kitűnőleg eredendően állami tulajdon volt. Úgy a második államosítandónak a Leipnik és Társai Textilipari és Kereskedelmi Vállalat; a harmadiknak a Poels és Társa (Bacon) üzem; negyedikként a Mika-féle Fonó- és Szövőgyár sorolódott be.119Ám a 4 gyárból is mindössze 3 marad, mert a külföldi tulajdonú Poels és Társa elnevezésű üzemet jó egy hónap után mentesíteni kellett az államosítás alól. Igaz, ez a mentesítés is csupán másfél évre szólt, mert 1949. december 28-án végül is megszűnt, és az üzem felvette az –Államosított Poels és Társa Bacon és Húskonzervgyár nevet120 Hasonlóképpen 1949-ben államosították a város villanytelepét és villanyhálózatát, továbbá a pápai malmok nagyobb részét; az –igen nagy adóhátralékkal terhelt Boskovits féle papírgyárat, majd később más kisebb üzemeket is. Ugyanakkor más üzemek (pl. Vasöntő és Gépgyár, a Vas - és Fémipari Vállalat stb.), ha átmenetileg leromlott állapotban is, a város kezére kerültek. Értelemszerűen ez lett a sorsa a Községgazdálkodási Vállalatnak is.

Maga az államosítás zökkenőmentesen zajlott le, az új igazgatók viszonylag normálisan működő üzemeket vettek át. Ha a működés nem volt biztosított, mint pl. a malmok nagyobb részében, akkor tartósabb vagy éppen végleges leállást határoztak el. E váltás egyszerűsége, problémamentessége főleg abból adódott, hogy a háborút átvészelő üzemekben, ha voltak is időszakok (pl. 1946/47 fordulóján), amikor esetleg nyersanyag híján vagy más okból le kellett állítani a termelést, vagy az üzemidőt rövidítették le, alapjában a munka folytonossága volt a jellemző.121 Problémákat inkább a jóvátételre termelés és a hazai piac részesedésének viszonya okozott, főleg a már korábban jelzett hús- vagy dohányellátás elégtelensége miatt.

A fő kérdés viszont – a Perutz-üzemet kivéve – változatlanul megoldatlan maradt: az államosítások után éppoly alacsony maradt a bérszínvonal, mint előtte volt, miért is az elégedetlenség szinte állandósult. Sőt – mint a hangulatjelentések arról ismételten beszámoltak –, egyes üzemekben (pl. az eladósodott és az államosítás utáni években raktárrá lefokozott Mika-féle gyárban) még romlott is a helyzet az újonnan bevezetett –magas normák vagy éppen az elemi üzemi szociális és higiéniai létesítmények változatlan hiánya miatt.122 Mindezt, legalábbis a meglehetősen közömbösen fogadott államosításokat követő időkben, sem a munkaverseny látványos eredményeivel, sem bizonyos extra létesítmények biztosításával (pl. egy-egy üdülő megszerzése vagy ebédlőként használt kultúrterem megépítése), jelentőségének felnagyításával nem lehetett feledtetni. És olyan ígéretekkel sem, mint amiket némely budapesti párt- és állami vezetők tettek pl. arra, hogy eljárnak Pápa ipari várossá nyilvánítása ügyében, s így a munkabérkategóriák is kedvezőbbek lesznek.123

Egyébként Pápát, bár ipari népessége meglehetősen jelentős (60 % felett) volt, mégsem elsősorban ipari, hanem inkább katona- és diákvárosként, sőt a Dunántúl  egyik kulturális központjaként tartotta nyilván a köztudat. Aligha kell hangsúlyozni, hogy ha a háború után ott állomásozó bizonyos szovjet egységek kivonulásával az újabb számottevő katonaság állomásoztatásáig átmenetileg könnyült is a helyzet, a katonaváros-jelleg megmaradt, csak éppen a korábbiakhoz képest más, meglehetősen ellentmondásos értelemben.124 Másként alakult azonban az iskolaváros-jelleg és a többnyire protestáns jelzővel illetett szellemi központúság valóságos fejlődése, valamint természetesen megítélése is. A városnak mind a régi, mind az új vezetése és persze mindenekelőtt a lakossága büszke volt erre, és tenni is képes volt azért, hogy ez a jelleg – esetleg más városokhoz mérten is – fokozottan hangsúlyt nyerjen és tovább fejlődjön. Tulajdonképpen ez a szemlélet és cselekvőkészség nyújtott alapokat ahhoz, hogy a tömegekre apelláló népi-mozgalmi kulturális rendezvények is vonzóak lehettek, és bizonyos eredményeket mutathattak fel. Mint kitűnt azonban, mindezek elsősorban a napi politika vagy tágabb értelemben: egyes pártok befolyásának szélesítését és tartósítását szolgálták, de alkalmatlanok voltak arra, hogy megoldják a város kulturális életének, különösen az oktatás fejlesztésének kérdéseit.

Nem szólva arról, hogy a lebontott kőszínház helyett csak a villanytelepi gépterem lehetett a vendégszíntársulatok hajléka (1947-ben 1 hónapig a győrieké), a városnak nem volt 1953-ig önálló kultúrháza, 1949-ig közkönyvtára, sem pedig múzeuma 1956-ig.125 Okkal szólt tehát ezek hiánya folytán –stagnálásról az egyik, 1948. tavaszi jelentés. Egyszerűen azért, mert a rendelkezésre álló erőforrásokból olyan problémákkal kellett megküzdeni, mint a szovjet vagy a magyar katonaság által részben vagy egészben lefoglalt tanintézetek (állami tanítóképző intézet, mezőgazdasági középiskola, Nőnevelő Intézet, egyik óvoda stb.) szabaddá tétele és rendbehozása; a megszerzett mezőgazdasági középiskola működési feltételeinek biztosítása és egyáltalán megtartása, nehogy az átcsábítására –mindent elkövető Veszprémben  nyerjen végleges elhelyezést.126 De külön többletfeladatot jelentett akkor a diákélelmezés és egészségügy biztosítása is.

Éppen a nehézségekkel számolva tekinthető igazán eredménynek a zeneiskola megszerzése a városnak (amihez 1945-ben Keresztury Dezső nyújtott támogatást); a városi fúvószenekar megalakítása 1946-ban; a városi Szabadművelődési Tanács, majd körzeti központ megszervezése; gyermeklélektani állomás létesítése.127 E távolról sem teljes lista folytatható lenne még olyanokkal, mint a középiskolai népi kollégiumok (először a Petőfi Sándor fiú-, majd a leánykollégium128) megalakítása és támogatása, melyek közül az előbbit Tildy Zoltán, az egykori pápai teológiát járt köztársasági elnök, mint az országban a második legjobbat 1947-ben ki is tüntette.129 is figyelmet érdemel, hogy Ortutay Gyula , aki 1947 nyarán a fakultatív hitoktatás bevezetésének felvetése miatt felizzott hangulatot csillapítandó tartott beszédet Pápán, mint kultuszminiszter 1948 tavaszán – pártjának helyi újságja szerint – –ígéretet tett a nevelőképző főiskola Pápán való elhelyezésére .130

Látható tehát, hogy mint az országban, Pápán is egy felemás, az alapintézményeket csak részben (néha negatívan) érintő kulturális átalakulás időszakában került napirendre az iskolák államosítása, amelynek kimondott célja: az egységes iskolarendszer és oktatási szellem megteremtése és az iskoláztatási kiváltságok felszámolása volt. Ám ugyanakkor, ha nem is mindig kimondva, a központi hatalom, a születő diktatórikus rendszer kulturális-oktatási befolyásának biztosítását jelentette. Nem kétséges, az előbbiekben felsorolt szándékok nem alapok nélkül fogalmazódtak meg. Valóban igaz az, amit az egyik beszámoló az ifjúság jelentős részére nézve állított, tudniillik, hogy –a múlt nevelési rendszere még erősen él lelkivilágukban .131s kérdés, és ez már az akkori túlzásokhoz tartozott, hogy a város egyes intézményeiben összeesküvésről, a diákság körében (nevezetesen a Református Kollégiumban) –valutázásról röppentettek fel hírt.132  a mindezekhez képest nem is tekinthető gyógyírnak az úttörő- és más ifjúsági mozgalmak szelleme, azért mégsem véletlen, hogy a városban annak megszervezése nem az iskolákon belül, hanem kívülről, a népi kollégisták segítségével indulhatott csak meg. A középiskolások körében alakult –Magyar Diákok Nemzeti Szövetségéről , majd a valamennyi ifjúsági szervezetet tömörítő DISZ-ről pedig még hallani sem igen lehetett.133

Az iskolák államosítását megelőző hangulatot jól jellemzték az MDP által szervezett május végi gyűlések, amelyek közül a pedagógusok körében tartottak sikerültek jobban, sőt ezeken határozatot is fogadtak el az iskolák államosításától. Az viszont a lakosság, a szülők részvételével a városi kultúrotthonban kívántak lebonyolítani, már kevésbé volt sikeres. Minthogy csak az államosítást helyeslőket hívták meg, mintegy harmincan jelentek meg és fogadták el az előre elkészített határozatot az iskolák államosításáról.134A helyzetet csak súlyosbította, hogy ugyanakkor –kisebb jellegű tiltakozó gyűlés volt az államosítás ellen135 A helyi kisgazda újságban pedig külön cikk jelent meg azzal a címmel, hogy –nem államosítják a Pápai Református Kollégiumot .136 Mi mást tehettek a csorba kiköszörülésére, mint, hogy döntést hoztak arról, hogy az MDP képviseli magát az –úrnapi körmeneten ; majd a koalíció pártjaival együtt elhatározták az istentiszteletek látogatását, a kötelező hitoktatáshoz való ragaszkodást pedig táviratilag is kifejezték Budapestnek . Mindezzel együtt azonban a biztonság kedvéért azt is kötelezővé tették a pártoknak, hogy az iskolák államosításának akadályozásától tartózkodjanak, akár oly módon is, hogy ha a pap nemkívánatos hangot ütne meg ezekkel kapcsolatban az istentiszteleten, tagjaiknak tüntetőleg ki kell vonulniok onnan.137

Megalapozott tehát az MDP városi választmányának június 22-i üléséről írt jelentés, miszerint –Pápán az iskolák államosítása mellett kevesen foglaltak állást, a szakszervezetet és egyéb szervezeteket nem lehetett kellően megmozgatni .138 Hogy mégis szinte zökkenőmentesen sikerült véghezvinni a város diákságának nagy többségét felölelő egyházi oktatási intézmények: 4 középiskola, 5 általános iskola (és 2 óvoda) állami kézbe vételét, az nemcsak annak volt köszönhető, hogy a váltás a törvényből eredően sem a tanárok, sem a tanítók státusát nem érintette, hanem annak is, hogy az iskolák fenntartói itt valóban megoszlottak (református egyház, katolikus egyház, állam, város). Ugyanakkor közülük a tradicionálisan első helyen álló református egyház püspöke – legalábbis az MDP városi választmányának 1948. május 18-i üléséről írt jelentés szerint – –beleegyezőleg foglalt állást az államosításokkal kapcsolatban .139 Viszont, mint ahogyan másutt, itt is mentesült az államosítás alól a református teológiai főiskola, sőt visszakapta a többszáz diákot befogadó korábbi gimnáziumát is.140

Az államosítás utáni, szeptemberi tanévnyitás is különös meglepetések nélkül, rendben zajlott le. Eltekintve egy-egy olyan híradástól, amely tömegmegmozdulásnak tűnő egyházi temetésről (pl. Németh József apát-plébános esetében141, vagy az államosított iskolában való tanítás helyett gyári munkát vállaló tanítókról vagy tanítónőkről, illetve azok új munkaviszonyának ajánlatos felszámolásáról, vagy – ami már szinte komikumba hajló – arról szól, hogy külön óvoda nyitására szervezkedik a klerikális reakció, a polgármesteri jelentések ismételten rögzítették, hogy egyházi oldalról –demokrácia ellenes megnyilvánulások nem történtek .142 Mindössze egy tanárt vettek őrizetbe 1948 nyarán, de nem klerikalizmusáért, hanem – az újság szerint – fasiszta jelszavakért.143

S valójában nem is ez volt az iskolák, az oktatás vagy általánosabban a művelődés ígért továbbfejlesztésének fő kérdése, hanem az, hogy eme intézmények új fenntartója, a központosításra törekvő állam rendelkezik-e olyan (nemcsak anyagi) forrásokkal, amelyekből a vállalt feladatokat meg tudja oldani. Ha nem is a várt eredménnyel, ezt segítették az egyes társadalmi megmozdulások (pl. Dolgozók az Iskolákért), szervezetek, amikor az iskolák állapotának javításán munkálkodtak.144 Önálló épületet kapott a további tanszakokat bevezető zeneiskola.145 Az MDP városi pártértekezletén szögezték le, hogy az iskolákban most már –a dolgozó nép gyermekei tanulnak , és persze azt a divatos sztereotip kritikát is, hogy a munkások gyermekeit –elnyomják . Sorra tüntettek ki pedagógusokat; gyarapították a város 1949-ben alapított közkönyvtárát, ami természetesen az olvasók számának növekedését is segítette; felvetették egy 3.000 fő befogadására alkalmas kultúrház felépítésének tervét, mely terv aztán esztendőre rá 20.000 Ft és sok-sok társadalmi munka eredményeként a Jókai mozi kulturházzá való átalakítására zsugorodott össze.146 E helyzetet valamelyest enyhítette, hogy a kulturális munkának több üzemben is hajlékot nyújtottak.147

Mégis nemhogy Ortutaynak arról az ígéretéről, hogy Pápa főiskolát kap, nem esett többé szó, de a következő költségvetésben, ideértve a 3 éves terv tételeit is, meglehetősen hátra került a kultúra, az oktatás rovata és fejlesztési összege. Az ötvenes évek elején is inkább csak az ipari szakiskola és otthon, valamint az elkerülhetetlen iskolai orvosellátásra szánt összeg volt számottevő.148 Sőt, a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy miután (1950. január 1-től) újra szovjet egységeket telepítettek Pápára, elhelyezésükre igénybe kellett venni az egyik általános iskola helyiségeit is, amelynek tanulóit aztán a református gimnáziuméival zsúfolták össze.149 Egyáltalán nem véletlen ezek után – és ez is hozzátartozik Pápa szellemi életének jellemzéséhez –, hogy a mozik 1949. évi államosítása után gyakrabban vetített szovjet filmeket –sajnos, nemigen látogatják , miért is – javasolta az MDP városi titkára – propagandával, –kedvezményes jegyek rendszeresítésével kellene biztosítani ezeknek a filmeknek a látogatottságát.150

A –fordulat évét követően kialakuló központi diktatórikus törekvésekhez tartozott az élet, a gazdaság egy további olyan szférájának meghódítása is, amely bár kívül esett mind a tőkés üzemek és vállalkozások, mind a kulturális élet és az iskolázás intézményein, mégis bizonyos affinitást mutat azokkal. Ez a kistulajdon, a kisárutermelés területe volt, amelyet az új rendszer az ehhez tartozók szövetkezetekbe tömörítése útján kívánt a maga ellenőrzése alá, sőt, lehetőség szerint, később állami tulajdonba vonni. E törekvés, illetve a végrehajtására irányuló lépések nemcsak azért rokoníthatók az előbbiekkel, mert a központosítás koncepiója és időbeni egymásutánja fogja őket össze, hanem azért is, mert az átalakítást vezető párt elképzelései szerint a szocialista szövetkezeti forma és rendszer kiterjedne a szövetkezetekben társult tagság gazdasági, társadalmi és kulturális életére s egyáltalán: mindennapi emberi viszonyaira is.

Bár a szövetkezeti szervezés kezdeteit még a korábbi államosításokhoz képest is hangosabb jelszavai kísérték az –osztályharc éleződésének , mégis ezeket nemcsak a parasztság nagyobb része, de az MDP-tagság többsége is bizonyos közönnyel fogadta. Részben azért is, mert csupán általánosságokat hallott a –kulákveszélyről , a középparasztság leválasztásának szükségéről, a –klerikális reakcióról vagy éppen a –normalazító , –jobboldali szociáldemokratákról. Ugyanakkor a valóságban ha akadtak is módosabb parasztok a városban, azok amíg lehetett, általában teljesítették az egyre nehezedő kötelezettségeket. Mint több jelentésben is beszámoltak arról: –rendben elvégzik teendőiket.151 A rendőrség ezért kezdetben maga is tartózkodott a begyűjtési és hasonló ügyekben való eljárástól.152 Nem –éleződött a viszony az egyházakkal sem. –Minden plébánia-templomban február 1-jén vagy 2-án- imát mondtak a köztársaságért, az egyházi és világi vezetőkért – olvasható egy 1949. eleji polgármesteri jelentésben, amelynek egyébként érdekességet kölcsönzött az az információ is, hogy mielőtt a Mindszenty-per bírósági tárgyalását hangosbemondón közvetítették volna, betörtek a hivatalba, és rádióalkatrészeket vittek el.153

Bár Pápa lakosságának 1948 végén csupán a hetedét tette ki a mezőgazdasági népesség, területének pedig, a beépítettség, továbbá a különböző intézmények (város, üzemek, tanintézetek és a pápai központú állami gazdaság) tulajdonlása folytán csak kisebb része volt a gazdasággal rendelkező 1.214 személy kezében, és utóbbiakból is csupán 653 (és családja) volt számítható őstermelőnek, mégis körükben is jól lemérhetők a szövetkezés próbái és kezdeti kudarcai. Mint az már említést nyert, a juttatottak 1945. évi pálházai társulási kísérlete csupán átmeneti volt. Pápán is mindenekelőtt az újgazdákat átfogó, a termelést alig, legföljebb a beszerzésen és az értékesítésen keresztül érintő földművesszövetkezet lett az elfogadott forma. A földművesszövetkezet ugyan amellett, hogy a nagybirtoktól különböző épületeket és eszközöket örökölt, sőt átmenetileg megkapta az egyik malmot is, 1948 nyarán üzletet is nyitott a Kossuth  utcában, valójában nem lett olyan vonzó fokozati forma, amely megmutathatta volna a szövetkezés előnyeit. A malomra a város tette rá végül is a kezét, és az sem véletlen, hogy 1949 tavaszán a boltot is arra hivatkozva zárták be, hogy az –nem paraszti érdekeket szolgált.154 (Egyébként érdemes megjegyezni, később meg azért nem engedélyeztek ilyen boltot, mert az –fmsz-nek a feladata a parasztság nevelése és egyáltalán nem az, hogy a város belső területén kocsmákat stb. hozzon létre .155) Ilyen körülmények között a –cséplőellenőrzések erélyességére és a –fekete cséplések megakadályozására figyelmeztető MDP városi titkár okkal nevezte a helyzetet –parasztvonalon katasztrofálisnak , mivel a –termelőszövetkezet kérdés/ében/ nem lehet boldogulni . –A parasztságot nem lehet aktivizálni – jelentett ki a bérlőszövetkezeti csoport megalakítása előtt is még néhány héttel.156 Bár hozzátette reménykedve: –a nincsteleneket helyezték a nagybirtokba, így rá lesznek kényszerülve a szövetkezet által nyújtott lehetőségeket igénybe venni.157

Ha rosszul fogalmazott is, mégis pontos ez a modell, s mint ismeretes, országos érvényű is. Hiszen mint általában, Pápán is a 10, sőt az 5 kat. holdon aluli birtokosok, köztük az újgazdák voltak túlsúlyban, és 10-25 kat. holdas birtokos vagy bérlő 127, 25 kat. holdon felüli területtel rendelkező módos paraszt pedig mindössze 12 volt ebben az időben.158 Ehhez még hozzáadható persze azoknak az ennél valamivel nagyobb száma, akik más foglalkozásúak voltak, de 25 kat. holdat meghaladó területtel is rendelkeztek.159 Míg ez utóbbiak ellen frontális támadásra indult az agrárpolitika, az előbbieket közvetett úton, a növekvő adó- és kötelező beadási terhek okán állította választás elé. Egyébként nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a terhek fokozottan súlyosak voltak, mivel – legalábbis egy későbbi tanácsi beszámoló szerint – a város szántóterülete pontatlanul, a valóságosnál nagyobbnak lett megállapítva.160 (Más dolog, hogy 1952-ben Mezőlaktól is Pápához csatoltak 405 kat. holdat.161)

A választás a nagybérletek 1948. őszi kisajátítása és földművesszövetkezeti kezelésbe adása alkalmából megtörtént. Igaz, nem a várt eredménnyel, mert bár 116 kisbérleti igény futott be, az igénylőkből azonban csupán 10 család, 20 fővel alakított földbérlőszövetkezetet Báróczhegyen , a Schilling-féle 120 kat. holdas birtokon.162 Az egymást meglehetősen sűrűn váltó elnökök között az első Horváth Lajos  lett, akinek vezetése alatt a Kossuth  Lajosról  elnevezett első fokú társulás az 1949. tavaszi közgyűlésén elhatározta, hogy magát III. típusú, termelőszövetkezeti csoporttá (tszcs) nyilvánítja.163

Mivel a szövetkezetnek kezdetben nemhogy egyetlen gépe, de igavonó állata is alig volt, az államtól és Pápa üzemeitől kapott valamelyes pénztámogatást, néhány lovat és igásökröt, a várostól pedig villanybevezetést.164 Mindezek ellenére a közös munka meglehetősen akadozott, holott egyként éltek már az új típusra váltás idején a kizárás fegyelmező eszközeivel és a támogatásnak pl. olyan tervével, hogy a tagok közül ki-ki kap külön egy-egy ökröt, –így kénytelenek lesznek összefogni, s úgy dolgozni.165 Az ilyen különös próbálkozások sem vezettek erdményekhez, és a szövetkezet változatlanul egy helyben topogott. Nem segítettek, sőt rontottak a helyzeten a formailag a szövetkezet által kért és szeptemberben bekövetkező tagosítások, amelyek míg egyfelől, ha nem is ellenállást, de nyugtalanságot váltottak ki a parsztságban, másfelől pedig többszörösére növelték a kellő felszerelés nélkül álló, kis létszámú tsz területét.166 A részben a Földhivatal gondjaira bízott földalap, részben – ahogy a tagosítási jegyzőkönyvben áll – –a nem dolgozó parasztok kárára, valamelyest pedig a kisparasztok kártalanítása mellett végrehajtott tagosításokkal a Báróczhegyen , a pálházai és az igali dűlőben 4 táblában mintegy 418 kat. hold nagyságúra nőtt a tsz területe, amelynek több mint 3/4-e szántó, alig 100 kat. holdnyi legelő, illetve elenyésző részben rét volt.167

A tsz helyzetét jól jellemzik a tények: a tagosítás évében, november 22-én azt tette szóvá a FÉKOSZ és az UFOSZ egyesítéséből létrehozott DEFOSZ-t a közös gazdaságban hiányoló városi párttitkár, hogy –a krumpli még most is földben van , a következő aratáskor pedig, hogy 1949/50 fordulóján 40 kat. hold vetetlenül maradt.168 Nem véletlen tehát, hogy a villanyt Báróczhegyre bevezető város esztendőre rá annak használatát, a tsz villanyszámláját is fizetni kényszerült; az erre külön megszervezett alkalmazottai pedig –segítségére siettek a termelőszövetkezeti csoportnak. 169 Ilyenre és az üzemi dolgozók –sietős segítségére azért volt elsősorban szükség, mert a nagy területnek, amelynek egyes táblái a központtól mintegy 3-8 km-re voltak, még jó két év után is csupán 18 állandó tag és néhány családtag-segítő volt a megművelője, azaz csak lett volna, mert főleg az utóbbiakat nemigen lehetett bevonni a közös munkába. Igavonó állatjuk pedig mindössze 5 pár ló és 1 pár ökör volt.170 Minthogy gépi erővel nem rendelkeztek, kizárólag a mezőlaki gépállomásnak voltak kiszolgáltatva, amely mint jelezték, szerződés ellenére is szántatlanul hagyott egyes területeket. De már csépléskor is megesett, hogy olyan géppel dolgozott, amely üzem közben elromlott, és a cséplő-csapat tagjai otthagyták.171 A szövetkezetről szóló beszámoló, amely felsorolta a további szegényes állatállományt is (13 tehén, 23 növendék, 20 koca és 97 malac), összegzésül azt a megállapítást tette, hogy –nemcsak a számbeli hiány, hanem a hozzá nem értés is akadálya volt annak, hogy nem tudtak megbirkózni időben, mennyiségben és minőségben a munkákkal.

A következtetés, miszerint a szövetkezet le kívánt mondani a kálváriai további 183. kat. holdas tábláról, ugyancsak logikusnak tűnt. Szerencsére mindez sikerült is, és egy következő beszámoló már csak 253 kat. hold tsz- területről, viszont a korábbinál valamivel nagyobb állatállományról (igaz, egyszersmind a kapott ezer naposcsibe elpusztulásáról is) és arról is tudósít, hogy a –bomlasztó elemek kiküszöbölése folytán a kollektív szellem a tagok között megjavult .172

Ezért is csak a múltra szeretnék vonatkoztatni azt az állítást, –hogy a tszcs a kollektív gazdálkodásnak csak rossz példája volt , s a –tszcs-ben az elmúlt években uralkodó helyzet visszariasztotta parasztságunk egy részét a szövetkezetbe való tömörüléstől – olvasható egy másik jelentésben.173 Nem véletlen tehát, ha már 1950-től úgy tervezték megalakítani a következő szövetkezetet, hogy a tagként kiszemelt helyi paraszt-embereket egy távolabbi –mintatsz-be kívánták elutaztatni.174 Úgy tűnik azonban, hogy a termény- és tejbeadás elégtelen teljesítése miatt 1951 októberéig 515 egyéni parasztra kivetett és közadók módjára behajtandó –kártérítések , az adóhátralék miatt foganatosított több mint ezer zálogolás, valamint az újabb (1951. szeptemberi) tagosítások mintatsz-látogatás nélkül is elégséges ösztönzést adtak a szövetkezésre.175 Nemcsak a bárócz-hegyi tszcs tagsága gyarapodott így 36-ra, és a terület nőtt 300 kat. holdra, de Igalöreghegyen  is alakult kisparasztokból egy I. típusú tsz (Petőfi), 10 taggal és 75. kat holddal, azzal a kimondott céllal, hogy hamarosan III. típusúvá lép elő.176

Nem teljesen így és nem is ilyen sikertelenül zajlottak azok a változások, amelyek a város hagyományosan jelentős kisipari és vele több ponton is összenőtt kereskedelmi ágazatának szövetkezetesítésével végbementek. Igaz, ennek felső rétegét közvetlenül sújtották vagy legalábbis fenyegették az 1949-ben folytatódó államosítások. Viszont az is tény, hogy az ide tartozóknak volt valamiféle országos érdekképviselete (KIOSZ, KISOSZ), még ha – mint egyik jelentésből kitűnik – unszolásra léptek is annak pápai szervezetébe. Ugyanakkor 1948/49 fordulóján úgy akarták egyes helyi vezetők felszámolni a hagyományos helyi iparosköröket, hogy azt először központilag írják elő (egyébként úgy is lett), helyben pedig, ha kilépnek az MDP-tagok azokból, úgyis felbomlanak.177

Korábban már szerveződött két szövetkezet is: egyiket 7 famunkás, a másikat – mivel nyomdával dolgoztak – valószínű nyomdászok hozták létre.178 Ezek számát – mint az egy 1948 végi kisiparos nagygyűlésen is kifejezésre jutott – továbbiakkal szerették volna gyarapítani.179 Minthogy azonban a tulajdonosok, a mesterek kevésbé, a segédek viszont inkább rávehetők voltak a szövetkezetbe lépésre (pl. a cipészeknél), kezdetben ezért ez utóbbiakra irányult a szervezés. Már csak azért is, mert mindenképpen szerették volna megelőzni a helyi vezetők, hogy (mint pl. a pékeknél) egy-egy tulajdonos vagy mester próbáljon hasznot húzni a szövetkezésből.180 Kitűnt azonban, hogy a segédet nemigen lehetett szembefordítani mesterével, s hogy az előbbi megoldás a termelőeszközök kívülmaradásával járt volna együtt, ezért a továbbiakban az önállók beléptetésére törekedtek.

A pékek egy részének –munkaközösséggé szerveződésével egyidőben, 1949 elején a famunkások szövetkezete is átalakult asztaloskisipari termelőszövetkezetté, a női szabók pedig azzal a feltétellel létesítettek szövetkezetet, hogy abban konfekciót nem készítenek, mert abból nem tudnak megélni.181 Alakult egy papírzacskó-készítő szövetkezet is. Úgy 1949. január 25-én az MDP városi titkára már 7 szövetkezetről adott számot, azzal a tervvel tarsolyában, hogy azokban egy pártszervezetet hoz majd létre.182 Egyik optimista polgármesteri jelentésben, mely úgy ítélte meg, hogy –a pápai kisiparosság a legjobb úton halad a szövetkezetek felé , szó esett még a hentesek, másutt pedig a villanyszerelők ilyen irányú szerveződéséről is.183 Ám azok, mint a sütőiparosok egy része is, csak később tagozódtak be vagy a szövetkezetekbe, vagy az államosított szektorba.

Ez utóbbi lett a sorsa pl. a kisüzleteknek a Kiskereskedelmi Vállalat megalakításával, sőt 1951-ig a vendéglátásnak is, melynek folytán a nagy haszonnal dolgozó magánkiskereskedők fokozatosan a rendőrök által alig ellenőrzött piactérre szorultak ki.184 Úgy a vendéglők s főleg a kocsmák, amelyek szinte egymás után nyílottak 1948 végéig, 1949-től megritkultak. Volt, aki maga ajánlotta föl (pl. a –Fehér Ló tulajdonosa), elsőként azonban a részben a városi MDP-bizottság által használt Esterházy-féle –Griff-szálló és a Központi Szálloda és Étterem került államosítás alá. Az utóbbit aztán áru- és munkaerőhiányra hivatkozva hamarosan be is zárták, s így volt olyan időszak, amikor a város egyáltalán nem rendelkezett vendégfogadásra alkalmas szállóval.185 1951 elejéről olyan, pártülésen elhangzott bizalmas közlésről is olvasni lehet, amely szerint –a lépések megtörténtek, hogy az adóhátralékos sütőiparosokat államosítják .186 Ez hamarosan be is következett és létrejött a Sütőipari Vállalat, amely egy évig városi, majd 1953-ig megyei vállalatként működött.187

Mindezzel együtt Pápán még 1951-ben is hét kisipari szövetkezetet és 170 szövetkezeti tagot jegyeztek.188 Bár ezt követően voltak még profil szerinti összevonások, mégis a továbbiakban is hét maradt a kisipari termelőszövetkezetek (KTSZ-ek) száma Pápán: Épületkarbantartó, Asztalos, Fodrász, Cipész, Ruházati, Fényképész és Háziipari KTSZ. Ezek együttesen 1953-ra már több száz taggal, tehát jóval többel rendelkeztek, mint amennyi a kívülmaradottak száma volt 189. Nem szólva azonban arról, hogy közülük némelyek elsősorban egyáltalán nem a helyi lakosság igényeit elégítették ki (pl. Épületkarbantartó KTSZ), olyan problémák is jelentkeztek egyesekben, mint a rendkívüli alacsony bérezés (Ruházati KTSZ). Előfordult, mint pl. a hetvenes létszámú Asztalos KTSZ-nél, hogy a szakmunkát végzőket irányítók és beosztottjaik száma messze meghaladta a 10 %-ot. A 14 tagú MDP-alapszervezetet kivéve, a mozgalmi szervezeteket és oktatást teljesen mellőző Asztalos KTSZ-ről, bár több mint 20 %-kal túlteljesítette 1952. évi termelési tervét, mégis azt jelentették, hogy –általában a hangulat nagyon rossz az üzemben .190 Az előbbiek mellett bizonyára annak is része volt ebben, hogy e szövetkezetek nem a tagság elképzelései, hanem a központi tervelőírások szerint, az állami vállalatokhoz hasonlóan működtek.

Miután s miközben lezajlottak a pártegyesítő gyűlések, valamint az államosítások és szövetkezetszervezések, eltekintve néhány politikai felhangú szenzációtól (új rendőrkapitány kinevezése, letartóztatások politikai és közellátási okokból vagy éppen a Benedek-rendiek könyvtárának majdnem teljes leégése191), nemigen történt a város életében olyan politikai esemény, amely valamelyest megmozgatta volna a lakosságot. Hívtak meg ugyan ezután is a fővárosból vezető személyiségeket (Ortutay Gyulát , Ratkó Annát  és másokat), szereplésük azonban nem járt különösebb sikerrel. Szerveztek egy-egy békegyűlést is –az amerikai imperialisták háborús, támadó politikája ellen , ám szintén hasonló kimenetellel.

Mindebben jócskán része volt annak is, hogy azokat a szervezeteket, intézményeket, amelyek a politika kereteit, közvetítését szolgálták volna, szinte teljesen felszámolták az ötvenes évek elejére. Igen jellemző, hogy bár szóvá tették: a paraszti lakosságú Alsóváros  vezetésében kevés és háttérbe szorított a paraszti elem, mégis a városrész kultúrotthonát lakás céljára vették igénybe, az olvasókört pedig egyszerűen megszüntették.192 1949 elején az addigi két paraszti szervezetből (FÉKOSZ és UFOSZ) létrehozták ugyan a DÉFOSZ-t (majd azon belül a munkástagozatot), de hiába jelentettek 1.440 tagot, ha az esztendőre elkövetkező gyűlésen abból mindössze 25 jelent meg.193 Azért gyenge e tömegszervezet, mert –parasztkáder vezeti – állapította meg a város akkori titkára.194 Nemigen volt jobb a helyzet magában az MDP-ben vagy a DISZ-ben sem. A taggyűlések –passzívak – olvasható a városi bizottság egyik ülésének jegyzőkönyvéből.195 Mint egyebek közt a Magasépítő Vállalatnál megesett, nem tudták azt megtartani sem, mert a 130 tagból mindössze 40 jelent meg.196 S ami ennél még súlyosabb, azért nem hívott össze idejében (1953 elején) a városi MDP-bizottság választmányi ülést, mert időközben 25-ről 13-ra (ebből 5 fegyelmi által) olvadt le a választmányi tagok száma.197 A DISZ-ről pedig nem sokkal a megalakulása után állapította meg az MDP városi titkára, hogy –nem tölti be hivatását , és –súlyos hiányosságok jellemzik.

A lakosság egészének csökkenő politikai éredklődésére leginkább talán az újságolvasás visszaesése utal. Nemcsak az történt, hogy a két helyi lapot (Népújság, Kis Újság) 1949 -ben megszüntették, és a központi lapok mellett a Pápával csupán mellesleg foglalkozó Veszprémi  Népújságot kínálták, hanem általában is csappant az újságolvasók aránya. Míg 1950 közepén is még magas számadatokat soroltak, másfél évre rá már 10,1 %-os lakossági előfizetésről adtak jelzést. Ez nem önmagában, hanem azért tekinthető kevésnek, mert a Veszprémi Népújság csupán a harmadik helyen (Szabad Nép és Népszava után) állt, mindössze 472 előfizetővel.198 Ezen nem segített annak a követelésnek a teljesítése sem, hogy legyen a városnak egy külön, állandó újságíró tudósítója. Gyengült az egyetlen mozi látogatottsága, sőt többen úgy vélekedtek: általában a város kultúrélete is.199

Csoda-e hát, ha a politikai élet és érdeklődés ilyen alakulása mellett nem jelenthetett említésre méltó eseményt a Függetlenségi Front koalíciós partnerpártjainak elsorvasztásával és Barankovics  Nyugatra távozása után, a legnagyobb ellenzéki párt megszüntetésével létrehozott Magyar Függetlenségi Népfront képviselőinek 1949. májusi –megválasztása . Az elhaló pártok –megnyert embereivel rendezett –közös pártnap után a Népfront ugyan márciusban Pápán is újjáalakult, maga az urnákhoz járulás azonban csak annyiban keltett figyelmet, hogy arányaiban és nem különben az igennel szavazók részesedésében is alacsonyabb volt az országos 94,7, illetve 95,6 %-nál. Hasonlóképpen zajlottak az 1950. októberi tanácstag-választások is. Pápa választásra jogosultjaiból 97,1 % szavazott, 90,4 %-ban a Népfront jelöltjeire, melynek jelentősége, éppen úgy, mint a 12 utcanév e tájt történt átkeresztelése, megértő fogadtatás nélkül maradt.200 Mindez nem véletlen, hiszen Pápa megyei város státuszának felszámolása ezzel fejeződött be, és ha rövid időre is, a járási tanács alá tartozó helység lett. Mégis azontúl, hogy ez a választás az alapjaiban korábbról megmaradt vezetést megerősítette és felbátorította arra, hogy további intézkedéseket tegyen a számára alkalmatlan elemek eltávolítására és a hivatal ismételten panaszolt alacsony (130 helyett 106) létszámának kibővítésére, történt néhány változás a város arculatán is.201

Persze mindez korántsem olyan alapon következett be, hogy az MDP bábáskodásával létrejött tanács vagy éppen annak egyébként passzivitás miatt bírált tagjai akár azonnal, akár később előálltak volna valamiféle koncepciózus városfejlesztési tervvel.202 Arról volt inkább szó, hogy míg a különböző vállalatok tulajdoni helyzetének rendezése folytán a vágóhíd és a jéggyár állami, addig a korábban megszerzett strand mellé az ingatlankezelőség, a vízmű és más egyebek (pl. a temetkezési vállalat) a város kezére kerültek.²⁰³Az ezek nyomán normalizálódott helyi költségvetés, valamint egyes beruházások központi támogatása lehetővé tette bizonyos elkerülhetetlen feladatok megoldását a leromlott és elégtelen kommunális létesítmény helyrehozatalában és bővítésében. Mindezt azért sem lehetett halogatni, mert a lakosság ismételten követelte, hogy munkájáért, adójáért és ismétlődő terv-, valamint békekölcsöneiért városias feltételek között élhessen.204

A belső utcák állapotáról és az ingatlankezelésről tartott 1951. eleji beszámoló szinte kiemelkedő teljesítménynek tekintette, hogy a helyi költségvetésből és a mintegy 600 ezer Ft-os tervhitelből 1950-ben, a cementhiány ellenére is 9.200 m2 útpálya munkálatait fejezték be, és ugyanakkor több helyütt járdát, hidat és egy apaállatistállót építettek; a közvilágítást bővítették; rendezték a Fő teret; berendezték a Városházán a tisztiorvosi hivatalt, s nem utolsósorban a régi romos lakások közül 45 helyreállítására is fordítottak 1 millió Ft tervhitelt.205 Az 1952. évi eredeti költségvetés 6,7 milliós keretét 7,8 millió Ft-ra bővítették, és központi támogatást is igénybe véve kívánták az utakat és a járdákat tovább építeni.206 Itt is azonban, mint az más alkalommal is tapasztalható volt, nemcsak az oktatás, hanem az egészségügy (mely különösen fontos lett volna a járványbetegségek miatt), sőt a szociális problémák is meglehetősen hátra szorultak, vagy – mint a szociális otthon létrehozása – bele sem kerültek a költségvetési tervbe. Nem véletlen, hogy a sajtó is csak olyan fejlesztési eredményekről számolt be pl. 1953. elején is, mint a Kossuth -étterem megnyitása és egyik vízvezetékcső felújítása. Természetesen egyidejűleg az egyes üzemek is végeztek bizonyos fejlesztést (így lakásépítést is), ámde ezzel együtt is igen távol voltak attól, hogy a lakosságban szüntelen feszültséget okozó valamennyi kérdést megoldják.

Állandó feszültségforrás volt a közellátás elégtelensége is, amely a leg-elemibb cikkekben is (kenyér, hús és tej stb.) megmutatkozott. –Innen elviszik az árut Budapestre , ide pedig a Duna-Tisza  közéről kapjuk – tették szóvá találóan már 1950-ben egy városi pártértekezleten a hiány és a rossz áruterítés miatt a MEZŢKER rossz felvásárlási tevékenységét.207 –Tény, hogy a tej büdös és piszkos is, tehát joggal panaszkodnak a dolgozók – állapították meg egy, az egészségügy fogyatékosságaival is foglalkozó 1951. eleji városi tanácsi ülésen.208 Majdnem ugyanezt megismételték jó egy esztendő múlva arra a panaszra utalva, hogy –felsőbb rendeletre- 3 %-kal csökkentetté/k/ a város tejkontingensét, hogy a kiemelt városok, és elsősorban Budapest részére az előírt tejmennyiséget szállítani tudják .209 Ám ezúttal is hozzátették azt, –ha ez így marad, számolnunk kell nagyobb méretű gyermekbetegségekkel . Egyes hiányzó élelmezési cikkeket úgy próbáltak meg pótolni, hogy pl. felülvizsgálták a Pápai Húsipari Vállalat központi elosztóját, és elégtételképpen valamelyes (30-40 kg) húst utaltak át helyi fogyasztásra.²¹⁰ Minthogy ilyen úton messze nem lehetett a problémákat megoldani, be kellett érni a magyarázattal: –Városunk nem tartozik a kiemelt városok közé- nem mindenből áll rendelkezésre- annyi mennyiség, amennyit- a szükséglet megkövetelne.²¹¹ Más kérdés, hogy a lakosság számára ez okkal érthetetlen volt. Ezért is történhetett meg – mint arról egyik beszámolóban hírt adtak –, hogy –egy-két hangadó vezetésével tömegesen küldöttségileg keresik fel a tanácsot és követelik ezt vagy azt az élelmiszert. .²¹²

A város saját elhatározásából eszközölt kommunális fejlesztését és a közellátás állandósult zavarait fokozta egy központi döntés is: a Budapesti  Villamos Berendezés és Készülék Művek egy részlegének Pápára való helyezése, telepítése 1952-ben. Ez a részleg az –Elekthermax nevet vette fel, és háztartási főző-, sütő-, fűtő- stb. készülékeket gyártott.213 Az Országos Tervhivatal e telepítésre vonatkozó döntése természetesen nem tűnhetett különösnek, hiszen a vidék általános iparosítása keretében történt. Az viszont már feltűnt, hogy nem a Pápára jellemző, hagyományos könnyűipari, hanem éppen, mintha annak gazdasági és politikai ellensúlyozására gondoltak volna, egy nehéziparhoz tartozó ágazatot építettek, fejlesztettek ki. Ennek okszerűtlenségét csak alátámasztja, hogy e telepítést a változó (hol 300, hol 600) munkáslétszámmal működő Pápai Állami Dohánygyár  (és dohánybeváltó) felszámolása árán, annak megüresedett épületrészeiben oldották meg.214 Természetesen ez nem jelentette azt, hogy a dohánygyáriak az utcára kerültek volna. Munkát kaptak ők ugyanott és más pápai üzemekben is, mindenekelőtt a Perutz-gyárban, ha az –kissé nehezebben ment is ott kezdetben.215

A problémák akkor kezdtek jelentkezni, amikor mintegy 80 pápai munkásnak az új szakma kitanulására, átképzésre átmenetileg Budapestre  kellett távozni. Persze ugyanakkor Budapestről is költöztek Pápára szakemberek, s mind őket, mind az átképzést vállalók jelentős részét emeletes házakban, 124 lakással és bölcsődével várták.216 Jóllehet az építkezések munkaalkalmat nyújtottak a szüntelen munkanélküliségre panaszkodó pápaiaknak, mégis, mint jelezték az MDP egyik városi ülésén: –az Elekthermax-gyár építkezéseinél segédmunkáshiány van .217 Minthogy ez volt a lakáshiánnyal küszködő városban az első jelentősebb építkezés, és az elkészülő lakások egy részébe is budapesti szakembereket költöztettek, láthatóan bizonyos feszültség keletkezett a pápaiak és a fővárosiak között. Nem tudni pontosan, hogy ez mennyiben terjedt ki a városi és a gyári vezetőség viszonyára, tény azonban, hogy az Elekthermaxban eszközölt helyi pártvezetőségi vizsgálatot illetéktelenségre hivatkozva akadályozták. Úgy ez utóbbi 1953 áprilisában egy meglehetősen elmarasztaló jelentést készített a gyárvezetés munkájáról.218

Pápa mindenképpen új színfolttal, egyszersmind további gondokkal is gyarapodott éppen akkor, amikor meglévő ipari és mezőgazdasági üzemeinek termelése, ugyanakkor gyári és paraszti dolgozói is egyre nehezebb helyzetbe kerültek. Az államosított üzemekben erőszakolt munkaversenyek és a különböző –felajánlási akciók egyrészt újabb és újabb normaszigorításokhoz és a mennyiségi szemlélet eluralkodásához vezettek, másrészt az ütemet egyre nehezebben bíró, rosszul fizetett munkásság körében hozzájárultak a –védekezés eszközeinek kialakításához. Hiszen a szakszervezetek sem ilyenre, hanem éppen az ellenkezőjére szolgáltak, s ha a vezetők hibáztatták azok munkáját, mondván hogy –nem töltik be szerepüket , azzal többnyire csak a termelést sürgették.219 A Magasépítő Vállalatot –normalazításért , a volt Perutz-gyárat a munkafegyelem –lazulásáért marasztalták el, s a város vezetői is hasonlókra, valamint a magas –beteglétszámra vezették vissza az exportképes gyártmányok részarányának csökkenését.220 A város nagyüzemi munkásságának több mint felét (2.000 fölött) foglalkoztató, –feszített tervvel dolgozó Pápai Textilgyár is 1952 elején a termelés 2 %-os lemaradásáért és az évi export 72,5 %-os (83,5 % helyett) teljesítéséért, ugyanakkor –bérdemagógiáért kapott kemény kritikát.221 Még a sajtó is nyilvánosságra hozta a gyár lemaradását és termékeinek romlását, de természetesen azt a fogadalmat is, hogy javítanak majd a helyzeten.222 E fogadalmat persze –fegyelmi eljárások és büntetések kirovása is kiegészítette a hibás termékek gyártói esetében azért is, hogy a lopások – szebben fogalmazva –, –a társadalmi tulajdon ellen elkövetett szégyenteljes események- teljesen megszűnjenek .223

A mezőgazdasági termelésben, a parasztságban, különösen a termelőszövetkezetekben kialakult nehéz helyzet sem egyszerűen azért súlyosbodott 1952/53 fordulójára, mert az aszály elvitte a termés egy részét, hanem a terhek irreális növelése, behajtásuk végsőkig való szigorítása miatt is. Mindez már tapasztalható volt a viszonylag jobb termésű 1951-es évben megemelt penzumok nyomán is, hiszen egyes terményeknél (pl. búzánál, árpánál) azokat nem tudták teljesíteni.²²⁴ 1952 nyara után már regisztrálták a takarmányhiány folytán visszaesett állatszaporulatot is, és okkal állapították meg, hogy –a parasztság- lassan közömbössé válik aziránt, hogy intenzívebb- állattenyésztést folytasson.225 Ezért a Városi Tanács nemcsak a paraszti gazdaságokra írt elő tartási kötelezettséget, de úgy tervezte, hogy a –széthúzástól , a –kivételezésektől a –rossz vezetésig ezer bajjal küszködő tsz-ben is –fokozott szigorral kell ellenőrzést gyakorolni és adott esetben a mulasztókat büntetni. 226 Mindezt nem utolsósorban a nagy bankadósság miatt a tagság bérének visszatartása követte, holott – mint olvasható az egyik jelentésben – az –ott áll kilátástalanul és egyetlenegy ember sem rendelkezik egyetlen fillérrel sem.227

A város még mindig több mint 1200 parasztgazdasága esetében is egyként alkalmazták mind a begyűjtéssel kapcsolatos –kártérítéseket , mind a –zálogolást , és –minden erővel, a lehetőség szerinti legszigorúbb eszközökkel hatottak oda, hogy pl. a vetőmag biztosítása nélkül –tagosítás alá eső földeket is bevessék és begyűjtési –hátralékaikat teljesítsék.228 A termőterület azonban csökkent, nagysága viszont , főleg a –felajánlásokból létrejött tartalékterületekből 1.000 kat. hold fölé emelkedett. Ezeknek az eszközöknek a bevetését jelzik a késés vagy mulasztás esetén bekövetkező tanácsi feljelentések és az, hogy a feljelentett dolgozó parasztokkal szemben is most már –részben a rendőri büntetőbíró, részben pedig a járásbíróság jár el.229 A területösszevonásokkal mintegy húsz módos parasztnál, abból kiindulva, hogy –példát kellene mutatni , ugyan már korábban is rendeztek –bűnügyi eljárás alá vonást, újabban azonban már mindössze 24 órában szabták meg a teljesítési határidőt, különben ugyancsak bíróság elé állították a késlekedőt.230

Ugyanakkor nemcsak termelőként, hanem fogyasztóként is, még a munkás-alkalmazotti rétegekhez képest is, nap mint nap fokozottan tapasztalhatták a részben közellátásra utalt parasztok, akár szegények, akár módosak is voltak azok, a helyzet megalázó szorítását. –A sorbanállás egyre fokozódik. A vásárlók nagyobb része falusi – hangzott a Kiskereskedelmi Vállalat dolgairól tartott beszámoló, mely hozzáteszi mindehhez az ukázt, hogy az ilyenek megszámolandók a bolti dolgozók által.231 –Akik nagy mennyiségben vásárolnak, azok nevét és lakóhelyét jegyezzék fel és a Tanács Kereskedelmi Osztályára juttassák el – olvasható egy következő összegzésben is a feljelentésre buzdítás.232 Társadalmi aktivisták –harcos kiállására , boltvezetők és diákok mozgósítására van szükség és főleg a –nyugdíjasok , a –dologkerülők (így, egymás mellett írták!) szemmeltartására. 1953 áprilisában (4-én) arról lehetett olvasni az újságban, hogy –áruhalmozó kulákot ítéltek el Pápán , ahol az üzletek előtt –sorban-állásokat szerveztek .233 Annak szemléltetésére, hogy mekkora volt a –nagy mennyiség , és mit jelentett az –áruhalmozás , továbbá hogy ki - mindenki bűnhődhetett vagy legalábbis szégyenülhetett meg ezért Pápán, az aratást váró napokban, álljon itt egy mondat a Városi Tanács beszámolójából az –újabb felvásárlási láz megakadályozására kirendelt –népnevelők , –ellenőrök munkájának sikeréről: –Sok dolgozó paraszttól lett elvéve kenyér, ha egynél többet vásárolt .234

Elvetélt és levert kilábalási kísérletek a válságból. 1956/1957

Áttekintve az ötvenes évek elejére az élet csaknem minden területén megnehezült viszonyokat, könnyen gondolni lehetne, hogy a Rákosit  leváltó Nagy Imre  miniszterelnök által 1953. július elején meghirdetett kormányprogram széles visszhangra talált a város lakói körében. S valóban az egyidejű iratokban, a sajtóban is vannak arra utalások, hogy –a Nagy Imre elvtárs beszámolójával kapcsolatban a helyzet kielégítő , sőt –örömmel fogadták azt .235 Mégis feltűnik, hogy pl. amikor a megyei sajtó (a városnak már régtől nem volt!) Pápával foglalkozott, szinte teljesen önbírálat nélküli, dicsekvő hangvétellel számolt be az építés és a termelés újabb eredményeiről. Úgyszintén az ipari termelésnek a fogyasztás felé fordulásáról vagy a tartalék- és magánföldek újbóli művelés alá vonásáról is alapvetően ilyen összefüggésben történik említés.236

1953 második felétől sorra olvashatók a sajtó híradásaiban, hogy –új háztartási villamoscikkek gyártására tér át a pápai Elekthermax-üzem, 1.500 majd –2.000 női ruhának valót és 7.600 –férfiing-anyagot vállalt vagy állított össze –terven felül a Pápai Textilgyár; az Asztalosipari és a Ruházati KTSZ közvetlen megrendelésre, szintén a lakosságnak készíti termékeit, sőt még az Öntő és Gépjavító Vállalatnál is –közszükségleti cikkeket gyártanak terven felül .237 Ha mindezek az MDP városi vezetésétől nem is, de a tanácstól még 1953 őszén, legalábbis szóban visszaigazolást nyertek főleg a KTSZ-ekre nézve azzal, –hogy adottságuknál fogva sokkal nagyobb mértékben dolgozzanak, termeljenek közvetlenül a lakosság részére, különösen azokból a cikkekből, amelyekből a nagyipar a szükségletet teljes egészében ellátni nem tudja .238

Más iratokból mégis az tűnik ki, hogy míg a parasztok körében a Városi Tanács –tartott gyűléseket az új kormányprogramról, addig a –helyi ipari vezetőket nem hívták össze a kormányprogram után .239 Az MDP városi vezetése általában is elismerte, hogy azt az egyes –vezetőségi üléseken nem tárgyalták meg behatóan . Ezért is alakult úgy, hogy a –népnevelők- sincsenek eléggé tisztában kormányunknak a programban megjelölt feladataival.240 Sőt a tanácsi gyűlések ellenére is úgy tartotta, hogy a –parasztság nem tette magáévá teljes egészében kormányunk új programját , és mert –nem értékelik a kormánytól kapott nagymérvű kedvezményeket , e –kedvezmények juttatása –a parasztságnál az állampolgári fegyelem meglazulásához vezetett .

Szükségtelen külön elemezni az olyan –kedvezmények értelmét, amelyek valójában nem mást, mint az elviselhetetlen terhek (a begyűjtésnél egyébként is csupán 1954-ben kezdődő) valamelyes enyhítését jelentették. Viszont tény, hogy nem alapok nélküli az az 1953. őszi újsághíradás, hogy Pápán napról-napra emelkedik azoknak a száma, akik akár régi földjüket kérik vissza, akár pedig tartalékterületet bérelnek, hogy több termeléssel segítsék jövő évi kenyerünk biztosítását.241 S valóban, 1953 októberéig több mint 1.200 kat. hold, jórészt megműveletlen tartalékterületet sikerült hasznosítani olyképpen, hogy annak több mint felét kishaszonbérlők és a régi tulajdonosok, a másik felét pedig az állami gazdaság, illetve töredékét a tsz vette igénybe.242

Okkal valószínűsíthető tehát, hogy az új kormányprogram részleteinek különböző értelmezése mögött annak a helyi vezetők általi leszűkítése, rosszabb esetben pedig negligálása állott. Mindez kifejeződött abban is, hogy annak sem politikai szentenciáit (a vezetés abszolutizálásának kritikája, a kollektivitás szempontjainak érvényesítése stb.), sem a különböző korábbi büntető eljárások elítélésére, megszüntetésére vonatkozó pontjait Pápán nemigen említették a határozat végrehajtása során. Ráterelődött viszont a vezetők figyelme az –osztályidegenek június utáni –fellélegzésére , –előretörésére . A városi tanácsapparátusban ilyenekből külön is számon tartottak nyolcat (5 horthysta tisztet és 3 nyugatost).243 Kimondva azt a lesújtó véleményt is, hogy egyesek –a felszabadulás után csak az egyéni érdekek szem előtt tartásával igyekeztek a KP felé . Feltehetően ezért és a –munkásbefolyás gyengüléséért, valamint a –káderutánpótlás nevelésének elmulasztásáért váltották fel 1954 tavaszán egy nála keményebb figurával az MDP nem sokkal korábban megválasztott városi titkárát.244 De figyelték a tsz-ből való kilépéseket, sőt még az olyan kiküszöbölendő jelenségeket is, mint az egykori –béresvilág emlegetését.245 Hogy azonban ennek emlegetése mégsem lehetett alaptalan, azt az is mutatja, hogy 1954-ben ismét –többen kilépési szándékkal vannak , köztük az elnök is.246 A város vezetőinek az új kormányprogramhoz való elégtelen igazodása mutatkozott meg a kisipari és kiskereskedői engedélyek kiadásának szűkmarkúságában is. Bár a visszautasításoknál azt hozták fel indokként, hogy azokat –a helyi szükséglet nem kívánja , ám valójában inkább a verseny kiküszöböléséről, azaz arról volt szó, –hogy az semmi esetben se gyengítse a meglévő KTSZ-ek, vállalatok működését .247 Más kérdés persze, hogy valóban voltak olyan kiskereskedők és árusok, akik helyiség hiányában nem tudtak volna mit kezdeni az új lehetőséggel, s hogy feltűntek azok is, akik –visszaéltek kereskedői működésükkel.248

Bár központi előírásra történt a –kölcsönjegyzés is, ebben sem hiányzott azonban a helyileg hozzáadott, de olykor a lakosság által kivédett –nyomás . A Pápai Textilgyárban pl. le kellett állítani a jegyzést, vagy a parasztok körében tudomásul kellett venni azokat a visszautasító magyarázatokat, amelyek szerint ők teljesítették ezt már akkor –amikor odaadták a fejadagjukat, vagy amikor a tejet 70 fillérért beadják .249 1954 őszétől pedig már arról is lehet olvasni a városi tanácsi beszámolókban, hogy mert többen is úgy tartották, miszerint –hadi célra használják fel a jegyzés eredményeit, –igen sok helyen durván, gorombán fogadták a jegyeztetőket.250 Jellemző egyébként az is, amiként a jegyzés során elmondták, hogy –van Pápa városnak egy képviselője, de nem ismerik . Nemkülönben a megújulás, az építkezés (közintézményektől is 50 lakás felszabadítása!) ígéreteitől sem mentes agitáció ellenére a lakosság egy részének nemcsak passzivitása, de ellenzékisége is kitűnt, amikor az 1954. őszi tanácstagi választásokon 550 ellenszavazatot számoltak össze. Az sem érdektelen, ahogyan erre az MDP városi titkára reagált. –Volt pár személy – írta –, aki megtagadta a szavazást, de ezekkel majd alkalomadtán számolni fogunk.251

Ilyen feltételek között nem véletlen, ha még azok a halvány kísérletek is, amelyek a helyzet megváltoztatására és főleg a változás tartósítására irányultak, többnyire akadályba ütköztek és kudarcba fulladtak. Ilyen kísérlet volt a város rövid és hosszú távú (1953-1959-1970) fejlesztési tervének elkészítése és augusztus 29-én a városi, majd október 16-án a járási tanács végrehajtó bizottsága általi elfogadása.252 Mindez, ha központi minta vagy előírás alapján készült is, tulajdonképpen annak a tradíciónak a továbbélési folymatába illeszkedett be, amely a városra is kiható valamennyi ígéretes történelmi fordulón (pl. 1945/46-ban is) jelentkezett, legföljebb azzal a különbséggel, hogy pl. az 1945. évi Sulyok -féle tervhez képest nem kívánt Pápa, egykori megyei város nagyságrendhelyén változtatni.

Az 1953-ban Pápa Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Építési és Közlekedési Osztálya (Hargitai Zoltán  ov.) által készített fejlesztési terv a korábbiakhoz képest azzal a sajátossággal rendelkezett, hogy gondosan (igaz, egyben terjedelmesen is) rögzítette az adott állapotokat. Láthatóan mindezt indoklásképpen tette annak elfogadtatására, hogy Pápa –város jellegű szerepének továbbfejlesztésére és ezen belül a –meglévő könnyűipari üzemek fejlesztésére , újak –telepítésére és további –kulturális intézmények létesítésére van szükség. E kettő: a könnyűipari és a kulturális létesítmények szerepének megalapozott előtérbe helyezése mellett a terv természetesen nem feledkezett meg az olyan ágazatokról, mint a –mezőgazdaság- /a/ kereskedelmi hálózat fejlesztése és tökéletesítése, a várospiac helyzetének megoldása , mely utóbbiak szintén Pápa központi funkcióját erősítették volna a város vonzási körzetéhez tartozó, a tervben felsorolt több, mint 50 község, valamint kétszer annyi puszta és major esetében. S a terv, a könnyűipar prioritásáról szólva, nemcsak nem riadt vissza bizonyos üzemek korlátolt fejlesztésétől vagy hosszabb távon kitelepítésétől (Húsipari Vállalat, Vas - és Fémöntő Vállalat), de új üzemek kifejlesztéséről (élelmiszer, cipő-, műszergyártás), sőt a mezőgazdaság tulajdoni és művelésági szerkezetének átalakításáról (állami gazdaság, illetve rét- és legelőterülete javára) is szólt.

Egyébként nem érdektelen megjegyezni, hogy jó egy év múlva az MDP-nek és a Minisztertanácsnak a mezőgazdaság fejlesztéséről hozott határozata alapján nemcsak termelési bizottságot hoztak létre 1954 tavaszán a városban, hanem szakemberek és dolgozó parasztok részvételével készítettek egy tervet is, amely a talajerő elhanyagolt utánpótlásától kezdve az egyes szántóföldi növények és a zöldség-gyümölcs arányának megváltoztatásán át egészen az állattartás- és tenyésztés mennyiségi és minőségi megjavításáig, valamint a szakoktatás kiterjesztéséig több évre tartalmazta a tennivalókat.253 A központi követelményekhez képest sajátosnak, de ismerve a helyi viszonyokat egyáltalán nem csodálatosnak tűnő, hogy a termelőszövetkezet fejlesztési kérdéseivel egyáltalán nem foglalkozott e tervezet sem.

A tanács Építési és Közlekedési Osztályának terve viszont más szempontból is figyelemre érdemes. Két, egymással összefüggő, de akkor még távlatilag tekintve egyként bizonytalan körülménnyel is számolt. Egyik, hogy a –város- katonai gócpont is ; másik, hogy a demográfiai viszonyok és a munkaerőszükséglet lehetséges alakulása alapján 1970-re mintegy 32.000 belterületi városlakót és (vidékről bejárókkal együtt) 8-10.000 diákot képzelt el Pápán. Ezért több mint 2.200 lakás, néhány iskola és kollégium, továbbá színház, kultúrház, múzeum és más intézményi építmények (kórház, rendelőintézet, sportstadion, fürdő, valamint üzletek, piac- és állatvásártér) létesítését tartotta szükségesnek. Az építkezés dolgában meglehetősen rugalmasnak mutatkozott a terv, mert részben a városközponttól távolabbra terelt átmenő közutak nyomvonalától, részben az egyes városi utcák kiszélesítésétől és a műszaki létesítményektől függően egyként helyet adott zártsorú vagy különálló, illetve többemeletes vagy földszintes házak építésének. Említésre méltó még, hogy ez volt az első terv, amely Pápa vasúti gócponti funkciójának bővítését, az állomás modernizálását és a város hálózati gázzal való ellátását is tartalmazta. Sajátos módon azonban úgy tartotta, hogy –a város abban az esetben, ha az igazgatási hovatartozását figyelembe nem vesszük, mint nagyobb központnak, Győrnek  az áramkörébe tartozik, különös tekintettel a közlekedési adottságokra és a fejlettebb ipari viszonyokra . Ez volt azonban az a terv is, amely pl. éppen az előzőekhez képest azzal tette valószínűtlenné önnön megvalósítását, hogy a legtöbb anyagi eszközt igényelte anélkül, hogy annak forrásairól akár a legkevesebb elképzelése lett volna.

A probléma azonban nem is ebben volt, mert tervezni, akár a lehetőségekkel számolva, akár azok nélkül, szabadon lehetett, hanem abban, hogy nemhogy a terv egészét, de annak egyes részleteit sem követte a város vezetésének mindennapi gyakorlata. Éppen ellenkezőleg történt. Mindez persze nem valamiféle elfogultság vagy mulasztás okán, hanem főleg a helyi vezetésen kívüli, központi, sőt távolabbi elhatározásokból magyarázható. Aminthogy korábban az Elekthermax-üzem Pápára telepítéséről, éppúgy a két (Pápai és Dunántúli ) textilgyár egy mammutüzemmé való 1953. októberi összevonásáról is központilag döntöttek.254 Igaz, hogy ezzel a Pápai Textilgyár lett az ország legnagyobb tarkánszövő textilipari bázisa, melynek zárt vertikummá korszerűsítése és profilírozása nyomban nagy pénzeket emésztett fel, mégis – mint egy 1954. eleji városi MDP értekezlet jegyzőkönyvéből kiderül – újabb problémák sora jelentkezett, a gyártmányok minősége pedig visszaesett.255 Az 1954 őszén 3.200 dolgozót foglalkoztató gyárral kapcsolatban arról számoltak be, hogy bár 8 független szakszervezeti funkcionáriusa van, mégis kevés a –versenyagitáció , a mozgalmi munka, viszont feltűnően sok a hiányzás és részben emiatt a gépállás is, amelynek az akkori városi MDP-titkár szerint úgy lehetne elejét venni, hogy a –20-30.000 méteres kieséseknél meg kell nézni az ellenség kezét is. 256

Egész sorát lehetne azonban felhozni azoknak a lépéseknek (a sütőipar Veszprémi  Sütőipari Vállalatba való beolvasztásától a városi gabonaraktár építésének törlésén át, a fejleszteni tervezett és ehhez alapokkal rendelkező) Ruházati KTSZ beruházásainak elmulasztásáig stb.), amelyeket nemcsak a fejlesztési tervvel, de a napi szükségletek kielégítésével szemben helyben is tettek.257 A fejlesztési terv 2.200 vagy akár az 1954-re előirányzott 200 új lakására gondolva külön is érdemes megemlíteni a Veszprém Megyei Tanács azon közlését, miszerint a –nehézségek feltárása ellenére is- Pápán az 1954-es esztendőben lakásépítés nem lesz . És 1955-re is az 1952-ben államosított 709 ház 2.700 lakásának renoválására is mindössze alig 1 millió Ft-nyi központi támogatást kapott a város.258

A lakásellátottság tehát még gyorsabban is romlott, mint ahogyan a beköltözött munkások és alkalmazottak száma nőtt a városban. Az 1953-ban immár többszörösen vezetőt cserélt lakáshivatal nehéz helyzetét ecsetelve jelentette a Városi Tanács Végrehejtó Bizottsága, hogy –áldatlan állapot az, ami- naponta lejátszódik, amikor a dolgozók kéréssel, követeléssel fordulnak a hivatalhoz lakásért, és azt kell mondani, hogy nincs .259 A jelentésből azt is megtudni, hogy az amúgy is nehéz lakásviszonyokat még súlyosbította az, hogy a magyar honvédség részére 20, a –vendégalakulatok részére mintegy 140 lakást kell biztosítani . Egy későbbi beszámolóból az is kiderül, hogy a különböző –közérdekű eljárások (tehát nemcsak katonai), igénybevételek nyomán –a városban található lakások száma, annak ellenére, hogy építettek tiszti lakásokat is, –legalább 500 db-bal csökkent.260

Az MDP városi bizottsága egyik ülésének jegyzőkönyve a –vendégalakulatok lakásokba utalandó tisztjeinek számát már nem is 140-ben, hanem 300-ban jelölte meg, méghozzá családostól, –akiknek bútorozott szobáról kell gondoskodni. 261 Természetesen nem kell külön hangsúlyozni, hogy mindez aligha csak 140 vagy 300 lakásproblémát jelentett, hanem e tiszti családok (meg a kaszárnyákba szállásolt tisztek) számából következtethető legénység tömege folytán a Pápán tartózkodóknak és így a város ellátását, kommunális létesítményeit igénybe vevőknek számottevő, úgymond nagyságrendileg is érzékelhető felduzzadását is. Ismét más kérdés, hogy ez nemcsak – mint az MDP egyik városi értekezletén jelezték– –a szovjetek ki és hasonló jelszavakat váltott ki a lakosság egy részéből, hanem – ezt pedig a rendőrség tette szóvá – azt eredményezte, hogy –nehezen lehet intézkedni a honvédségnél és a szovjet elvtársaknál.²⁶²

Ha valamelyes építkezés tapasztalható is volt, nem számítva az 1953. őszi kiállításra létrehozott, a vásárvároshoz készített látványos létesítményeket, az inkább csak a nagyobb üzemek termelési célú kiterjesztésében, ritkább esetben nélkülözhetetlen szociális célú helyiségeik (Húsipari Vállalatnál ebédlő, Elekthermax-üzemben bölcsőde, Pápai Textilgyárban fürdő és öltöző) kialakításában mutatkozott meg, és még ritkábban egyes intézmények (iskolák, iskolakonyhák, otthonok) igen szerény bővítésében, végül a város egyetlen üzlettel, majd vendéglőkerttel való gyarapításában. Súlyos problémát okozott a kórházbővítés elmaradása, s így az 1950-es államosítás után, ha jöttek is létre új osztályok és létesültek új ágyak (1945 óta 40), azok csupán a meglévő keretek közé szorítkoztak.263 Okkal zárult tehát a Városi Tanács Egészségügyi Osztályának egy későbbi beszámolója is azzal a javaslattal, –hogy Pápa város igazi várossá minősüljön , ne történjék meg, hogy –a megye részére juttatott egészségügyi támogatás (gyógyszer, beruházási összeg stb.), s ezáltal a kórház modernizálása-, fürdő építése, kislakások építése mindig elmaradjon , és a pénz –a megye más helyeire vándoroljon.264

Ilyen körülmények között tehát az is számított valamit, hogy ha állami hiteltámogatással is (amelyet időközben leállítottak), mintegy 30 lakás épülhetett magánkezdeményezésből.265 Abban, hogy a köz- és a magánépítkezés igen lassan haladt előre mégsem csak a pénz elégtelensége, hanem az építőkapacitás- és anyaghiány is közrejátszott. Jól jelzi ezt, hogy miattuk pl. a leginkább helyiségszűkében lévő iskolákban is húzódott az építkezés, lévén hogy –az Épületkarbantartó Vállalatnak kiadott munkálatok között még nem került sorra .266 Egyes vállalatok esetében az is előfordult, hogy megvolt a pénz, de –különböző indokolással tartogatják és nem valósítják meg azokat a létesítményeket, amire ezek az összegek rendelkezésre állnak .267 Az is jellemző, hogy a 30 magánépítkezőnek hatóságilag kellett fakitermelést engedélyezni, hogy a famunkálatokat elvégeztethessék.268

A távlati fejlesztési terv elképzeléseitől és a helyi vezetés szándékaitól függetlenül olyan helyzet alakult ki, hogy a város túlzsúfoltságához képest messze elégtelennek bizonyultak annak az igyekezetnek az eredményei, amelyek a negyvenes évek végétől a lakásügy körén kívül a kommunális létesítmények, szolgáltatások fejlesztésében itt-ott halványan mutatkoztak. Elég csupán néhány – a lakás és az iskola elégtelenségét egyébként következetesen felemlegető – nyilvános panaszalkalomra utalni, ahol pl. az egyik vállalatnál tartott tanácstagi beszámoló résztvevői is, egyebek között az ingatlankezelőség lassú házfelújítási munkáját tették szóvá.269 (Azt ma már nem lehet pontosan megállapítani, hogy az 1955-re felgyűlt több mint 70.000 Ft lakbérhátralék miként függhetett össze az elégedetlenséggel.270) A békekölcsön-jegyzők azt panaszolták viszont, hogy rosszak az utak, hiányzik egy híd a Bakonyéren, a szennycsatorna fedetlen.271 A Népújság fogadóórájáról pedig olyan kritikákat sorolt a lap, amelyek szerint nem gondozzák a ligetet; elégtelen a napközi otthon; alkalmatlan a TÜZÉP telep; hiányzik egy fürdő; a laktanyai szennyvíz nyitott csatornában távozik stb.272 Folytatni lehetne azonban a sort akár olyannal is, mint a megromlott közbiztonság. –A Tókertben  valósággal rettegnek a tolvajoktól és nem tudnak semmit tenni, mert kevés a rendőr – hangzott a rendőrség beszámolója 1954 őszén, amely egyébként azt is megállapította, hogy –1947 óta nem történt annyi erőszak, mint az utolsó három hónapban .273 Mindezeken azonban a város vezetői képtelenek voltak segíteni, viszont – aligha politikai szándék nélkül – szívesen emlegették a helyzet tarthatatlanságát is.

Nemcsak az építkezéseknél, a közművek és a közintézmények fejlesztésénél, de valamennyi olyan területen, amelyen jeleztek vagy legalábbis ígértek kezdetben némi változtatást, 1955-ben általában is megtorpanás mutatkozott. Ez történt az ipari termelésben, a lakossági fogyasztói célú arány növekedésének elsikkadásában, de a mezőgazdaságban és másutt is. A Rákosiékat  ismét abszolút hatalomra juttató 1955. tavaszi fordulatot nyárra már az üzemi –normák felülről előírt százalékban való –szigorítása , tehát tulajdonképpen a munkabérek 1953-as megemelésének visszavonása, a –Forint-csökkentés bevezetése követte.274 Abból az állításból kiindulva, hogy az –elmúlt időben az életszínvonal emelése nem a gazdaságos termelés eredményeként következett be, hanem az állami tartalékok csökkentésével és a beruházásra szánt összeg más célokra való felhasználásával , megfordították a tételt, mondván hogy most a vezetés –a gazdaságos termelésen keresztül biztosítja az életszínvonal szakadatlan emelését .275 Az ezt hangsúlyozó beszámoló-jelentés aztán a város nagyobb vállalatainak áttekintésével azt bizonygatta, hogy mivel –számos üzemben még fennmaradtak a műszakilag megalapozatlan, ún. mondvacsinált normák, melyeknek egyáltalán nem volt húzó hatásuk a termelésre-, a munkabérek emelkedésének aránya nagyobb méretű volt a termelékenység emelkedésénél . Ezért – mint kitűnik a beszámolóból – a többi között pl. a Pápai Textilgyárban mintegy 6 %-os, az Elekthermax-üzemben 15,3 %-os, a Pápai Vas -, Fém- és Gépipari Javító Vállalatnál 13,4 %-os normaszűkítést hajtottak végre, ami azt jelentette, hogy pl. az Elekthermaxban az egy főre jutó havi bér 77-417 Ft közötti összeggel csökkent.

Az így kialakult helyzetet annak hangoztatásával próbálták elfogadhatóvá tenni, hogy a rendezés csak a munkások kisebb részét érintette kedvezőtlenül. Igazabbnak tűnik azonban egy egyidejű polgármesteri jelentés azon megállapítása, hogy –a hangulat egyes helyeken nemigen jó. Jellemzően foglalta össze az 1955-ben megváltozott helyzetből adódó teendőket az MDP városi vezetősége által készített, 1956 tavaszi beszámoló.276 Míg 1954 őszén még abban az összefüggésben is vizsgálták mintegy 10 pápai üzem és KTSZ termelési teljesítményét, hogy vajon eleget tettek-e az új kormányprogramnak, annak tudniillik, hogy –egyre több fogyasztási cikket állítsanak elő , addig e 22 üzemre (köztük KTSZ-ekre) kiterjedő beszámolóban már szó sem esett ilyenről.277 Viszont az MDP KV-nek a –káros, jobboldali, antimarxista nézeteket szétzúzó 1955. márciusi és áprilisi határozatára hivatkozva, annál parancsolóbban hangoztatta az –ipari termelés fokozását , mindenekelőtt azáltal, hogy –ki kell alakítani vállalataink között a szocialista munkaversenyt, mely mozgósító hatással lesz a tervek teljesítésére, a termelékenység növelésére, a költségek csökkenésére . Mindehhez még –a termelés pártellenőrzésének megjavítása érdekében brigád szervezését is elhatározták, amely majd megvizsgálja –azon üzemeket, ahol hóvégi hajrá mutatkozik és a bérfegyelem laza , továbbá a bírálattal illetett párttitkárok részére külön egynapos értekezletet terveztek, hogy –kioktatást kapjanak –a termelési mutatószámok megismeréséről , azok alkalmazásáról.

A mezőgazdaságban ugyancsak nemhogy az 1954-ben készített, egyáltalán nem túlzó fejlesztési terv megvalósításának jelei nem mutatkoztak, hanem éppen ellenkezőleg: tovább romlott a helyzet. Már aratás után megtörtént, hogy –hatósági beszállítást végeztek –olyanoknál, akik önként nem adták be a gabonát .278 1954-től adóztatás alá került az elhanyagoltságból nehéz munkával paraszti gondozásba vett több terület is. Sőt, mint a Városi Tanács Pénzügyi Osztályának az 1955. évi fordulatot követő beszámolójából kiderül, általában az adó- és terménybegyűjtési hátralékosokkal szemben, különösen ha azok a parasztság tehetősebb rétegeiből valók (ilyen 23 eset volt) –ingatlanzálogolást és árverést is folyamatba lehet tenni .279 Mindezek ellenére az 1954/55-re tervezett begyűjtés és felvásárlás, igaz részben a rossz idő és az őszi vetésekben esett károk, részben azonban a szerződés-megtagadások miatt (pl. cukorrépánál) újabb problémákkal jártak, amelyek ismét csak keményebb eljárásokat vontak maguk után.280Mivel már 1955 őszén sem hagyhattak vissza elég vetőmagot, a begyűjtést sem teljesíthették.281

Kevesebb termés és begyűjtés, ennélfogva alacsony jövedelem és kereset jellemezte a tsz-eket és tagságukat is. Mindezekhez jócskán hozzájárult, hogy hol a MEZŢKER önkényeskedett a felvásárlás során, hol a gépállomás követelései hágtak a jogosnál magasabbra.282 Aligha véletlen, hogy az ezekből eredő, súlyos gondokkal küszködő s éppen ezért gyakorta ún. –társadalmi munka igénybevételére szoruló III. típusú tsz-t egyáltalán nem volt hajlandó követni az időközben alakult, két kislétszámú I. típusú szövetkezet. Áttérni –III. típusú tszcs-re egyelőre nem hajlandók – állapította meg látogatása tanulságaként a Városi Tanács elnöke.283 –A Kossuth  tsz-nél nincs előrehaladás, a munkafegyelem még mindig laza – számolt be az MDP városi titkára is 1955 őszén, nyomatékul idézve az I. típusú Petőfi-szövetkezet elnökének kijelentését, hogy –inkább feloszlanak, mint átalakuljanak hármas típussá .284

A városfejlesztési terv meghiúsításával és a helyi gazdaság két fő ágazatának egyoldalúan erőltetett ellentmondásos fejlődésével, sőt nem egy ponton visszaesésével előállt helyzet tükröződött a lakosság ellátásában is. Természetesen nem arról volt szó, mintha ez közvetlen függvénye lett volna a városi üzemek fogyasztási célú termelésében előállt kedvezőtlen változásoknak vagy éppen a helyi mezőgazdaság, az élelmiszertermelés alakulásának, hiszen sok esetben a különböző lakossági fogyasztási cikkek biztosítása meg-lehetősen sokcsatornás rendszeren keresztül történt. Mégis feltűnő, hogy mint országosan, 1955-től Pápán is sűrűbben osztották a mintegy 95 %-ban állami vagy közkézen lévő, több, mint 100 egységből álló kereskedelem csalással, lopással és leltárhiánnyal vádolt dolgozói között a büntetéseket. Máskor meg azért rótták meg őket, mert –álmosan és unottan fogadják- a vevőközönséget . A magánkereskedőktől és iparosoktól pedig tömegesen vonták meg az iparigazolványokat. A szinte állandósult kenyérhiány (hol ehetetlen, hol elégtelen) mellett főleg az tűnt szembe, hogy éppen a húsból és zsírból, textil-, cipő- és vasáruból, háztartási cikkekből és bútorokból volt a legrosszabb az ellátás.285 Szükségtelen mindennek a lakosság hangulatát befolyásoló következményeire utalni, különösen egy olyan városban, melynek határában – ha hihetők az MDP egyik városi ülésének jegyzőkönyvében írottak – az is előfordult, hogy nem éppen barátságos hangú röpcédulák hullottak alá a magasból, a kialakult súlyos helyzet okait magyarázandó.286

A gazdaság, az ellátás, a fogyasztás fokozódó nehézségeit áttekintve, nem utolsósorban pillantást lehetne még vetni a város életének szerves részét képező kulturális tevékenységre, amely valójában egyként hozzátartozott a szellemi ellátás és ugyanakkor fogyasztás szférájához is. A részleteket mellőzve elég ezúttal csupán arra utalni, hogy – mint a sajtóból kitűnt – 1954-re valamelyest felélénkült a város kulturális élete. Ebben nagy része volt mind a Jókai  Kultúrotthon színjátszó csoportjának és énekkarának, mind különböző szakkörei megnőtt aktivitásának, nem utolsósorban pedig a városi Pedagógus Otthon megnyitásának.287 Felléptek azonban néha a Pápán állomásozó magyar és szovjet alakulatok kultúrcsoportjai is.288 Hogy mindezek maradéktalanul megfeleltek-e Pápa város kuturális tradícióinak, ugyanakkor a kultúrpolitika változó igényei- nek, arra válaszul álljon itt két ítélet:

–Ha az ember arra gondol, hogy 100 egynéhány évvel ezelőtt Petőfi-versek születtek ebben a városban, hajlamos mosolyogni azon a különben nem lebecsülendő dolgon, hogy B. J., a Gépipari Javító Vállalat öntője ír itt verseket, jeleneteket a kultúrcsoport részére – szólalt meg a sajtó hasábjain egy értő pápai, aki okkal tette hozzá még: –Viszonylag kevesebbet hozott a kultúrforradalom ennek a városnak, mint sok, néhányszáz lakosú falunak.289 A másik oldalon megszólaló városi tanácsi népművelő, számot adva a város és az üzemek mintegy 10 kultúrotthonáról és kultúrcsoportjáról (8-ról részletesen is), azt tartotta legfőbb –hiányosságnak , amit a Rákosi-fordulat, –a márciusi határozatok előtti időszak, a júniusi határozat/ot/ helytelenül értelmező kultúrirányítás okozott. Általában megállapíthatjuk – folytatódik a beszámoló –, hogy haladó hagyománytiszteletünk határtalan fokozása és a hazafias nevelés túlzott értelmezése és túlhajtása soviniszta és nacionalista jelleget kezdett ölteni, ugyanakkor elsikkadt a proletárinternacionalizmus szellemének kinevelése... 290 Jóllehet a beszámoló mindezt nem vonatkoztatja az iskolai oktatásra, ennek oka azonban az volt, hogy sem ebben, sem másutt nemigen esett szó arról és annak változatlanul kedvezőtlen dologi feltételeiről.

Ha a város ötvenes évek első felében kialakult politikai, gazdasági szociális és kulturális viszonyait válságosnak és a válságból való meglehetősen erőtlen kitörési kísérleteket elvetéltnek lehet is tekinteni, 1956 őszének Pápája mégsem egyszerűen a helyi szférában adott ellentmondások radikális megoldásának, a feszültségek forradalmi kisülésének helyszíne volt. A történeti igazságot közelítve, talán úgy lehetne a helyzetet jellemezni, hogy a városra is (s nem egyedül Pápa volt így) kiterjedt a forradalom. Hogy aztán ez nem lehetett olyan elemi erejű és figyelmet felhívó, mint a környező dunántúli városokban, annak több oka is felsorolható. Úgy az is, hogy nem rendelkezett olyan ranggal a városok, az igazgatás hie-rarchiájában, mint Veszprém , Győr , Szombathely  megyeszékhelyek, amelyeknek önálló lapjuk (és nyomdájuk) volt, s ha változott címmel és természetesen tartalommal is, de jelentkezhettek az október 23-at követő napokban is.291 Sőt, Győr és Szombathely rádióadót is létesített.²⁹² Mindez önmagában persze elégtelen magyarázat, mivel a környék egyik-másik faluja (pl. Bakonytamási , Románd ) hallatott magáról a megyei sajtóban és a rádióban is, amikor megalakították a forradalmi tanácsokat, s akkor is, amikor élelmiszerszállítmányt indítottak útra a fővárosba.293 Teljesebbé teszi a helyzet megértését a helyben állomásozó magyar és főleg szovjet katonaság nagy számára és mérséklő hatására való utalás, még akkor is, ha az ország egyik rádiója sugárzott is olyan híreket, hogy a különböző városokban tartózkodó magyar katonákkal együtt a pápaiak is –csatlakoztak október 31-én a Dunántúli  Nemzeti Tanácshoz .294

Mint arra az egyidejű helyi újság és iratok híján a később keletkezettek utalnak, a fővárosban október 23-án zajló, fegyveres felkeléssé alakult tömegdemonstráció rádión hallott hírére ugyan Pápán is sorra kerültek a középiskolás diákok körében és másutt is kisebb tüntetések, amelyek a budapesti jelszavakat visszhangozták, nagyobb és szervezett tömeg azonban határozottabb követelésekkel október 26-án vonult a Városi Tanács épületéhez. Fellépésük közvetlen – és hozzá lehet tenni: mérséklettel elért – eredménye volt, hogy a Tanács –Végrehajtó Bizottságának kommunista vezetőit eltanácsolták az épületből , és még mielőtt a Megyei Nemzeti Tanács elrendelte volna „hivatalosan” is (október 28.), megalakították a „Forradalmi Tanácsot”, amely aztán általános „tisztogatáshoz” kezdett.295

Bár az 1957-ben kiadott ún. –Fehérkönyv elsősorban az ipari üzemekben főleg a Pápai Textilgyárban bekövetkezett novemberi-decemberi sztrájkokért marasztalta el Pápát, utólag azonban közöltek olyan adatokat is, amelyek 40 kommunista oktőber 31-i lefogásáról (aztán részben szabadon bocsájtásáról) szóltak.296 Ezzel és a másutt is zajló tisztogatásokkal kapcsolatban utólag ugyan szívesen emlegették a volt horthysta tisztek, egykori nyilasok és hasonlók szerepét, mégis több esetben is be kellett ismerni, hogy egyeseket azért távolítottak el (pl. a tanácsi Mezőgazdasági Osztály vagy a Községgazdálkodási Vállalat vezetőjét), mert valóban alkalmatlanok voltak a rájuk bízott funkció ellátására.297 Voltak aztán olyanok is, akik e szorongatott helyzetben való megmérettetést meg sem várták, hanem maguktól vonultak vissza, esetleg az országot is elhagyták.

A korábbi vezetés helyett a „munkástanácsok” megválasztására és egyesek eltávolítására irányuló akciósorozat, néha keményebb változatban, további lépésekkel megtoldva a városnak szinte minden üzemében és intézményében lezajlott. A legnagyobban, a Pápai Textilgyárban pl. 31 tagú munkástanácsot választottak, amely tulajdonképpen egészen a következő év nyaráig fennmaradt.298 Az Elekthermaxban feloszlatták a gyár védelmére kezdetben megalakított fegyveres őrséget.299 Volt üzem (pl. a Veszprém  megyei Téglaipari Egyesülés), ahol a munkástanács a Budapesttel  való kapcsolatot és együttműködést is megteremtette. A Sernevállnál pedig amellett, hogy – mint több helyütt is – létrehozták a „szabad szakszervezetet”, a város élére is új tanácselnököt jelöltek. Ismét másutt (pl. a Húsipari Vállalatnál vagy a Sütőipari Vállalatnál) meg különböző jelképeket zúztak össze, vagy MDP-tagkönyveket téptek szét. Nagy számban fordultak elő önkényes lakásfoglalások is. E mozgalmas, itt-ott anarchiába hajló napoknak sajátos, ám a rendfenntartás, különösen a könnyen előidézhető fegyverzaj megakadályozása szempontjából hasznos képződménye volt a –nemzetőrség , amelybe több intézményből (pl. a Városi Tanácsból) is akadtak belépők.

Mint az országban általában, Pápán is meglehetős tartózkodással fogadta a hirtelen bekövetkezett változásokat a felkelésre ugyancsak kellő alappal rendelkező parasztság. Bár később előfordultak túlzó célzások a felsővárosi parasztok aktivizálódására, mégis inkább – és nemcsak a későbbi központi hivatalos megítélések visszhangjaként – azok a beszámolók közelítették meg leginkább az igazságot, amelyek szerint a szerveződési lehetőségétől korábban megfosztott helyi dolgozó parasztság –nem hanyagolta el az őszi munkálatait, elsősorban is a vetési munkálatokat , és mint megtoldotta az egyik beszámoló: „a szántási elmunkálás az ősz folyamán végre lett hajtva”.299/a Más, a kötelező begyűjtés eltörlését kísérő jelenség is érzékelhető már egy következő értékelésből, amely szerint a parasztság –nemcsak az eseményeket szemlélte nyugodtan, de azt is, hogy neki adót kellene fizetni.300

Egyébként a paraszti, a mezőgazdasági szféra e viszonylag nyugodt, ugyanakkor több tekintetben is ellentmondásos magatartását kiegészítették olyan vonások, amelyek a birtokos rétegek követeléseiről vagy inkább rejtett szándékairól árulkodtak (államivá lett erdei fa eladása, legelő és földek visszaigénylése stb.), mégis pl. a más paraszti rétegekhez tartozókból alakított, ezer bajjal küszködő egyetlen III. típusú tsz., ha néhány taggal megfogyatkozva is, de „továbbra is kíván működni és feloszlatását egyáltalán nem kérte”.301 Nehéz eldönteni, hogy a bizonytalansággal szemben miért és mennyiben mutatkozott vagy inkább csupán látszott ez a keret, egyéb híján, valamiféle adott érdekvédelmi intézménynek. Ebben az összefüggésben említésre érdemes az is, hogy a két I. típusú szövetkezet közül is csak az egyik (Petőfi) oszlott fel. Abban viszont már nem nehéz felismerni az ágazathoz tartozókat, így a parasztságot is jellemző, a változó történeti időket átívelő cselekvési „törvényt”, hogy míg az ipari üzemek egész sorában 1956/57 fordulójáig a munka felvételének megtagadásával, sztrájkkal tiltakoztak a külső katonai beavatkozás és a Kádár-kormány ellen, addig pl. a mezőgazdasági iskola tangazdasága is, éppen úgy, mint az előbbieknél történt, tekintettel „az őszi munkák sürgősségére és fontosságára, megszakítás nélkül dolgozott” – hozzátehető –, miközben a munkástanácsát „forradalmi tanáccsá alakította át”.302

Valami másfajta folytonosságát jelezte az életnek, hogy bár a diákság forradalmi érzülete megnyilvánult a kritikus napokban, mégis viszonylag rövid tanítási szünet után újra beindulhatott az oktatás.303 Ennek is és ahol szükséges volt, a nem helyi diákok átmeneti hazaküldésének is szerepe volt abban, hogy végül is a mérleg nem mutatott sem nagyobb zavart, sem életveszteséget az ifjúság körében.304 De a felnőttek közül sem, mivel azokat sem szólíthatták fegyverbe a helyben megtapasztalt óriási túlerővel szemben olyan hívatlan, kétes figurák, akik a jó ügy fellobanását könnyen pusztító tűzzé gerjeszthették volna. Pápa közvetlenebb vesztesége inkább a helyükről máshova, esetleg külföldre távozó szakemberekben és az ipari termelés – némi túlzással – 200 millió Ft-os kiesésében mutatkozott meg.305

Az 1956. őszi forradalmi felkelés pápai hullámverésének mérsékelt voltát tekintve okkal lehetne gondolni, hogy a november 4. utáni fordulatot követő visszavágási akció is, valószínűsíhetően ugyanazon okból, szintén mérsékelt volt. Ám a katonai jelenlét nagyságát és folytonosságát nem ilyenhez, hanem az ellenkezőjéhez tekintette háttérnek több megsértett pápai vezető, köztük az MDP elmozdított városi titkára is, aki csakhamar, már november 15-én az MSZMP mintegy 30 taggal megalakult szervezetének intéző bizottsága élére került.306 A visszavágáshoz rendelkezésre állt a magyar karhatalom, amelyről ugyancsak november végén jelentették be, hogy –a város területén a rendfenntartást átvette. 307 Szerencsére azonban Pápán a karhatalom nem jutott, és még akkori mércék szerint sem kellett volna, hogy jusson jelentősebb szerephez. Lehet, hogy ebben annak is része volt, hogy magyar alakulatok tisztjei közül sokan inkább a leszerelést és az átmeneti munkanélküliséget, mintsem a karhatlomban való részvételt vállalták.308

De azon kívül, hogy erős maradt a katonai jelenlét, közrejátszott ebben az is, hogy másokkal együtt a helyi megmozdulások vezetői és résztvevői közül sokan (így városi tanácstagok, többen a Húsipari Vállalattól, a Magasépítő Vállalattól, egyes KTSZ-ekből, továbbá 3 kórházi és 1 rendelőintézeti orvos is) elhagyták az országot, többen pedig az itthonmaradottakból mint forradalmi vagy munkástanácsi tagok készek voltak együttműködni a kompromisszumokra eleinte hajlandóságot mutató városi tanáccsal és részvételükkel mérséklő befolyásukat érvényesíteni. Ezt ugyan akként nyugtázta később a tanácselnöknő, hogy „bizony nem minden esetben a legérdemesebb dolgozókat küldték be”, mégis, mivel a végrehajtó bizottság tagjai közül első alkalommal egyedül ő jött vissza a hivatalba, azt is tudta és kifejezésre juttatta, hogy –a kezdeti időpontban csak a munkástanácsokra számíthattunk.309 Sőt november végén elfogadták és határozatilag is kimondták, hogy utasítják „a vb. elnököt a forradal mi bizottság tagjainak kiegészítésére”, továbbá, hogy rendőri úton is informálódjanak „az elvitt forradalmi bizottsági tagok sorsáról és visszakerüléséről”.310

A tanácsi vb-tagok ilyen módon való pótlására nemcsak a tanács korábbi titkára miatt, de azért is szükség volt, mert több tagot is hiába hívott a tanács elnöknője, azok különböző okokra hivatkozva nem jelentek meg a soron következő ülésen, sőt le is mondtak tagságukról.311 Úgy átmenetileg egy egyensúlyi helyzet alakult ki a város vezetésében, amely főleg személyi kérdések eldöntésében, de más területeken is megmutatkozott. Jellemző, hogy még az MSZMP városi titkárának ellenvéleményével szemben is elfogadhatóvá tették, hogy egyes vállalatoknál (pl. a Községgazdálkodási Vállalatnál) október-novemberben több alkalmatlan vezető „elbocsátása szabályszerűen, titkos szavazással történt”.312 De más alkalommal is (pl. a Gépjavító Vállalat igazgatója esetében) a tanácselnöknőnek is be kellett látni, hogy ha egyszer „az üzem dolgozói aláírásokat gyűjtöttek (az igazgató) leváltására”, azt nem lehet határozatilag megakadályozni, hanem meg kell vizsgálni és úgy dönteni fölötte.313 Figyelemre méltó az is, hogy novemberi és december eleji ülésein olyan álláspontra helyezkedett a tanács, hogy a mintegy 200-ra tehető „önkényes” lakásfoglalást ugyan nyilvántartják, de tudomásul veszik.314 Míg a tanácselnöknő egyfelől bejelentette, hogy „a városi pártbizottság átadja helyiségeit napköziotthon céljára”, másfelől szintén őt arra kötelezték, hogy tárgyalni kell a szovjet parancsnoksággal „lakások átadása ügyéban”, majd megvizsgálandó az is, hogy a megüresedett épületekből „iskolákat vagy lakásokat lehet-e átalakítani”.315 Ugyanott szó esett arról is, hogy mivel „nagy a hiány”, segíteni kell az élelmiszer-, a gyermekruha- és a tüzelőellátást. Nem véletlenül tartott fenn ideiglenesen a Városi Tanács ismét egy több mint 150 rászoruló étkezését biztosítő „szociális konyhát”.316

A közművek és a szolgáltatások körében általában nem volt fennakadás, ezért is a Városi Tanács decemberi ülésén úgy határoztak, hogy külön köszönet illeti meg az üzletek dolgozóit „azért az áldozatos munkájukért, amelyet ezen időszakban városunk dolgozóinak élelmiszerrel való ellátása érdekében tettek”.317 Mind az ilyen, mind a nemzetközi (pl. Vöröskereszt adomány) akciók csillapítóan hatottak a lakosság körében.318

Miután a népfelkelést és a forradalmat ellenforradalomnak bélyegző emlékezetes decemberi határozatot követően központilag kiparancsolták az üzemekből és az intézményekből a munkástanácsokat, Pápán is megváltozott, keményebb lett a városi vezetés hangja. Mindez nem annyira a tanács (melynek új titkárát nemsokára le is tartóztatták), hanem inkább az MSZMP városi vezetőinél volt érzékelhető. Ha még 1956. december közepéig, részben a párttagság lassú növekedése miatt is, mindez visszafogottan vagy egy-egy megbuktatott vezető megmentésében, másoknak viszont esetleg megbélyegzésében mutatkozott csak meg náluk, 1956/57 fordulójára és később még inkább általánossá vált a bosszú fellobbanása, a leszámolási kedv gerjesztése.

A forradalmi vagy munkástanácsok és a tüntetések vezetővel, a –hangadókkal meg is kezdték az eltávolítások, lefogások, bebörtönzések és internálások sorát. Az MSZMP városi intéző bizottsága az október 23. után történtek, illetve azok megtorlásának ellenőrzésére még külön –brigádot is alakított, hogy aztán 1957 januárjában nemcsak általában, hanem több, mint 20 üzemet és intézményt konkrétan is felülvizsgáljon. A vizsgálat eredményeiről érdemes megemlíteni, hogy bennük szinte ismétlődött az október 23-át követő megmozdulásokban résztvevők „rossz” múltjának sorolása és elbocsátásuk lassúságának kritikája.319 Egyes helyekről (Posta, Autóközlekedési Vállalat) úgy történt említés, hogy azok letagadták a megmozdulásokban való részvételüket. Az MSZMP Városi Intéző Bizottsága ülésén azonban nem fogadták el az ilyen védekező érveket, s további „tisztogatást” sürgettek. „Amelyiket /sic!/ nem lehet bíróság elé állítani, el kell küldeni 6 hónapra nyaralni gyűjtőtáborba. Aztán a legalacsonyabb munkakörbe kell őket beosztani” – hangoztatták többen is a résztvevők közül. „A legalacsonyabb munkába kell őket helyezni vagy internálótáborba vinni őket” – ismételte ugyanazt egy további hozzászólás, amely egyszersmind bővíteni javasolta a lehetséges büntetések sorát azzal, hogy –amelyik /sic!/ azt érdemli, felakasztani kell. Nem véletlen tehát, hogy a jelentést követő vitát egy olyan határozattal zárták le, amely szerint –lassú az ellenforradalmi elemek eltávolítása és leépítése- egyes területe/ke/n a kérdést már lezártnak tekintik, vagy máshol felső szervektől várják a megoldást . Figyelmet érdemlő még a határozatnak az a szándéka, amely szerint feltétlen informálódni kell a –tisztogatások során elbocsátottak és munkahelyet keresők múltjáról, továbbá, hogy fel kell számolni azt a –tisztogatásokat hátráltató hibát, miszerint –a gazdasági vezetők nem segítik a párttitkárokat . –A pártszervezetek gazdasági vezetőkkel oldassák meg az –eltávolításokat – hangsúlyozta a határozat. Szerencsére azonban a büntetés lehetséges legsúlyosabb fokozatának alkalmazására Pápán nem került sor.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a visszavágás évéhez képest mennyiben változtattak e szemléleten és módszeren az időközben bekövetkező és tervezett átalakulások, elég talán idézni az MSZMP néhány év után megtartott városi pártértekezletének jegyzőkönyvéből.320 Ebből kiérződik ugyan a hatalmi bázis szövetségesekkel való kiszélesítésének igénye, mégis az alkalmi szerepet eljátszott karhatalmisták után és helyett nem mondtak le arról a lehetőségről sem, amelyet az egyébként nagyon is megfegyelmezésre szoruló (ittasság, pisztollyal való fenyegetőzés miatt) –munkásőrség jelentett. 1956. helyi szereplőiről pedig azt tartották, hogy egy részük –méltó helyére került , más részüket meg „eltávolították az üzemből, számuk mintegy 80 fő volt.” Hozzátették azonban mindehhez azt is, hogy ha még lennének is ellenségeskedők, „azokkal szemben kiméletlenül el kell járni”. Mindazonáltal a –fő veszélyt – mint visszhangzott az MSZMP pápai vezetésében is a központi szentencia – ma a revizionizmus jelenti.321

A korábbi rendszer visszaállítása reformkísérletekkel

Ha egyfelől tapasztalható volt, hogy a megtorlás 1956 november-decemberétől távolodva sem azonos erősséggel és feltétlen nyíltan érvényesült, másfelől az is kitűnt, hogy a revizionizmussal szembeni mozgósítás sem korlátozódott a politikai-ideológiai szférára, hanem pl. éppen a társadalmi és gazdasági átalakításban nagyon is valós gyakorlati teendőkkel járt. Mindezekhez azonban, a lehetőség szerint, konszolidálni kellett az átmenetileg csaknem teljesen szétzilált politikai-hatalmi viszonyokat. Másként szólva elégtelen volt csupán keménységet vagy éppen fegyvert fitogtatni, a hatalomnak szervezett bázisra, sőt tömegekre is szüksége volt ahhoz, hogy kiteljesíthesse és fenntarthassa magát az élet különböző szféráiban.

A november elején megszervezett városi MSZMP, amely 1957 tavaszán két függetlenített munkatárs vezetésével működött, a korábbi alapszervezetek helyébe 21-et tudott újjáalakítani.322 Ám azok is kisebb taglétszámmal (1958 elején: 1105) rendelkeztek, mint korábban.323 Bár ennek 77,6 %-át munkások tették ki, mégis az MSZMP Városi Bizottságának az új tagjelöltekkel elégedetlen jelentése óva intett az alkalmazottak további felvételétől, mivel azok között sok pártba nem valót, –karrierizmusból belépőt látott.324 De ezen túl is a –pártfegyelem lazulására és arra panaszkodott, hogy a –fegyelmi bizottságnak állandóan van kivizsgálni való ügye . S valóban, 1957-től 1959 őszéig 56 ilyen ügyet tárgyaltak, döntően –italozás, társadalmi tulajdon megsértése miatt.325 E kifele sem igen vonzó problémákkal együttélve, 1960 őszéig néhány százzal gyarapodtak. Az 50 alapszervezetben (csak a Pápai Textilgyárban 6 – mintegy 380 taggal és tagjelölttel) is alig valamivel több mint 1.300 lett a létszámuk. Ez a szám az elkövetkező évtizedben is, évi átlagban mintegy 60-70 taggal gyarapodott, s így 1970-re sem érte el a korábbit, mert még akkor is csak mintegy 2.000 párttagot tartottak nyilván.326 1959 őszén még a KISZ is csupán 1.000 tagnál tartott, s ezt a számot csak a hatvanas évek közepére sikerült több mint kétszeresére, 1970-re pedig háromszorosára emelni.327 Leginkább még a szakszervezetek tagságának aránya állt helyre, mivel munkahellyel rendelkezőknek mintegy 96-98 %-a továbbra is tag maradt.328 Más szervezetek közül még a Népfront és a Nőszövetség mutatta magát Pápán.

A Városi Tanácsnak, mivel több tagja is elhagyta az országot, esetleg lemondott tisztségéről, vagy éppen (28 esetben) 1956-os magatartása miatt hívták vissza, az újabb választásokig csak 67 tagja volt, s annak fele sem lépett be az MSZMP-be.329 E szám ugyan az 1958. évi választásokon 98-ra gyarapodott, és elnökváltásra is sor került, ám új tagként csupán 23-at delegáltak.330 Ugyanakkor a tanácsülések (általában 76 %-os megjelenéssel) és a tanácstagi beszámolók 1958 után is meglehetősen passzív mérleggel zárultak, sőt, bár az utóbbiakból 15-öt terveztek, mégis –mindössze egy sikerül, amelyen 16 fő választó jelent meg .331 Nemcsak passzív, de szinte még éveken át az érdemi munkára is alkalmatlan volt a Városi Tanács apparátusa. A tanácselnök 1960. januári jelentése szerint az abban dolgozó 52 fő közül több mint fele csupán általános iskolai végzettséggel, további 4 pedig még azzal sem rendelkezett.332 A munkafegyelmet pedig így jellemezte az elnök: –A tanácsnál általában 8 órát kevés ember dolgozik becsületesen . Ezek után mégis a –nem elegendő, hanem rossz (1.200-1.450,-Ft) bérezést hozták szóba s azt, hogy – mint az MSZMP városi titkára feladatként megjelölte – –arra vegye az irányt a tanács, hogy a kommunisták számát növeljék olyképpen, hogy –munkásokat kell kiemelni az üzemekből.333

Mind e problémákkal együtt, a továbbiakban is elsősorban valójában a párt és a tanács képezték azokat az intézményes formákat, amelyeken keresztül a központi hatalom érvényesíthette, végrehajthatta elképzeléseit és célkitűzéseit. Míg azonban az előbbi az üzemekben, addig az utóbbi inkább a városrendezés és -fejlesztés területén jutott nagyobb szerephez. Politikai és ideológiai irányultságukra azonban egyként az ún. revizionizmus és dogmatizmus elleni –kétfrontúság hangoztatása volt a jellemző. Ezt látszott indokolni, hogy olyan feladatok végrehajtása került sorra, amelyek közül az első: a szövetkezeti átszervezés a begyűjtés eltörlését; a szövetkezés a tagosítás kényszerjellegének felszámolását; a parcellás gazdálkodást és védelmét, a Nagy Imre nevéhez, az ún. revizionizmushoz kapcsolódó paraszti érdekeket érintette. Ezt aztán néhány év után a gazdaságirányítás és általában a gazdaság megreformálásának kísérlete követte, amelyhez viszont az ún. dogmatikus túlzók háttérbe szorítására volt szükség.

Az előbbi a –még több engedményt és –liberalizálást követelő (és ennek érdekében –röpcédulázó ) azon értelmiségiek megrendszabályozására is irányult, akik szélesebb skálán gondolkoztak, és másképpen ítélték meg 1956-ot, valamint a megtorlásokkal megteremtett konszolidációt és egyáltalán az őket körülvevő világ jelenségeit, netán önnön morális és anyagi helyzetüket. –Találkoztunk revizionista nézetekkel is, különösen az értelmiség körében – olvasható a város politikai életéről szóló egyik jelentésben, amely még tovább is bővítette a vétségek körét olyanokkal, mint a –magyarkodás , az –irredentizmus és a hazalátogatók hatására tapasztalható –dicsőítése a –nyugati életformának .334 Ismét másutt viszont úgy tartották, hogy a volt kisiparosokkal, lumpenekkel együtt főleg a falusiak azok, akik –nézeteikben bevitték a munkásosztályba a kispolgáriságot.335 –Nagy gondokat okoz a faluról bejárók átnevelése – állt az ezek mintegy két és félezres száma miatt szinte folyvást aggódó jelentésekben. A –kétfrontosság szóban hirdetett dogmatizmus-ellenessége viszont olyan célpontokra irányult, mint pl. a különböző pozíciókból kikerült vagy nyugdíjazott alsóvárosi és belvárosi –öregek , akik sértődött- ségükben –minden helyes intézkedést alaptalanul kritizálnak, az ötvenes években folytatott politikát kívánják vissza .336 Volt azonban olyan veszélyjelzés is az egyik jelentésben, amely szerint a –munkásosztály vezetőszerepét fokozatosan az értelmiség veszi át és a párt vezetése háttérbe szorul .337 Ismét más hangulatúak azok a jegyzőkönyvileg is rögzített kedvező vélemények, amelyeket egy-egy Kádár-beszéd vagy a nagyszámú szovjet és magyar katonaság pápai állomásoztatása, netán a csehszlovákiai ún. –ellenforradalmi veszély időben való visszaszorításának híre az MSZMP-tagság körében kiváltott.338

A hatalom, közelebbről a város vezetősége azonban nemcsak a felsorolt problémákkal: a szövetkezeti átszervezéshez, majd a gazdaságirányítási mechanizmus reformjának megkísérléséhez ideológiai és politikai síkon is kapcsolódó ellentétekkel, ugyanakkor bizonyos önáltatásokkal kényszerült együttélni, hanem a lakosság olyan elemi problémáinak a változatlan megoldatlanságával is, mint pl. a járda-, a lakás- és a vízhiány, a munkahelyek és a közellátás elégtelensége, melyek a hatvanas években is jelentkeztek. Bár az utóbbiak alapvetően a gazdaság különböző ágazatainak alakulásától meglehetősen függő városfejlesztés kérdésköréhez tartoztak, mégis napi politikai vonzatuk is volt. Ez mindenekelőtt a tanácstagválasztások táján kibontakoztatott kampányoknál volt megfigyelhető. Mivel a folyamatos –népnevelés erőltetett formáját már nem lehetett felújítani 1956 után, és az 1958. évi választások tétje is még alapjában a hatalom legitimálása volt, inkább csak az elkövetkező választásokon indított kampányok nyújtottak alkalmat arra, hogy egyfelől a vezetők a lakosság napi gondjait jobban megismerhessék, másfelől, hogy érdeklődésük honorálását és a szavazók a reménykedésüket a választásokon –igen -nel fejezzék ki.

Jól illusztrálták ezt mind az 1963., mind az 1967. eleji választások. Az előbbi alkalommal pl. meglehetősen gyengék voltak a kétharmad részben párttagokból álló, 90 tagú tanács esélyei. Mindez annak tudható be, hogy – mint olvasható a tevékenységükről szóló egyik jelentésben – megjelenési arányuk –nem kielégítő , s a megjelentek –egy részének az üléseken való részvétele formális ; határozataik között –kevés a mozgosító erejű ; e testület –állami vonalon valójában –nem irányítója a helyi társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységnek .339 S erre még az sem szolgálhatott elégséges magyarázatul, hogy a –városi tanácsülés olyan politikai forma, amely a vb. és a szakapparátus alátámasztására szolgál , holott ez gyakorta –megmásult határozatok szerint, –tervszerűtlenül cselekszik. Nos, mint az 1963-ban megújított tanács munkájáról írott beszámolóból kiderül, az ígéretes kampány eredményeként egy, az előbbinél több (100) tagot, illetve azon belül 61 párttagot számláló testület állt össze, amely amellett, hogy állandó bizottságait, albizottságait és házbizottságait megalakította, fél év alatt ismét 99 tanácstagi beszámolón 1873 megjelenővel és 291 közérdekű bejelentéssel, továbbá a fogadóórákat is tekintve 60 panasszal dicsekedhetett.340 Ám az 56 főnyi városi tanácsapparátus összetétele pl. iskolai végzettség szempontjából alig változott, mert abból csupán 20 rendelkezett közép- és felsőfokú végzettséggel.

A következő, 1967. eleji tanácstag-választások alkalmából már a 41 %-os megjelenés mellett tartott jelölőgyűléseken 298 felszólalónak 325 problémát sikerült felszínre hozni.341 Más kérdés aztán, hogy miként 1963 után, a nagy kampányhoz képest ezeknek is csak a töredéke nyert megoldást. Hiszen, mint arról szó esett, az elsődleges teendőket valójában a szövetkezeti átszervezés, majd a gazdaságirányítás mechanizmusának reformja képezte, és a városfejlesztés kérdéseinek megoldására is csupán ezek függvényében kerülhetett sor.

A gazdaság átalakításának, fejlesztésének politikai-igazgatási feltételeit és körülményeit áttekintve meglehetősen bátornak tűnik a város vezetőinek az a döntése, amely a termelőszövetkezeti átszervezés országos ütemezésen belüli mielőbbi megkezdésére és befejezésére irányult. Nem kétséges, a parasztság jelentős részének korábbi elgyötörtségből, majd csalódásból adódó pszichikai állapota, megcsappant immunitása, viszonylagos hajlíthatósága, alakíthatósága, mint az ország egészében, Pápán is érződött. Azt viszont legfeljebb csak visszhangozhatták az 1958 végére kötelezővé vált központi szentencia nyomán, hogy 1956/57-ben a termelőszövetkezetek egy részének együttmaradása a parasztságban azok meggyökeredzését, megerősödését jelentette.

A város határában együttmaradt Kossuth  Tsz-ről, de a laza szervezettségű I. típusú Micsurin Szövetkezetről sem lehet ilyent leírni. Bár valahányszor – és ez sokszor megesett – új vezetők kerültek az élére, mindig megcsillant a javulás reménye, de a tagság, a felszereltség és hozzátehető: a közgazdasági környezet sem volt erre igazán alkalmas. A 468 kat. holddal rendelkező, 30 tagú tsz az 1958. évi zárás szerint ugyan 10 kat. holdon gyümölcsöst, 25 kat. holdon pedig halastavat is létesített, mégis mert saját gépe szinte semmi (csak néhány daráló) és állatja is kevés (30 tehén, 2 ökör, 15 ló) volt, gabona-átlaghozamai pedig alacsonyan alakultak (búzából 6,13/kat. hold), ugyanakkor hitel híján a 30,-Ft körüli munkaegység-értéken belül magas volt a természetbeni fizetség hányada, képtelen volt árutermelését növelni.342

Ilyenképpen a még több, mint ezernyi – egyenként átlag 5 kat. holddal rendelkező – pápai paraszttal, akik csaknem negyedrészben mintegy 570 kat. hold tartalékterületet is béreltek, inkább csak a sanyarú múltra és az egyéni gazdálkodás jövőbeni ellehetetlenülésére, de nem a nap mint nap tapasztalt kedvezőtlen helyi példára hivatkozva lehetett az 1959 elején kezdődő átszervezés során szót érteni. Ehhez, szinte egyszerre az egész járásban, mindenekelőtt a pápai városi alkalmazottak és üzemi munkások soraiból jelentkező vagy választott párttagok több, mint 300 fős csoportját vetették be. A városban is több, mint 30 –népnevelő szervező járta a parasztportákat, annyira nem fukarkodva az ígéretekkel és a jobb jövő ecsetelésével, hogy a végén még az újonnan belépettek között is akadt, aki felcsapott –tsz-agitátornak .343 Ugyanakkor ismételten gazdagyűlést tartottak az Alsóváros  parasztlakosainak az átszervezés serkentésére, az MSZMP egyik országos vezetője pedig a Jókai  Kultúrotthonban rendezett szövetkezeti nagygyűlésen szólalt fel a szövetkezés érdekében.344

A megyei újság viszont nemigen segítette könnyebbé tenni a pápai átszervezés terepét, hacsak azzal nem, hogy januárban és márciusban is foglalkozott a Pápa és Vidéke Földművesszövetkezetnek a népi ellenőrzés által felfedett, majd bíróság elé került bizonylati és felvásárlási csalásaival.345 Pápai kiadású számában pedig külön hírül adta a két új tsz, a –Rákóczi és a –Táncsics közel 300 taggal és valamivel kevesebb családdal történt megalakulását és a –Kossuth tsz új belépőkkel való gyarapodását.346 –Pápa tsz-város lett – olvasható a következő nap is az egyik írás címe, majd nem sokkal később az ösztönzésként felfogható kijelentés is, hogy –üzemeink, intézményeink támogatják a járás termelőszövetkezeteit .347

A megalakulás után az egyenként 1.000 kat. hold körüli területtel rendelkező három tsz a továbbiakban még gyarapodott is, s így 1950 végén összesen több, mint 3.500 (szántó 3.136) kat. holdon kezdhették el az első teljes gazdasági évet.348 Amennyire azonban ezt a gyarapodást sikerült összekötni egy –összefüggő parcellákat kialakító gyors földrendezéssel, annyira átmeneti volt a tagság 400 fölé (családok 348-ra) gyarapodása, mivel ezt év végére annak 357-re (családok 329-re) való visszaesése és rendezettség helyett a szervezettség kezdetlegessége, valamint a laza munkafegyelem jellemezte. S ebben – bár többször is bizonygatták – ugyancsak kevés része volt annak, hogy 20-25 család végül is kívül maradt és önállóan gazdálkodott tovább. A létszám visszaesése – amint a helyzetjelentésekből kiolvasható – alapvetően azzal magyarázható, hogy az átszervezés során és után a parasztokból, főleg a fiatalokból többen is a város üzemeiben kerestek és kaptak munkát. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy –a munkaerő vonalon tsz-eink rosszul állnak, mert a meglévő tagok nagyobb arányban idős emberek és betegesek, nem tudtak megfelelő eredményt elérni, hogy a családtagokat kielégítően a munkába bevonják.349 Ezen a helyzeten segítendő, szükségesnek tartották az üzemekkel való megegyezést, hogy –lehetőleg ne vegyenek fel mezőgazdaságban dolgozókat .350 A Városi Tanács munkaügyi csoportja pedig a törvényre hivatkozva akadályozta, hogy tsz tagoknak, sőt ha a tsz úgy kívánja, azok családtagjainak az üzemekben munkát adjanak.351 Valójában azt a szempontot tartották követendőnek, hogy aki a tsz-ből kilép, az 3 évig nem helyezkedhet el.

Hiába voltak azonban az ilyen és hasonló adminisztratív rendszabályok, azok a többé-kevésbé érdemes, de tapasztalatlan vezetés mellett nem oldhatták meg a munkaerő-problémákat. A –mit tudni, mi lesz még jövőre? vagy a tsz-ben –a szociális körülmények-, miért nem azonosak az ipari munkásokéval? és hasonló kérdések felvetődése valójában a munkakedv hiányát jelezte.352 Erre ellenszernek ugyan szívesen alkalmazták a –munkaegység-megvonást , sőt a háztáji terület részleges vagy teljes elvételét, ám ezekkel sem lehetett sokat kezdeni az olyan szabályozatlan viszonyok között, amelyekben alkalom nyílt arra, hogy 33 tagnak egyenként két tehene, húsznak pedig lova legyen, –amivel fuvarozott . Folytatható a sor még azzal, hogy 17 tag egyáltalán nem, 20 pedig csak 50 munkaegységnyit teljesített 1959. végéig a közösben.353 Viszont annál gyakoribb volt a –munkaegység-higítás , a lopás, amelyből –roppant kára származott a tsz-nek (nevezetesen a Rákóczinak ), olyannyira, hogy a –takarmányhiányt is ennek tudták be. Megkísérelték ugyan –munkakiesés címén kártérítési eljárás lefolytatását is (76 esetben) vagy a lopások miatt a rendőrség igénybevételét, de az eredmény elmaradt, jórészt azért, mert –nem akarnak egymás hibái ellen fellépni . Nem véletlen tehát, ha első évben aratás-cséplés idején és később is –segítségért kellett fordulni az üzemi munkásokhoz .354 Az őszi teendőket (betakarítást, szántást-vetést) azonban így sem tudták időben elvégezni.

Miként a munkaerőhiány krónikussá válásához, ez utóbbihoz is nagyban hozzájárult – különösen a két új tsz-nél – a vonóállatok szétszórt elhelyezése s így a –fekete fuvar lehetősége és természetesen a saját gépek hiánya. Egyedül a Húsipari Vállalattól komolyan támogatott Táncsics  Tsz engedhette meg magának, hogy lovainak egy részét selejtezze és saját traktort vásároljon.355

A három tsz 1960 januárjában, az átszervezést követően tartott első zárszámadása, az iménti előzményeket figyelembe véve, nagyjából hűen jelezte azt a színvonalat, illetve sorrendi helyet, amelyet egyenként elértek, s hozzá lehet tenni, továbbra is tartottak. Míg a Táncsics  Tsz egy mukaegységre 40,-Ft-ot tudott fizetni, a Rákóczi  Tsz-től 24,50 Ft, a réginek számító, eladósodott Kossuth  Tsz-től pedig mindössze 19,80 Ft tellett. E sorrend további fennmaradására más oldalról az is utal, hogy pl. 1960-ban búzából és zabból 4 q-val, burgonyából pedig jó kétszeresével volt több a másik kettőnél a Táncsics kat. holdankénti átlaghozama.356 Ezért a két tsz-ben 1960-ra (a Kossuth Tsz-ben már ki tudja, hányadszor?) elnök-, illetve profilváltást tűztek napirendre, azzal a meglehetősen lehangoló indoklással, hogy a továbbiakban –olyan termékeket termeljenek, amit (sic!) nem lopnak el (pl. gyógynövényt).357

A –nem tervezett vezetőkkel és –kupec tagokkal dolgozó Rákóczi  Tsz-ben nemhogy a családtagok nem vettek részt a közös munkában, de a tagok egy része sem, csupán a háztájiban foglalták el magukat, ezért a 100 munkaegységen felül teljesítők száma is mindössze 57 fő volt. –A munkafegyelem ez évben a város területén ebben a tsz-ben a leglazább – állapította meg az MSZMP városi bizottságához írt jelentés, amely, mintegy a helyzetet orvoslandó, egyszersmind felvetette a másikakkal való összeolvasztás gondolatát is.358 Mivel a városi vezetésnek az elmúlt évtizedben a Kossuth  Tsz-szel esett több gondja-baja, inkább annak az oldaláról közelített ugyanabba az irányba. –11 év alatt még egyszer sem sikerült megfelelő jövedelmet biztosítani a tagoknak, melynek oka – írta megszilárdítási tervében az MSZMP városi titkára – a gazdasági vezetésben lévő tapasztalatlanság, hozzá nem értés-, hanyagság .359 A Kossuth Tsz –bár elmúlt 10 éves, mégsem lehetett példaként emlegetni az egyéni parasztok előtt – visszhangozta majdnem ugyanazt a megyei újság is.³⁶⁰ teendő tehát – mint egy jó fél évre rá meghatározták – a két új, –közepes szintű termelőszövetkezettel való egyesítés, márcsak azért is, mert a közepesek egyikében is –igen gyenge a vezetés.361 Ennek ellenére úgy tartották az előkészületet taktikusnak, hogy a gyenge tsz-ben is növelni kell a munkaegység értékét, mert különben a jobb –nem akarna vele egyesülni .

Egyébként könnyen lehet, hogy az egyesüléssel kapcsolatos szentencia kimondásához hozzájárult a környékbeli, de a város határából is részesedő, közel 21 ezer kat. holdra kiterjedő három állami gazdaság pápai székhellyel történő, 1961. januári összevonása is. 362  S ezt aztán a korábbi jelentéktelen változásokhoz képest (Tapolcafőnek  32 kat. hold átadása, Kéttornyúlaktól  viszont 15 kat. hold átvétele) egy nagyobb mezőlaki területrész (301 kat. hold) Pápához való csatolása követte.363

A három pápai tsz egyesítésére és az –egyetértés elnevezés felvételére 1961 februárjában került sor. Miután a tsz vezetői ezt elfogadták, a tagság is megérteni látszott, hogy a jó szakvezetés biztosítása, a gépek, az épületek jobb kihasználása folytán mindez csak előnyökkel járhat. Az egyesítő és az új vezetőket megválasztó közgyűlésen 80 %-ban megjelent tsz-tagok részéről, –amikor szavazásra került a sor, egyetlen ellenszavazat nem volt .364 A három tsz szakembereinek javából választott vezetőségnek immár egy 3.700 (sőt a hivatalos statisztika szerint: 3.858)365 kat. holdas gazdasággal és a különböző társadalmi háttérrel rendelkező, össze nem szokott 374 tag irányításával járó gondokat kellett vállalnia.

Mi sem érthetőbb, mint hogy máról holnapra nem változott meg a korábbi helyzet. Bár a tervek nem hiányoztak a 6,7 millió Ft-os 1961. évi pénzbevételről és a 27 Ft-os munkaegység-értékről, az állatférőhely-bővítésről és a különböző gépek, eszközök beszerzéséről. Az eszközkoncentráció és a jobb munkaszervezés végett külön állattenyésztési, valamint külön 71 kat. holdas, munkaigényes kertészeti üzemágakkal új üzemegység-beosztást alakítottak ki. A 374 tagból azonban rendszeresen csak 292 dolgozott. S ebben nemcsak a fegyelmezetlenség, hanem a korábbról örökölt kedvezőtlen korösszetétel (217 ötven év fölötti) is részes volt.³⁶⁶Ezért is pl. a kapásoknál, annak ellenére, hogy anyagilag is szankcionálták a mulasztásokat, a részesművelés nem vált be, és helyette a tagság egyetértésével –premizálást kellett bevezetni.367

Felléptek persze olyan hátráltató tényezők is, mint a vetőmag elégtelensége, szárazság, vihar stb., amelyekről nem tehetett a tagság. Úgy a búzát kivéve sem a növényi termékekben, sem pedig (a gyenge takarmányozás miatt) az állati hozamokban nem sikerült a várt mennyiséget teljesíteni. Ezért is az időközben 6 millió Ft-ra csökkentett 1961. évi tervhez képest több, mint 650 ezer Ft kiesés keletkezett, s így a 27,16 Ft helyett a munkaegység értéke is csak 24,36 Ft lett.368 Az egyesülést követő első év eredményei kihatottak persze a továbbiakra is. A fejlesztést és a munkaegység értékét előirányzó tervek, sőt a megva-lósításukra tett lépések azután sem hiányoztak, mégis pl. a munkavégző tagok számának további csökkenése (280-ra), egyes takarmánynövények (kukorica, lucerna) termésátlagának visszaesése s részben ezért az állatállomány stagnálása, az árbevétel-növekedés mellett is a 28,11 Ft helyett 26,53 Ft-os munkaegység-érték elszámolását és azt tette lehetővé, hogy ezt esetenként prémiummal és földjáradékkal (1962-re összesen mintegy 470 Ft-tal) kiegészítsék.369

Bár az elkövetkező években a saját géppark kiépítésének folytatása, bizonyos melléküzemágak (fuvar, homok- és kavicsbánya) kialakítása, továbbá virágkertészet létesítése is sorra került, sőt a tsz vezetőgárdája is kicserélődött, mégsem sikerült sem a termésátlagok, sem a még többnyire szórtan elhelyezett állatállomány alacsony színvonalon való stagnálásán változtatni. Úgy ennek megfelelően, sőt visszaesésekkel tarkítva alakult a munkaegység értéke is. Csak a mérleghiány összege nőtt egészen 1966-ig (3,6 millió Ft), amikor is az –lerendezésre került , és az 1967-es évet már –tiszta lappal kezdhették.³⁷⁰Ezzel együtt azonban az is ott állt az új elnök jelentésében, hogy a –talajok jó része nem részesült őszi szántásban és az állattenyésztésnél elhelyezési, takarmányozási problémák voltak.371 S ha mindezek felszámolására és a tagság jövedelmének emelésére meg is voltak a tervei, mégsem csak az elöregedést és az időjárás elemi folyamatait nem tudta igazán befolyásolni, de a termelőszövetkezeti nagyüzemek működésének már említett környezeti, közgazdasági feltételeit sem.

Jórészt már az új elnök tevékenységéhez fűződött az is, hogy a tsz tagja lett az 1966-ban mintegy 15 másik gazdasággal létrehozott, pápai székhelyű Termelőszövetkezeti Közös Építőipari Vállalatnak, és részese a Termelőszövetkezeti Társulás pápai boltjának (a volt Központi Presszó helyén), 1970-ben pedig két, saját zöldségboltot is nyitott a városban.372 Azt nem lehet pontosan megállapítani, hogy pl. a Vízrendezési Társulatba való belépéssel és az ugyancsak Pápán megalakult Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Üzemgazdasági és Tervező Közös Vállalatában vagy akár a mezőgazdasági szakmunkásképzésben való részvétellel mennyiben jutott előre.³⁷³Bizonyos azonban, hogy az előbbiekkel együtt mindezek hasznos és bátor lépések voltak, szemben azokkal a szűklátókörű ítéletekkel, amelyek szerint nem jó az, ha az árusító tsz-ek –kertészeteiket visszafejlesztették és eredeti céljuktól eltérő beszerzés/ben/ és értékesítésben látják a feladatukat . Vagy: –Nem szabad megengedni, hogy a tsz-ek sok helyen manufakturális ipari tevékenységet folytassanak. 374

Az is bizonyos, hogy nemcsak a mezőgazdasági szakiskola tanárai által tartott szaktanfolyamokból, később pedig a 3 éves mezőgazdasági szakmunkásképzésben való részvételből, de a városban és a tangazdaságban folyó ilyen irányú szakközépiskolai (technikumi) és szakmunkásképzésből is profitált a tsz. 375 S nem kevésbé haszna volt a Pápán teljesen újként alakult Mezőgazdasági Gépészképző (traktoros) iskolából is. Ez már 1960-ban beindult, s mintegy közel 2.000 résztvevőjének gyakorlóhelye a város egyik, 115 állandó lakossal nyilvántartott külterületi helységében volt.376

Egy, a tsz vezetői által később készített jelentés úgy tekintett vissza a hatvanas évekre, hogy azok –1963-tól 1967-ig nagyon göröngyös utat jelentettek- kevés volt a jövedelem, kicsi a termelékenység és a termelőszövetkezet legtöbb esetben, eredményesség helyett mérleghiánnyal zárt. Majd úgy folytatódik: –ha a fejlődés nem is érte el a kívánt mértéket, azért mégis évről-évre egy-egy lépéssel előbbre léptünk-, termelőszövetkezetünk megteremtette azokat a feltételeket, hogy a –gyenge termelőszövetkezeti jelzőtől megszabadulva elérje a közepesen gazdálkodó- szintet .377 S valóban, ha nem kis beruházási hitelek árán is, 1970-ben a már 20 traktorral, 4 arató-cséplőgéppel, 9 vető-ültetővel és más gépekkel, ugyanakkor 400 db-ot meghaladó szarvasmarhával, 500 fölötti juhállománnyal, 32.000 baromfival rendelkező, szántóterületének nagyobb részét évenkénti mű- és szervestrágyával ellátó tsz utolérte önmagát, és a megyei átlagnál mintegy évi 5.000,-Ft-tal többet tudott juttatni (állandó dolgozó és nyugdíjas) tagjainak.378

Egyébként bizonyára nem véletlen, hogy az évtized fordulóján már eredményesen gazdálkodó Pápai Állami Gazdaság évtizedeire visszatekintve szintén 1963-ban jelölték meg a mélypontot.379 Viszont a mezőgazdasági iskola ugyancsak több ezer kat. holdas tangazdasága már nagyobb visszaesések nélkül működött, sőt időközben arról is hírt adott a sajtó, hogy –bemutató üzem lett.380 Igaz, a keresetek is magasabban alakultak, mint az állami gazdaságban vagy a tsz-ben.381

Teljesen más pályaívet járt be a Pápa életében alapvető jelentőségű ipari ágazat. Bár ennek a korábbi szerkezeti és technikai alapokon való erőltetett fejlesztése, a –revizionizmus felszámolásában hasonló politikai és ideológiai motívumokkal rendelkezett, mint a mezőgazdaság mielőbbi átszervezése, mégis tagadhatatlan, hogy ebben az ágazatban mutatkozott bizonyos átmeneti fellendülés, amelynek tartalékai aztán a hatvanas években kezdtek kimerülni. A csaknem folyamatosan termelő Húsipari Vállalatot kivéve a különböző ipari üzemekben 1956/57 fordulójáig tapasztalható teljes vagy részleges munkabeszüntetéseket követő, ígéretes újrakezdésben és átmeneti fellendülésben bizonyos szerepe volt a munkásérdekek 1956-tal kikényszerített részbeni figyelembevételének. Mindezt nem annyira a munkástanácsok felszámolása után létesített üzemi tanácsok tevékenysége, hanem inkább a bérek emelése, a nyereségrészesedés bevezetése jelezte. Volt ahol az emelés majdnem a 40 %-ot is elérte, nyereségrészesedésként pedig átlagban 19 napnyi munkabért számoltak el.382 Még olyan üzemben is, mint a Pápai Textilgyár, ahol legtovább tartott a sztrájk, miután a –fizetés rendezve lett és bevezették a –részesedést , nemcsak a munka ment jobban, de –a lopások csökkentek, az értkezletek látogatottabbak lettek.383

Ugyanakkor első alkalommal történt meg, hogy központilag külön akciót kezdeményeztek a munkásság helyzetének felmérésére. Mindezt Pápán 26 fő, 7 üzem és intézmény 360-380 dolgozójának megkérdezésével végezte el.384 Bár az összegző jelentés is megállapította, hogy az üzemi tanács működését ugyan –nem ismerik , ami azonban kedvező eredményekkel járt, az a bérek és a szociális juttatások rendezése volt. –A dolgozók véleménye, az életszínvonal lényegesen emelkedett – olvasható az összegzésből. Mégis elégedetlenséget is jeleztek, nem csupán azért, mert –egyes vezetők kezdenek a dolgozóktól elszakadni , hanem – és ez a súlyosabb – amiatt is, hogy megoldatlan a –lakásprobléma , a –közellátás , az orvosi ellátás, a –bölcsődék, napközi otthonok- szűk keresztmetszete , egyszóval tehát a szolgáltatások kérdése.385 A csak kisebb részben ifjúsági szervezethez tartozó munkásfiataloknál a lakáskérdés mellett foglalkoztatási gondokat is szóvá tettek.386

A műszaki értelmiség körében valamivel később készített felmérés ugyan alacsonyabbnak ítélte meg számukat, mint amennyi az iparosított Pápához szükségeltetnék, mégis inkább a –műszakiak anyagi megbecsülésének elégtelenségében és a –lakáshiányban , a –klubhiányban jelölte meg a velük kapcsolatos főbb gondokat.387 Egy 1964. évi összegzés a három legnagyobb pápai üzemben tapasztaltak alapján azt is kimondja, hogy egyes szakemberek mindezen okokból az akkor kedvezőbb feltételekkel rendelkező Ajka irányában tájékozódnak.388

Az 1957-től átmenetileg javult bérviszonyok és a nem annyira a városi, hanem inkább az üzemi panaszok enyhítésére épülő szociális (fürdő, öltöző, ebédlő) és üdülési létesítmények biztosítása (pl. a Balatonnál ) mindenképpen kedvezően befolyásolták a termelést, aminthogy éreztették hatásukat az 1956-ban elkezdett vezetőcserék is, amelyeket kezdetben a dolgozók nyomására, egyszerűen leváltással, később pedig a régiek nyugdíjaztatásával oldottak meg.389 Mindezekhez egyes üzemekben (pl. az Elekthermaxnál) még hozzájárult az adminisztratív állomány bizonyos csökkentése is.390

Nem lehet továbbá figyelmen kívül hagyni néhány olyan, egymással némely pontokon okozatilag is összefüggő tényezőt, illetve körülményt, amely ugyancsak az ipari termelés átmeneti javulását segítette. Egyik, hogy egy sor építkezés, amelyet már korábban elkezdtek, 1956 után fejeződött be. Ezek nem csupán üzembővítést vagy karbantartást, hanem sokszor bizonyos technikai előrelépést is eredményeztek (pl. a Húsipari Vállalatnál a kazán- és hűtőberendezésben, az Elekthermaxnál a korszerűsítéssel összekapcsolt gyármánybővítésben).391 Az ilyen irányú központi beruházási és rekonstrukciós célú összegek – az egyidejű iratokból láthatóan – főleg a hatvanas években növekedtek jelentősebben. Míg az 1957-et követő két és fél évben 30 millió Ft-ot költöttek ezekre (és szociális célokra), addig 1964-ben, nem számítva a városi beruházásokat, csak egy évben több, mint 43 millió Ft-ot, felújításra 19 millió Ft-ot (és maradványból áthozva még további 26 millió Ft-ot) kaptak a város nagyobb üzemei.392 Bár 1966 elején megállapították, hogy –kiemelt beruházás Pápa városában nincs , mégis az elkövetkező öt év is 250 milliós központi beruházási összeggel indult, amelyből csak 1967-ben 38 millió Ft-ot költöttek a Pápai Húsipari Vállalat fejlesztésére.393

Mindez azonban olyan viszonyok között történt, amikor – mert bőven állt rendelkezésre munkaerő – tilalmazni kellett a hatvanas évek elején a környező falvakból mintegy 1.200 főre tehető bejáró, köztük albérletet, majd lakást szerző munkások számának gyarapítását. Ugyanakkor kimondták, hogy a felszabaduló vagy bővülő munkahelyek mindenekelőtt a városi munkanélkülieket illetik.394 Nos ilyképpen a műszaki-technológiai fejlesztés és az általa megvalósítható, újra bevezetett normaszigorítások – ahogy akkor nevezték –norma-karbantartások – csak ritkán járhattak munkaerő elbocsájtással.395 Ha volt is ilyen, inkább olyan okokról lehet olvasni (pl. az Elekthermax esetében), mint a nyersanyaghiány, rossz kooperáció stb.396 Úgy történhetett meg, hogy az ipari termelés elő-rejutásában csak részben és nem minden üzemben érvényesülhettek a felsorolt motívumok.

1960-at alapul (100) véve a teljes termelési érték, a város 17 üzeme közül 1965-re leginkább a számszerűen többségi, de a termelésben kisebb hányadot jelentő szövetkezeti szektorban emelkedett (144), amelyet az ugyancsak nem jelentős tanácsi (132,9), majd végül az állami szektor (126) követett.397 E sorrendben nagy szerepe volt anak, hogy a szövetkezeti ipar 1957 után jobban önállósult, nagyobb mozgásteret követelt és kapott is. –Maguk akarják értékesíteni termékeiket a pápai cipészek – olvasható 1957 tavaszáról.398 Ugyancsak ez évben az Építőipari KTSZ külön mészüzemet vásárolt, továbbá Ács és Tetőfedő KTSZ is alakult.399

Történtek ugyan egyes állami vállalatoknál is hasonló irányú lépések, mint pl. a Húsiparinál egyfelől a termelési vertikum teljesebbé tételére (a korábban megszerzett fehérmalmi és mátyusházi hizlalada fejlesztése, valamint Pápán és Veszprémben  húsboltok üzemeltetése), másfelől az üzemi koncentrációra és a jobb munkamegosztásra (1963-ban a veszprémi és a keszthelyi vágóhidak beolvasztása a Pápai Húsipari Vállalatba).400 Ám ezek, amellett hogy a korszak átszervezéses terápiájának abszolutizálását vagy mint a pápai székhelyű Tégla- és Cserépipari Vállalat hatalmas területre (3 megye 27 gyáregységére) való kiterjesztése, a megalomániát jelezték, egyéb híján afféle gesztusként is felfoghatók a mellőzöttséget érző Pápa javára.401 Fölthetően ez utóbbi játszott közre a Veszprém megyei Építőanyagipari Vállalat bekebelezésében és a Pápa városában 1963-ban létrehozott Talajerőgazdálkodási Vállalatba történt beolvasztásában.402 Igaz viszont, hogy egyidejűleg megyei irányítás alá vonták az építőipari vállalatokat, és Pápán csupán egy építésvezetőséget hagytak.403

Az állami szektor lehetőségeit egyébként is nagyban megszabták a központi költségvetés esetlegességéből és akaratlagosságából eredő korlátok, valamint a fejlesztésnek, a gyártmányszerkezet átalakításának és bővítésének olyan átmeneti kihatásai, mint a munkaráfordítás növekedése mellett is megcsappant termelési eredmények. Mindezek meggondolttá tették egyes vezetőket a fejlesztésben. Hogy aztán végül is miként oldották meg vagy inkább kerülték ki a dilemmát, arra jól utal az a hatvanas évek első feléről készült összegzés, amely szerint –a szocialista iparban együttvéve- a több termelés teljes egészében létszám-növekedésből származott .404

Úgy a gyártási technika s általa a termelékenység növekedése, ha költöttek is rá, inkább csak részben beváltott igény maradt. Nem véletlen, hogy az exportban jobbára a húsipari termékek állták meg nyugati piacokon is a helyüket, míg a technikai fejlődés kihívásaira leginkább érzékeny, háztartási villamosipari eszközöket gyártó, egyre bővülő Elekthermax üzem és úgyszintén a Gépipari Vállalat is problémákkal küszködött. Az MSZMP városi bizottságának a gépiparról készített 1965. tavaszi jelentése a létszám túlzott növekedéséről szólva azt is megállapította, hogy –az Elekthermax Vállalat- a műszaki fejlesztéssel, korszerű gyártástechnikák bevezetésével nem tudta megfelelően ellensúlyozni a gyártmányösszetételből adódó problémákat.405 A továbbiakban – ide értve egy másikat: a Gépjavító Vállalatot is – hozzátette még, hogy ezek –anyag- és alkatrész-ellátási nehézségek és kooperációs hiányosság miatt csak –korszerűtlen gyártmányt tudtak előállítani.

E problémákat sem a szocialista piaci irányultság megnövekedésével, sem – mint az az Elekthermaxban történt – az igazgató, majd az egész vezetőgárda 1966. tavaszi lecserélésével nem lehetett megoldani.406 A város legnagyobb üzeme, a Pápai Textilgyár is csak –túlfeszített munka árán és úgy is visszaesésekkel (pl. 1962-ben) tudta a hatvanas évek közepére exportképességét megőrizni. Szakemberek szerint, néhány kiugró cikket kivéve, termékei –mint korszerűtlenül és gazdaságtalanul előállított tömegcikkek , csupán –megközelítik a világszínvonalat.⁴⁰⁷ Sorra véve az olyan hibákat, mint a –fonale-gyenetlenség , a –nopposság gyakorisága, a színélénkség, a gyűrtelenség hiánya, megállapították, hogy bár a –finomabb tarkánszőtt áruk irányába kell fejlődnünk , de gépek dolgában –nagyon le vagyunk maradva.408

Elégséges ok volt tehát arra, hogy Pápán is végiggondolják, miként maradhat talpon, hogyan fejlődhet tovább és tehető gazdaságossá a város ipara, illetve gyárainak azon többsége, amely nem felelt meg a kor, azaz a külső és belső piac igényeinek. Érdemes külön is megjegyezni, hogy bár a dolog természetéből eredően többnyire fölülről indult a –végiggondolás , Pápán mégis szinte kezdettől természetesnek tartották a helyzet felülvizsgálását és orvoslását. Az már ismét további fejlemény, hogy a helyzet kezelésében nem mindig maradtak meg a maguk felfedte lényegnél: a gazdaságnál, főleg azért, mert a problémák, különösen munkás- és pártkörökben egyszerűen szociális és politikai, sőt hatalmi mezben jelentkeztek.

A –gazdasági mechanizmus felülvizsgálatának igényéről első ízben 1965 végén, az ideológiai helyzetről az üzemekben mintegy 250-300 munkással és alkalmazottal folytatott beszélgetésekben esett szó. Az ezekről készített jelentés nemcsak a –bérarányokat , a –prémiumokat érintő kifogásokról és az –egyes vezetők személyes példamutatásának hiányáról , de arról is beszámolt, hogy –szinte mindenhol felvetették a népgazdaságban jelentkező felelőtlen pocsékolást-, a felelősségrevonás alkalmazását-, a munkafegyelem lazaságát.⁴⁰⁹ –Drága és lassú a munka – közvetítette a beszámoló a megkérdezettek véleményét, mely vélemény egyszersmind a lehetséges teendőkre is kiterjedt: –Különösen a gazdasági ösztönzők, a vezetési módszerek tökéletesítése vetődött fel sürgetően – így a közelebbiek. Általában és távlatilag pedig az olvasható, hogy –gazdasági mechanizmusunk vizsgálata országos szinten folyik. Ez hosszú folyamat, ami nem zárja ki, hogy helyileg ne szüntessük meg a termelékenység emelkedését gátló tényezőket . Bár már akkor is voltak olyanok, akik – mint ugyanabból a beszámolóból kitűnt – –egyéni problémáikat a proletárdiktatura féltésének tüntették fel és a –liberalizálódástól tartottak, mégis a gazdaság diagnózisának és a kezelés mikéntjének kérdései szüntelen gondját jelentették a város immár 7.700 munkást foglalkoztató üzemeinek és a vezetők egy részének. Okkal jegyezte tehát meg az MSZMP városi bizottságának az előbbit követő ülésén a beszámoló a –gazdasági mechanizmus felülvizsgálatának tömeges felvetésével kapcsolatban, hogy –vannak olyan tapasztalataink, hogy pártszervezeteink túlságosan a szakember szemével vizsgálják a gazdasági kérdéseket.410 Az egyes üzemekről az is kiderült, hogy baj van –a mérnöki és technikusi munka hatékonyságával , az –anyagi ösztönzőkkel ; –nem helyeslik a kapkodást, –azt, hogy minden hónapban különböző normakarbantartások vannak .411 Ugyanakkor elégtelennek tartották több üzemben is a vezetők felkészültségét vagy éppenséggel a –divatra való figyelését, a piackutatást, holott – szögezte le egy másik üzemi jelentés – –az új gazdasági mechanizmusban cél a rendelő kivánságainak maximális kielégítése , s ennek érdekében elkerülhetetlen a –soron kívüli fejlesztés és –új gyártmány bevezetése, úgymond a tervtől való eltérés.412

Mindezeknek egyfelől természetesen olyan vonzatai is megfogalmazódtak, mint pl., hogy azért is nehéz az előrelépés, mert az üzemekben nemritkán irányító poszton –sok olyan ember dolgozik, akik korábban vezető funkcióban voltak és leváltásukból adódóan indokolatlanul támadják jobbról is és balról is a párt politikáját .⁴¹³Ehhez jött még a szakszervezetek hiányos felkészültsége, –a termelési tanácskozások színvonalának elégtelensége, miért is – mint olvasható az MSZMP városi értekezletének jegyzőkönyvéből – –a műszakiak inkább nyugattól akarnak tanulni .414 Másfelől viszont talajra találtak az olyan nézetek és hirdetőik is, amelyek és akik csak –a mechanizmustól várt anyagi érdekeltségről , a –túlzott áremelésről, elbocsájtásokról, krónikus munka- nélküliségről, gazdasági csődről , sőt a –kapitalizmus restaurációjának veszélyéről szóltak, vagy éppen olyan szervezési és elosztási lépések sorában jelölték meg annak értelmét, –amely csak a vezetőknek lesz jó .415 –Az anyagiak nagyobb differenciálódása egyesek meggazdagodásához vezet, fennáll az elpolgáriasodás veszélye stb. – erősítgették az ugyancsak áremelésektől és elbocsátásoktól tartó textilgyári és húsipari dolgozók körében. –Még nem is értünk az új gazdasági mechanizmusba, és a vezetők máris annyit kapnak (ti. prémiumot – O. S.), mi lesz a következő évben – kérdezték aggódva az utóbbiak.

Bár mint jól látható, a kezdeményezőknél semmivel sem, különösen tömegükben nem voltak kisebbek azok az erők, amelyek akarva vagy akaratlanul is, a gazdaság mechaniumusát érintő reformok ellen munkáltak, mégis sikerült néhány változtatást átmenetileg megkísérelni, mígnem aztán ezeket is inkább afféle pótcselekvést jelentő lépések követték. A három legnagyobb pápai üzemnek az 1968. évi feladatokra való felkészüléséről írt egyik jelentés olyan –reformelemek fokozatos beépítéséről tudósított, mint a Pápai Textilgyárnál az új önálló devizagazdálkodás, a Húsipari Vállaltnál közvetlen kapcsolat létesítése a külföldi kereskedelmi partnerekkel, az Elekthermaxnál kiállítások rendezése stb.416 És a jelentés nemcsak azt nyugtázta, hogy –a vezetésre alkalmas kádereket beosztásukban megerősítették, az alkalmatlanokat felmentették , hanem az üzemek programjába felvett célkitűzéseket: –a műszaki és gyártmányfejlesztést , az –újszerű, hatékonyabb anyagi ösztönzést és bérezést , –a termelés és a piac összhangjának biztosítását s végül a –termelési árrendszer megváltoztatását . Egyidejűleg olyan szervezeti teendők is napirendre kerültek, mint az üzemek közgazdasági és kereskedelmi vezetésének a megerősítése vagy éppen létrehozása (pl. a Pápai Textilgyárban és az Elekthermaxnál) és nem utolsósorban önelszámoló üzemegységek kialakítása (pl. a Húsipari Vállalatnál).

A szervezés területén azonban olyan lépéseket is tenni vagy legalábbis tervezni kellett, amelyeknek a tényleges reformokhoz ugyancsak kevés közük volt, mivel azok nem a belső átalakításra, hanem főleg a munkaerőkínálat miatt új munkahelyek létesítésére irányultak. Ilyenek voltak: az Elekthermax Vállalat szárazelem-gyártó részleggel való bővítése, a Budapesti  Női Fehérneműgyár pápai üzemének kialakítása az egykori Mika-gyár épületeiben, a Győri  Vagon- és Gépgyárnak gépkocsikhoz fékpofagyártás vállalása a helyi Vasipari Szolgáltató Vállalat által.417 Szó esett még csavargyártás, továbbá posztóüzem telepítéséről is és az Állatforgalmi Vállalatnak a Húsipari Vállalattal való összevonásáról, mely utóbbi, részben a TEVÁLL létrehozásával aztán be is következett.

Azonban az előbbiek megvalósítása is éppen úgy akadozott, mint az 1968 januárjától érvénybe lépő mechanizmus-reformoké, majd később a 44 órás munkahét bevezetésével jelentkező újabb problémák megoldásáé. Nemcsak az árrendezésekkel és az életszínvonal alakulásával kapcsolatos korábbi aggályok maradtak fenn, de újabb nehézségek is keletkeztek. Ezek szinte már kezdettől a megrendelők tartózkodásával és a készletek növekedésével voltak kapcsolatosak, s így óhatatlanul kihatottak az árbevételen keresztül a fejlesztés lehetőségeire. De hiány mutatkozott közgazdasági szakemberekben is, amit nem lehetett sem a különböző gyorsított tanfolyamokkal, sem a reform szentenciáinak állandó hangoztatásával pótolni. Ugyanakkor azt az elképzelést, hogy –egyes nem gazdaságos termékek gyártását csökkentik, illetve megszüntetik , nagyban keresztezték a lakosság igényei.418 Részben ezek folytán, de a nagyobb árváltozás kényszerű mellőzése miatt is, a vállalati nyereségek alacsonyabban alakultak a megelőző évekéhez képest. Úgy aztán több esetben is határozott formát öltött egyfelől a reform szükségességének tagadása, másfelől pedig az az elvárás, hogy majd az magasabb bért eredményez.

Mindezek a problémák esztendő múltán is fennálltak. Az üzemek 1968. évi pénz- és hitelgazdálkodásáról szóló egyik jelentés úgy összegezte a helyzetet, hogy a nyereség, vagy ha lenne nyereség, az nem a jobb munkából eredt.419 Ugyanakkor a korábbiakhoz hasonlóan fokozottan felhívta a figyelmet arra, –hogy a készlet és az átlagos eszközlekötöttség az indokoltnál nagyobb mértékben emelkedett , amely eladósodással és a beruházások korlátozásával jár, –egyes esetekben már oly mértékben, hogy az alapvető, szinttartó beruházásokra is alig lesz lehetőségük . Persze ettől még sokan elismerték a reform szükségességét, mint azonban az MSZMP városi bizttságának szóló egyik jelentésből kiderült, –következményeit tekintve sokan várakozó állásponton vannak .420 Ugyanebből az is kitűnt, hogy a város négy legnagyobb üzemében az évi bérösszeg (nyereségrészesedés nélkül), 1958-hoz képest 1968-ig mindössze 3-4.500 Ft-tal emelkedett, amellyel a munkások egy része elégedetlen volt. Mindezeken túl –a vezetők és a vezetettek egymástól való nagyfokú eltávolítása és az –alapvetően felfele mozgó árak éppen úgy aggodalmat okoztak, mint az értelmiség és a parasztság elleni acsarkodás terjedése, mivel ez utóbbi jövedelme is –gyorsan emelkedik és meghaladja az ipari munkásokét.

Ilyen körülmények között egyre inkább csak kompromisszumok árán érvényesülhetett az új gazdaságirányítási mechanizmus egy-egy eleme, s mivel az igények, a megrendelések visszaesése, valamint a közben bekövetkezett elemi csapások (a húsipart a száj- és körömfájás, a téglagyártást a sok csapadék vetette vissza) nyomán mind az állami, mind a szövetkezeti termelés visszaesett 1968-hoz képest, nemcsak a reformok erőltetéséről, de azok propagandisztikus emlegetéséről sem igen esett szó, legföljebb csak arról, hogy az eredmények majd később várhatók.421 Egy 1970. őszi jelentés, bár csak a KTSZ-ek helyzetéről adott számot, találóan és általánosíthatóan állapította meg, hogy –általában úgy történik a vezetés, irányítás-, mint 10 évvel ezelőtt- Tapasztalható bizonyos idegenkedés az újtól .422

A gazdaság irányítása, fejlesztése szinte teljesen a korábbi vágányokra került vissza. A továbbfejlesztést nagyban befolyásoló létszámalakulás területén még külön is feltűnt, hogy az alkalmazottak számának emelkedése mintegy két és félszerese volt a fizikai munkát végzőkének, s hogy a munkafegyelem, a termelékenység ellenében növekedett a túlórázás, valamint a fluktuáció is. Egyébként is az eredményeket pusztán mennyiségi mutatókkal jelezték, amelyeknek értéke, megbízhatósága – mint az 1969. évi (az állami ipari termelésben több, mint 50, a KTSZ-eknél mintegy 8 millió Ft-os) visszaesésre és a munkaerő (állami iparban 1967-től mintegy 750 fős növekedés), a túlórázás alakulására utaló, hivatkozott jelentésekből is kitűnt – meglehetősen viszonylagos volt.423 egyik 1971. eleji, a megelőző év gazdálkodásáról és a feladatokról szóló jelentés is elismerte, hogy még 1970-re is ráterhelődtek az 1969. évi problémák, sőt egyes üzemeknél újabbakkal is gyarapodtak azok. Külön is figyelmet érdemel, hogy ezek közül olyan, korábbról ismerteket sorolva, mint az anyaghiány, minőségromlás, árbevétel-csökkenés, vezetőcsere stb., a Női Fehérnemű Gyárat említve eljut a munkaerő elégtelenségének konkrét felvetéséhez, illetve általában is annak a megállapításához, hogy –városunkban munkaerőhiány lépett fel .424 Ez azonban feltehetően túlzás volt. Mert ha nem, akkor szinte magában is ösztönzője lett volna a reformoknak, és nem abba az irányba haladt volna a város ipara, mint amelybe az MSZMP megyei titkára, az akkori fejlesztési divatnak megfelelően kívánta, imígyen szólva: –egy nagy vasas üzem legyen a meghatározó jellegű egyre inkább a városban .⁴²⁵Aligha kell hangsúlyozni, hogy ilyen összefüggésekben és szemléletmódban szó sem igen esett a város mintegy 60 szakmában dolgozó, több, mint 200 magánkisiparosáról, az ő kérdéseiket az elöregedéssel, valójában az elmúlással vélték megoldhatónak.

A hatvanas évekbe lépve a mezőgazdaság szövetkezeti átszervezése, később már a reformokkal szemben meglehetősen immunis ipar bővítése jelezte, vagy jobb esetben szabta meg a városfejlesztés irányát, mértékét és mindezekkel összefüggésben a város szociális és kulturális arculatának alakulását. Természetesen, mint valamennyi megelőző fordulatnál vagy változásnál, az 1956-ot követő időszakban is kialakított az újabban csak járási jogúvá lett város vezetősége egy, a korábbiaknál kevésbé igényes, de részben reális fejlesztési tervet. Előzményként 1957-ben már szó esett arról, hogy a pápai tanács szerződést kötött a Városrendezési Tervező Irodával a főleg a nyugati városrészben kijelölendő házhelyek, illetve családi házak létesítésére irányuló rendezési terv elkészítésére.426 Később 400 résztvevővel egy városfejlesztési ankétot tartottak, majd külön –építészeti szakbizottságot is alakítottak.427

Nem ismert pontosan, hogy ezek az előzmények és eredményeik mennyiben épültek be az 1959-ben elkészített, egyszerűsített városrendezési tervbe. Egy későbbi hasonló munkálat visszatekintő ismertetéséből azonban úgy tűnik, hogy e terv mindenekelőtt a –beépítési területeket és a beépítés mikéntjét (földszintes, többszintes, családi ház, zöld terület stb.), funkcióját (kereskedelmi, ipari, közintézmény, iskola), továbbá azt határozta meg, hogy hol építhetők esetleg –bűzös üzemek , és miként lehetne megoldani a –város belterületén áthúzódó nagyforgalmú utak tehermentesítését, a külső terelő utak elhelyezését .428 Ezt követően elkészült egy, csak a város magvára kiterjedő –részletes rendezési terv is, amely már az elavulásokkal és a felújításokkal is számolt, és megállapította, hogy a város –norma szerinti szükséglete már 1960-ban 8.010 lakás, a meglévő 6.071-gyel szemben.429

A városfejlesztés egyszerűsített és részletes tervében kitűzött célok mégsem csupán a tervezés elégtelensége miatt és azért hiúsultak meg, mert azokat – legalábbis az egyidejű iratok szerint – nem emelték határozattá, hanem döntően a szükség: a figyelemnek és az anyagi eszközöknek jórészt a mezőgazdaság szövetkezeti átszervezésére fordítása miatt. Mindez persze nem jelentette azt, hogy a korábbi vontatott ütemnek megfelelően ne történt volna néhány szerény lépés a városiasodás irányában. Mint a városfejlesztésről 1961-ben készült egyik jelentés arról beszámolt, 1957-től az összes fejlesztési költségekből a csak erre fordított 10,8 millió Ft 75 %-át (főleg 1959/60-ban) a –külső munkáslakta területeken használták fel.430

Mindenekelőtt villany-, járda-, út- és vízvezeték-bővítésére, mivel a teljes összeg egynegyedeként (2,8 millió Ft) elszámolt társadalmi munkát is főleg ezekre lehetett igénybe venni. Ezért nem véletlen, hogy az 1958. évi választásokon beígért fürdőből sem lett semmi. Viszont a társadalmi munka további szorgalmazása mellett bevezették a községfejlesztési hozzájárulást is, amely ezekben az esztendőkben mintegy 2,2 millió Ft-ot tett ki a 10,8 milliós összegből. Más jelentésekből az is kitűnt ugyan, hogy több, mint 200 lakás épült, és a továbbiakban újabb házhelyeket is osztottak, szálló, kertmozi és szabadtéri színpad is készült, ezáltal azonban sem a vízellátás, a csatornázás és a lakáshiány kérdése, sem az iskolai, az egészségügyi és a bolti ellátottság nem oldódott meg. Mindezek annál is inkább súlyos gondokat okoztak, mivel 1957-ben a szovjet katonai alakulatok létszámának (feltehető) növekedése folytán tömeges lakás- és (10 tantermes) iskolaigény is jelentkezett.431

A vízellátás és a csatornázás hiányáról azért is kell külön szólni, mert ez a hatvanas évek elejére teljesen válságossá tette a város helyzetét és hangulatát. Mint azt egyidejűleg újság- és folyóiratcikkek, később pedig szociológiai felmérések is jelezték, a korábbi források kimerülése és a város szennyvízét befogadó patak hozamának üzemi célú elvezetése Ajkára , nemcsak a lakosság vízellátását és egészségügyét hozta elviselhetetlen helyzetbe, de kihívást jelentett a megyeszékhellyel és kisebb mértékben Ajkával szemben is.432 Ugyancsak a sajtó adott hírt a helyzet tüneti kezelésére irányuló különböző rendszabályokról is (állat-, autómosás korlátozása).433

Bizonyos, hogy később a Vízrendezési Társulathoz való csatlakozás sem volt hiábavaló, a kérdés azonban súlyosabbnak mutatkozott annál, hogysem ilyen úton megoldható lett volna. Ezt ugyan már 1957-ben a Városi Tanács elnökének az MSZMP részére készített nyári beszámolója is jelezte, mégis 1959 nyarán is újra napirendre került, mivel a szennyezett víztől tömegesen dizentériás és hastífuszos megbetegedések keletkeztek.434 Úgy 1959 őszén már külön napirendi pontként szerepelt az MSZMP városi vezetőségének ülésén a Városgazdálkodási Vállalat vízellátásról szóló jelentése, amely azonban még mindig nem vallotta be a teljes igazságot, mert csupán a forrás s általa a Tapolca  vizének elapadását, a vezetékrendszer elöregedését, a száraz éveket és a nagyfogyasztó üzemeket jelölte meg okként, és bár nem tagadta a megoldás időigényességét, a korlátozásokon kívül egyelőre más megoldást nem tudott javasolni.435

A Városi Tanács 1960. év eleji ülésén azonban a Tapolca -víz 60-70 %-ának az ajkai hőerőműhöz való elvezetésében már néven nevezték az igazi okot.⁴³⁶Az MSZMP városi vezetőségének első embere ennek hangoztatását ugyan rosszallotta, különösen olyan formában, –hogy azért nincs víz, mert a város vezetői eladták Ajkának  , bevallotta azonban, hogy a városfejlesztési program keretén belül –nem tudjuk megoldani a lakosságot súlyosan érintő (víz-, csatornázás-, lakás-) gondjainkat .437 További fejlemény volt már ugyanott, hogy mind az ajkai vízfelhasználás emlegetésének, mind az induló 5 éves tervben előirányzott lakásépítés aránytalanságainak (Veszprémben  6-700, Pápán viszont csak 50) szóvátételébe könnyen lehetett nehézipar- és Veszprém-ellenességet belemagyarázni. Fel kell lépni az ilyenek és a pápai lehetőségek kiaknázásával nem számolók ellen – mondotta a megye egyik vezetője, hozzátéve nyomatékul még: –ha szükséges – legyen az akár pártbizottsági tag – félre kell állítani, ha nem bírja megérteni a dolgokat. 438

Bár sem ez alkalommal, sem a továbbiakban nem hiányoztak a különböző eredményekről szóló beszámolók (10 új tanterem, könyvtár mellé múzeum elhelyezése a Várkastélyban, újabb 200 lakás megépülése, több orvos és kórházi ágy stb.), az alapgondok súlya azonban nemigen könnyebbült. Egyetlen, a város egészségügyi helyzetéről készült jelentésbe betekintve is kiderül a víz elégtelensége, a lakások fürdőszobával való ellátatlansága (90 %-ban), a közfürdő hiánya, a járóbeteg- és a kórházi ellátásban állandósult –túlzsúfoltság és egyes szakrendelők (ideggyógyászat, orthopedia, urológia, szájsebészet stb.) kényszerű nélkülözése.439 Még a sajtó sem késett olyan hivatalos fórumon tett vezetői megnyilatkozásokat közölni, amelyek szerint Pápán –a városi üzemek fejlesztése már ma komoly nehézségekbe ütközik, mert a szakembereknek nem tudnak lakást adni , vagy mint olvasható ugyanott, ha a vízkérdés nem oldódik meg időben, akkor pl. a Húsipari Vállalatnak le kell állni.440

1963 őszére ismét továbblépés következett a tervezésben. A város 20 éves fejlesztésére elkészített –irányelvek azonban már nem a négy éve elkészített tervből, illetve az azóta is folyton tapasztalható hiányosságok felszámolására irányuló tennivalókból indultak ki, hanem – mint kitűnt – kimondottan is –az ipar fejlődési irányát, a mezőgazdaságban a munkaigényes kultúrák művelését és az idegenforgalom fejlesztésének irányát vették figyelembe, –valamint azt a tényt, hogy a város környékén fekvő 13 község a 20 éves távlati terv szerint a városhoz kapcsolódik.⁴⁴¹ Ugyanakkor éppen a vízügy és a részben vele összefüggésben várt városi strand és uszoda megoldásához nem tekinthetett el két újabb körülménytől: az előbbi miatt építendő víztorony előkészítő munkálataitól és a Várkertben végzett, 1962. évi fúrásoknál feltört termálvíz sorsának rendezésétől.442 S ha mindezekhez még az is hozzátehető, hogy az –irányelvek elkészítői a 13 község csatolásával és a természetes szaporulattal számolva Pápa 1970. évi népességét 39.376 főre (1980-ra 42.960 főre) becsülték, akkor teljesen jogos annak megállapítása, hogy Pápa elmúlt évtizedeinek leginkább megalomániás városfejlesztési tervével áll szemben az olvasó.

Korántsem arró van szó, mintha csakugyan nem kellett volna szanálni több, mint 1.000 régi lakást, s helyébe többször annyit építeni, hogy az 1 szobára jutó személyek száma átlagosan ne 3,8 fő, hanem a lakásnormáknak megfelelő legyen. Jó lett volna a 27 kat. holdas belső Várkert parkosítása is, hogy aztán a –világítás korszerűsítésével, padok elhelyezésével, kisebb vendéglátó egységek telepítésével (tudja) szolgálni dolgozóink igényeit . Sorolható még annyi minden elképzelés a szükségtelen utcák és csatlakozások megszüntetésétől, a –korszerű üzlethálózat , a –zöldterületek, játszóterek kialakításán át, egészen a mindezeket szolgáló közművesítésig vagy éppen egy –400 ágyas kórház , –30 munkahellyel működő korszerű rendelőintézet és a tervezett 6.800 tanulót, valamint 30 fős tanulócsoportokat alapul véve, 12 db 16 tantermes iskola és 800 férőhelyes színház, továbbá művelődési ház, ifjúsági ház felépítéséig. Ám mindezek az elképzelések még a hibás kiindulásnál is irreálisabbak voltak.

Nem véletlen, hogy miután az MSZMP városi vezetősége megtárgyalta e tervezetet, azzal adta vissza az előterjesztő tanácselnöknek, hogy –egyeztessék a megyei tervvel és a szakosztályokkal és azután terjesszék ismételten a végrehajtó bizottság elé. 443 Ugyanez a határozat arról is szólt, hogy az elnök helyettese –a városrendezési terv végleges kialakítása érdekében szervezzen ankétot az üzemek vezetőinek bevonásával, melynek alapján alakítsák ki a végleges tervet.

Mivel a terv sorsa egyszersmind a városfejlesztés, tehát valójában Pápa sorsa is volt, ismét érdemes a hozzákapcsolódó vitát, illetve az annak nyomán tervezetteket és történteket áttekinteni. Annál, hogy mire jutottak a város hivatalos fórumain és a megszervezett ankéton, sokkal fontosabb volt az MSZMP megyeszékhelyi vezetőségének állásfoglalása az 1964 májusában eléje vitára bocsátott –Pápa város jelenlegi helyzetéről, fejlesztési kérdéseiről címet viselő beszámolóról.444 Az akkori pápai MSZMP-titkár által tartott, láthatóan a szakemberek véleményére és tervezésére is támaszkodó beszámoló 13 helyett ugyan még mindig 7 község Pápához való csatolásával és 1970-re 32.530 fős lakossággal számolt, mégis alapjában szakított a korábbi nagyzással és egyszerűen abból a realitásból indult ki, hogy az elmúlt két évtizedben erőltetett –fejlődést nem kísérte kellőképpen a városban a kulturális és kommunális beruházás, – s hozzátette azt is, hogy – a Városi Tanács nem használta ki azokat a lehetőségeket, amelyekkel ezen a téren a mainál jobb helyzetet biztosít-hatott volna .

Legfontosabbnak a terv a lakáskérdés megoldását (1970-ig 1.100 lakás építése) tartotta, mert –az üzemek szakember-ellátottságát, az iskolákban jelentkező tanerőhiány megszüntetését, az egészségügy téren mutatkozó orvos és középkáderhelyek betöltését csak így –lehet biztosítani és megoldani. A –közelmúltban történt megbetegedésekre és az üzemekben a –népgazdasági tervek teljesítésére utalva további nagy gondként a vízproblémát, majd a gyermekintézmények elégtelenségét (50 és 60 férőhelyes bölcsőde, illetve óvoda szükségét), az iskolák és diák-testnevelési létesítmények szűkösségét (35 tanterem, tornatermek és egy iskola építését) sorolta. Nem adva hangot a közfölháborodásnak, amely a korábban több tanítóképző intézettel rendelkező városban a tanítóképzés teljes megszüntetése miatt tetőzött, a tervezett felsőfokú Óvónőképző Intézettel, a meglévő 8, illetve 4 mellett 1-1 további általános, illetve középiskola és természetesen diákotthon megépítésére is igényt tartott.445 Új közművelődési intézményként az –elavult Jókai  Mór Művelődési Ház helyett egy újra jelentett be igényt. Ugyancsak szerepelt a listán a már jelzett 400 ágyas kórház és új rendelőintézet és a 8. körzeti orvosi hely betöltése, továbbá más egészségügyi és szociális, kommunális (mindenekelőtt a szennyvízcsatorna és a bekötések folytatása) létesítmények megépítése is. Külön is említést nyert a –tervezett fürdő építése , a –Várkastély felújítása és a pártházként használt Griff Szálló eredeti funkciójának visszaállítása.446

Volt olyan veszprémi felszólaló, aki e nem túlzott igényű fejlesztési elképzelést –kívánságlistának nevezte, amelyre hiányzik a fedezet és óvott attól, hogy olyan –irreális ígéreteket tegyenek, mint pl. a –fürdő megépítése .447 Mások a helyi források (magánépítkezés, társadalmi munka, helyi üzemek hozzájárulása stb.) jobb kihasználására és arra serkentve, hogy maradéktalanul fektessék be, költsék el a központi támogatásként kapott pénzeket, már megértőbbek voltak mind a víz-, a strand-kérdés és a csatornázás megoldásának támogatásában, mind a szállodai és sportlehetőségek bővítésében. Tulajdonképpen ez utóbbi megközelítés uralta a lakás, víz és iskola fontossági sorrendjét helyeslő összefoglalás lényegét, amely azonban nemcsak a Várkastéllyal, a kultúrházzal és a 7 község csatlakozásával kapcsolatban intett lassításra, hanem azzal, hogy egy új, a megyei vezetésnek ismét benyújtandó fejlesztési tervezet elkészítését javasolta, általában is hátráltatta a tényleges kivitelezést.

A folyó és évente növekvő beruházásokról, amelyek nagyságrendileg többé-kevésbé követték az említett hármas sorrendet, sőt negyedikként még az egészség- és a szociális ügyet is odavették, jól tudósítanak az egyes iratok. Ugyanúgy a –téglajegyről , amellyel a strandot kívánók pénzhozzájárulását kasszírozták be. Egy, –a Városi Tanács városrendezési feladatairól a kiemelt városokkal kapcsolatos határozat alapján címet viselő, 1964. decemberi tanácselnöki beszámoló pedig olyan pénzügyminisztériumi forrást is megjelölt, amely 1965-től három éven át évi 5,5 millió Ft további kommunális beruházást tett lehetővé.448

Ám nemcsak az egyes eredmények, de az új városrendezési terv előkészítő munkálatai is késtek. Mint egy 1967 tavaszán készített újabb ilyen terv szövege utalt arra, sem az 1959. és 1961. évi, sem az 1963/64-ben kidolgozott tervek nem vagy csak részben nyertek jóváhagyást. Úgy –az Építésügyi Minisztérium 1965-ben elrendelte az új általános rendezési terv elkészítését, amelynek befejezése ez év végére várható (tehát 1967 végére).449 Azt már nem lehet pontosan megállapítani, hogy e késlekedésben mennyiben játszottak közre azok a változások, egyszersmind bizonytalanságok, amelyek a gazdaságirányítási rendszer reformjának bevezetését megelőzték. Az azonban bizonyos, hogy mind az előbbieknek, mind az utóbbiaknak is szerepe volt abban, hogy eme újabb, a tanácselnök aláírásával ellátott városrendezési terv terjedelmes általánosságait, ugyanakkor az adott helyzetet rögzítő konkrétumait alig több, mint 6 oldalon foglalta össze. Ebben is a lakáshelyzet nehézségei (valamint az út- és járdaellátottságban való jelentős előrehaladásnak a jelzése után), a vízellátás és csatornázás problémái állottak az első helyen. Megemlítendő, hogy az iménti nehézségek annak ellenére sem változtak lényegesen, hogy 1961-1965 között, főleg OTP kölcsönből, több mint 600 lakást, 1966-1970 között viszont ennél kevesebbet építettek. Az új vízvezeték lefektetése, a víztorony megépítése és az az ígéret is, hogy a –jelenlegi vízhozam kétszeresét biztosítja csak 1968 végére volt várható. Kiderült az is, hogy a szennyvíz elvezetése még mindig nem teljesen megoldott, ugyanakkor az elkészült derítőrendszer és gerinccsatorna is a rákötések elmaradása miatt kihasználatlan maradt. A városi fürdő megépítése is csupán a kezdeteknél tartott, és egyelőre, részben a Tapolca  vizének használhatatlansága miatt, a Várkertben feltört vizet is a régi, szűkös strandfürdőbe vezették. Viszont a terv megelégedéssel könyvelte el a Pénzügyminisztériumtól 3 éven át kapott támogatás kommunális, főleg park- és kertépítési eredményeit.

Az oktatási-művelődési, továbbá az egészségügyi és szociális intézmények fejlesztésében tett előrehaladásról itt nem és más, későbbi tájékoztatásokban sem esett szó, illetve legföljebb csak annyiban, hogy a tanácsi beruházásból egyetlen tornaterem bővítésének befejezése volt várható 1968 őszére. Más forrásokból pedig mindössze az tudható meg, hogy a kastélyfelújítás s mintegy hatféle üzlet vagy eladóhely készült el ugyanazon időhatárig.450 Egy politechnikai terem, továbbá a tókerti orvosi rendelő és lakás megépítését pedig 1970-re ígérték. Miként a kórháznak és a rendelőintézetnek sem a rekonstrukciója, hanem annak csupán a terve szintén akkorra készült el.451 Hozzá kell tenni azonban mindehhez még azt is, hogy 1970 végére csúsztak át a Várkastélyén túl, a Türr István Gimnázium, a Közgazdasági Technikum és a Zalka Máté Általános Iskola felújítási munkálatai és olyanok is, mint a ligeti tornaterem, a kertvárosi iskola bővítése, a Művelődési Ház irodacsoportjának kialakítása és az egyházi múzeum létesítése, nemkülönben – ígéretként – a fürdő megvalósítása is.452 A politechnikai műhelytermet és a tókerti orvosi rendelőt pedig már csak 1971-re ígérték. Az ok – mint olvasható a következő tervidőszak előkészítéséről beszámoló egyik, 1970. őszi jelentésben – –az építőipari kapacitás szűk keresztmetszete és a krónikussá vált építési anyaghiány.

Aligha véletlen tehát, hogy a város egészének fejlesztését felölelő korábbi nagy- és kisigényű tervek egyként nem valósultak meg. Mint a késedelmek és a tervek listáját tartalmazó egyik jelentésből kitűnt, a Városi Tanács illetékes csoportja csupán –a felgyülemlett fejlesztési anyagban szereplő koncepciókat, variánsokat- elemezte , hogy aztán majd elkészítsék azt az újabb – nem tudni hányadik – –tervjavaslatot , amelybe ismét besorolják –a IV. ötéves terv időszakában a tanács ilyen feladatát. A folytatásból azonban az is kiderül, hogy a –tervezett és megvalósításra kerülő feladatok pénzügyi fedezetére vonatkozóan a megyei szervektől kapott tájékoztatás –még nem realizált orientáció , ami a bürokrácia nyelvéről lefordítva föltehetően annyit jelent, hogy meglehetősen bizonytalan a végrehajtás pénzügyi fedezete. Sőt nyugodtan mondhatni, több mint bizonytalan, hiszen egy, az MSZMP 1970-ben tartott városi értekezletén megjelent megyei küldött, amikor egyfelől az –összehasonlítgatásoktól , másfelől attól óvott, hogy –elszakítsák –Pápa fejlesztését az egész ország fejlesztésétől , arra is utalást tett, hogy –vannak népgazdasági érdekek, amelyek megkövetelik, hogy egyik-másik területen a fejlesztés gyorsabb legyen-, Veszprém  megyében ilyen városok elsősorban Ajka és Várpalota , ahol- jelentős ipar megkövetelte a gyorsabb ütemű fejlődést. S hogy ne legyen kétség afelől, hogy ez a jövőre is vonatkozik, elmarasztalva a pápaiakat a –saját erő kihasználatlansága miatt, azt is értésükre adta, hogy –nem lehet azt csinálni,- egyik kezünket tartjuk, hogy tegyenek bele, a másikat eldugjuk .453

Külön is utalni kell arra, hogy a város jellegének meghatározásához tartósan hozzájáruló iskolák és különböző kulturális intézmények nemcsak elégtelen befogadóképességük folytán voltak alkalmatlanok az évtized fordulóján kimutatható 3.232 általános általános- és 1.865 középiskolás tanuló (összesen 5.087 – 614 óvodás) és több, mint feleannyi szakmunkástanuló, valamint tanfolyamista számára, hanem azért is, mert előfordult, hogy –kétműszakos megoldás nélkül egyszerűen elhelyezni sem tudtak osztályokat.454 Egyes intézmények, mint pl. a Művelődési Ház (helyiségei részben az ÉDÁSZ pápai üzemvezetősége használatába kerültek) vagy a város egyetlen mozija (3 hétig) átmenetileg nem is működtek.455 Ennél is nagyobb csorbát ejtett a város iskola- és kulturális központ jellegén az okatatás agrár- és műszaki irányba való eltolódása. A mintegy 50 féle (1970-ben 55) szakirányú képzés nem önmagában jelentett lefokozást a városnak, hiszen mindez a technikai modernizálás velejárójaként is felfogható, hanem azért, mert közben nemhogy főiskolai rangra emelték volna, de megszüntették Pápa egyetlen utolsó tanítóképző intézetét, és csökkent a gimnáziumi osztályok száma is.456

Nehéz persze közvetlen összefüggésbe hozni e jelenségeket a felnőttképzés és általában a kulturálódás lehetőségeinek visszaesésével. Az azonban bizonyos, hogy mögöttük ugyanazon vezetők meglehetősen egyszerűsítő elképzelései (koncepciói?) állottak. Úgy inkább csak az ötvenes évek végére és a hatvanas esztendők elejére futotta még valami a részint a korábban meggyökereztetett mozgalmi, részint az 1956 kisugárzását áttételekkel őrző kulturális hagyományok nem ellentmondások nélküli ápolására. Kitűnt ez abból is, hogy a városban egyként helyet kaptak az üzemi (színjátszó) kultúrcsoportok, az úttörő vagy a KISZ-mozgalomhoz kapcsolódó, különböző ifjúsági klubok és az 1960-ban megalakult Városi Zenekar, majd a Kékfestő Múzeum, a TIT világnézeti, valamint politikai előadásai (e területen még a megyeszékhelyet is megelőzte Pápa). Nemkülönben ezt jelezték az 1962-ben rendezett Zenei Napok vagy a Vajda  Péter Szabadegyetem és nem utolsósorban a szinte évente szervezett író-olvasó találkozón (könyvheteken) Várnai Zseni és Nagy László , Baktai Ervin  és Áprily Lajos , Darvas József  és Veres Péter , Thurzó Gábor  és Illyés Gyula , Fekete Gyula  és Németh László  vagy az egykori pápai diákok: Csoóri Sándor  költő, Tóth Sándor  festő megjelenése és művei.457 Sokan sorolhatók lennének még az élvonalbeliekből. A krónikák külön is számon tartják a hatvanas évek közepéről a –Hideg napok írójával, Cseres Tiborral  tartott emlékezetes ankétot.

Nos, a hatvanas évek végére nemhogy a kulturális tevékenység és általában a szellemi (ezen belül a politikai) élet javulásáról, de visszaeséséről lehet olvasni a különböző beszámolókban. Nem állapítható meg pontosan, hogy ebben mekkora szerepe volt a város vezetőségének, mely úgy tartotta – és nemcsak a műszaki értelmiség vitafórumaival kapcsolatban –, hogy –ügyelni kellene arra, nehogy téves nézetek érvényesülhessenek , a diákságból pedig, bár rendezett volt a viszony az egyházakkal (több pap is vállalt társadalmi funkciót), nehogy sokan hitoktatásra járjanak.458 Bizonyos azonban, hogy az ebből és hasonlókból eredő tartózkodás, de még inkább a tv rohamos terjedése (1970-ben 5.977 előfizető, amely majdnem elérte a 6.792 rádióelőfizetőét) miatti otthonülés sem hatott kedvezően a közösségi kulturális aktivitásra.459 A mozilátogatás egyenetlenségét szinte kezdettől szóvá tették.460 A sajtóról szintén azt tartották: –tömegnevelő hatása nagyon kicsi (32 %-os olvasottság), sőt éppenséggel a megyei újság pápai mutációjának mondták ki – kereken –, –főleg a lapterjesztés szempontjából van jelentősége .461 A város múzeumainak látogatottsága (mely egyébként a város idegenforgalmára is utalt) utolsó (Tüskevár ) előtti helyen állt a megyében, könyvtárát pedig (Veszprém , Keszthely , Tihany  mellett) a statisztikák meg sem említették a tudományos szakkönyvtárak sorában.462 A hatvanas évek közepétől felényire (79.563-ról 39.254-re) esett vissza a különböző kulturális rendezvények látogatottsága, mivel – mint annak egyik okát megjelölte a Jókai  Mór Művelődési Házról írt jelentés – –színházi rendezvényeket tartani nem tudtunk.463 Ha a –munkásosztály helyzetéről készített 1969. évi jelentés csak azt regisztrálta, hogy a kulturális ellátás –romlott , a majdnem ugyanakkor a szakszervezeti munkáról írtak azt is jelezték, hogy –máról holnapra nem lehet megoldani azokat a szociális és kulturális hiányosságokat, amelyeket egyes dolgozók vagy dolgozó csoportok igényelnek .464 1970-re a sportban, majd a –felnőttoktatásban is visszaesést jeleztek.465 Mindezek azonban nemcsak a város, de a megye vezetői előtt is ismertek voltak.

Nem tartozik ugyan már a vizsgált időszakhoz, mégis kár lenne elmulasztani annak jelzését, hogy az 1970. évből idézett megyei szentenciák szinte kísértetiesen ismétlődtek a hetvenes évek közepén is, ám akkor már a megye első számú pártvezetője szájából. Bár a pápaiak egy meglehetősen a veszprémiek ízlése szerint hangolt jelentést tettek az asztalra, amelyen olyanokat lehetett olvasni, hogy –városunk hagyományosan munkás- és iskolaváros , sőt, a megye bírálata alapján eszközölt önkritikát is, amikor az –a városfejlesztésben jelentkező ötletszerű megoldásokról és annak az eléréséről szólt, –hogy a városban lévő termelőegységek vállaljanak tevékeny részt a városfejlesztés célkitűzéseinek megvalósításában , nos, ennek ellenére sem jutottak előbbre.466 amikor a megyei első titkár a vízhálózat –teljes kiépültségéről és arról beszélt, hogy a továbbiakban Sümeggel  és Zirccel  kell törődni, kis csúsztatással (Veszprém  helyett) a másik megye székhelyére terelte a figyelmet, mondván: –Pápának egyértelműen adott a szerepe, a megye északi részének egyetlen városa. Győr  közelsége egy kis gondot okoz. Nehéz volna versenyezni, túl gyorsan fejlődött, iparosodott város. Aztán ilyen megállapítások, sőt elmarasztalásokkal elegyes tanácsok következtek: –Pápa a múltjából akar még mindig élni. De ezért nem fizet az OTP sem, ha nem kötődik össze a korszerű jelen és jövő- Mindenre tudnak magyarázatot adni, hogy miért maradt le pl. a textilgyár rekonstrukciója. Majd így folytatta és fejezte be: –Kulturális területen is, a Várkastélyba mindent begyömöszölnek- Ha nincs az igény felkeltve, megmaradnak a régi mellett-, a város műemlék jellegének a kezelésébe szóljanak bele, ne hagyatkozzanak csupán a szakemberek véleményére- várospolitikájuk egyértelmű legyen-, a sok tanácsadó mellett, akik közül egyik nagyobbat tervez, mint a másik, csak éppen pénzt nem adnak hozzá.

Úgy tűnik, ez utolsó bekezdésben idézettek felmentik a szerzőt, hogy külön és újra válaszoljon a fejezet bevezetőjében feltett kérdésre. Hiszen a választ általánosságban már maga a bevezető is sugallta, a négy fejezetben pedig részletesebben is áttekintést nyert, hogy a város fejlődése miféle okokból került ismét kényszerpályára, és hogy egykori jellege, amely már korábban csorbát szenvedett, miért alakult át szinte teljesen.

Ám nem a fejezet szándékai szerint való lenne a sokszor kitörni kívánó város vezetőit, de akár még annak megyei ellenzőit is elítélni. A kényszerpályán adott szűk játéktéren mindegyikük a magáét tette, de a pálya kényszerét nem ők szabták, határozták meg, hanem a még nagyobb hatalmasságok. Hogy aztán ők mennyiben kereshettek és találhattak magyarázatot, esetleg igazolást a közvetlenebb, sőt a tágabb régió tagadhatatlan elmaradottságában, valamint az elmaradottság felszámolhatóságának ilyen vagy olyan felfogásában, az már olvasói belátásra, s ha lehet, végiggondolásra bízandó. S nem utolsósorban ama várhatóan újabb fejlesztési politika próbájaként fogható fel, amely egyszerre képes felvállalni a kényszerpályáról és a viszonylagos elmaradottságból való kitörést, a múlt valóságos meghaladását és legyőzését.