Ferencz Károly: Pápa és tágabb környékének földtörténeti és földrajzi ismertetése

Ferencz Károly

Pápa és tágabb környékének földtörténeti és földrajzi
ismertetése

A görög eredetű monográfia szó valamely körülhatárolt tudományos kérdést, várost vagy területet részletesen, a teljesség igényével tárgyaló nagyobb terjedelmű leíró munka.

Célja, hogy tárgyával kapcsolatosan megírja és így egy helyen megörökítse - mindazokat a történelmi és jelenkori mozzanatokat, amelyek megjelenése időpontjáig az eddigi tudásunk szerint végbementek.

Ezek a mozzanatok minden esetben a Földön, az Univerzum egyik bolygóján - ahol élünk - játszódtak és játszódnak le, így elsőként ezzel a kérdéssel kell foglalkozni, illetőleg leírni azt, hogy hogyan alakult ki az a kis terület a Föld felületének azon a kis pontján, amivel Pápa és tágabb környékének monográfiaszerű leírása foglalkozik.

Ahhoz, hogy Pápa és tágabb környékének mai geológiai felépítését és földrajzi vonatkozásait megismerjük, vissza kell idézni röviden a Föld egész arculatának földtörténeti változásait.

A földtörténeti idők folyamán a Föld felületén, annak gáz halmazállapotától napjainkig hatalmas változások mentek és mennek végbe. A gáz halmazállapotot a kihűlés folytán a szilárd földkéreg kialakulása és a víz kiválása követte. A kihűlés zsugorodással járt együtt. A megkisebbedett Föld korábban megszilárdult kérge ráncos felületté vált, így hegyek és völgyek keletkeztek. Az így kialakult kéreg sem maradt nyugalmi állapotban. A külső és a belső erők hatására ma is állandó mozgásban van. A tengerekből kiemelkedő őskontinensek kisebb táblákra szakadoztak, a mélyebb részeken még meg nem szilárdult aljzatban (SiMa) úsztak és úsznak. Egyesek közeledtek egymáshoz és egyesültek, mások szétszakadtak és eltávolodtak egymástól, vagy torlódó jégtáblák módjára egymás alá vagy fölé buktak (lemeztektonika). Az ilyen kontinens- és lemezvándorlások következtében változtatták helyüket az őstengerek is. Ezek a kéregmozgási folyamatok rendkívül lassan (évente centiméteres nagyságrendűek), de napjainkban is folytatódnak. A kontinentális földrengések nagy részét is ezek a folyamatok idézik elő az esetben, ha az egyes táblák között (különösen a nagy hegységszerkezeti törések mentén) feszültségek halmozódnak fel. A feszültségek kioldása okozza egy bizonyos területen a földkéreg kisebb-nagyobb megrázkódtatását.

A mai Európa területét a paleozoikum végétől az alpi-kárpáti hegységrendszer felgyűrődéséig a Tethys őstenger borította. Az őstenger kelet felé egészen Hátsó-Indiáig terjedt ki. A kéregmozgások hatására üledékeiből gyűrődött fel nagyrészt a Kárpátok hegyvonulata, majd alakult ki az európai szárazulat.

A miocén geológiai kor közepén a kéregmozgások folyamán az alpi hegylánc déli oldalán egy hatalmas medencerendszer keletkezett, amit a tortonai emeletben a Bádeni-tenger töltött ki. Ebben az időben az alpi hegylánc északi oldalán a Tethys-tenger maradéka, a Paratethys helyezkedett el. A Paratethys-tenger a későbbi kéregmozgások hatására, a szarmata korszak elején lefűződött a világtengerekről. Az édesvizet szállító folyók lecsökkentették a sótartalmát, és így egy félsós vízű (brakvízű) beltó alakult ki.

A későbbi Pannóniai-beltó akkor jött létre, amikor egy óceáni kéreglemez az alpi hegylánc alá bukott, és azt még jobban megemelte. Az alpi hegylánc fokozatos emelkedése eredményezte, hogy a Pannóniai beltó medencéje is lefűződött a Paratethysről. Úgy alakult ki véglegesen a Pannóniai-beltó medencéje, amit a mai elnevezéssel a Kárpátok, az Alpok és a Dinári-hegység vesz körül. Ezt a medencét sok millió éven keresztül víz töltötte ki. A Pannóniai-beltó számos öblöt alkotott. Öblei messze benyúltak a tavat körülvevő hegyek közé. Keskeny szoroson keresztül érintkezett a mai Bécsi-medencével is, de számos helyen hatolt be a mai Magyar-középhegység hegyei közé, valamint az Erdélyi-medencét is kitöltötte. Területén a ma létező és külön neveket viselő hegységek sziget- vagy félszigetként emelkedtek ki. Ilyen külön szigetet alkotott a mai területén levő Kőszegi-hegység, a Mecsek és a Villányi-hegység. A Dunántúli-középhegység a Bakony hegységet is beleértve félszigetként emelkedett ki a tó vízéből. Ez utóbbitól északnyugatra a mai Kisalföld területe - beleértve Pápa és közvetlen környékét is - a Pannóniai-beltó egyik legnagyobb öbölrészét képezte.

Ezen a nagy öbölrészen azáltal, hogy a litoszféra alsó része beleolvadt a SiMax-ba, az eredeti kéreg megvékonyodott, így a tóban nagy mélységek alakultak ki. Ennek következtében a Pannóniai-beltó mélysége több ezer méteres lehetett. A hajdani medencét legnagyobb részt a Pannóniai-beltó üledékei töltik ki. A medencét körülvevő hegyek kőzeteinek felaprózódott, elmállott anyagát a tóba ömlő folyók szállították hosszú időn keresztül a medencébe mindaddig, amíg az teljesen fel nem töltődött. Ezeket a nagy rétegvastagságokat elérő, főleg agyagos-homokos, kavicsos képződményeket nevezzük ma pannóniai üledékeknek. Ezeket nagy rétegvastagságuk és egymástól eltérő kőzetkifejlődésük miatt a földtudomány két emeletre tagolja: megkülönböztet alsó és felső pannóniai képződményeket.

A medence további feltöltődése kisebb mértékben a későbbi fiatal pleisztocén korban, valamint a jelenkorban, a holocén korban is folytatódott, illetőleg folytatódik. Ezek a kis rétegvastagságot kitevő üledékek takarják ma a nagy rétegvastagságot elérő pannóniai üledékeket.

A mai Kisalföld területén lemélyített mélyfúrásokból megtudhattuk azt, hogy a medence területén nagyjából délnyugat-északkeleti irányú lépcsőzetes süllyedékek és kiemelkedések ismeretesek.

A kristályos alaphegységet alkotó alpi kőzetek Sopron és Kőszeg környékén ma is a felszínen vannak. Északnyugatról délkelet felé haladva ezek a Répcevonal mentén a mélybe süllyednek, majd ettől kissé keletre, Mihályi térségében a mai felszínt el nem érő boltozat formájában újból kiemelkednek. Délkelet felé a Rábavonal mentén újra lesüllyednek. A Rábavonaltól délkeletre a mezozóos alaphegység uralkodóan karbonátos kőzetekből álló vonulatai alkotják a medence aljzatát, majd a Bakony-hegység északnyugati peremén és Ugod térségében mészkövek formájában újra a felszínre kerülnek. Ezeket a medencealjazatot képviselő, mélyen települő kőzeteket a miocén korban számos, az izzón folyó magmából feltörő kőzet törte át. Ezek egy része nem tudott a felszínre kitörni, így a már említett tengeri üledékek közé bepréselődve a mélyben merevedett meg a magma. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert Pápa térsége alatt is ilyen, a mélyben megmerevedett lávából keletkezett kőzetet értek el a mélyfúrások.

Ezzel szemben számos kitörés a felszínre jutott, és itt vulkáni kúpok formájában merevedett meg a felszínre kiömlő láva. Ilyen vulkáni képződmények vannak Pápa környékén is, hogy csak a Somló- és a Ság-hegyet említsük.

Ezek után, hogy Pápa és közvetlen környékének idősebb földtörténeti és geológiai kialakulását vázlatosan ismertettük, rá kell térni a fiatal geológiai időkben keletkezett és ma a felszínen előforduló kőzetek kialakulására. Ezek azok a földtani képződmények, amelyek már bőséges életteret biztosítottak a növény- és állatvilág mai kialakulásához. Erre az időszakra esik az emberré válás korszaka is. Ezzel indul el egy olyan folyamat, amikor a földfelszín kialakításában a természeti erőkön kívül beavatkozásával már az ember is részt vesz.

A Kisalföld és így Pápa térségében is a felszínen található üledékes kőzeteket főleg az Ţs-Duna rakta le a pleisztocén korban. Erre az időszakra esik a 600 ezer évesre becsült európai jégkorszak, ami ugyancsak kivette részét hazánk területén is a durva és finomszemcsés üledékes kőzetek lerakódásaiban.

A jégkorszakok több tízezer évre terjedő egyes szakaszait Európa területén általánosan négy periódusra osztják fel. Ezek: a Würm, Riss, Mindel és Günz. Újabban a tudomány egy ötödiket is feltételez, és ezt Dunai-nak nevezik.

A jégkorszakok kőzetátformáló tevékenységüket a pleisztocén geológiai korban fejtették ki. A jégkorszakok idején Magyarország területét jégpáncél már nem borította, de az lehúzódott egészen a Kárpátok vonaláig. A jégkorszakokat a hidegebb és melegebb, nedves és száraz időszakok váltogatták. Ezek voltak a meleg és hideg, majd száraz és nedves időszakok váltakozásai. Tudományosan ezeket glaciális és interglaciális időszakoknak nevezik.

A melegebb időszakok beálltával az északi féltekét és a területének északi részét borító jégpáncél olvadni kezdett. Az ezekből keletkező hatalmas víztömegek nagy sebességgel zúdultak le a Kárpátok lejtőin. Nagy sebességük elég erős volt ahhoz, hogy a jégpáncél csúszó mozgásával felaprózott kőzetdarabokat maguk előtt görgetve nagy távolságokra elszállítsák. Ekkortájt hatalmas, több ágra szakadó ősfolyó volt a Duna. Folyásiránya a mai Kisalföldön keresztül a Dráva-árok süllyedéke felé tartott. Pápa térségében ezek a hatalmas vízfolyások lepusztítási és lerakódási folyamatokat idéztek elő. A lerakódási folyamatokban nagy szerepe volt a kavicslerakódásoknak. A Kárpátok lejtőin lezúduló hatalmas vízfolyások a síkságra érve elterültek, így elveszítették nagy sebességüket, a nagyobb kőzetdarabokat nem tudták tovább szállítani, így egyes helyeken hatalmas törmelékkúpok alakultak ki. Az ősfolyók a törmelékkúpokat megkerülve több ágra szakadtak, ami mederváltozásokat idézett elő. A jégkorszakok éghajlati váltakozásainak megfelelően a folyók vízhozama is változott. Az erősebb vízfolyások által szállított és lerakott törmelékeket a még erősebb vízfolyások újra mozgásba hozták. Úgy ez az anyag áthalmozódott. Ezért találjuk ma a felszínen a legkülönfélébb településekben ezeket az üledékeket.

A felszínen vagy közvetlenül a felszín alatt található durva és finomszemcsés homok keletkezése eltér az említett kavicsok lerakódásaitól. Ezek lerakódásai az utolsó jégkorszakok száraz periódusaira tehetők. A melegebb időszakok beálltával a jégpáncél teljesen eltűnt, így lecsökkent a folyók vízszállítása. Energiájuk már csak arra volt elég, hogy az egészen finom kőzetszemcséket szállítsák tovább és rakják le. A teljes szárazidőszak beálltával ezeket a felszínen szélviharok barkánok formájában rakták le. Sokszor az így lerakott üledékek sem maradtak meg eredeti formájukban. Újabb nedves periódusok alkalmával a kisebb-nagyobb vízfolyások kikezdték a korábbi lerakódásokat újabb kisebb-nagyobb völgyeket vágtak a lerakódott üledékekben. Ennek következtében az anyagok is összekeveredtek, így nem egységes összetételűek. A különféle földtani ciklusoknak megfelelően települési viszonyaik is különfélék. Úgy ismeretesek ferdén, redősen vagy átbukó redősen települő üledékek is. Úgy alakultak ki azok a domborzati formák is, amelyekkel Pápa környékén ma találkozunk.

A pleisztocén kezdetén a még mindig dél felé folyó Ős-Duna és mellékágai - ha kisebb mértékben is - folytatták a hordalék lerakását. Későbbi kéregmozgások hatására az Ős-Duna megváltoztatta folyási irányát, és a mai folyásirányát foglalta el. Ugyancsak ezek a későbbi kéregmozgások hozták létre a mai Rába-völgyet. Az ebben folyó Ţs-Rába már a Grázi-medencét körülvevő hegyek törmelékeit szállította. Ezekből alakultak ki a Pápa és környékén található kavicsteraszok.

A folyóvízi lerakódásokon kívül a teljesség kedvéért meg kell említeni az atmoszferikus lerakódásokat is. Ide az ugyancsak a pleisztocén korban keletkezett és a levegő hulló porából kialakult lösz tartozik. Ha szárazföldre hull és rakódik le, akkor szárazföldi, ha vízben rakódik le, infúziós löszről beszélünk. Az előbbi rétegzetlen, az utóbbi rétegzett. A szárazföldi löszt csigák, Hélixek, Pupák stb. feloldódó meszes vázai összecementálják. Ezért állékony, meredek falakat formál. Helyenként az ilyen képződmények előfordulnak Pápa környékén is.

A pleisztocén geológiai kor után a holocén kor következik. Ebben napjaink földtani folyamatai játszódnak le. A pleisztocén és a holocén korban a földfelszíni képződményeket már nemcsak a geológiai erők, hanem a rajta megtelepedett növény- és állatvilág is képes átformálni. A növény gyökerei a talajban vannak. Élete során a lombozatának váltásával a földre hulló levelek elkorhadnak, bemosódnak a talajba, és azt humuszgazdaggá teszik. Elhalásával ezt a célt szolgálják a talajban levő gyökerei is. Úgy válik a terméketlen talaj a felszíntől lefelé 0,5-1,5 m-ig vagy még mélyebben termékennyé, vagyis termőfölddé.

A pleisztocén geológiai korra esik a legjelentősebb evolúciós esemény, az emberré válás folyamata is. A pleisztocén kor növény- és állatvilágának arculata már a maihoz hasonló volt. Amikor az ősember felvette az első követ a földről és azt szolgálatába állította, akkor már nemcsak a földtani erők, de az ember is beavatkozott és napjainkig mind jobban beavatkozik a természet arculatának alakításába. Pápa és közvetlen környékén is az emberré válás idején még az ősvadonok uralkodtak. Zabolátlan folyók, patakok szelték át a vidéket, a kiemelkedő dombokat és halmokat mocsarak és ingoványos területek vették körül. A kőkor embere elsősorban ezeken a területeken találta meg életfeltételeit. A mocsarakban úszó fatörzseken közlekedett, eleinte csigákat, kagylókat, rákokat gyűjtögetett, majd amikor a nyilat is használta, a tiszta, átlátszó vízben mozdulatlanul lélegző halakra ezzel vadászott. Nagyobb vadakat, mint pl. az ősszarvas, csak úgy tudott elejteni, ha a mocsárba, nádasba hajtotta. Ott az elakadt állat életét dobókövekkel, kőbaltákkal oltották ki. Később vadjáratokon készített vermekkel fogta meg a nagyobb vadakat. Akkoriban a legkeményebb és kézhez illő szerszám készítésére a szarvas agancsa felelt meg a legjobban. Tűzkő szerszámait is ezzel pattintotta. Gyümölcsöket erdős, bokros részeken szedett össze. Eleinte barlangokban lakott, ahol barlang nem volt, ott a mocsarakból és ingoványos területekből szigetként kiemelkedő dombtetőkre települt, itt kövekből, ágakból rakott össze magának menhelyet. Az ilyen dombtetők, tőzegláp területek a régészeknek ma is paradicsomai.

Amíg a kőkorszaktól napjainkig az emberi kultúra hatalmas változáson ment keresztül, addig a természetben az 1700-1850-es évekig nem sok változás történt. Ebben az időszakban még Pápa és közvetlen környékén mocsarak és ingoványos területek uralták a vidéket. Munkagépek hiányában a csak kézi és állati erővel rendelkező ember természetátalakításra nem is gondolhatott. A forradalmi átalakulást a gőzgép, majd később a belső égésű motorok megjelenése tette lehetővé.

Ettől az időtől kezdve Pápa és közvetlen környékének természeti arculata teljesen megváltozott. Ahhoz, hogy ezeket a változásokat megértsük, foglalkoznunk kell elsősorban Pápa és közvetlen környékének hidrogeológiájával (vízföldtanával). Előzetesen tudni kell, hogy a város és közvetlen környékén levő pannóniai rétegek általában vízszegények, főleg agyagos képződmények. Ez az oka annak is, hogy ezen a területrészen természetes források nem találhatók. Tudni kell azt is, hogy ez a területrész a Marcal vízgyűjtő területéhez tartozik. A domborzati viszonyoknak megfelelően hajdan a Bakony-hegység peremétől délkelet-északnyugati irányban lefolyó több állandó és időszakos vízfolyás létezett. Ilyen volt elsősorban a Tapolca patak, majd a Séd, Gerence stb.

A pápai vár egykorú fametszetes képeinek tanúsága szerint a mai Tókertváros és a Várkert déli részén sással-náddal benőtt mocsaras tó terült el. Hogy ezt az akkor létező mocsaras tavat maga a természet alakította-e ki, vagy később várvédelmi célból emberi munka hozta-e létre, nem tudjuk. Minden valószínűség szerint szerepet játszottak ebben a természeti adottságok. Ezek a hajdani mocsaras, lápos területek szoros kapcsolatban voltak a Marcal két oldalán elterülő hatalmas mocsaras területekkel. Megszűnésük akkor kezdődött, amikor az 1771-ben végbevitt nagy folyószabályozási munkálatok elkezdődtek.

A Pápa és környékén említett vízfolyásokat, tavakat és mocsarakat a területtől délkeletre levő Bakony hegység peremén feltörő karsztforrások látták el vízzel. Ezek között a legnagyobbak Tapolcafő forrásai voltak. Ez utóbbiak látták el elsősorban a Tapolca patakot vízzel.

A Bakony-hegységnek ezen a részén dolomitok és mészkövek vannak. Köztudott, hogy ezek a karbonátos kőzetek tele vannak repedésekkel. A reájuk hulló csapadékvizeket ezek a repedések levezetik a mélyebb szintekre, ahol a vizek mint egy medencében tárolódnak. A víz csak úgy jön újra a felszínre, ha teljesen feltöltődnek, és ott, ahol legelőször elérik a felszínt, források alakjában kicsordulnak. Vízutánpótlódásukat a vízgyűjtő területükre hulló mindenkori csapadékokból kapják, és mennyiségüket is a csapadékviszonyok szabályozzák. Csapadékosabb időkben több, csapadékszegény időkben kevesebb vizet szolgáltatnak. Évezredeken keresztül mindig megvolt a kialakult természetes egyensúly mindaddig, amíg az emberi beavatkozás folyamatosságukat meg nem szüntette.

Az is köztudott, hogy a Bakony-hegység bauxitkészlete ezekben a karsztvíztároló természetes medencékben foglalt helyet. Ezek gyakorlatilag víz alatt voltak. Kitermelhetőségük érdekében a vizet szivattyúkkal a bauxit fekü kőzetéig le kellett szívni. Ez a hosszú éveken át tartó bányászkodás azt eredményezte, hogy a természetes víztároló medencében a tárolt karsztvíz szintje fokozatosan mélyebbre süllyedt, mint ahol a peremi vetők mentén felszínen levő kicsordulási szint volt. Úgy amikor a vízszint mélyebbre került, a karsztforrások szinte napokon belül elapadtak, ezért nem tudták táplálni a belőlük induló patakokat. Ez okozta azt a katasztrófát, hogy ma Pápa és környékén a patakok nem szállítanak vizet. Ami a környékbeli nádasok és lápos területek megszűnését illeti, ahhoz is nagyban hozzájárult a patakok elapadása, de ezt lényegesen befolyásolta az egész völgyének épített csatornákkal való lecsapolása.

A tapolcafői források újra feltörését egyelőre csak remélni lehet. Ehhez szükség van arra, hogy minden olyan bányászat megszűnjön a Bakony hegység területén, ami a bányavágatokból vizet emel ki. Akkor is évtizedek múlhatnak el, amíg ez a hatalmas karsztvíztároló medence feltöltődik a lehulló csapadékvizekből annyira, hogy a vízszint a kicsordulási szint fölé emelkedjen. Nehezíti ezt az is, hogy a Balaton környéki regionális vízművet a bauxitbányák kiemelte vízre tervezték és építették meg. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vízmű táplálására a karsztvizet a bányák megszűnése után is igénybe veszik, így kétséges, hogy a karsztvíztároló medence feltöltődik-e olyan szintig, hogy a leapadt források újból megindulhassanak. A vízellátás miatt lehetőség van arra, hogy a karsztvíztároló mészkőterületen mélyfúrásokkal érjék el a leapadt karsztvízszintet, de ez esetben a fúrólyukból a vizet csak búvárszivattyúkkal lehet a felszínre hozni. Minden valószínűség szerint ma már a vízművek is ezt teszik.

Meg kell emlékezni Pápa és közvetlen környékének morfológiai viszonyairól, éghajlatáról, növényföldrajzáról, mezőgazdaságáról és a környék nyersanyagairól.

Egy táj morfológiai viszonyait elsősorban annak geológiai felépítése, töréses szerkezete, majd a rajta végbemenő lerakódási és letarolási folyamatok határozzák meg. Kis régiókban gondolkozva ez nem magyarázható. Esetünkben is a tárgyalt terület szorosan beleillik és kapcsolódik a Kisalföld délkeleti peremén kialakult morfológiai viszonyokhoz. Az eredeti felsőpannóniai rétegek nagyjából vízszintesen települtek. Erre rakódtak le a későbbi korok aránylag kis vastagságot kitevő üledékei. Ezek az üledékek általában laza szerkezetűek, és így a területen délkelet-északnyugati irányban lefutó számtalan kisebb-nagyobb vízmosás mélyen bevágódhatott a laza üledékekbe. Ezáltal nem egy völgyben a mélyebben elhelyezkedő pannóniai rétegek is felszínre kerültek. Ezek a kisebb-nagyobb vízfolyások által létrehozott bevágódások lankás dombokká formálták a vidéket, kisebb-nagyobb halmokat, dombokat hoztak létre. A töréses szerkezetek általában nagyobb völgyületeket alakítanak ki, ezekben legtöbbször folyórendszerek helyezkednek el. Ilyen nagyobb töréses jellegű völgyület a Rába és a Répce völgye is. Ezekben a morfológia síksági jelleget mutat. Ilyenekben helyezkedik el a Pápai-síkság is. Összefoglalva kimondhatjuk, hogy Pápa és környéke morfológiai szempontból a Bakonyalja halomvidéke.

Éghajlati szempontból Pápa és környéke beletartozik a Dunántúl szárazföldi, mérsékelt övezetű zónájába. Pápa és környékének évi középhőmérséklete 50 év átlagából számítva 10,4 C°. A Kisalföld legnagyobb részén ennél alacsonyabb adatokat kapunk. Úgy pl. Győr évi középhőmérséklete 9,7 C°. Ez az eltérés annak tulajdonítható, hogy térségünk a Bakony-hegység védelmében helyezkedik el. Nagy az éves hőingadozás. Forró vagy feltűnően hűvös nyarak, igen kemény vagy nagyon enyhe telek egyaránt előfordulnak.

Az uralkodó széljárás itt is az északi. Gyakori a déli szél, ami legtöbbször csapadékot hoz. Legritkábban a keleti szél fordul elő, akkor is nagyon gyenge. Ennek oka az, hogy a területet kelet felől a Bakony-hegység határolja, és így a keleti szeleket felfogja.

A terület élővilágát a csapadékmennyiség befolyásolja. Ennek eloszlása kedvező.

Pápa környékének évi átlagos csapadékmennyisége 656 mm. Havi eloszlásban kedvezőnek mutatkozik, mert a legcsapadékosabb hónap a június, ezen kívül csapadékos még a július, május és az augusztus. Ezek a növekedő vegetáció szempontjából legfontosabb hónapok. A csapadék évi átlagának 42,9 %-a ezekben a hónapokban esik le. A legkevesebb csapadék február hónapban hull. Persze ezek sokévi átlagokból számított adatok, így rendkívüli eltérések éves viszonylatokban lehetségesek. Ha a mért csapadékviszonyokat értékeljük, és figyelembe vesszük azt, hogy ez a csapadékmennyiség nagyrészt a nyári, legmelegebb hónapokban hullik a felszínre, amikor nagy a párolgási veszteség, akkor tulajdonképpen kevésnek mondható. Ennek oka, hogy a terület peremi jellegű, és ide csak szárazabb légáramlatok jutnak el.

Vizsgálati területünk növénytakarója összefüggésben van az éghajlati tényezőkkel és a talajtakaróval. A talajok minőségéből megállapítható, hogy hajdan nagy erdőségek borították a vidéket. Az így kialakult barna talajok tanúskodnak erről. Azóta az emberi beavatkozások gyökeresen megváltoztatták a vidék arculatát.

A korábbi letűnt idők növényvilágát a földtani képződményekben: iszapokban, agyagokban megmaradt és konzerválódott növények lenyomatából vagy elszenesedett maradványaikból rekonstruálhatjuk. Ha ilyen makroszkopikus növénylenyomatok vagy elszenesedett növényrészek nem állnak a rendelkezésünkre, akkor az egyes talajrétegekből mintát kell venni, és ezeket ki kell iszapolni. Utána az iszapolási maradékból mikroszkóp alatt ki lehet elemezni a hajdani növények virágainak elszenesedett pollenszemcséit.

Az ilyen irányú vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a pleisztocén korban és a ma élő növények között nagy eltérés nem mutatható ki. Az ősember táplálkozásában már megjelentek azok a növények, amit ma nemesített formában termesztünk. Az ősember először gyűjtögető életmódot folytatott. Később rájött arra, hogy ha házatáján megtelepíti azokat a növényeket, amelyeket eddig gyűjtögetett, akkor könnyebben jut élelemhez. Első ilyen növényei a perjefűfélékből kerültek ki. Ezeknek magját kőlapok között már őrölte. Ilyen őrlőkövek a legtöbb őskori telep feltárásakor előkerültek.

Erdők a vizsgált területünkön nem találhatók; hogy hajdan voltak, azt számos Pápa környéki dűlő és községnév is bizonyítja (Nyíres, Tuskós, Sziles, Cseresdomb stb.). Mivel a Bakony-hegységben még ma is létező erdők nagy részét a bükk (Fagus silvatica), a gyertyán (Carpinus betulus) és a cser (Quercus cerris) alkotja, ebből arra lehet következtetni, hogy a hajdani Pápa környéki erdők is ezekből a faféleségekből kerültek ki. Ezek mellett kisebb számban élhetett itt a nyír, szil, kőris, juhar, a hárs, a vizenyős területeken az éger. Az erdőszéleken és pagonyokban a som, kecskerágó, mogyoró, kökény, galagonya stb. A patakok partján a fűzfélék, a fehérnyár, ezek helyenként még ma is megtalálhatók. Külön növényvilága volt a mocsaraknak, árterületeknek. Itt elsősorban a higrofilis növények élhettek, mint a nád, gyékény és káka. Következtetni lehet arra, hogy a vízinövények igazi hazája az a mocsaras tó volt, amelyet a Tapolca és Bakonyér táplált a mai Tókertváros és a Várkert déli részének területén. A tóban igazi tavi, hidatofita növényzet fejlődhetett. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy Pápa környékén hajdan a bakonyi flóravidék uralkodott a maga fás növényzetével.

A Marcal-völgy zsombékos, nádas mocsarainak a lecsapolásával az ember végleg eltüntette a Pápa környéki tavakat, mocsarakat. A bakonyi karsztvizek megcsapolásával pedig legalábbis egyelőre eltüntette az élő vízfolyásokat is.

Ma itt, ahol hajdan az ősi flóra uralta a tájat, kultúrnövények díszlenek. A talajviszonyoknak megfelelően a legfontosabb kultúrnövények a gabonafélék. Mellettük a gumósnövények közül burgonyát és takarmánynö-vényeket is termelnek.

Hasznosítható nyersanyagként elsősorban az építőipari nyersanyagok jöhetnek számításba. A sok helyen felszínközelben vagy a felszínen levő pannóniai agyagok mind nélkülözhetetlen nyersanyagai a tégla- és cserépiparnak. Ez az iparág Pápán és környékén igen fejlett. Az ugyancsak az építőipar számára nélkülözhetetlen kavics és homok is nagy mennyiségben megtalálható. A területtel érintkező délkeleti részen levő Bakony-hegység peremén a mészkő és a dolomitféleségek érdemelnek figyelmet.

Mivel a tanulmányban leírtak a földtudományok területén evidenciaszámba mennek, nem tartottam szükségesnek lábjegyzet készítését. Helyettük álljon itt egy rövid válogatás a fontosabb irodalomból:

BÁLDI TAMÁS: A történeti földtan alapjai (Bp. 1979.)

BOGNÁR IMRE EDE: Pápa településföldrajza (Pápa, 1943.)

CHOLNOKY JENŢ: Magyarország földrajza 1929.

FERENCZ KÁROLY: Magyarország Vízföldtani Atlasz Kisalföldi rész.

FERENCZI ISTVÁN: Geomorfológiai tanulmányok a Kismagyaralföld D-i öblében. Földtani Közlöny, LIV. 1924. 17-38.

FRANYÓ FRIGYES: A negyedkori rétegek vastagsága a Kisalföldön A MÁFI Évi Jelentése, 1963.

FRANYÓ FRIGYES etal.: Magyarázó 200.000-es földtani térképsorozatához. L-33-VI. Győr. Kiadja a MÁFI (Bp. 1971.)

JASKÓ SÁNDOR: A Pápai-Bakony földtani leírása (Bp. 1935.)

LÁNG SÁNDOR: Geomorfológiai tanulmányok a Rába völgyében Hidrológiai Közlöny, 30. 1950.

MÁFI Térképtár.: A Kisalföld 1:50.000-es térképe.

Meteorológiai Közlemények

STRAUSZ LÁSZLÓ.: A pannóniai emelet (:pliocén:) Földtani Közlöny, 101., 114-119.

SZÁDECZKY KARDOS ELEMÉR: Ţsi folyók a Dunántúlon. Földtani Értesítő, 6.3. 119-134.

TÖRÖK ENDRE: Geomorfológiai és hidrológiai megfigyelések a Marcal-völgyében. Hidrológiai Közlöny, 41. 1961. 334-338.

TÖRÖK ENDRE: Adatok a Marcal-völgy hidromorfológiájához. Hidrológiai Tájékoztató, 1963. június 28-31.

VADÁSZ ELEMÉR: Magyarország földtana. Akadémiai Kiadó (Bp. 1953.)

VÉRTES LÁSZLÓ: Az Őskor és az átmeneti Kőkor emlékei Magyarországon. Akadémiai Kiadó (Bp. 1965.)

VITÁLIS GYÖRGY: Magyarország vízföldtani tömbszelvénye. Hidrológiai Tájékoztató. 1989. október, 29-35. R-FK-K.DOC