226. (190. b.)Szabbás szerbiai érsek a Vraninában lévő szent-miklósi kolostort a zetai püspökhatóságától felmenti. 1233.

(Másolat után Miklosich id. m. 17. l.)

(Magyarfordítás.)

Megváltónk mondta: „Kik engem dicsőitenek, megdicsőitem azokatén is; a ki engemet vall az emberek előtt, vallom azt én is atyám előtt, ki amennyekben van; és hogyha valaki megszégyenít engem és szavaimat, azokkalvisszaélve és vétve, az emberek megváltója is megszégyeniti őtet az Istenangyalai és annak dicsősége előtt. „Ennélfogva ezen Krisztust szerető férfi,Zetának felszentelt püspöke Ilárion is követvén megváltónk szavait, sok munkátelvállalt szent hivatásában. Ő első volt, kit én a zetai föld szent hivatalábabeiktattam; mert minden dolognak (csak) kezdete tűnik fel mindaddig, míg az emberitermészet az Isten szokásaira (obicsa,igéjére?) megtaníttatik. S ezen Istent szerető püspök Ilárion amaga lelki nyájának dolgában fáradozva az Istentől erővel megáldva, s a milymértékben újból megtetszett - - - fáradoznia, és - - Vraniná-ban felépítetteIstennek lakhelyéül a templomot - - szent és főtiszteletű atyánk csodatévőMiklósnak (tiszteletére),oda állitván Istennek dicsöitésére néhány feketét (fekete ruhást = barátot). Ezen szent ésIsteni templomot befejezvén, ő átadta azt nekem; miért is ne legyen e felettsemmi hatalma a zetai püspöknek. Én pedig Szabbás, a szerb föld érseke,parancsot adok a megváltó Isten, mindenek fentartója, és szerénységem nevében,hogy utódimnak ne legyen alá vetve ezen szent hely, és ne aljasitsák az bármiokból is az érsek metochiájává (birtokává),vagy pedig más szolgamunkát ne vessenek reá, hanem maradjon az Istennek mindenszabadságában, mentve minden bántalomtól; és legyen védője és megbosszúlója azérsek; 379ésezen isteni templomban a zetai püspökhelyett említessék az érsek. Hogyha pedig valaki ezen szent helyet bántanitalálná, legyen bár munka, vagy bárminek méltatlan elvétele által, legyen azmegátkozva és kitagadva ez időben és jövőben az Úr Istentől, mindenekfentartójától, és Krisztus Jézus megváltónktól. Irtam pedig és aláirtam ezt,hogy tudtára legyen mindeneknek. S a kit a püspök - - - a legöregebbnek beiktat- - - válaszszák meg a szerzetes barátok zs - - - ezen szent helyen, és menjenel az érsekhez, hogy szentelje őtet fel előljárójuknak. S ne iktattassék be semegvesztegetés, se rábeszélés utján ezen helyen az előljáró. S ne vétessék elezen szent helyen semmi a templom belsejéből vagy külsejéről, legyen az bár élővagy életnélkülli. A ki pedig botrányt követne el e szent helyen bármily rosszakaratból, legyen kárhoztatva és átokkal sújtva. És kérem azokat, kik utánamérsekek és helyetteseim lesznek, én ki láttam ezen helyet, mert (így) pusztaszigeten létezik és mindnyájunknak, kik igazhitü keresztények vagyunkemlékezetéül (legyen, hogy)ezen helyen mintegy átvezető útjok van minden keresztényeknek; és én láttam, mertnincs semmi mivelésre alkalmatos földe, mert szigeten van, (és) adtam neki a megváltó birtokábólPlavniczában azon helyből, hol szent János Plavniczában volt, M-kben a dombot,hol egy kereszt áll, hol a Plavnicza alatt szántó földek vannak, és a Leszkováczmentében, mely folyó Gosztilától foly le; s oda ezen helyre, a mely emberekettelepit kiket én adtam neki, ne legyen ezen emberek felett hatalma se főúrnak,se érseknek, se az érsek emberének, se senki másnak, legyen az bár kicsi vagynagy; ne tartozzanak annak semmi munkával, se kis - - -; se szőlöt nemíveljenek, se semmiféle szolgamunkával ne tartozzanak, se útra ne járjanak, seobrokat (úri adót)ne szolgáltassanak, se hadi szolgálatra ne köteleztessenek, se senki más afőurak közől ne uralkodjék felettök, hanem legyenek mindenkép Miklós szentatyának munkásai. Titeket pedig, Krisztusnak hívei, kik utánam lesztek érsekek,kérlek, hogy semmit - - - - Istent - - - ezen szent helyen. Mert illik, hogymindenki adjon és adományozzon 380az egyháznak; nem pedig hogy valamitelvegyen az egyháztól. Épen azért adtam ezt ki és irtam alá; s adtam át ezenhelységet mindennemű megerősitéssel és megőrzésül az egyháznak 6741.esztendőben. Dicsősége legyen az Istennek örökre. Ámen.

Szabbás Isten kegyelméből érseke a szerb és a tengerpartiföldnek.

Bocsássatok meg annak, ki ezt irta, P - - klith Czthsufity;nektek pedig bocsásson meg az Isten.