Széki Elemér (Széki Elemér Sándor, Széky Elkemér)

Szülei: Széki Béla református esperes-lelkész, Kimiti Julianna.

Nős, felesége Szentes Julianna és Csengeri Etelka.

Elemi iskolai tanulmányait Somogylukafán, Kisbajomban, Csokonyán, a középiskolát és a teológia I. évfolyamát Pápán, a teológia II–IV. évfolyamát Pesten végezte. A budapesti egyetem bölcsészeti karának is hallgatója volt, természettudományokat és arab nyelvet tanult. 1873-tól a gyönki református gimnázium (dunamelléki ehk., külső–somogyi ehm.) tanára. Latin és német nyelvet, természetrajzot és éneket tanított a gimnáziumban. 1875-ben az első, 1876-ban a második lelkészképesítő vizsgát is letette a dunamelléki egyházkerületben. 20 évig tanított Gyönkön. 1892-ben a Révkomáromban tartott egyházkerületi közgyűlésen szentelték lelkésszé. Abban az évben választották meg a csokonyai gyülekezet lelkészévé, állomáshelyét 1893-ban foglalta el. 1908-ig volt erdőcsokonyai lelkész.

Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII. Steiner-Télfy. Budapest, 1909. - Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi anyakönyvei 1823-1952 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 12. Jubileumi kötetek 1. (Pápa, 2012). A forrásokról p. 22. - Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi anyakönyvei 1823-1952 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 12. Jubileumi kötetek 1. (Pápa, 2012) Források 2. I. sz. lelkészi anyakönyv p. 255. - Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013) Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye p. 840. - https://www.prta.hu/web/wp-content/uploads/2021/12/Teljes-PKL_2021_december_karacsonyi.pdf

Születési dátum
Születési hely
Pápa
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Erdőcsokonya
Foglalkozás
református lelkész