Bacsa Imre

Hely:
Alsóvárosi temető
Felirat:

Bacsa Imre 1926 - 1996.

Megjegyzés:

Bacsa Imre (Szeghalom, 1926 - Pápa, 1996): magyar-orosz szakos középiskolai tanár.

A nyolc testvér közül ő volt a legfiatalabb. Szülei egyszerű parasztemberek voltak, s hogy segítse őket, gyakran végzett alkalmi munkát. 1942-től 1946-ig postai kézbesítő, majd két évig karhatalmi katonai szolgálatot teljesít Pécsett és Körmenden. 1948-tól 1951-ig a Belügyminisztérium rendőrségi állományában volt, majd egy budapesti üzemben lett raktáros. 1951-tól 1953-ig szakérettségis tanfolyamon vett részt, 1954-ben pedig beiratkozott a szegedi egyetem bölcsészettudományi karára, ahol 1958-ban magyarorosz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1958-ban helyezkedett el a pápai Petőfi Sándor Gimnáziumban, ahol szinte élete végéig, 1995-ig tanított. Temetésekor fia, tanítványai és kollégái gyászolták. Bacsa Imre tanár úr oktató-nevelő munkáját pályafutása kezdete óta töretlen kötelességtudattal és kifogástalan pontossággal végezte. Minden helyzetben kész volt cselekvő módon kiállni az éppen aktuális oktatáspolitika feladatainak megvalósításáért. Szívesen vállalt többletmunkát, társadalmi munkát és mozgalmi megbízatásokat is. Teherbírása, vállalkozó szelleme, együttműködési készsége figyelemre méltó volt. Szakmai munkájában biztos és jó ítélőképességgel, alapos felkészültséggel, határozott tudásközvetítéssel és gyakorlott módszerbeli kultúrával rendelkezett. Épített a tanulók egyéni adottságaira, ugyanakkor érdeklődésüket irányítani is tudta.

Kitüntetései: A MagyarSzovjet Baráti Társaság elnökségének Aranykoszorús jelvénye (1967), Miniszteri dicséret (1977), Kiváló munkáért kitüntetés (1981), Pedagógus szolgálati emlékérem (1987).

Forrás: petofi-papa.sulinet.hu-dokumentumok-emlekkonyv2004