Ádám Iván

A középiskolát a soproni bencéseknél végezte, a veszprémi szemináriumba 1863-ban vették fel. 1867-ben pappá szentelték. Először Noszlopon, és még az évben Sümegen káplán, tanár, később iskolaigazgató, 1888. szeptember 26-án nyugdíjba vonult. Később lelkész Ajkán és a cseszneki kerület tanfelügyelője. 1894-től plébános Pápakovácsiban, ugyanakkor a pápai középiskolák püspöki biztosa. 1902-től veszprémi kanonok, később segesdi, majd pápai, 1908-tól somogyi főesperes, 1924-től pápai prelátus. Foglalkozott a pálos templomépítés történetével, hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg írásai. Elsőként rajzolta le és így örökítette meg a tüskevári kolostort. Nevéhez fűződik a veszprémi Szent Vince Egylet megszervezése. Felkarolta a régészetet, festegetett és rajzpedagógiával is foglalkozott. A Sümeg környéki Berki-malomnál feltárta a római castrum és ókeresztény bazilika alapjait. Műtörténeti ismereteinek gazdagítására sokat utazott. A veszprémi székesegyház restaurálásakor a templom stílusadatait a Veszprémi Hírlapban írta meg 1912-ben. E műve A veszprémi székesegyház címen önálló kötetben is megjelent. Pápakovácsi plébánossága idején Kupon, Nórápon és Kéttornyúlakon iskolát, tanítói lakást építtetett. A veszprémi Alsóvárosi temetőben nyugszik. A városban utcanév őrzi emlékét. 1924-ben Veszprém Város Díszpolgára címet kapott.

Művei: Néhány komoly szó a magyar rajzoktatásunkról. Szombathely, 1881. - A veszprémi székesegyház. Veszprém, 1912.

Irodalom: Molnár István: Emlékezés ~ra. = Veszprém Megyei  Múzeumok  Közleményei  4. Veszprém, 1965. - Tölgyesi József: ~ emlékezete. (1844-1928.) = Történelmi köveken. Sümeg, 1991. (Sümegi írások. 3.) - Vázsonyi Varga Béla: Veszprém nagyjai A-tól Z-ig. = Veszprémi  Hét, 1992. nov. 27. - Hogya György: Veszprém város díszpolgárai. Veszprém, 2001.

Forrás: Főszerkesztő Varga Béla: Veszprém megyei életrajzi lexikon. Veszprém, 1998.

 

Születési dátum
Születési hely
Nagymarton
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Veszprém
Foglalkozás
r. k. kanonok, tanár, történész