Makkai Miklós

Hely:
Alsóvárosi temető
Felirat:

Makkai Miklós 1948-2020, neje Jabronka Mária 1955-, Makkai Imre 1909-1964, neje Farkas Mária 1911-1979.

Megjegyzés:

Makkai Miklós (Pápa, 1948. szeptember 29. – 2020. augusztus 15.): háromszoros világbajnok tekéző, edző.

Tíz-tizenegy éves volt, amikor megismerkedett a tekézéssel. Először nem versenyzőként, hanem állítófiúként fokról-fokra leste el az akkori nagyoktól a sportág csínját-bínját, technikáját-taktikáját. Fogékony volt, hamar kibontakozott tehetsége. A végső lökést Peka János edzőnek köszönhette, aki elvitte az Elekthermax Pápai Vasas Sportegyesülethez versenyezni. „Fanatizáló” típusként, amit a fejébe vett, azt végre is hajtotta. 1970-ben országos egyéni bajnokságot nyert, s már 1972-ben - huszonnégy évesen - ott szerepelhetett a jugoszláviai Splitben rendezett világbajnokságon. Itt ugyan csak 853 fát ütött, de a tapasztalatokat később jól kamatoztatta. 1978-ban a svájci Luzernben tagja volt a második helyezett válogatottnak, egyéniben hatodikként végzett, párosban pedig a győri Nagy oldalán tízedikek lettek. Háromszoros magyar bajnok volt, egy alkalommal „tízek” bajnokságot nyert. Hat alkalommal végzett a második helyen. Éveken át volt Veszprém megye legjobb sportolója. 1980-ban, amikor világbajnok lett, hatalmas sikert vívott ki magának. 1986-ban Münchenben tagja volt a világbajnokságot nyert magyar csapatnak, egyéniben ezüstérmes, párosban harmadik helyezett lett Csányival. 1988-ban a budapesti VB-n szintén a csapattal szerezték meg az aranyérmet. Makkai Miklóst hívta a Ferencváros, illetve a BKV Előre is, de hűséges maradt, mindvégig kitartott a pápai „piros-kékek” klubja, és szeretett szülővárosa mellett; vidéki tekézőként százharminchétszer szerepelt a válogatottban, végül háromszoros világbajnokként vonult vissza. Edzőként is sikerre vitte a pápai tekesportot; a Szuperligában rendszeresen éremszerzők voltak. Sok fiatal pápai tehetség felkutatása-felkarolása, nevelése fűződött a nevéhez, igen sokan köszönhették neki a tekesport megszerettetését Pápán. Makkai Miklósnak kivételes szerepe volt abban, hogy a Pápai Vasas tekézői mindig meghatározó szerepet játszhattak a magyar tekesportban, s így emelve nemcsak az Elekthermax Pápai Vasas Sportegyesület, de Pápa városa jó hírét is. A Pápa Városért Érdemérem kitüntetettje (1996).

Forrás: Elsősorban pápai Városbarát Egylet, Kerecsényi Zoltán ügyvivő. Pápa, 2020. augusztus 15.