Bolla József

Hely:
Alsóvárosi temető
Felirat:

Bolla József nyug. ref. lelkész 1887-1958, felesége Hetessy Lenke 1894-1980.

Megjegyzés:

Bolla József: református lelkész.

Született 1887. augusztus 2-án Tósokberénden, Veszprém megyében.

Apja ottani tanító volt, majd 1891-ben Dákára költözött, innen ment nyugdíjba, teljes 40 évi tanítói szolgálat után. Anyám: Csizmadia Amália (született), szintén tanítói család sarja volt. Négy gyermek nevelkedett a dákai tanítói lakban, két fiú és két leány.

A pápai Református Főgimnáziumban végezte tanulmányaimat, ugyanide a teológiai akadémiára iratkozott be hallgatónak. 1911-ben elvégezve a 4 teológiai évet, Mihályházára küldetett ki segédlelkésznek. Egy évet töltött ott, s elhelyeztetett Takácsiba segédlelkésznek. Két esztendő után mint takácsi segédlelkészt hívtak meg Felsőgörzsönybe lelkipásztornak.
1914. október hó 1-én foglalta el állását, melyet nyugdíjazásáig töltött be.

1914. október 27-én nőül vette Hetessy Vince és neje, Egressy Mária volt mihályházi tanító leányát Hetessy Lenkét. 5 gyermekkel áldotta meg az Isten házasságukat.

Forrás: A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943. 569-570. p.